Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)

2019 / 5-6. szám - ESSZÉ - Markai Adám: Találkozásaim Kodolányi Jánossal - Kodolányi János és Ignácz Rózsa barátsága

MAKKAI ÁDÁM: TALÁLKOZÁSAIM KODOLÁNYI JÁNOSSAL 95 már nem író-szint. Óriási erőket gyűjtött s ezeket az erőket följebbjutáshoz kell használnia. A kapun belépett, de most odabent kell járnia, tennie, látnia, élnie, íme, milyen messze van az a Rózsa, aki Makkai Jancsi oldalán szerepelt, társasági hölgy volt, akinek fényképeit a lapok közölték, akit „Erdély nagy írónőjének" neveztek. Ez a Rózsa, aki belépett a kapun, már nem a régi! Több, mint erdélyi, több, mint magyar, több, mint református, több, mint asszony, több, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie. Ehhez képest minden csekélység! Meg tudom érteni, hogy Magát fá­rasztja a főzés, untatja a stoppolás, bosszantják az emberek, keseríti a pénz gond­ja. Mindent meg tudok érteni. És nem is bánom, hogy így van, mert Maga arra rendeltetett, hogy a megfogant tüzet táplálja és továbbadja. Hogy részecske le­gyen abban az atommagban, amely egyszer rettentő erővel magához vonz majd mindent ebben az országban, ebben a világban. Részecske, ami a kiformálódás törvényeit hordozza, így áll a dolog: Rózsa. Csak attól mentse meg Magát az Is­ten, hogy elégedetten, gőgösen nézze önmagát és az embereket. Ha tőlem függne, akadémiai taggá választanám, megadnám a becsületrend lovagi fokozatát, a Kossuth-díjat, három holdas kertet a háza köré, csónakot, vi­torlást, állandó jegyet a világ minden vasútjára, hajójára, repülőgépére, örökké érvényes vízumokat, lefordíttatnám a könyvét angolra, franciára és oroszra, ki­nevezném Nagyasszonynak. Lajoskának ajándékoznék egy kitűnő belga puskát, lüttichit, az ország egész területére érvényes vadászjegyet és bőséges állami fi­zetést, azzal a kikötéssel, hogy ott, azt és akkor építsen, ahol, amikor, amit akar. Ádámnak egy kitűnő hangverseny-zongorát adnék s olyan könyvtárat, amilyen neki tetszik, továbbá egy különszobát a majdani gyönyörű, tágas házban. Mit még? A fene tudja. Mindent, amit csak kívánnak. Mégis elsősorban Jankovichnak köszönheti ezt a könyvet. A csendnek, a víz­nek, a tiszta levegőnek, a magánynak. Tehát legfőképpen csendet, vizet, tiszta le­vegőt és magányt biztosítanék Magának és egy derék, béres asszonyt, aki főzzön, stoppoljon. Node a mű apró-cseprő hibáiról is hadd szóljak néhány szót. A kéziratban mindent megjelöltem, amit megjelölendőnek véltem. Nyelvi hibákat kijavítottam, vagy hullámos vonallal aláhúztam, hogy Maga keressen és találjon jobb szót. A henyeségeket, germanizmusokat kijavítottam, vagy legalább üldöztem (szeppent, adottság, -mentes, pld. vízmentes), kinézném azokat a részeket, amelyek valakire, pld. a diákra, a futballistára, a levélíró­nőre jellemzők. Lapozza végig a kéziratot, és nézzen végig minden jelet. Ahol nem ért velem egyet, radírozza ki, puha ceru­zával, gyengén írtam. Azt a két-három románizmust, amit leltem, kiöltem. A mai kommersz nyelv nyomait eltüntettem. Ámde felhívom a figyelmét arra, hogy a László elmélkedéséről szóló rész kissé csikorogva indul, majd terjengőssé válik, rövidíteni, tömöríteni kéne. A megerőszakolt nő egy helyütt túlságosan brutálisan részletezi az esetet, ez lélektani hiba, az ilyesmit leírni, de elmondani is változa­tosabban kell. Találtatnak apró tévedések is. Pld. nem sámán, hanem sá­mán. Ez változtat a leányzó helyzetén a verses részben. A varázsdob használata helytelen annál a ráolvasásnál, amit leír. Nem akasztották nyakba, ezt csak a Nemzetiben tették a Pogány tűzben és az utasítás is benne maradt a darabom kiadásában, mert

Next