Magyar Szemle, 1891 (3. évfolyam, 23-52. szám)
1891-12-06 / 49. szám
MAGYAR SZEMLE EGYETEMES TÁRSADALMI ÉS IRODALMI FOLYÓIRAT ■ 1 '0 — BUDAPEST, 1891. deczember 6. Előfizetési árak : Egész évre...................6 frt — kr. Félévre........................3 frt — kr. Negyedévre..................1 frt 50 kr. Megjelen minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó: KIADÓHIVATAL és SZERKESZTŐSÉG: Kaczvinszky Lajos. Budapest, VI., Uj-utcza 14. sz. Budapest, VI. ker., Uj-utcza 14. sz. Egyes szám ára 1. kr. m. év. 49. SZÁM. FORDÍTÓMNAK. Fordulhat már szerencsém balra, Hetvenkedését kaczagom; Neked füttyentek csak s te jóra Forditod, én műfordítóm! És felfordulhat a világ is, Magam’ vele nem búsitom; Ha a fejére állt, te talpra Forditod, én műfordítóm! S jó verset sem írok már, bár a Kritika szól: „leorditom !“ Rossz verseimet is te jóra Forditod, én műfordítóm! Bartók Lajos: A Petőfi-Társaság jelöltjei. Irta: Pater Chrysologus. Sokat törték a Petőfi Társaság vezérférfiai a Vadászkürtben fejeket, hogy a megpetyhüdt tagokat minő erősebb és hamisítatlanabb folyadékkal lehetne elevenebb, lüktetőbb moz-gásra serkenteni. Szana Tamás, e fáradhatlan tervező, majd lappal, majd képcsoportokkal, majd kirándulásokkal, hónapok óta nem tud már aludni Nincs tér, nincs szerep, a lapok nem beszélnek — a semmiségekről. Gróf Apponyi magába olvaszt minden érdeket. Komócsy József mosolyog — és bízza a dolgokat vízmentére. Valóban, a Petőfi-társaságot a nagy és lelkes közönség előtt még az évek óta folyó üres tervezgetés sem tudta megölni. Vár, hisz remél. Ahol egy Jókai és Petőfi-név fonódik glóriába, ott lenni valami nagynak mégis csak kell, többnek, mint amennyit a havonkénti, jobban és kevésbbé sikerülő matinékon felmutat. Irányt várna a jó közönség. De lehet-e irányt adni azokkal a többnyire vendégpróbálkozásokkal, melyek a rendes tagok rendes közönyét mutatják a Szana és Komócsy elsoványodott regime iránt. Jöjjünk tisztába e különben érdemes két író egyéniségével, hasonlítsuk össze akár az Akadémia, akár a Kisfaludy-Társaság főtényezőivel, szóljunk őszintén, nyugodtan, de férfias bátorsággal. Báró Eötvös Lóránt, az Akadémia első elnöke, a magyar irodalomban a legnagyobb nevek egyikének rokonszenves és fényes tehetségű örököse, méltó folytatója , reformátor a természettudományok világában, nemcsak felénk, de kifelé is. Magas társadalmi állású férfiú, főnemes, a magyar tudományegyetem rektor magnificusa legújabban. Dr. Fraknói Vilmos élő legkitűnőbb történészünk, széles tudományú főpap, nagy jövőjű egyházi személyiség. Dr. Szily Kálmán, hatalmas erélyével, mély bölcsességével, nem tervezgető lóbálódzásaival — mely Szánénál csak szánalmat kelt jó barátaiban — fáradhatlan munkálkodásával a természettudományi társulat magas színvonalra emelője. Csak ily férfiak fordulhattak jogosan a nemzet szine-javához. Hogy azonban a mi Akadémiánk se a franczia halhatatlanok isteni gyülekezete , annak a Szádeczky-Szinnyei-féle világhírű liliputik az okai. Egy regiment ilyen ül és fontoskodik a Hunfalvyak, Budenzek, Vámbériek előkelő társaságában. De hát az erdő nem egyforma fából áll. A sasok mellett a fürge verebek csapják a legélénkebb lármát. Csak Istennek hála, mégsem őket nézik. A Kisfaludy-Társaság elnöke Gyulai Pál, alelnöke Szász Károly, főtitkára Beöthy Zsolt. Ki ne vallaná be akár jókedvvel, akár szégyennel, hogy e férfiak is úgy munkásság, mint munkaérték , úgy társadalmi állás, mint tudományos termelés tekintetében beláthatlan