Magyar Szalon, 22. kötet (12. évfolyam, 1894-1895/1)
Tartalomjegyzék
83 DR. LICNTENIUIKG KÖRNÉL 84 mint 1500 orvos élvezte a Poliklinika vendégszeretetét, kik hónapokat töltöttek nálunk, hogy az egyik vagy másik speciális szakmában magukat tökéletesbítsék és hogy számos fiatal orvos működik ott, mint segédorvos és gyakornok. A Poliklinika eme szervezeténél fogva úgyszólván a kezdő orvosok hídját képezi, amely őket, a közérdek javára, átvezeti az iskolából a gyakorlati életbe és alkalmat nyújt nekik elsajátítani az ambulatorikus betegek megvizsgálásánál és kezelésénél — és ez a valódi poliklinikai orvosgyakorlat — az ügyességet, a gyors és czélszerű elhatározást, beavatkozást és ténykedést, így tehát a Poliklinika, tekintettel az orvos-sebészeti tudomány kifejlődésére, a speciális szakmák számának gyarapítására, az orvostanhallgatók folytonos szaporodására, továbbá a klinikák túltömöttségére. Poliklinikánk természetszerűen és szükségképes kiegészítését képezi orvos-egyetemi fakultásunknak, amit most már mindenki el is ismer. Magától értetődik, hogy emez intézetnek fentartása nagy költségekkel van összekötve, melyek az intézet nagyobbodásának és az emelkedő beteglátogatás számának arányában, mindig növekednek — oly módon, hogy a főorvosok áldozatkészsége és egyes jóltevők, a magas kormány és a székes főváros közönségének nagylelkű adakozásai daczára, a Poliklinikának évi kiadásai teljesen nincsenek fedezve, noha minden tényező támogatja azt, így elsősorban hódolatteljes hálával említjük Ő Felségét, legkegyelmesebb Urunkat és királyunkat, valamint Ő cs. és kir. Fenségét József királyi herczeget, fenséges nejét Clotild királyi herczegnőt, akik kezdettől fogva kegyesen támogattak bennünket. Ezen legmagasabb és magas pártolókhoz csatlakoztak kiváló társadalmi állásban levő hölgyek és férfiak. De nemcsak a felső tízezer támogatta a Poliklinikát, hanem a társadalom minden rétegében talált jóakaró előmozdítót. Azonban mint minden új, nagyszabású és vitális érdekeket felkaroló intézménynek, a Poliklinikának is megvoltak a létért való küzdelmei és bármennyire vonzó is ez az alkalom ezen harcának történetét, mely nemcsak orvos-socziális, de kulturhistóriai érdekkel is bír, megírni, mégis tekintettel egy ismertes czikk szűk keretére, csak oly tényeket fejtegetek és konstatálok, melyek a Poliklinika kifejlődésének megértésére feltétlenül szükségesek. Már az intézménynek újdonsága ellenáramlatot szült; a váratlan eredmény lehangoltságot hozott létre azon körökben, melyeknek érdekei képzeletben vagy valóságban a siker által érintve voltak, az irigység fokozta az ellenszenvet, mely végtére nyílt és rejtett támadásba ment át. Az intézet főorvosai méltósággal utasították vissza az igaztalan támadást; a harcz majd titkosan, majd nyíltan hullámzott évekig, míg végtére győzött a tények logikája és még az ellenfelek is meggyőződtek arról, hogy a Poliklinikának megvan a nélkülözhetlen létjogosultsága. Végtére mindenki, ki szándékosan nem hunyta be szemeit a tények előtt, belátta, hogy a Poliklinika mint humánus és tanintézet jótétemény a szegénysorsú betegeknek és szükséges a tanításra orvosi egyetemünkön. Ezt most már mindenki beismeri, így tehát a mi Poliklinikánk, a semmiből, kis és jelentéktelen kezdetből a szükségesség és a fontosság magaslatáig emelkedett és imponáló állást foglal el. Sőt ha a Poliklinika még nem bir amaz általános elismeréssel, melyet tíz évi áldásos tevékenysége folytán a humanizmus és a tudomány szolgálatában már rég megérdemelne, akkor ezen elismerés már sohá nem késhetik többé. De nem akarunk panaszkodni, hisz intézetünk már régóta biztos támaszt talál a magas kormánynál és annak támogatása nemcsak anyagilag nagyon nyomatékos, hanem morális értékét is kellőkép kell megbecsülnünk, így a volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, gróf Csáky Albin évenkinti segélyben részesített bennünket; a pénzügyminiszter közel tizennégyezer forintot juttatott a poliklinikai kórház javára; a főváros szintén szubvencionálta a Poliklinikát és remélhető, hogy székes fővárosunk azt nagyobb arányokban fogja gyakorolni, ha egyszer a Poliklinikának szolgálatai a székesfőváros szegény lakossága részére, bővebb megfontolás tárgyát fogják képezni. Mert habár még kórházunk nincs, azért a Poliklinikának a betegápolás körül nagy érdemei vannak, amidőn rendszeres ambulatórius gyógykezelés által a kórházi ápolást nagy részben nélkülözhetővé teszi. Hogy az mit jelent a szegény betegnek, hogy meggyógyulhat munkájának abbahagyása és keresetének és jövedelmének megfosztása nélkül, azt hosszasan fejtegetnem fölösleges. Igaz ugyan, hogy az egyetemi és közkórházakban is van ambulatórium nem fekvő betegek számára, de ott a rendelés többnyire az orvosi tanácsra szorítkozik és ha a beteg kap is bizonyos esetekben ingyen kötszert és orvosságot, ez mégis csakis az állam vagy a hatóság költségén történik, míg a Poliklinika minden