Magyar Szemle, 2020 (29. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 7-8. szám - Esszé - D. Molnár István: A 210 éve született Chopin zenéje és a magyar írók

90 MAGYAR SZEMLE, 2020. 7-8. SZÁM Peremiczky Gozsdu Elek - „a szláv irodalom és életérzés legjelesebb hazai ismerője" - Köd (1882) című művéről írja: „A zenemű mint han­gulat, élethelyzet érzékeltetése, illetve a zene mint jelkép csak egyetlen regényben jelenik meg, de egyidejűleg." Ihletője az orosz Turgenyev le­hetett. Azzal nem értünk egyet, hogy „szláv irodalomról" esik szó és „A regény szlávos hangulatát a nevek (Iván, Olga) mellett Chopin zenéjé­nek említése is erősíti, mint ennek a speciális - egyszerre fájdalmas és egyszerre boldog -, a századfordulóra olyannyira jellemző hangulatnak a képviselője". A nyelvrokonságnál (a lengyel állam már akkoriban év­százados nemléte idején) fontosabbak az orosz és a lengyel irodalom közötti különbségek, az oroszellenesség, amelyek Chopin zenéjében, nem csak a forradalmi etűdökben kifejeződtek. Robert Schumann-nak tulajdonítják a róla szóló mondást: „Virágok közé rejtett ágyúk." Gozsdu Ének a zenéről (1898) című elbeszélését paradigmanovel­lának tekinti, amelyben a kor „minden zenével kapcsolatos attitűdje megjelenik". A műfaji kereteket feszegetve „közelít a zeneiség felé", nincs cselekménye, csak leírás, egy nyári éjszakáé, amelyen barátja, Justh Zsigmond író Chopint, Beethovent és Schumannt játszik. „A há­rom zeneszerző és idézett műveik említése tisztán a hangulat, a lelkiál­lapot ecsetelésére szolgál." Találó megállapítás, hogy „A főszereplő a zene, Chopin és Schumann egy közelebbről meg nem nevezett műve, valamint Beethoven Eroicája. Chopin és Schumann esetében az olvasó egy izgalmas játék részese lesz, hiszen a szerző különböző utalásaiból következtethet arra [...], hogy mely művek csendülhettek fel a zongo­rán." Egy-egy mondat a Barcarola (op. 60) velencei hangulatát, az élet keménysége miatti fájdalmat érzékeltető Asz-dúr balladát (op. 47) vagy az A-moll prelűdöt (op. 25., No. 2.) idézi fel, de csak találgathatunk. Peremiczky szerint az irodalom határait átlépő kísérlet volt Csáth Géza Tavaszok (1906) című novellája. Nem mond történetet, és egy ze­nei hangnemre, a c-mollra épül. Az író számára ez a tavasz hangneme, ami meglepő, hiszen rendszerint patetikus hangulatú műveké, olyanoké, mint Chopin c-moll etűd­e (op. 10). A következtetés: „[...] ha arra gondo­lunk, hogy a fin de siécle művészei szerették keverni a hangulatokat, s hogy számukra a boldogság és a fájdalom mindig együtt járt, ahogy a tavaszban, azaz az újjászületésben is ott van a tél, az elmúlás, akkor az asszociáció nagyon is érthető [...] A derű, a fájdalom, a harc úgy adja ki az életet, ahogy a hangok a hangnemet, az egyik az élet, a másik a hangnem totalitása. Csáth - Chopinhez vagy Debussyhez hasonlóan - a hangokból indul ki, muzsikusként ízlelgetve karakterüket." Az idegorvos- és zene­esztéta író számára a zeneértés idegállapot kérdése: a modern kor embere a látszólag, hangszerelésüket tekintve nehéz műveket tudja befogadni.

Next