Magyar Szemle, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 5-6. szám - ESSZÉ - Markai Adám: Találkozásaim Kodolányi Jánossal - Kodolányi János és Ignácz Rózsa barátsága
MAKKAI ÁDÁM: TALÁLKOZÁSAIM KODOLÁNYI JÁNOSSAL 95 már nem író-szint. Óriási erőket gyűjtött s ezeket az erőket följebbjutáshoz kell használnia. A kapun belépett, de most odabent kell járnia, tennie, látnia, élnie, íme, milyen messze van az a Rózsa, aki Makkai Jancsi oldalán szerepelt, társasági hölgy volt, akinek fényképeit a lapok közölték, akit „Erdély nagy írónőjének" neveztek. Ez a Rózsa, aki belépett a kapun, már nem a régi! Több, mint erdélyi, több, mint magyar, több, mint református, több, mint asszony, több, mint anya és feleség. A teljes ember jelent meg és ezt a teljes emberséget kell megtartania, fejlesztenie. Ehhez képest minden csekélység! Meg tudom érteni, hogy Magát fárasztja a főzés, untatja a stoppolás, bosszantják az emberek, keseríti a pénz gondja. Mindent meg tudok érteni. És nem is bánom, hogy így van, mert Maga arra rendeltetett, hogy a megfogant tüzet táplálja és továbbadja. Hogy részecske legyen abban az atommagban, amely egyszer rettentő erővel magához vonz majd mindent ebben az országban, ebben a világban. Részecske, ami a kiformálódás törvényeit hordozza, így áll a dolog: Rózsa. Csak attól mentse meg Magát az Isten, hogy elégedetten, gőgösen nézze önmagát és az embereket. Ha tőlem függne, akadémiai taggá választanám, megadnám a becsületrend lovagi fokozatát, a Kossuth-díjat, három holdas kertet a háza köré, csónakot, vitorlást, állandó jegyet a világ minden vasútjára, hajójára, repülőgépére, örökké érvényes vízumokat, lefordíttatnám a könyvét angolra, franciára és oroszra, kinevezném Nagyasszonynak. Lajoskának ajándékoznék egy kitűnő belga puskát, lüttichit, az ország egész területére érvényes vadászjegyet és bőséges állami fizetést, azzal a kikötéssel, hogy ott, azt és akkor építsen, ahol, amikor, amit akar. Ádámnak egy kitűnő hangverseny-zongorát adnék s olyan könyvtárat, amilyen neki tetszik, továbbá egy különszobát a majdani gyönyörű, tágas házban. Mit még? A fene tudja. Mindent, amit csak kívánnak. Mégis elsősorban Jankovichnak köszönheti ezt a könyvet. A csendnek, a víznek, a tiszta levegőnek, a magánynak. Tehát legfőképpen csendet, vizet, tiszta levegőt és magányt biztosítanék Magának és egy derék, béres asszonyt, aki főzzön, stoppoljon. Node a mű apró-cseprő hibáiról is hadd szóljak néhány szót. A kéziratban mindent megjelöltem, amit megjelölendőnek véltem. Nyelvi hibákat kijavítottam, vagy hullámos vonallal aláhúztam, hogy Maga keressen és találjon jobb szót. A henyeségeket, germanizmusokat kijavítottam, vagy legalább üldöztem (szeppent, adottság, -mentes, pld. vízmentes), kinézném azokat a részeket, amelyek valakire, pld. a diákra, a futballistára, a levélírónőre jellemzők. Lapozza végig a kéziratot, és nézzen végig minden jelet. Ahol nem ért velem egyet, radírozza ki, puha ceruzával, gyengén írtam. Azt a két-három románizmust, amit leltem, kiöltem. A mai kommersz nyelv nyomait eltüntettem. Ámde felhívom a figyelmét arra, hogy a László elmélkedéséről szóló rész kissé csikorogva indul, majd terjengőssé válik, rövidíteni, tömöríteni kéne. A megerőszakolt nő egy helyütt túlságosan brutálisan részletezi az esetet, ez lélektani hiba, az ilyesmit leírni, de elmondani is változatosabban kell. Találtatnak apró tévedések is. Pld. nem sámán, hanem sámán. Ez változtat a leányzó helyzetén a verses részben. A varázsdob használata helytelen annál a ráolvasásnál, amit leír. Nem akasztották nyakba, ezt csak a Nemzetiben tették a Pogány tűzben és az utasítás is benne maradt a darabom kiadásában, mert