Magyar Szemle 41. kötet (1941. 7-12. sz.)
Erdős Jenő: Tiszaháti polgárosultság az állatvilágban
Nov. ERDŐS: POLGÁROSULTSÁG AZ ÁLLATVILÁGBAN 331 szint- és életformaváltódása szinte kísértetiesen ugyanazokkal a tünetekkel jár, mint az embernél. A fővárosba került puli első generációjából az élettér képtelen összeszűkülése (bérpalotákban lakás), az őrzési funkció elvesztése és az őrzendő objektum teljes eltűnése, idegileg és biológiailag tökéletes roncsot eredményez. Ehhez jön még a táplálkozás 180 fokos fordulata! A faluról felkerült kutyával gyakori, hogy magános vénkisasszonyok teát, feketekávét itatnak vele. Tehát a világ teljes felfordulásához még egy másik „gasztronómiai" válság is hozzájárul. Majd heves vajúdások és krízisek árán szinte egy új fajta tenyésztődik ki. Az az első városra került egyed, amelynek ősei messze visszamenőleg másféle táplálkozási rendben éltek, még gyomorrákot kap, (belgyógyászatilag diagnosztizált esetekről tudunk), de leszármazottjainál már nem jelentkezik olyan hevesen a reakció a megváltozott életkörülmények ellen. Újabb, másirányú érzékenységű fajta alakul ki. Ehhez azonban kevés köze van már a magyar faluból és a magyar paraszt mellől felkerült házőrzőnek. Itt már nem kezelik őket azzal a paraszti barátsággal és emberi nemességgel, ahogy a tiszántúli magyar ember számontartja ezeknek a házőrzőknek minden gondját. Ott a kutya a lakáshoz tartozik, az otthonhoz, az ősi szabadtűzhelyhez, a családhoz — tagja a családnak, barátja a gyermeknek és ellensége mindenkinek, aki ellensége magának a családnak. A városban többé-kevésbbé csak hisztériás becézésre — az emberi lélek melegsége nélkül — használják őket városi gazdáik. Ez a távolság csak az ide közvetlenül felkerült első kutyapéldány idegösszeroppanásán mérhető fel. Régi helyén a tűzhely ősemberi módon értelmezett házi istenségei prezentálták talán ajándékul ezeket az ősi magyar kutyákat és az emberi lélek közvetlen melegsége és otthonszeretete reájuk is szétárad. Ez a táj ismeretlen a számára, ez a táj nem a „haza", itt egyszerűen nem tud résztvenni az emberi letelepülésben s nem is hiszi el, hogy ez a városi környezet mégis őriz valamit a falusi porta jellegéből, hiába hát ez is, hiába laknak itt is emberek. Aki még nem hallott egy városba került pulikutyát naplementekor nyüszíteni egy székesfővárosi erkélyen, — annak fogalma sincs minderről. Visszavágyik, — de már nem is a faluba, még annál is távolabb ! Valami teremtéshajnali sókaj érzik ebben a nyüszítésben, alig fogalmazható visszavágyódás egészen odáig, amikor ember és állat között még nem lehetett ellentét s csak úgy álltak egymás mellett, mint két újdonsült teremtés, akik Isten kezéből csak most kerültek ki és még idejük sem volt, hogy megvizsgálják, vájjon puszta létük mivégre történt: egymás ellen vagy egymásért jöttek erre a világra. A városba került kutyák szomorú sorsa azt mutatja, hogy a magyar paraszt portáján ezek a házőrző állatok annyira közel kerültek a családhoz, hogy szinte, ismétlem, egyéniséget nyertek. De ezt az egyéniséget, ezt a karakterrajzot máris szétrombolja az új környezet. Sorsukról írni rendkívül hálás téma, — társadalomismeretre, lélekrajzra egészen különös nyersanyag. Megpróbáltuk megközelíteni, de amit ebből a rendkívül komplex helyzetből kihasználtunk — a lehető legkevesebb a bonyolult élethez , képest! ERDŐS JENŐ