magasságban állanak a szegény Petöfisták fölött. Komócsy egy igen tisztességes költő, társadalmi tekintetben egy alig ismert néplapocska szerkesztője. Összes írói termelése azon két kötet költemény, melyet az olvasó közönség szívélyes tetszéssel fogadott. Szana Tamás olyan irodalmi existenczia, akinek nevéhez eddigelé magasabb siker nem járult. Semmitmondó, ezerszer leirogatott, átirogatott, bővített, kivonatolt vasárnapi és hétfői, vagy keddi czikkeivel, tárczáival — sokaknak mulatsága, de senkinek nem épülése. Ily vezetés mellett nem sokat kívánhatunk. Uraim, ha fáj is, ez tény. De most ideje, hogy a jelöltekre térjek. Kétféle jelölt van: olyan, aki méltó, de nem igen jut be és olyan, aki nem igen méltó, de bejut örvendetesen. Természetesen, hogy esetről-esetre a legméltóbbaké a babér. Szabados és Csiky halálával s néhány főméltóság díszes elhelyeztetésével öt-hat üresedési hely lesz. Ma kik felé fordulna a közönség ? Kik azok, kik itt vagy a vidéken méltók és illők a beválasztatásra ? Murai Károly, Kozma Andor, Sziklay János, Sebők Zsigmond, Dömötör Pál, Bársony István, Palágyi Lajos, Ambrus Zoltán, Pósa Lajos, Kaposi József, Gáspár Imre, Koltay Virgil, Váli Béla, Justh Zsigmond, Dengi János, Rákosi Viktor, Szabolcska Mihály, K. Tóth Kálmán, Hegedűs István, Kabos Ede és még számos jeles fiatal regényíró, színműíró, lírikus és esztétikus. Hogy régieket is említsünk, mint legméltóbbakat: bátran beválaszthatja a társaság Kemenest, Zalárt, kiket a kitüntetés a Kisfaludy-Társaságnál is rég jobban megilletett volna, mint holmi apró emberkéket a kékből. Ám ezek csak a férfi-irók. Hát a nőkók? Pedig ezek közt valóságos hivatott tehetségek vannak. Fanghné, Nogáll Janka, Nagyváradi Mira, a két kitűnő műveltségű Büttner, Julia és Lina, Harmatti Lujza, Tutsek Anna, Wohl Janka, Szanday Zénó, Szalay Fruzsina és kültagul Carmen Sylva. A kiválóbbakról legközelebbi czikkemben részletesen meg akarok emlékezni. A legifjabb franczia líráról. Irta: Radó Antal. Victor Hugo halála után sok helyütt lehetett hallani afféle nézeteket, hogy „Íme, meghalt a francziák legnagyobb lírikusa és most csak gyönge epigonok pöngetik a lantot.“ Ez ítélet egyike a leggyökeresebb tévedéseknek. A franczia lírai költészetnek kevés olyan korszaka volt, melyben annyi kiváló költői egyéniség zengett volna, mint épen ma. Az a pangás, melyről némelyek szeretnek beszélni, jóformán lehetetlen is olyan fajnál, aminő a franczia, mely az északi és déli temperamentum kiegyenlítőjeként szinte hivatva látszik lenni arra, hogy költői az egész világnak szóljanak. A latin faj már magában véve is elevenebb, mint bármely más. Nyugtalanabb vérű, sokkal inkább kíván szórakozni, mulatni, sokkal inkább vágyik a változatosságra, mint akár a szláv, akár a germán. Ezt a természetes diszpozíciót még növeli a mai kor egyik jellemző vonása: a gyors élés vágya, mely kivált a pezsgő nagyvárosokban és így leginkább a legmodernebb szellemű metropolisban, Párisban található fel. Mindenki nagyon élénken, nagyon sokat akar élvezni; az emberek a tulságig finomultak és mohók. Mindennap uj, szellemes mondások, „mot“-k, uj adomák, maró gúnyolódások, uj igazságok, változatos eszmék készletére van szükségük. Mulatnak minden erejükből, a tulságig fokozzák munkájukat ép úgy, mint költekezésüket s érzéki benyomásaik tömege a lehető legnagyobb mértékben megfeszíti ideggépezetüket. De e mellett a szakadatlan súrlódás szokatlanul élessé teszi elméjüket, fogékonynyá a szellemi gyönyörök minden neme iránt.