Martos Gizella: Mezőkövesdi személynevek 1548-1683 - Magyar Személynévi Adattárak 90. (Budapest, 1989)
Mezőkövesdi személynevek a XVI. és XVII. századokban Mezőkövesd népességének történetével, szokásaival és művészetével könyvtárnyi irodalom foglalkozik. Letelepedésük idejére, etnikai hovatartozásukra és a népesség kontinuitására vonatkozólag azonban csak feltételezéseink vannak. Tudjuk, hogy minden közösségben kialakul egy sajátos névkultúra, névstílus, névízlés. Ezért úgy gondoljuk, hogy a rendelkezésre álló dézsmalajzsromok és anyakönyvek történeti névanyaga is hozzásegít bennünket a kérdés megközelítéséhez. A honfoglalás történetében nem esik szó Kövesd népességéről, holott Anonymus helyismerete Borsod-Hegyalja vidékén egészen részletes. Gestájában azonban nem „néptörténetet” ad elő,hanem a kor szellemének megfelelő irodalmi alkotást /1/. A tájékozódásban segít bennünket a hagyomány, a mítosz, monda, szokás, erkölcs, írás, melyet átadtak nekünk. A hagyomány lényegét a nyelviség jellemzi. A nyelv az írásban válik szellemivé. Régen magától értetődő volt a szó és a dolog belső egysége, az igazi nevet viselőjének részeként, képviselőjeként tartották. A név hozzátartozott viselőjéhez. A név helyességét az igazolta, hogy az illető hallgatott rá. A név magához a léthez tartozik hozzá. A szó nem csupán jel. Valamiféle nehezen megfogható értelemben hozzákapcsolódik a „leképzetthez”, annak létéhez /2/. Ezért nem véletlen, hogy nálunk a történeti névkutatásnak van legnagyobb hagyománya. Elsősorban család- és ragadványnevek, kereszt- és becenevek együttes vizsgálatára történtek kísérletek, ami megfelel a magyar névstruktúra feltárásának. Az emberi életközösségek egyben nyelvközösségek is, mert saját nyelvi világuk van, mivel meghatározott kulturális és nyelvi hagyományban nevelkedtek 131. Századok során a mezőkövesdi „matyó” népesség magatartását két tényező befolyásolta: egyrészt, hogy a kezdetektől a cserépi, majd diósgyőri királyi várbirtokokat tartottak szolgálni kiváltságok fejében, másrészt, hogy a legkorábban alapított és olajban lőtt Szt. János tiszteletére alapított egri püspökség alá tartoztak, amire mint régi keletű jogviszonyra már az 1275 évben keltezett oklevél is utalt, így kizárhatjuk azokat a feltevéseket, melyek kun vagy tatár etnikumnak tartották a kövesdieket. Tájékozódásunk szempontjából fontos, hogy Borsod megye eredetileg határvármegye volt. A kivezető útvonalak hadifontosságú helyein vörösre égetett .