Magyar Szemle 42. kötet (1942. 1-6. sz.)

Staud Géza: A Nemzeti Színház száz éve

A történeti munkák célja nemcsak a múlt tovatűnő emlékeinek fel­kutatása és megrögzítése, de öntudatra ébresztés és így tanítás is. A múlttá váló jelen nemcsak halál, elmúlás és befejezés, hanem a jövő útját kijelölő pillanat, amelyben az eljövendő idő mosolya és könnyei szunnyadnak. Az egyén és a közösség öntudata éppen azt jelenti, hogy ismeri a megtett utat, létének minden percében átéli múltjának meghatározó erőit és világos látás­sal vállalja feladatát, sorsát, hivatását. Az intézmények öntudatát vezetőiknek kell vállalniok. A Nemzeti Színház múltja is megszabja a színház hivatását, nemcsak az alapítók szándé­kából, hanem sokkal inkább a száz év alatt kicsiszolódott személytelen törek­vések erejével. A múlt minden tévedése és eredménye egyaránt értéket jelent annak, aki vállalni akarja és tudja, vagy akinek vállalnia kell a Nemzeti Színház sorsát. Száz esztendő elég idő ahhoz, hogy egy intézmény hivatástudata kialakuljon és munkájából olyan hagyománykincset gyűjtsön magának, amely ezt a hivatástudatot kifejezi. Kérdés, kielemezhetők-e a Nemzeti Színház történetéből olyan irányelvek, amelyek a múltból a jövő felé világí­tanak és megszabják a további utat ? A Nemzeti Színház hivatását csak bizonyos személyi feltételek között teljesítheti. Ilyen az igazgatónak minél nagyobb fokú személyi független­sége, politikai, gazdasági és művészeti befolyásoktól való mentesítése. Túl­ságos erősen érvényesülő minisztériumi ellenőrzés, aprólékos számvevőségi beavatkozás, hivatalos tényezők befolyása a művészszemélyzet szerződteté­sére és foglalkoztatására, a Színművészeti Tanácshoz, vagy Drámabíráló Bizottsághoz hasonló szervek műsorbénító tevékenysége súlyos akadályokat gördítenek a Nemzeti Színház vezetője elé. Az intendáns is csak abban az esetben nyújthat segítséget a színháznak, ha, mint Podmaniczky Frigyes báró esetében, mentesíti az igazgatót az adminisztráció terhes munkájától, vállalja a politikai támadások mindenkori pergőtüzét és szabad kezet enged az igazgató művészi elgondolásainak megvalósítására. Az igazgató megbízatásának hosszú tartama is előnyt jelent a színház számára. Egy műsorpolitikai elgondolás megvalósítása, együttes nevelése, színjátszó stílus kialakítása, drámaírók munkásságának bekapcsolása és a közönség megszervezése csak hosszú évek munkájával érhető el. Hiába van nemzeti színházi hagyomány és gyakorlat, az intézmény önmagától nem működik, tevékenységének egységét csak olyan egyéniség biztosíthatja, aki­nek ideje van személyiségét kifejteni. Paulay halála után a színház hanyatlá­sának egyik fő okát éppen a színigazgatók gyors változásában kell keresnünk, viszont Ambrus Zoltán magas színvonalú programmot tudott volna meg­valósítani, ha igazságtalanul nem távolítják el oly hirtelen a Nemzeti Színház éléről. A Nemzeti Színház hivatásteljesítésének anyagi feltételei is vannak. Széleskörű kulturális feladatát csak úgy tudja betölteni, ha anyagilag nincs kiszolgáltatva a közönség kénye-kedvének, s egy-egy produkció megvalósításakor nem kell kicsinyes pénzügyi kérdésekkel törődnie. A klasszikus és a régi magyar műsor előadásai sokszor nem kecseg­tetnek anyagi sikerrel, de a darabok bemutatása mégis elsőrendű kul­turális érdek. A Nemzeti Színház ilyen irányú hagyománymentő és ápoló tevékenységét segíti elő az állami szubvenció. Ez az állami támo­gatás azonban nem mentesítheti az igazgatót a közönség ellenőrzése alól. A közönség tetszése vagy nemtetszése ugyanis fontos tényezője a színház életének még akkor is, ha a színház nem függ anyagilag tel­jesen a közönségtől. A közönségben feltételezni kell bizonyos kulturális érdeklődést, amelyet anyagilag ki lehet és ki is kell használni. A meg­fizetett kultúrtermék, tehát például egy kasszasikert hozó „Bánk bán"­előadás nagyobb kulturális eredmény, mint ingyen közönségnek nyúj.

Next