Magyar Szemle, 1902 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

600 annyi túlzással, hogy a jóvátételre többé gondolni se lehessen. Ha pedig nem ka­varja föl az izgalmakat a szerkesztőségi rovatokban, nem csiklandozza a párbaj - hősök hiúságát neveik közölgetésével, ott a nyílt tér, a­melyben mindenki szabadon hepóziáskodhatik. A lapnak ez jövedelmez néhány forintot, a nyiltterező, vagy lenyilt­­terezett lovagnak azonban kerülhet becsü­letébe, sőt egész életébe. Stieber György is a nyilttérhez, a hazai botrányok eme friss melegágyához fordult most segede­lemért. Durva támadást intézett... az idős Festetics Imre gróf ellen, a ki pedig neki adósa nem volt. Föltálalták hát a botrányt a nyilvánosság asztalára is. Enni kellett ebből mindenkinek, akár kellett, akár nem. Ernuszt Géza dr. is a nyilttérben igazolta ügyfelének eljárását. Mire bekövetkezett a nálunk hasonló esetben szokásos stá­dium. Előbb tehát az összeveszés, utána a nyílt tér, végre a tettleges bántalmazás. Stieder az indóházban érte Ernusztot, mikor az épen Gráczba indult volna. Itt esett meg a sérelem, a­melylyel Stieder nem elégedett meg, hanem tettleg inzul­­tálta még más ízben is. Jön a negyedik stádium. A becsület­­bíróságoké. Stiedert időközben fölmen­tették a zsarolás vádja alól, csak sajtó útján való rágalmazásért büntették meg. A becsületbíróság kimondta Stiedernek párbajra való képességét és ezáltal elért az ügy a maga ötödik fokozatáig. Megtörtént a párbaj, pisztolyra és — tudjuk mily ered­ménynyel. Ernuszt Géza dr. a kötelesség teljesítésének szerencsétlen áldozata, nős, gyermekes ember, éltének munkabíró ko­rában halva maradt a téren. A dráma teljes. Most még a kritika következik, mely tiszten a sajtó és maj­dan a törvényszék osztakoznak. Csonka, érdektelen ezentúl, mert hiszen csupán az egyik hősről lehet benne szó. A másik túl van már mindenen, a­mi a földi igaz­ságszolgáltatás köréhez tartozik. Hanem elég súlyos kritika. Az ifjú gróf levele elárulja, hogy Stieder követelése tulajdonképen uzsora­követelés lett volna. Milyen shylocki természetet árult el a hős a párbaj alatt! Lassan kell számítani a másodperc­eket, hogy annál biztosabban hulljon el az áldozat! A pisztoly felemás, ugyan melyik volt a jobb, melyik a rosz­­szabbik fegyver ? Minderről sokat írnak a lapok, hanem az már mindegy a halálba űzött szerencsétlenre nézve, a­ki most már Isten előtt ad számot eljárásáról. Vájjon utolsó párbajdráma ez a szom­bathelyi ? Azt hisszük, hogy még igen sokszor foglalkozhatunk ily megrendítő eseményekkel. — Ha majd általánosabbá válik az emberek szeretete és kölcsönös megbecsülése; ha tekintélyes, kiváló egyé­niségek világosítanak föl példájukkal ezen becsület-korrektívum alkalmatlan és bűnös voltáról; ha tisztulnak a becsületről szer­zet fogalmaink; ha dicsőítés helyett meg­vetéssel sújtjuk a párbajhősöket, kik néha gonoszságukat leplezik el az úgynevezett lovagiassági eljárással; ha végül, a társa­dalom bölcsen és jóakaratúlag megtalálja a becsület megvédésére alkalmas, a méltó elégtételnek elfogadható utat és módot... akkor fog véget érni az áldatlan párbaj­mánia. Kérjük Istent, hogy ne jobb sorsra méltó, talán nagy czélokra hivatott, nagy, szere­tett egyének szomorú végzetéből kelljen újra és újra e szomorú kérdéssel foglal­koznunk ! (..) Irodalom és művészet. Havasi történet és egyéb elbe­szélések. Irta Tömöri Jenő, Budapest, 1902. 150 lap. Ára 3 korona. Érdekes tár­gyai vannak a szerzőnek, bár egyáltalá­ban nem újak, sőt túlságosan divatosak. A kötetében összegyűjtött kilencz novella közül csaknem mindegyik a női lélek örök problémáján tépelődik, itt-ott tagadhatat­lanul ügyesen, fordulatosan és szép siker­rel, legtöbbször azonban a művészi alakí­tás és gondos kidolgozás rovására. Tömöri Jenőben van tehetség, ez onnan is látszik, hogy a legkülönbözőbb milieók s a leg­ellentétesebb jellemek festésében egyfor­mán járatos. „Zenóbiusz“ és „A bűnös“ czímű darabjaiban az a tétele, hogy va­lamely papi férfiú életében milyen sze­repet visz, mit és mekkora mértékben rombol le a szerelem. Mindezt Zenóbiusz­­nak, a kolostorba menekült pópának és Muntean Gligornak, a mély érzésű, sze­rencsétlen görög keleti papnak sorsa által mutatja be. Különösen sikerült a „Zenó­biusz“ czimű. Ez a szegény ember kora gyermekkorától fogva kolostorban nevel­kedett s értett mindenhez, csak egyhez nem: az asszonyi személyhez. Beleszere­tett egy leányba, kilépett érette a szerzet­ből s miután valahol plébániát kapott, megházasodott, elvette a leányt. Felesége azonban nemsokára megszökött egy báró­val, ki eleinte dédelgette, később megunta, elhanyagolta, ütötte-verte őt. Az asszony halálos ágyához véletlenül Zenóbiuszt hív­ják gyóntatónak, ki közben visszalépett a szerzetbe. Egymásra ismernek s az asz­­szony Zenóbiuszra bízza rövid ideig tartó házasságukból származó leányukat.