Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 11-12. szám - ESSZÉ - Miskolczy Ambrus: Magyarok és románok a sors útjain - a közös történelemkönyv felé?

MISKOLCZY AMBRUS: MAGYAROK ÉS ROMÁNOK A SORS ÚTJAIN 17 László, magyar nagykövet - aki el-elcsevegett Titulescuval, a nagy européer­rel - nem tagadta, hogy Maniu „azoknak a román politikusoknak a sorában, akikkel eddig találkoztam, nézetem szerint az egyetlen államférfi. Nem színész­­kedik, nem blöfföl, amit mond, őszinteséget revelál, és nagyobb perspektívá­ra vall."­ A bukaresti szerb nagykövet pedig így láthatta: „Maniu ragaszkodik a parlamenthez régi hazája hagyományának megfelelően, ahol a parlamentet Magyarország dicsőségének tartották, mivel ez volt Európa legrégibb ilyen in­tézménye (mert ezer éve alapították)."­ A Maniu vezette Nemzeti Parasztpár­tot nyugati szemmel az angol Munkáspárthoz lehetett hasonlítani." De akkor is, ma is sokan egzotikus jelenségnek tekintették és tekintik azt, aki a balkáni viszonyokban nem ismerte ki magát. Mártírként is fel lehet őt mutatni, Krisz­tus sebeit idéző Maniu-szobrot állítottak a királyi palota elé. Övé lehet a múlt dicsősége, de a két világháború közötti polgári világból egyvalaki jöhetett át államférfiként: Petru Groza, akinek a kommunisták piszkos munkájához kel­lett asszisztálnia, miközben embereket hozott ki a börtönből, határokon innen és túl, a magyarokkal pedig eddig egyetlen román politikus sem bánt olyan tisztességesen, mint ő. De hát fordult a kocka, a nevét őrző köztereket Buda­pesten és Bukarestben át kellett keresztelni. Igaz, fel lehetne fedezni, mert 1940 augusztusának elején még Maniut is be akarta ugratni abba, hogy kiáltsák ki Erdély függetlenségét. De ennek a szándéknak a tisztaságát az utókor szemé­ben megkérdőjelezi az, hogy mindezt szovjet hátszéllel tették volna. Hogyan lesz ebből a történelemből közös tankönyv? Egyelőre sehogy. És ennek sok oka van. A tankönyv nehéz mesterség. Ellenáll a tudománynak. Hiszen a tudományt a problémák átgondolása jellemzi, és az, hogy hamarább kime­rülünk a problémákban, mintsem azokat kimerítjük. A tankönyv nem ismeri a valószínűségeket és a vélemények pluralizmusát. A tankönyv hőstörténet. Legfeljebb zavaros, mert romlik a stílus. És 1989 után Romániában már kétszer is rosszul sült el a kísérletezés. Egyszer, amikor az egykori légionárius, ám ki­tűnő történész P. P. Panaitescu 1943-as tankönyvét vezették be újra, a tanárok nem ismerték fel, hogy román történelem az, amit kaptak, és nyelvi nehézsé­geik is támadtak. Egyszerűen szólva, nem volt eléggé nacionalista. Aztán az ezredfordulón az újabb kísérleti tankönyvben túl sok volt a magyar, ráadásul még Wesselényi és Kossuth arcképét is betették. Ezzel a tankönyvvel alaposan meglékelték a szenvedéstörténeti modellt. Igaz, ez a modell már imbolyogva utazik az idő vizein. Számos olyan új román könyv látott napvilágot, amelyek a két világháború közötti pluralizmusból is éltetnek valamit, és megfelelnek a bolzanói és oslói ajánlások szellemének, nem is beszélve a legfontosabbról, szakmánk deontológiájáról. De egy közös tankönyvhöz több kell. Minden hiteles történetnek, amit ed­dig írtak, van transzcendens távlata, szublimálnia kell(ene) a gonosz ösztönö­ 7 MNL, K 63, Külügyminisztérium, Politikai osztály, 245. cs. 1935:27/7. 61. (márc. 10.) 8 Jovan Ducic: Rapoarte diplomatice din Bucuresti (1937-1939). Bucure$ti, 1998. 34. 9 Joseph S. Roucek: Contemporary Roumania and her Problems. [1932] New York, 1971.95.

Next