Tar Csilla: Zamárdi és Szántód keresztnevei 1785-1950 - Magyar Személynévi Adattárak 82. (Budapest, 1988)
BEVEZETÉS Zamárdi a Balaton déli partvidékén változatos dombvidéken terül el. Keletről a siófoki, balatonkiliti, délről a balatonendrédi, nyugatról a kőröshegyi vidék határolja, északon pedig a Balaton. Területe 9142 kataszteri hold. Lakóinak száma 3812 fő. Neve először 1072-ben I. László király határjárási oklevelében jelenik meg Soamard néven. 1171-ben Zomárd, 1211-ben Somárd, Somárdy és 1229-ben Zamard alakban fordul elő. Az ősi község Egyházaszamárdi lehetett, melynek nyomait a Pusztai dűlő ma is őrzi. 1240-ben már két Zamard nevű helység fordul elő, Egyházas- és Kiszamárd, ahol a Szentmártoni apátságon, a fejérvári káptalanon kívül a Csák nemzetségnek is voltak szőlői, tehát már akkor kiváló bortermelő vidék. A fellendült szőlőtermelés folytán Egyházaszamárdiból szakadt ki négy testvérközség: Likzamárd /1390/, Balatonmelléky Zamárd /1423/, Felsőzamárd /1436/_és Kiszamárd /1436/. A török alatt mind az öt Zamárd elpusztult. 148 éven át nem lakott itt senki. A határ egy részét az endrédiek legeltették, pár szőlejét a szántódiak kapálgatták. A „Nagyzamárdi-pusztát" a tihanyi apátság vette számba 1696-ban, mint alapításkori birtokot. A pusztát Lécs apátnak, a tihanyi templom újjáépítőjének sikerült betelepíteni 1741-ben. A környező megyékből és falvakból 42 jobbágy család telepedett le a mai község közepén. Utódaik ma is élnek a faluban, és a község törzslakosságát alkotják. Az úrbéres község 1857-ben, a „méréskor" megkapta a határ jórészét, de Szántód és Tóköz továbbra is az apátság kezében maradt. 1959-ben a határ jórésze — az erdők kivételével — termelőszövetkezeti tulajdonba ment át. - 3 -