Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 3-4. szám - KÖRKÉP - Gróh Gáspár: Megkerülhetetlen kötet egy megkerülhetetlen életműről - Arany Zsuzsanna Kosztolányi-könyve
100 MAGYAR SZEMLE, 2019.3-4. SZÁM az aggodalom, a másért való szenvedés, a szeretet dimenzióját nemcsak valóságossá tegye, hanem ki is tágítsa, művészi értelemben pedig abban is feltétlenül termékeny, hogy olyan körülményeket biztosít, amelyek segítik az életmű kiteljesedését. Arany Zsuzsanna könyvében távolságtartó tárgyszerűséggel csak le akarja írni ezt a történetet, nem pedig metafizikai, pszichikai, szellemi mélységeibe hatolni. Kosztolányi élettörténete azonban akkor is túlmutat önmagán, ha megírójának nem célja kilépni az életrajz tudatosan szűkített világából. A szakmai alázat diktálta alaposság okán egy olyan kor krónikájává válik, amely önmagában is kivételesen érdekes: akkor is az volna, ha Kosztolányi életrajzából kihagynánk magát Kosztolányit. Megjelenik benne az olykor unalmas porfészeknek gondolt Szabadka sajátos, kisvárosi dimenziói közt is messzire tekintő kultúrája (nem véletlen, hogy Kosztolányi élete végéig ír helyi lapokba), amiben összetalálkozik egy nemesi hátterű, de már határozottan polgári életmód és műveltség a századelő útkeresésével, a nemzeti hagyomány a kortárs nyugati kultúrával (ami Szabadka szecessziós városképében ma is érzékelhető). Ez a kezdetben öntudatlanul megélt szintézis utat nyit a hirtelen nagyvárossá vált, Bécs közelsége által is Európa részévé váló Budapest szellemi forgataga felé. Mindez önmagában is izgalmas tárgya lehet egy társadalom életrajzának. Ezt az oly sokat ígérő világot tiporja el a háború, követik a fél- és álforradalmak, a történelmi Magyarország szétverése, majd a megmaradt rész új állammá szervezése, a nemzeti, politikai, társadalmi válság szorításának enyhülése és továbbélése. Ez, a régi világot megsemmisítő történelmi lázroham a magát a politikától távol tartani akaró és gondoló Kosztolányi számára állandó témát jelent, forgatagából ő sem maradhat ki. Közben pedig ez az időszak mégiscsak a magyar irodalom, sőt a szellemi élet (egyik?) aranykora - minden benne élő polgár és művész személyes élettörténete maga is történelem. Az életrajz legérdekesebb fejezetei azok, amelyekben a Kosztolányi-életút kritikus elemeiről esik szó, amelyeket - mint jobb körökben a család fekete bárányait a többnyire (ál)szemérmes, de tudatos hallgatás és elhallgatás csendje vesz körül: a zsidósághoz, az ellenforradalomhoz való viszony, a kurzuslapnak mondható Új Nemzedék botrányrovatának, a Pardon!-nak szerkesztése, olykor írása, a nemzethez és a nemzetelvű gondolkozáshoz kapcsolódása, az Ady-kritika. Esetenként kínossá váló ügyek, és nemcsak azért, mert a Kosztolányit körülvevő világ, az egymást váltó rendszerek eleve kínossá teszik őket, hanem mert természetük szerint is azok. Mégis, mintha nem volnának meglepőek, mintha egyetlen szellemi organizmus mutatná meg bennük magát, mintha Kosztolányi gondolkozásának volna szüksége arra, hogy több, olykor homlokegyenest ellenkező irányba járja be a világot, saját világát. Azt a pontot keresve, ahonnan már nincs tovább, és ha út lenne is még, esztétikai és szellemi finnyássága már nem engedi, hogy messzebbre kalandozzon. Arany Zsuzsanna széles és mély merítésű könyvének címe tehát bátran lehetne az is, hogy Kosztolányi Dezső élete és kora, hiszen Kosztolányi olyan időszakban élt, amelyben a kor rendre beavatkozott a benne élők sorsába. Ne higgyük, hogy csak és kizárólag negatívan, és nemcsak azért, mert - miként Kosztolányi írta valahol - a költő akkor arat, amikor a búzáját elveri a jég (mellesleg a Jókai Mór élete és kora írójaként Mikszáth éppen azt tartotta Jókai életművére is kiható „veszteségének", hogy sohasem szenvedett!). Kosztolányinak elsősorban ifjúkora, a boldog békeidőkben történt pályakezdése adott felmérhetetlenül sokat bontakozó életművéhez. Adott polgári jólétet, biztonsá