Magyar Szemle 1. kötet (1927. 9-12. sz.)
Jancsó Benedek: Bratianu Jonel
Dec. JANCSÓ : BRATIANU JONES 389 1848-ban Bukarestben és Iassiban egy csakhamar kudarccal végződött forradalmat rögtönöztek. Az a formája a romanizmusnak, amely Erdély román értelmiségében csak irodalmi és tudományos eszmeáramlat volt, a két román vajdaság tanult fiatalembereinek lelkében kettős, közelebbi és távolabbi időben megvalósítandó politikai programmá alakult át. E politikai programm első része két cél kitűzéséből állott. A két román fejedelemség egyetlen önálló és független nemzeti államban való egyesítéséből és aztán e független nemzeti állam keretében a román, társadalom és közélet egész szerkezetének a 19. század uralkodói eszméi által felállított követelményeknek megfelelő átalakításából. Ha ez sikerül, akkor a távolabbi cél: az összes románságnak egyetlen nemzeti államban való egyesítése magától is elérhetően közelebbi céllá fog átalakulni. Az az ifjú román nemzedék, amely, mint a mult század első felének nagy erdélyi magyar patriótája, báró Wesselényi Miklós „Szózat a magyar és a szláv nemzetiség ügyében" című könyvében írta — ilyen „nagy és messzevágó terveket forgatott és érlelt munkáson elméjében", férfikorában, segítve a szerencsétől is, e kettős politikai programmnak csak első részét, a közelebbit valósíthatta meg. „Sikerült nekem — mondotta I. Carol király abban a politikai végrendeletében, amelyet 1899-ben, Bratianu Jon halála után 8 évvel írt — a Duna torkolatánál és a Feketetenger mellett egy államot teremteni jó hadsereggel és ellátva minden eszközzel, amelyekkel szép pozícióját fenntarthatja és egy napon majd megvalósíthatja nagy aspirációit." Az apák nemzedéke, megvalósítva az ifjú korukban megfogalmazott „nagy és messzevágó terveket" tartalmazó programmjuknak első felét, a második résznek, a „nagy aspirációknak" megvalósítását a fiúk nemzedékére bízta. Az idősebb Bratianu nagy öröksége fiára, az ifjabb Bratianura szállott. Mikor 1907-ben Románia sorsának intézését kezébe vette, magát atyja politikai testamentuma végrehajtójának érezte azoknak az eszközöknek tökéletesítésével, és használatával, amelyeket atyja teremtett meg és alkalmazott legtöbbször azzal a nyilvánvaló gondolattal, hogy a cél szentesíti az eszközöket. Báró Wesselényi Miklós idézett könyvében azt írta, hogy azoknak a nagy és merész terveknek megvalósítása, melyeket Moldova és Oláhország fiai munkáson forgatnak elméjükben, sok minden dologtól, elsősorban „Európa kétes viszonyaitól függ". Kelet- és Közép-Európa viszonyai sohasem voltak kétesebbek, mint a jelen századnak abban a tíz évében, amely az 1914-ben kitört világháborút megelőzte. Bratianu Jones előtt Európa e kétes viszonyai ismeretesek voltak. Külpolitikai elhatározásait e kétes viszonyok változataihoz szabta azzal a szándékkal, hogyha e változások során nemzetének hagyományos külpolitikai szerencséje bármely oldalról jelentkezik, azt minden más tekintetet félredobva „üstökön ragadja", mert tudta, hogy a „sors bona nihil aliud" igazsága nemcsak a hadvezérre áll, hanem az államférfiúra is, ki hazájának külpolitikáját vezeti. Az 1914-ben kitört világháborút olyan alkalom gyanánt fogta fel, amely egy megfelelő pillanatban lehetővé teszi, hogy a román nemzet nagy aspirációit a maguk egész teljességében megvalósíthassa. Meg volt győződve, hogy ezt az alkalmat felhasználatlanul nem szabad elszalasztania. A háborúba Romániának feltétlenül bele kell avatkoznia. Nincs is más feltétele ennek, mint a legalkalmasabb pillanatnak megvárása és a leendő szövetségeseknek okos megválasztása azért, hogy Románia súlyos kockázat nélkül érhesse el célját. A megkötött szövetség és szerződésessel szemben csak papiros, amelyet minden lelkifurdalás nélkül el lehet tépni. Ez volt