Magyar Szemle 24. kötet (1935. 5-8. sz.)
Lukács Károly: Kultúrafejlesztés a Balatonon
Máj. LUKÁCS: KULTURA A BALATONON 69 Földváry Miksa kormánybiztos legutóbbi jelentése szerint 1934 őszén 309.000 drb fenyő, 219.000 drb lombfa és 10.000 drb díszfa-csemete, továbbá 41.000 suhány került kiosztásra. Az ültetési anyagot teljesen ingyen, szakszerűen csomagolva bocsátották az érdekeltek rendelkezésére, csak a szállítást kellett megfizetni. Több helyen megtörtént azonban, hogy a megrendelt csemetét nem váltották ki, mert egyrészt sajnálták a fuvarköltséget, másrészt mert nem gondoskodtak munkaerőről, amellyel a csemeték betakarítása és kiültetése biztosítható lett volna. Egy községben 30.000 drb fekete fenyőcsemete esett így a nemtörődömség és a meg nem értés áldozatául, mert „a kiváltás után a csomagolóanyagot leszedték, a csemetéket azonban nem vermelték el, azok két és fél napig ki voltak téve a szélnek és a nap hevének, úgyhogy tönkrementek. Ez részint anyagi veszteség, — fűzi hozzá szelíden Földváry — részint pedig a balatoni növénykultúra fejlődése szempontjából is káros, mert annyival kevesebb csemete kerülhet elültetésre". Olyan kultúrahiányról tesz ez szomorú tanúbizonyságot, amelynek csak a helyesen irányított települési mozgalom előhaladása vethet véget. A parti fásításnak megvan ugyan az a hátránya a balatoni propaganda szempontjából, hogy a vasúton és gépkocsin utazókat megfosztja a Balaton vonzó, megállásra csábító távlatától (így pl. Szabadi, Szemes, Lelle, Boglár partjaiból úgyszólva semmit sem élvezhet az utas), de talán elérkezik majd — és nem nagyon sokára — az az idő, amikor megvalósulhat Kvassay Jenő, a nagy magyar vízimérnök álma, hogy közvetlenül a Balaton partján is vezessen egy árnyas sétány, egyben autóstráda, ahonnan végigélvezhesse az utas az egész Balatonpartot, s a habok ott törjenek meg e korzón sétálók lábai alatt, mint a Quarnero vagy Riviéra partjain. Sajnos, amit Kvassay az ő tervei szerint rendezett földvári partokon oly mintaszerűen megalkotott, azt a példát nem találták követésre méltónak Szabadin, Lellén vagy Bogláron, ahol a parti telkek a Balaton vízéig lenyúlnak, sőt néhol az épület maga is közvetlenül a víz partjára került. Bizonyos, hogy hatalmas vonzóerőt jelentene a Balaton számára, ha végig az egész partvonalon egy kocsi- és sétakorzónak is alkalmas, díszfákkal szegélyezett, a fürdőtelepek partjait is átszelő, csak a fövenyfürdőket kikerülő széles utat hagytak volna már az első parcellázások idején. A nagy mérnök, akinek kőbe vésett emlékét kongeniális tanítványa, K. Nagy Dezső építette fel Balatonföldvár parti sétányán, nyilván az alpesi tavak és Quarnero kőcsipkés partszegélyét álmodta ide a Balatonra, azokat a pillanatonként változó távlatú, nagyszerű utakat, amelyekről oly feledhetetlen képek rögződnek meg az utas lelkében. Szerencse, hogy az utóbbi években legalább a déli parti parcellázási tervek jórésze (Siófok, B.-Újhely, Földvár, Szárszó, Szemes) a Kvassay szellemében dolgozó K. Nagy Dezső irányítása mellett készült, úgyhogy a nevezett fürdőhelyek partrendezési tervei már gondoskodnak a partmenti sétaút kiképzéséről. Az északi part jelentékeny részén, Badacsonylábditól Akafiig, Tihanytól Almádiig, végül Fűzfőtől Keneséig, amennyire a nádbozótos partalakulás engedi, már a Balaton mentén vonul a műút, vagy legalább is olyan magasságban