Magyar Szemle 42. kötet (1942. 1-6. sz.)
Staud Géza: A Nemzeti Színház száz éve
A történeti munkák célja nemcsak a múlt tovatűnő emlékeinek felkutatása és megrögzítése, de öntudatra ébresztés és így tanítás is. A múlttá váló jelen nemcsak halál, elmúlás és befejezés, hanem a jövő útját kijelölő pillanat, amelyben az eljövendő idő mosolya és könnyei szunnyadnak. Az egyén és a közösség öntudata éppen azt jelenti, hogy ismeri a megtett utat, létének minden percében átéli múltjának meghatározó erőit és világos látással vállalja feladatát, sorsát, hivatását. Az intézmények öntudatát vezetőiknek kell vállalniok. A Nemzeti Színház múltja is megszabja a színház hivatását, nemcsak az alapítók szándékából, hanem sokkal inkább a száz év alatt kicsiszolódott személytelen törekvések erejével. A múlt minden tévedése és eredménye egyaránt értéket jelent annak, aki vállalni akarja és tudja, vagy akinek vállalnia kell a Nemzeti Színház sorsát. Száz esztendő elég idő ahhoz, hogy egy intézmény hivatástudata kialakuljon és munkájából olyan hagyománykincset gyűjtsön magának, amely ezt a hivatástudatot kifejezi. Kérdés, kielemezhetők-e a Nemzeti Színház történetéből olyan irányelvek, amelyek a múltból a jövő felé világítanak és megszabják a további utat ? A Nemzeti Színház hivatását csak bizonyos személyi feltételek között teljesítheti. Ilyen az igazgatónak minél nagyobb fokú személyi függetlensége, politikai, gazdasági és művészeti befolyásoktól való mentesítése. Túlságos erősen érvényesülő minisztériumi ellenőrzés, aprólékos számvevőségi beavatkozás, hivatalos tényezők befolyása a művészszemélyzet szerződtetésére és foglalkoztatására, a Színművészeti Tanácshoz, vagy Drámabíráló Bizottsághoz hasonló szervek műsorbénító tevékenysége súlyos akadályokat gördítenek a Nemzeti Színház vezetője elé. Az intendáns is csak abban az esetben nyújthat segítséget a színháznak, ha, mint Podmaniczky Frigyes báró esetében, mentesíti az igazgatót az adminisztráció terhes munkájától, vállalja a politikai támadások mindenkori pergőtüzét és szabad kezet enged az igazgató művészi elgondolásainak megvalósítására. Az igazgató megbízatásának hosszú tartama is előnyt jelent a színház számára. Egy műsorpolitikai elgondolás megvalósítása, együttes nevelése, színjátszó stílus kialakítása, drámaírók munkásságának bekapcsolása és a közönség megszervezése csak hosszú évek munkájával érhető el. Hiába van nemzeti színházi hagyomány és gyakorlat, az intézmény önmagától nem működik, tevékenységének egységét csak olyan egyéniség biztosíthatja, akinek ideje van személyiségét kifejteni. Paulay halála után a színház hanyatlásának egyik fő okát éppen a színigazgatók gyors változásában kell keresnünk, viszont Ambrus Zoltán magas színvonalú programmot tudott volna megvalósítani, ha igazságtalanul nem távolítják el oly hirtelen a Nemzeti Színház éléről. A Nemzeti Színház hivatásteljesítésének anyagi feltételei is vannak. Széleskörű kulturális feladatát csak úgy tudja betölteni, ha anyagilag nincs kiszolgáltatva a közönség kénye-kedvének, s egy-egy produkció megvalósításakor nem kell kicsinyes pénzügyi kérdésekkel törődnie. A klasszikus és a régi magyar műsor előadásai sokszor nem kecsegtetnek anyagi sikerrel, de a darabok bemutatása mégis elsőrendű kulturális érdek. A Nemzeti Színház ilyen irányú hagyománymentő és ápoló tevékenységét segíti elő az állami szubvenció. Ez az állami támogatás azonban nem mentesítheti az igazgatót a közönség ellenőrzése alól. A közönség tetszése vagy nemtetszése ugyanis fontos tényezője a színház életének még akkor is, ha a színház nem függ anyagilag teljesen a közönségtől. A közönségben feltételezni kell bizonyos kulturális érdeklődést, amelyet anyagilag ki lehet és ki is kell használni. A megfizetett kultúrtermék, tehát például egy kasszasikert hozó „Bánk bán"előadás nagyobb kulturális eredmény, mint ingyen közönségnek nyúj.