Magyar Szemle, 1902 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-20 / 16. szám

16. szám. magának a főpapi méltóságot, sokat ve­szített ; mikor a konstanczi és bázeli lá­zadó zsinatok az egyház alaperősségeit rázkódtatták meg; mikor a versengő pá­pák, hogy magukat és udvarukat fönn­tarthassák, különböző gyűlöletes adókat és taksákat voltak kénytelenek a hívekre ki­vetni , mégis hódoló tisztelettel tartozunk e kor pápái iránt, ha látjuk azt a lan­kadni nem tudó fáradozást, melyet kifej­tettek, hogy hazánkat és az egész euró­pai czivilizácziót a pogány barbárság pusz­tításaitól megmentsék. Hazánk talán soha szorosabb összeköt­tetésben nem volt a Szentszékkel, mint e korban. Pápai követek jönnek Budára, ma­gyar követek mennek Rómába, útjukat is követhetjük lépésről - lépésre, ugyan­azon az utakon jártak, mint most járnak zarándokaink, Budán, Somogyon, Zágrá­bon és Anconán át, csakhogy nem a je­lentéktelen Fiume, melyet csak a magyar pénz tudott úgy, a­hogy lábra állítani, hanem Zengg volt hajóra szálló állomá­suk. IV. Eugén pápa 1442-ben keresztes hábo­rút hirdetett a törökök ellen ; a püspököket, apátokat, prépostokat, kolostorokat és egy­házakat a háború czéljaira megadóztatta. Mindenfelé pápai követeket küldött a há­ború érdekében. E pápai követek minden tiszteletünket megérdemlik. Cesarini Julian bíboros úgy szent élete, magas humanisztikus képzett­sége, diplomácziai ügyessége, valamint a magyarok iránt való szeretete által tűnt ki. Sikerült neki az országban a pártviszályt lecsendesíteni, mely az ország sírját volt megásandó (a nemzet I. Ulászló és V. László közt volt megoszolva) és Hunyadi vezérlete alatt a török ellen dicsőséges hadjáratot vezetni 1443-ban. Midőn I. Ulászló a szerencsés háború után 12—12 magyar és lengyel vitéz paj­zsát, vitézségük jutalmául, a budavári Bol­dogasszony templomban fölakasztotá. Ju­lián az ő czímerét a magyaroké közé akasztotta, mert magyarnak kívánta ma­gát tekinteni. Vértanúhalált halt a sze­rencsétlen várnai csatában, melyet rossz­akaratú írók hiába írnak az ő rovására, mintha a veszedelem oka az lett volna, hogy a királyt esküszegésre vette rá. IV. Eugén pápa Cesarini Julián után Juan de Carvajal bíborost küldte hazánkba követnek. Igen nagy érdemei voltak abban, hogy hazánkban, mely a pápa szerint „a kereszténység pajzsa“, a pártviszályt le­­csendesítette, Hunyadi Jánost a pápa her­­czeggé tette, V. Miklós pedig az arany­rózsát küldötte neki.­­ Ugyan a pápa az 1450-ik évi jubileum alkalmával megen­gedte, hogy a magyaroknak nem kell Rómába zarándokolniok, hanem elnyer­hetik a búcsút úgy is, ha Váradra zarán­dokolnak és a római út költségeit a hábo­rúra adományozzák. III. Calixt pápa nevét minden magyar ember vésse a szivébe. Ez az öreg, törő­dött beteges ember, életének minden per­­czét, szivének minden dobbanását a török háborúnak szentelte; kész volt maga hadba szállani és ha kell vagyonát és életét e czélra szentelni. Ez volt álma, erről gon­dolkozott, erről beszélt folyton. Ezzel fe­küdt le, ezzel kelt föl. Az egri püspök jelentése szerint, a pápa a többi ügyeket egy-két szóval elintézi, a török háborúról órákig tárgyal. Bíborosok, diplomaták, kol­duló barátok fordultak meg nála ez ügy­ben. Hogy a háborúra pénze legyen, a legegyszerűbb háztartást vitte, minden fö­lösleges kiadást beszüntetett; az egyház kincseit, sőt ingatlanait is eladta, midőn asztalára arany és ezüst evőeszközöket ad­tak : „félre vele, — mondá, — jó lesz a török ellen, én cseréptálakkal is beérem.“ Nagy keresztes háborút hirdetett, de a fejedelmek nem hallgattak szavára. Ő maga 25 gályát állított ki 500 ágyúval, 1000 hajóssal és 5000 katonával. Magyar­­országi követe Carvajal és kiküldötte capis­­tranoi szent János, az egyszerű ferencz­­rendi szerzetes, a népet fegyverezték föl, a­kikkel Hunyadi János 1456-ban Nándor­fehérvárnál a törökök fölött az ismeretes fényes győzelmet kivívta. A pápa öröme határtalan volt, Hunyadit a legkiválóbb embernek nevezte, a­ki 300 év óta szüle­tett. Carvajal ez alatt itthon a Hunyadiak és a Czilleyek közt kitört egyenetlenséget iparkodott elsimítani. Megható módon jö­vendölte meg a pápa a Hunyadi-ház föl­­magasztaltatását: „akkor, mikor az irigy­ség és a rosszakarat Krisztus dicső hőse családjának megrontására tört, mikor az egyik fiú megöletett, a másik börtönbe jutott, anyjuk és rokonaik üldöztettek, e fölött mély fájdalmat érzett, de egyúttal nemcsak magántársalgásban, hanem ünne­pélyes nyilatkozatokban is megjósolta, hogy számukra a csodákat művelő igaz­ságos Isten kegyelméből el fog érkezni a fölmagasztaltatás órája és Hunyadi János érdemeiért az ő méltatlanul üldözött háza el fogja venni a megérdemlett jutalmat.