Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1-2. szám - KÖRKÉP - Horváth Balázs: „Kétszáz év után frissebb, mint valaha" - Szörényi László Arany-tanulmányköteteiről
KORKÉP indulnak ki, de mindig egyetemes kérdésekkel foglalkoznak, mint az európai kultúra, a magyar klasszikusok, vagy éppen az oktatás helyzete. A meglepő képzettársítások, anekdoták sokasága jellemző tanulmányaira is, amelyekben foglalkozzék bár első látásra szárazabb filológiai kérdésekkel - ezt mindig személyes stílusban, az élőbeszédhez közelítő nyelven teszi. A két kötetben változatos műfajú írásokban (tudományos értekezés, könyvismertető, utószó, székfoglaló előadás, kiállításmegnyitó, televíziós adás szövege, emlékbeszéd stb.) olvashatunk Arany János forráshasználatáról, allúzióiról, bonyolult intertextuális utalásairól, levelezéséről és széljegyzeteiről, műveinek különböző szövegváltozatairól és műfaji kérdéseiről. A tanulmányok bármennyire is filológiai részkérdésekkel foglalkoznak, Szörényi mindig arra törekszik, hogy azok megoldásával közelebb kerüljünk Arany művészetének átfogó megértéséhez. Ahogy egy korábbi cikkében írja: „Arany életműve [...] ellenáll minden egyoldalú leszűkítésnek. Erőfeszítéseket kell tennünk, hogy hihetetlenül összetett költői világát mindenestül és összefüggéseiben értsük meg. Ebben természetesen csak segíthet minden, látszólag egyoldalú, de új szempontokat hozó részletkutatás."19 Arany János ismertsége és elismertsége közhely, nem egy műve valahány középiskolát végzett magyarnak ismerős (Családi kör, Rege a csodaszarvasról, Toldi, Toldi estéje, néhány balladája, mint A walesi bárdok, Agnes asszony vagy a Szondi két apródja), talán néhány sorát még emlékezetből is tudja és azt is, hogy Petőfi barátja, népies költő, a legnagyobb magyar író. De vajon valóban ismerjük és értjük Arany Jánost és művészetét? A kivételes műveltségű, nyolc nyelven - latinul, görögül, németül, franciául, angolul, olaszul, spanyolul, élete végére pedig perzsául - olvasó, született és tudós költőt, aki képes volt a klasszikus-antik és a romantikus középkori ellentétpárok meghaladására és a népköltészettel együtt egy kiérlelt szintézis megalkotására. És akinek életműve pontosan ezért nem lesz maradéktalanul érthető az antik klasszikusok, elsősorban a görög tragikusok és Horatius, az olasz középkor és reneszánsz, Dante, Ariosto, Tasso, Goethe, Byron, az őt megelőző és vele kortárs magyar írók vagy akár perzsa költészet valamelyes ismerete nélkül. Mind a lírában, mind az epikában meghaladhatatlan életművet hagyott maga után, nem beszélve jelentős irodalomkritikusi és műfordítói tevékenységéről - Shakespeare- és monumentális Arisztophanészfordításai maguk is klasszikussá és kanonikussá váltak. Míg életében igazán a verses epikájával ért el sikereket, a 20. század inkább a líráját fedezte fel magának, ismeretes Kosztolányi aforisztikus megállapítása: „Apáink más Arany Jánost olvastak, mint mi. Övék volt az epikus, a fiatal, a nyugodt. Miénk a lírikus, az öreg, az ideges. [...] E szenvedő és daloló aggastyán előtt teszem le az új magyar írói nemzedék alázatos és forró hódolatát." A mai kutatás igyekszik kiegyensúlyozva értékelni Arany műveit, és Szörényi is több helyütt hangsúlyozza az életmű egységét: „Arany [...] sikerrel oldja fel a lírai töredék, az elégikus óda és az epika legkülönbözőbb műfajainak együttes és egymást kiegészítő működtetését. (Ezért tartom meglehetősen terméketlennek szembeállítani egymással az epikus és a lírikus Aranyt.)" Szörényi írásaiban rendkívül sokrétűen és szerteágazóan mutatja be Aranyt 19 Szörényi László: Arany Told íjának 150 éves jubileumára. In Népszabadság, 1997. január 21., 7., valamint uő: „Álmaim is voltak, voltak..." Tanulmányok a XIX. századi magyar irodalomról. Akadémiai Kiadó, 2004, Budapest, 98.