Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 3-4. szám - ESSZÉ - Vízi E. Szilveszter Vaszary Kolos: A főpap, a tudós és a közéleti ember

VIZI E. SZILVESZTER: VASZARY KOLOS 21 nyomta unokaöccse, Vaszary János Szent Pétert és Szent Pált ábrázoló oltárképét. Szülővárosának a város szegényei részére 1896-ban hatalmas (100 ezer korona), édesanyjáról (Terézia) elnevezett alapítványt létesít. A város gimnáziumi tanulói­nak részére pedig egy 50 ezer koronás alapítvány létrehozását javasolja. Vaszary soha nem feledkezett meg arról, hogy a mezítlábas kisfiú honnan indult el, nem felejtette azt „a kis magyar várost, amelyben bölcsője ringott, imádkozni tanult, a tudomány alapismeretét és a szeplőtelen hazaszeretetet magába szívta." A keszt­helyi Ranolder Intézet bővítését is sok tízezer forinttal támogatta.19 Egyház és haza címmel is tart előadást.20 Ezzel címerének püspöki jelmondatát idézi: „Deus et Patria" (Isten és Haza). Hiszi, tudja, és hirdeti, hogy ezek nemzeti létünk fennmaradásának alapjai. Az ezeréves Magyarország jubileumán, 1896. május 3-án tartott ünnepi be­széde retorikai remekmű.21 A millenáris ünnepélyek gerince a budavári Boldog­­asszony templomban megtartott Te Deum volt. Szinte költői magaslatokra emel­kedve szól az uralkodóhoz és az „ezer éves létünk határkövénél" álló nemzethez. Nála az „arma iustitiae et doctrinae" nem szónoki pátosszal elmondott szavak, hanem vallomás. A történettudós széleskörű tárgyi tudásával idézi meg az el­múlt ezer esztendő bukásait, hibáit, büszkeségre okot adó eseményeit. Megfogal­mazza, hogy nemzetünk a kereszténység felvétele által belép ugyan az európai népcsaládba, de nem olvad be; fejedelme a kor intézményei szerint nem lesz alá­rendeltje, hűbérese a római császárnak, hanem a pápától nyert koronával megko­ronáztatva, mindenkitől független és önálló királyságot, államot alkot. Az 1908. decemberi dél-olaszországi (Messina és Calabria) súlyos földrengés alkalmából Wekerle Sándor miniszterelnök és Kossuth Ferenc kereskedelmi mi­niszter társaságában felhívással fordul a nemzethez 22 és sikeres gyűjtést szervez az áldozatok javára. A testileg törékeny és lelkileg érzékeny ember azonban belefárad a parlament felsőházában vívott harcokba. Betegsége egyre súlyosabban befolyásolja. A róla megjelent írások, megemlékezések szerint Zichy János gróf, a kormány kultusz­­minisztere a király kérését tolmácsolja; azt kéri, mondjon le hercegprímási rangja­ 683 és 164 340 forintot adott támogatásként. Az Esztergom egyházmegyei papi nyugdíjalapot 10 ezer forinttal gyarapította. Székfoglalója alkalmával jótékony célokra 40 ezer forintot adott. Ebből szülő­városára 2000 forint jutott. Esztergomban az Irgalmas Nővérek részére óvónő-képezdét állíttatott föl. Esztergomban 140 ezer forinton katolikus tanítóképző intézetet állíttatott. 19 A mai Szendrey Júlia Iskola (Keszthelyi Hírlap, 1990. szept. 7.) 20 A Szent István Társulat 1900. március 29-iki XLVI. nagygyűlésén. 21 1896. május 3-án a millenniumi ünnepségek alkalmából a hálaadó szentmisén emlékezetes beszé­det mond a királyhoz, a királynéhoz és a nemzethez. Ennek központi gondolata­­ „kard szerezte meg, kereszt tartotta fenn e hazát" - szállóigévé vált. Figyelemre méltó Vaszary álláspontja, a nemzet ural­kodójától elvárható magatartásról: „Nem a hatalom zsámolyává, hanem a munka oltárává teszed a trónt s rajta az odaadás áldozatává az uralkodást." „Visszatekintve az elmúlt ezer évre", kéri a királyt, hogy „Isten irgalmából te vezeted be e nemzetet a második ezer évbe, nem a fegyverek zörejével, hanem bölcsességed fényével, szereteted melegével." (Külön figyelmet érdemel, hogy a főpap udva­riasan, de tegezi Ferenc Józsefet, ezzel súlyt ad mondanivalójának.) 22 Sárközy Péter: L'eco della catastrofe di Messina e reggio Calabria in Ungheria című cikkében említi Vaszary szerepét. In Békés: Társadalmi és közgazdászati hetilap, 1909. január 17.

Next