Magyar Szalon, 22. kötet (12. évfolyam, 1894-1895/1)

Tartalomjegyzék

83 DR. LICN­TENIUIKG KÖRNÉL 84 mint 1500 orvos élvezte a Poliklinika ven­dégszeretetét, kik hónapokat töltöttek nálunk, hogy az egyik vagy másik spec­iális szak­mában magukat tökéletesbítsék és hogy szá­mos fiatal orvos működik ott, mint segédorvos és gyakornok. A Poliklinika eme szervezeténél fogva úgyszólván a kezdő orvosok hídját képezi, amely őket, a közérdek javára, átvezeti az is­kolából a gyakorlati életbe és alkalmat nyújt nekik elsajátítani az ambulatorikus betegek megvizsgálásánál és kezelésénél — és ez a valódi poliklinikai orvosgyakorlat — az ügyes­séget, a gyors és czélszerű elhatározást, beavatkozást és ténykedést, így tehát a Poliklinika, tekintettel az orvos-sebészeti tu­domány kifejlődésére, a spec­iális szakmák számának gyarapítására, az orvostanhallgatók folytonos szaporodására, továbbá a klinikák túltömöttségére. Poliklinikánk természetsze­rűen és szükségképes kiegészítését képezi orvos-egyetemi fakultásunknak, a­mit most már mindenki el is ismer. Magától értetődik, hogy emez intézetnek fentartása nagy költ­ségekkel van összekötve, melyek az intézet nagyobbodásának és az emelkedő betegláto­gatás számának arányában, mindig növeked­nek — oly módon, hogy a főorvosok áldozat­­készsége és egyes jóltevők, a magas kormány és a székes főváros közönségének nagylelkű adakozásai daczára, a Poliklinikának évi ki­adásai teljesen nincsenek fedezve, noha minden tényező támogatja azt, így első­sor­ban hódolatteljes hálával említjük Ő Felségét, legkegyelmesebb Urunkat és királyunkat, valamint Ő cs. és kir. Fenségét József királyi herczeget, fenséges nejét Clotild királyi her­­czegnőt, akik kezdettől fogva kegyesen támo­­gattak bennünket. Ezen legmagasabb és magas pártolókhoz csatlakoztak kiváló társadalmi állásban levő hölgyek és férfiak. De nemcsak a felső tízezer támogatta a Poliklinikát, hanem a társadalom minden rétegében talált jóakaró előmozdítót. Azonban mint minden új, nagyszabású és vitális érdekeket felkaroló intézménynek, a Poliklinikának is megvoltak a létért való küzdelmei és bármennyire vonzó is ez az alka­lom ezen harcának történetét, mely nemcsak orvos-socziális, de kulturhistóriai érdekkel is bír, megírni, mégis tekintettel egy ismerte­s czikk szűk keretére, csak oly tényeket fejtege­tek és konstatálok, melyek a Poliklinika kifej­lődésének megértésére feltétlenül szükségesek. Már az intézménynek újdonsága ellenáram­latot szült; a váratlan eredmény lehangolt­­ságot hozott létre azon körökben, melyek­nek érdekei képzeletben vagy valóságban a siker által érintve voltak, az irigység fokozta az ellenszenvet, mely végtére nyílt és rejtett támadásba ment át. Az intézet főorvosai méltósággal utasították vissza az igaztalan támadást; a harcz majd titkosan, majd nyíl­tan hullámzott évekig, míg végtére győzött a tények logikája és még az ellenfelek is meggyőződtek arról, hogy a Poliklinikának megvan a nélkülözhetlen létjogosultsága. Végtére mindenki, ki szándékosan nem hunyta be szemeit a tények előtt, belátta, hogy a Poliklinika mint humánus és tanintézet jó­tétemény a szegénysorsú betegeknek és szükséges a tanításra orvosi egyetemünkön. Ezt most már mindenki beismeri, így tehát a mi Poliklinikánk, a semmiből, kis és jelentéktelen kezdetből a szükséges­ség és a fontosság magaslatáig emelkedett és imponáló állást foglal el. Sőt ha a Poli­klinika még nem bir amaz általános elisme­réssel, melyet tíz évi áldásos tevékenysége folytán a humanizmus és a tudomány szolgálatában már rég megérdemelne, ak­kor ezen elismerés már sohá nem késhetik többé. De nem akarunk panaszkodni, hisz intéze­tünk már régóta biztos támaszt talál a magas kormánynál és annak támogatása nemcsak anyagilag nagyon nyomatékos, hanem morá­lis értékét is kellőkép kell megbecsülnünk, így a volt vallás- és közoktatásügyi minisz­ter, gróf Csáky Albin évenkinti segélyben részesített bennünket; a pénzügyminiszter közel tizennégyezer forintot juttatott a poli­­klinikai kórház javára; a főváros szintén szubvenc­ionálta a Poliklinikát és remélhető, hogy székes fővárosunk azt nagyobb arányok­ban fogja gyakorolni, ha egyszer a Polikli­nikának szolgálatai a székes­főváros sze­gény lakossága részére, bővebb megfontolás tárgyát fogják képezni. Mert habár még kór­házunk nincs, azért a Poliklinikának a betegápolás körül nagy érdemei vannak, a­midőn rendszeres ambulatórius gyógykezelés által a kórházi ápolást nagy részben nélkü­­lözhetővé teszi. Hogy az mit jelent a szegény betegnek, hogy meggyógyulhat munkájának abbahagyása és keresetének és jövedelmé­nek megfosztása nélkül, azt hosszasan fej­tegetnem fölösleges. Igaz ugyan, hogy az egyetemi és közkórházakban is van ambu­­latórium nem fekvő betegek számára, de ott a rendelés többnyire az orvosi tanácsra szorítkozik és ha a beteg kap is bizonyos esetekben ingyen kötszert és orvosságot, ez mégis csakis az állam vagy a hatóság költ­ségén történik, míg a Poliklinika minden

Next