Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11-12. szám - ESSZÉ - Miskolczy Ambrus: Magyarok és románok a sors útjain - a közös történelemkönyv felé?
MISKOLCZY AMBRUS: MAGYAROK ÉS ROMÁNOK A SORS ÚTJAIN 17 László, magyar nagykövet - aki el-elcsevegett Titulescuval, a nagy européerrel - nem tagadta, hogy Maniu „azoknak a román politikusoknak a sorában, akikkel eddig találkoztam, nézetem szerint az egyetlen államférfi. Nem színészkedik, nem blöfföl, amit mond, őszinteséget revelál, és nagyobb perspektívára vall." A bukaresti szerb nagykövet pedig így láthatta: „Maniu ragaszkodik a parlamenthez régi hazája hagyományának megfelelően, ahol a parlamentet Magyarország dicsőségének tartották, mivel ez volt Európa legrégibb ilyen intézménye (mert ezer éve alapították)." A Maniu vezette Nemzeti Parasztpártot nyugati szemmel az angol Munkáspárthoz lehetett hasonlítani." De akkor is, ma is sokan egzotikus jelenségnek tekintették és tekintik azt, aki a balkáni viszonyokban nem ismerte ki magát. Mártírként is fel lehet őt mutatni, Krisztus sebeit idéző Maniu-szobrot állítottak a királyi palota elé. Övé lehet a múlt dicsősége, de a két világháború közötti polgári világból egyvalaki jöhetett át államférfiként: Petru Groza, akinek a kommunisták piszkos munkájához kellett asszisztálnia, miközben embereket hozott ki a börtönből, határokon innen és túl, a magyarokkal pedig eddig egyetlen román politikus sem bánt olyan tisztességesen, mint ő. De hát fordult a kocka, a nevét őrző köztereket Budapesten és Bukarestben át kellett keresztelni. Igaz, fel lehetne fedezni, mert 1940 augusztusának elején még Maniut is be akarta ugratni abba, hogy kiáltsák ki Erdély függetlenségét. De ennek a szándéknak a tisztaságát az utókor szemében megkérdőjelezi az, hogy mindezt szovjet hátszéllel tették volna. Hogyan lesz ebből a történelemből közös tankönyv? Egyelőre sehogy. És ennek sok oka van. A tankönyv nehéz mesterség. Ellenáll a tudománynak. Hiszen a tudományt a problémák átgondolása jellemzi, és az, hogy hamarább kimerülünk a problémákban, mintsem azokat kimerítjük. A tankönyv nem ismeri a valószínűségeket és a vélemények pluralizmusát. A tankönyv hőstörténet. Legfeljebb zavaros, mert romlik a stílus. És 1989 után Romániában már kétszer is rosszul sült el a kísérletezés. Egyszer, amikor az egykori légionárius, ám kitűnő történész P. P. Panaitescu 1943-as tankönyvét vezették be újra, a tanárok nem ismerték fel, hogy román történelem az, amit kaptak, és nyelvi nehézségeik is támadtak. Egyszerűen szólva, nem volt eléggé nacionalista. Aztán az ezredfordulón az újabb kísérleti tankönyvben túl sok volt a magyar, ráadásul még Wesselényi és Kossuth arcképét is betették. Ezzel a tankönyvvel alaposan meglékelték a szenvedéstörténeti modellt. Igaz, ez a modell már imbolyogva utazik az idő vizein. Számos olyan új román könyv látott napvilágot, amelyek a két világháború közötti pluralizmusból is éltetnek valamit, és megfelelnek a bolzanói és oslói ajánlások szellemének, nem is beszélve a legfontosabbról, szakmánk deontológiájáról. De egy közös tankönyvhöz több kell. Minden hiteles történetnek, amit eddig írtak, van transzcendens távlata, szublimálnia kell(ene) a gonosz ösztönö 7 MNL, K 63, Külügyminisztérium, Politikai osztály, 245. cs. 1935:27/7. 61. (márc. 10.) 8 Jovan Ducic: Rapoarte diplomatice din Bucuresti (1937-1939). Bucure$ti, 1998. 34. 9 Joseph S. Roucek: Contemporary Roumania and her Problems. [1932] New York, 1971.95.