­­ A szerzetes magára vállalja a leányt, de vele szerzetéhez természetesen vissza nem tér­hetett. Másodszor is hűtlen lett tehát a kolostorhoz s valahol a tengerparton ha­lászkunyhót, hálót szerzett magának és igy tengette életét. S mi lett a vége min­dennek ? Az, hogy a leány mikor fölcsepe­redett, otthagyta öreg, tehetetlen atyját s megszökött egy halászszal. Látnivaló, hogy e történet elég megragadó ; kár, hogy tra­gikumának a kifejtésében szerzőnk nem tanúsít elegendő pszichológiai elmélyedést. Gyönge dolog a „Pál haza megy“. — Se motiválás, se esemény, se lélekfestés nincs benne. Egy papnövendékről szól, a­ki, miután éveken keresztül szeretett egy leányt, közvetlenül a fölszentelése előtt elszánta magát arra, hogy nőül vegye. Pál egyáltalában nem jellem. Ha szerette ideálját, miért lépett be papnak ? Tömöri Jenő anyja kényszerítésével okadatolja Pál belépését, de bizony az anyai köny nagyon keveset eszközölhet ki ott, hol az igaz szerelem birodalma kezdődik. Ha va­laki szeret valakit, gyönge hatalom az anya kérése arra, hogy elszakítsa őket egymástól. Pál minden cselekedete kapko­dás s a szerző, mikor rokonérzésünket föl akarja kelteni iránta, ellenmondásból el­lenmondásba keveredik. Léha, valószínűt­len és erkölcstelen czélzata az „Őszutó“, melyben az atya elcsábítja a fia feleségét, illetőleg kölcsönösen csábítják el egymást az após és menye. — „A fekete lovag“, „Léha leány, mártír asszony“, és a „Ven­dégszereplés“ czímű elbeszélések roppant színtelenek, erőtlenek s erőltetettek és nem is állanak irodalmi színvonalon. „A fekete lovag“-ban még eléggé vonzó a fürdői élet­rajza, e mellett egy szeretetreméltó leány alakja van : Bianka, ki megmenti anyját a házasságtöréstől. Egyébként az egész théma oly ismerős s annyi földol­gozóra talált, hogy szinte borzasztóan unal­mas. Áll ez a két uttóbbira is. — A „Ha­vasi történet“, melyet a szerző kötete élére helyezett s ebből következtetve a legsike­rültebbnek tart, csakugyan élénk vissz­hangra talál az olvasó lelkében. Egy őszülő paraszt tragédiája ez, ki meghal a családja becsületéért s a falubeliek érdekéért. A kidolgozás itt nem oly pongyola és el­nagyolt, mint egyebütt s elemzésre, ta­nulmányra, megfigyelésre mutat. — Az utolsó helyen levő „Lövés az erdőben“, szintén figyelemreméltó alkotás. — Tö­möri Jenő elbeszélései keveset ígérnek s néha valamivel többet adnak, mint ígérnek. Látszik, hogy szerzőnk az elbe­szélés művészetét nem az elbeszélés utol­érhetetlen mestereitől tanulta, hanem a napi és heti lapokban százával megjelenő kétes értékű tárczaelbeszéléseken és tárcza­­regényeken iskolázta magát. Ezt a kevésbbé gyakorlott szem is észre veszi, ha Tömöri könyvét átfutja. Komoly tanulmány, ki­tartó szorgalom mellett istenadta tehetsé­gével bizonyára, még jobb dolgokat is fog alkotni a szerző. B. M. Karácsonyi énekek. A napokban hagyták el a sajtót ily czímen Szappanos Imre, újhelyi kántor összegyűjtött kará­csonyi énekei. Az énekek között van egy egész karácsonyi misét kitöltő ének-füzér. Azután külön számok a pásztor - misére. Mind jól sikerültek, vegyes karra való át­írásuk szép s orgona kíséretül is használ­hatók. Ára 2 korona. Kapható a szerzőnél S.-A.-Ujhelyen. Izabella főherczegnő oltárképe. Izabella főherczegnő a mosonmegyei fél­toronyi birtokukon levő kastély kápolnája számára Tury Gyula festőművésznél ren­delte meg az új oltárképet, mely a Bold. Szűznek az angyal által történt üdvözlé­sét fogja ábrázolni. A főherczegnőnek a tátra-lomniczi kápolna Nagyboldogasszony képe tetszett meg, melyet szintén Tury festett s ezért határozta el, hogy a félto­ronyi kápolnába hasonló oltárképet festet. A Műcsarnok pályadíjai. A Mű­csarnok téli tárlatának igen szerény pá­lyadíjai közül a legnagyobb versenyzés a Rökk­ Szilárd díjért folyt, melyért ezidén ugyancsak erős művészek, mint pl. Fé­nyes Adolf, Kernstok, Szigeti Miklós, Pofi Hugó s még mások szálltak síkra. A dí­jat ezúttal Teles Ede, e kitűnő fiatal szob­rászművészünk nyerte el, biztos tudással és igaz művészettel megmintázott szobor képmásaival.­­ A lipótvárosi kaszinó díját Ferenczy Károlynak ítélte a zsűri érdekes és kiváló plein-air tanulmányaiért.­­ Az Esterházy-díjat viz festményeiért Túri Ödön kapta meg. főszerkesztő, felelős szerkesztő: KAGZVINSZKY LAJOS- KAPOSI JÓZSEf. MAGYAR SZEMLE 50. szám.

Next