Magyar Szemle, 1902 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-26 / 4. szám

BUDAPEST, 1902. januárius 26. Előfizetési árak: Egész évre..............................12 kor Félévre.......................... . 6 kor. Negyedévre..............................3 kor. Megjelelt minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó: Kaczvinszky Lajos. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL. Budapest, VI., Uj­ utcza 14. sz. Egyes szám­­ára 30 fillér. XIV. ÉV. 4. szám. Farsangi levél.­ OSTANÁBAN FARSANG volna-e, kérdem magamtól, miközben magános esti sé­táim folyamán a székes­­főváros néptelen utczáin pihenem ki lelkem fárad­ságát s az elhagyatott Dunaparton a Vi­gadó elé vetődöm. Ablakai sötéten mered­nek rám, az óriási épület néma, mint a halál. Pár éve még s nem volt nap egy farsang idején, hogy kivilágított ablakaival nem integetett volna hivogatólag az eléje tévedők felé. A muzsika vígan szólt s a mulatók kaczagó zajával elegy lármája a Duna morajlásán keresztül a túlsó partra is elhatott. Fölébresztette a csöndes Budát is szakadatlan szunyókálásából. Egész sor kivilágított ablak integetett onnan vissza, hogy itt is javában áll a különféle bál. Most minden csöndes s a farsang eleven éjszakai élete helyett halotti csönd borul Budapest utczáira, a­melyek a vigasság idején is csak olyankor élénkülnek föl most éjszakánként , a­mikor a rendőrség raz­ziát tart. Karnevál herczege meghalt! Megölték-e, végkimerülés fogta el, avagy csak tetsz­halott? A vélemények erről különbözők, de írott, nyomtatott és élőszó mindenfelé azt hirdeti, hogy nincsen farsang többé. Legkivált azonban a vigasság hajdani fő­tanyája , a városi Vigadó. Miért maradnak el itt a nagy bálok, a­melyeken hajdanában az ország szine-vi­­rága találkozott ? — Ha sokfelé szított is rangjának, módjának megfelelően az itt mitató tömeg, különböző rétegei szépen fértek meg egymás mellett s a maguk körében fesztelenül mulattak. Az általános elszegényedés-e az oka a szomorú farsangnak ? Jártak már nehezebb idők is nálunk s a magyar, ha sírva is, farsang idején mindig vigadott. Mintha most már sem sírni, sem vigadni nem tudnánk; általános közöny és fásult­ság harapódzott el mindeneken. Más szó­val modernek lettünk, mint a külföldről importált színpadi és regényhősök. Az ősi erkölcs rég feledésbe merült s a bálokra, ha naponként ismétlődtek is, évek óta már rég nem mulatni jártunk. A hiúság vására lett a csillárok fényözönében úszó terem. A hiú vetélkedés, hogy ki bírja ki tovább a czéltalan pompázást, az őrültség határáig csapongott. Egy-egy bál a jómódú csalá­dok életében is fölért egy kisebb fajta anyagi katasztrófával s e mellett az áldo­zat, a­mit egy csillogó éj kedvéért hoztak teljességgel kárba veszett. Évek óta vajmi kevesen mulattak iga­zában a nagyvárosi bálokon, évek óta fe­hér-holló számba ment a leány, a­ki ezeken egy egész életre tudott volna szí­vének hódítani daliát. Dk ezek a modern daliák megokosodtak, miként koruk s bár­mily csábitó volt a tetszésüket kivivő és lehet, hogy csak önkéntelenül kaezér leányka mosolya, drága ruhája, mely va­gyont ér s egy éj alatt hasznavehetetlen foszlányokká gyürődik, szülei hivalyó köl­tekezése megdöbbentették még a jórava­­lóbb fiatalembereket is s a bálokon nem szövődött többé Hymen rózsaláncra. Minek tehát most már a bál, ha a csa­ládi haditervek hiábavalók s ha mulatni sem lehet rajta. A maskarabálokat már rég lehetetlenné tette nálunk a kétes elem, a­mely álorczá­­san a tisztességes emberek társaságába merészkedett. Az álarcztalan bálokat az emberek lelki maskarajátéka buktatta meg, a­melylyel egymást akarták kijátszani. Láttam viruló leányokat, a­kik ruhájuk igénytelen egyszerűsége esetén is elbájol­tak volna minden jóizlésű embert szépsé­gükkel, kedvességükkel s a­kik selyemben, csipkék felhőjébe veszve lebbentek tova a tánczoló párok kavargó árjában, mint mindmegannyi büszke királyleány. S is­mervén őket, elszédült fejem gondolatára annak, hogy apjuk a vagyontalan szürke hivatalnok, hogy győzi a tömérdek költ­séget, a melylyel ily formán csak egyetlen bál is jár, mint lehet az, hogy mindenütt ott van leányaival, a hol­tout Budapest összegyűl, hogy pezsgő duzzog asztalánál, a hová tánczosaik udvarát is leültette. A hangzatos nevű, nagy jövőjű fiatalurak fesztelenül mulattak s hiven kitartottak, a nélkül azonban, hogy komoly szándékuk jelével, a mire a hiú szülők oly mohón lestek, a kellő időben kirukkoltak volna. S egy pisztolydurranás és az árván ma­radt leányok nem hálóztak többé. Szó sincs róla, nem mindenkire nézve jártak a bálok ilyen tragikummal. De minél fé­nyesebbek voltak, annál nyomasztóbb volt ezeken a kedv. A tánczolók zajában gyö­nyörködő szülők arczán a mosolylyal mind szemmel láthatóbban küzködött a gond sö­tét árnya. Végezetül a fiatalság is belefá­radt az alakoskodásba. Nem volt őszinteség az emberekben, a­kik a bálok porondján az egymáshoz való közeledést keresték s fesztelen mulatság helyett egymás áltatá­sában találtak virtust. A demaszkirozás órája azonban korábban ütött, mint a­hogy a legtöbben várták; a bálokról tova­tűnt a jókedv s most már a régi nagy bá­lokat is siratják, így sült ki, a­mit pedig ma sokan hi­hetetlennek tartanak, hogy erkölcs nélkül még igazi mulatság sincsen. Sűrűn olva­som egyik szabadszájú hírlapunkban, hogy igazság ezen a földön tulajdonképen nincs is. Könnyen meglehet, hogy a sok igaz­ságtalanság, a­mely nem egy ártatlan em­bert ér, nem egy gyöngédebb lelket két­ségbe ejtene. Ám, a­mint a bálok példája is mutatja, ritkán esik meg hamisság, a mely pórul nem járna. Rég elmúlt az idő, a midőn e sorok írója a bálokat sorra járta. Az ezekre való készülődésnek, az ezeken részt vett ifjak, leányok s öregek közvetlen beszámolásá­nak azonban nem egyszer volt tanúja. A körülményeket így talán még jobban is­meri, mintha a legutóbbi bálok hiú pom­pájának a maga egészével elkápráztatni engedte volna magát. S most, hogy bá­lokról már az újságokban sincs hír, bizo­nyára igaz, hogy ilyeneket nem is ren­deznek. S ha lesz még egy-kettő e farsang évadján, talán az eddigieknél is kivalgóbb pompájával ez a hál szintén unalmas lesz s követni fogja a csöndes kimúlásban im­már tekintélyes számú társát. Kis mulatságokról most is hallunk még hirt s a hol rokonlelkek, ugyanazon erköl­csi alapon álló társadalmi rétegek egymást megtévesztő alakoskodás nélkül vigadni

Next