Magyar Szalon, 33. kötet (17. évfolyam, 1899-1900/2)
Tartalomjegyzék
45 A NÉPSZÍNHÁZ jubileuma 46 A csikós. Irta: Kiss Mihály. Január elsejét a szegény ember epedve várja, hogy a „Boldog újévet“ köszöntéssel egy pár hatoshoz jusson. A gazdag szegények átkozzák, mert ők adnak, de nem kapnak senkitől egy fityinget sem. Miután azokhoz tartozom én is, kiosztottam a magamét. A színész pedig nem a legcsekélyebb kiadásra van kényszerítve, mert a környezetében élő gratulálók csoportja meglehetősen nagy: súgó, ügyelő, fodrász, szereposztó, öltöztető, szabó, diszkók, portás, tűzoltók, takarítónők, jegyszedők, otthon a cselédek, házmester, postás, kéményseprő, gáz, villanygyár alkalmazottja. Ezek mind kapnak, kell nekik osztogatni, különben egész évben úgy néznek az emberre, mintha Harpagon vagy Sanyaró Vendel utóda lenne. A mi ajándékunk abból áll, ha az igazgatótól kiadásaink fedezhetésére előleget kérünk, azt mondja a legczukrozottabb udvariassággal, hogy nem kezdheti ilyen kiadásokkal az év első napját. Ezeket a kellemetlenségeket befejezve, felháborodott kedélyállapotban indultam a színházba, hogy kimaszkírozzam magam Lefévre szerepére a „Szókimondó asszonyság“ színdarabban. Amint a József-körútra érek, a hátam mögött két női hangot hallok. — Ez Kiss Mihály. — Honnan ismered ? — Tegnap a „Csikós“ előadásában élveztem . . . Soha ilyet nem láttam még. — Hogy értsem ezt? — Az az alak, akit ő személyesített, elragadó volt. — Hogy nézett ki ? — Hosszú fekete haj, pörge kalap árvalányhajjal, fekete ing, karikás, foltos, szűr, szilaj, vad temperamentumával, magyar zamata dalaival elkábította a női közönséget. Kiváncsi vagyok, hogyan néz ki nappali világításnál. — Én is. Kerüljünk szembe vele. — Helyes. Strelisky fényképfölvétele: Tollagi Adolf.