Magyar Szalon, 33. kötet (17. évfolyam, 1899-1900/2)

Tartalomjegyzék

45 A NÉPSZÍNHÁZ jubileuma 46 A csikós. Irta: Kiss Mihály. Január elsejét a szegény ember epedve várja, hogy a „Boldog újévet“ köszöntéssel egy pár hatoshoz jusson. A gazdag­ szegények átkozzák, mert ők adnak, de nem kapnak sen­kitől egy fityinget sem. Miután azok­hoz tartozom én is, kiosz­tottam a ma­gamét. A színész pedig nem a legcsekélyebb kiadásra van kényszerítve, mert a környe­zetében élő gratulálók cso­portja megle­hetősen nagy: súgó, ügyelő, fodrász, sze­reposztó, öltöz­tető, szabó, di­szkók, portás, tűzoltók, taka­rítónők, jegy­szedők, otthon a cselédek, ház­mester, postás, kéményseprő, gáz, villanygyár alkalmazottja. Ezek mind kapnak, kell nekik osz­togatni, különben egész évben úgy néznek az emberre, mintha Harpagon vagy Sanyaró Vendel utóda lenne. A mi ajándékunk abból áll, ha az igazgatótól kiadásaink fedezheté­­sére előleget kérünk, azt mondja a legczukrozottabb udvariassággal, hogy nem kezdheti ilyen kiadásokkal az év első napját. Ezeket a kellemetlenségeket be­fejezve, felháborodott kedélyállapot­ban indultam a színházba, hogy ki­­maszkírozzam magam Lefévre szere­pére a „Szókimondó asszonyság“ színdarabban. A­mint a József-körútra érek, a hátam mögött két női hangot hallok. — Ez Kiss Mihály. — Honnan ismered ? — Tegnap a „Csikós“ elő­adásában él­veztem . . . Soha ilyet nem láttam még. — Hogy ért­sem ezt? — Az az alak, a­kit ő személyesített, elragadó volt. — Hogy né­zett ki ? — Hosszú fekete haj, pörge kalap árvalány­­hajjal, fekete ing, karikás, foltos, szűr, szilaj, vad temperamentumával, magyar zamata dalaival elkábította a női közönséget. Kiváncsi vagyok, hogyan néz ki nappali világításnál. — Én is.­­ Kerüljünk szembe vele. — Helyes. Strelisky fényképfölvétele: Tollagi Adolf.

Next