Magyar Szemle 41. kötet (1941. 7-12. sz.)

Erdős Jenő: Tiszaháti polgárosultság az állatvilágban

.330 MAGYAR SZEMLE 1941 gajdolásai között kopog, mint kitartó útitársa annak az embernek, aki min­denkinek alárendeltje: koldus. A hűségnek már-már racionális gondolkodással párosult példája az a csonkított kutya, amelyikre a bihari szegényebb birtokosok — képtelenek lévén téli időben tanyást fizetni — egész hónapnyi ideig rábízzák tanyáik őrzését. Kint hagynak számára egy hónapra eleséget, csontot, szalonnát, kenyeret és a tántoríthatatlan őr szépen, gazdaságosan beosztja azt, napon­ként, étkezési szakokra. Olyan pontosan számítja ki, hogy az eleség éppen kifussa az őrzési időre. A beosztásnál a szokásos napi fejadag mennyiségéből és számából és a kapott kvantum nagyságából következtet. Ha a gazda meg­feledkezik róla, 2—3 napig még éhezik, még mindig türelemmel várva az élelmet. Ha ekkor sem jelentkezik a tanyás, abban az időpontban, amikor érzi, mert halálos biztonsággal érzi, hogy mikor van a legkevésbbé fenyegetve a tanya vagyonbiztonsága , hirtelen hazafut. Persze, a legrövidebb, torony­irányt vezető úton szoktak iszkolni. Semmi mellékes észleletre nem hajlandók ilyenkor. Különösen akkor nem vesznek észre semmit, mikor már élelemmel a nyakukon visszafelé loholnak és egyetlen igyekezetük, hogy gazdájuk őrizetlenül maradt vagyonához minél előbb visszajussanak. Útközben nem támadnak , de az esetleges nemi partnerekkel sem barátkoznak. A tanyaőrzőnek ételéről gondoskodnak ugyan, de italáról nemigen. Ugyanis sokhelyütt az a hiedelem, hogy a kutya nem iszik. Felületes meg­figyelés ez és onnan származhat, hogy a kutya valóban nem kér feltűnő módon vizet, mint például a macska. Legtöbbször éjjeli kalandozásai közben, udvarlói útján nyal harmatot,­­ ősszel deret és zúzmarát szopogat, téli tanyaőrzéskor havat vagy jeget nyal, de leginkább a szabadban átnedvesedő tengeri kórót rágicsálja, melynek hajszálcsövei nyitottak s víztartalmuk mellett eléggé észrevehető a cukortartalmuk is. Amint láttuk, a kutya nemcsak a szorosan vett belsőséget, a falu­ban lévő portát őrzi meg, hanem mindent, ami azt kiegészíti. Még akkor is vigyáz reá, ha külterületen fekszik, művelési háttér, tanya, a határban épített kunyhó és más efféle az őrzendő objektum. A különösen hasznos rendel­tetésű termelési teret is őrzi, például a dinnyeföldet. Rendkívül tanulságos megfigyelni, hogy a dinnyecsőszök kutyái hogyan veszik át gazdáiktól, a csősztől, a megőrzendő terület képzetét. A kutyának mindig a csősszel egy­forma sors jut ki és ha gazdáját is elveri egy-egy tagbaszakadt fiatal legény, ő is kap a tolvajtól a horpaszába néhány alapos rúgást. Nem lesz érdektelen befejezésként szólni a kutyák municipális nevelt­ségéről. Tudniillik megyékként különböznek magatartásukban, de itt a megyék különbözősége csak akkor áll elő, ha valóban geográfiai egységek és természetes gazdasági és közlekedésföldrajzi determinánsok határolják el őket egymástól. A kutyákra vonatkozólag határozott különbségtevés látszik jogosultnak tájegységekként: változó, más-más neveltségű és más-más őrzési beidegzettségű típusok között. A debreceni­ hajdúsági kutya talán az egész országban a legmogorvább, legindulatosabb, legingerlékenyebb, mert itt bíznak a kutyára legtöbbször valamit. Ez gyakran már nagy anyagi értékű ingó és ingatlan vagyonállag! Itt divatos elsősorban a „farktalanítás"-nak kasztráció számba vehető mívelkedete is! Különböznek azonban még e területen belül is a debreceni-belvárosi, a debreceni-kertségekbeli típusok, a hortobágyi pásztorkutyák és a cívis-mezővárosbeliek. Más a falusi és más a kisvárosi kutya és megint más a nagyvárosi, budapesti szaloneb és garden party-eb. A kutyának — egy bizonyos fokig, hiszen azért domesztikálódott — hasznára van a civilizációs, társadalmasított polgári életkeret. Ahol azonban nem kap a házőrzésre egy tágasabb akciószabadságot biztosító teret, ott rögtön neuraszténiát kap. Tételként állíthatjuk fel, hogy a kutyák társadalmi

Next