“ Hogy Mátyás király minden nagyobb európai bonyodalom nélkül elfoglalhatta a magyar trónt, abban nincs is senkinek nagyobb érdeme, mint a pápának és Car­vajal bíborosnak. II. Pius pápa méltó volt elődjéhez. Terve volt egy általános európai háborút vezetni a törökök kiűzésére. E czélra Mantuában kongresszust tartott az európai fejedelmek­kel és midőn III. Frigyes Mátyás királyt megtámadta, szigorúan megvitte őt ezért. „Ez a királyság a kereszténység pajzsa, általa védve élvezzük eddig a békét, ha nyitva lett az út a barbároknak, a baj mindnyájunkat ér.“ A gazdag tolfai tim­­sóbányák jövedelmét (évente 100.000 arany nagy szó az akkori időben!) a török há­borúra szánta, Mátyásnak évente 50.000 aranyat küldött, II. Pius haditerve ez volt: a törököt Mátyás király éjszakról, Skander bég nyugatról, az európai tengeri hatalmak flottája pedig keleten a Marmara tenger­ről fogja megtámadni. Már a Balkán-fél­szigetet föl is osztották maguk közt, Ma­gyarországnak Bosznia, Szerbia, Oláhor­szág és Bulgária jutott volna, egészen a Fekete-tengerig. A nagy pápa flottát építtetett, hogy a törököket vizen támadja meg, Ragusát akarta visszafoglalni tőlük, már hajóra is ült, midőn az öreg, gyönge pápa, hirtelen meghalt. A haldokló pápa még halálos ágyán is buzdította a bíborosokat a há­ború folytatására. De mivel Velencze kereskedelmi érdekei biztosítására a törökkel szerződést kötött, a flottát le kellett szerelni és a költségekre gyűjtött pénzt, 40.000 aranyat, Mátyás ki­rálynak adták. Egyedüli eredmény az volt, hogy Mátyás néhány boszniai várat, köz­tük Jajczát visszafoglalta. II. Pál pápa is mindent elkövetett az ozmánok részéről fenyegető veszély elhá­rítására. A török ellen gyűjtött pénzek kezelésére külön bizottságot szervezett (commissio generalis sacrae cruciatae), mely körülbelül 150.000 aranyat küldött a magyarok támogatására.­­ Mátyásnak szentelt kardot és kalapot küldött. IV. Sixtus is európai hadat akart ve­zetni, maga 150.000 aranyon 24 gályából álló flottát állított ki, de az európai hatal­maknál ő is süket fülekre talált. Mátyás­nak 200.000 aranyat küldött, e czélra még ezüst asztali készletét is eladta. VIII. Incze pápa, „a­ki úgyszólván ne­velte“ Mátyást, Pecchinoli Angelot küldötte Mátyás udvarába követül, a kinek sok ké­nyes ügyet kellett elintéznie az erőszakos uralkodóval. Legérdekesebb az ismeretes Dsem vagy Zimzim herczeg ügye. Dsem II. Bajezid szultán öcscse és vetélytársa volt, elűzetvén, a rhodusi lovagokhoz me­nekült. Innen Francziaországba és végre a pápai udvarba került. Nápoly, Velencze, Melik-el-Ad­ref Quitbay egiptomi szultán és Mátyás király tartottak igényt az exo­­tikus herczegre, a­kinek segítségével a törökök közt polgárháborút akartak tá­masztani, őt a trónra emelni szándékoztak. A herczeg a maga részéről megígérte, hogy ez esetben visszavonul Ázsiába és­ Konstantinápolyt is átengedi a kereszté­nyeknek. Mátyás király erőszakos hangon követelte, hogy a herczeg neki adassék ki, a pápa már hajlandó is volt rá, midőn Mátyás király hirtelen meghalt. A rémre­gény írók egész mondakört alkottak e sze­rencsétlen herczegről, a­ki épenséggel nem termett arra a föladatra, melyet neki szán­tak, mert semmi energia, semmi vállal­kozó szellem, semmi nemesebb ambíczió nem volt benne ; valóságos elpuhult Sar­­danapal volt, a­ki Bacchus és Vénus közt osztotta meg idejét, míg végre a hányat­tatások és gyönyörök közt elpetyhüdt tes­tében az élet hirtelen kialudt. E körül­ményből a rémregény irók és azok, a kiknek minden alkalom jó, hogy a pápa­ságon egyet üthessenek, — például Jókai is, — minden történelmi alap nélkül azt MAGYAR SZEMLE 183

Next