Ifjú Repülő, 1944 (4. évfolyam, 1-11. szám)

1944-01-01 / 1. szám

HADNAGY­AVATÁS KASSÁN December hatodikán, a Kormányas Úr névnapján avatták hadnaggyá a Horthy István Honvéd Repülő Akadémia most végzett növendékeit... Az avatási ünnepségek már kora reggel elkezdődtek. Az akadémia tornatermében gyűltek össze az akadémikusok és a tanári kar. Itt történt meg a hadnagyi kinevez­­­sek felolvasása és az oklevelek kiosztása. Ezután istentiszteletre vonultak az új hadnagyok. Ezalatt az akadémia udvarán folytak az előkészületek az előkelőségek fogadására és az ünnepélyes eskütételre. A hősi emlékművel szemben felállított díszes emelvényen foglalt helyet pontban 11 óra­­kor vitéz Magyarosy Sándor altábornagy, a Kormányzó Úr képviseletében. A dísz­emelvény két oldalán elhelyezett széke­­ken ültek a megjelent katonai és polgári előkelőségek. Külön hely volt biztosítva az akadémikusok hozzátartozóinak, a rádió és sajtó képviselőinek. Először vitéz ditrói Orosz Béla ezredes, az akadémia parancsnoka Intézett búcsú­beszédet a díszemelvénnyel szemben fel­sorakozott Új hadnagyokhoz. A beszéd­e után következik a legünnepélyesebb pilla-­­ nat az eskütétel. A csendben ércesen zeng a magyar légihaderő legfiatalabb tisztjeinek szava, amint esküsznek a zászlóra. Az eskütétel után Szabó Andor rangidős hadnagy mondja el búcsúbeszédét baj­, társai nevében. Végül a Kormányzó Úr képviselője emelkedik szólásra. „Amelyik nemzet élni akar — mondotta — annak a fiainak a nemzet és a saját maguk életé­nek, létének fennmaradásáért harcolni és győzni kell !” Buzdító szavai, mint atyai jótanácsok hangzanak a fiatal hadnagyok felé... A szép ünnepség végén a kivonult repülő díszszázad díszmenetben vonult el a hadnagyok arcvonala előtt, majd a hősi halált halt bajtársak hősi emlékművét koszorúzták meg. A m. kir. légierők ki­váló tisztjeinek száma ismét gyarapo­dott ... stgy. n­amim wen­ Hfliu­s halt bajtársinak

Next