Magyar Szemle 45. kötet (1943. 7-12. sz.)
Staud Géza: Színházi mérleg
Anyagilag két színház tudta tökéletesen kiaknázni az új színházi konjunktúrát: az Andrássy Színház és a Fővárosi Operettszínház. Mindkettő nyíltan bevallotta műfaji igénytelenségét, de ezen belül igyekezett minél kifogástalanabb előadásokat rendezni. Az Andrássy Színház első darabja Henry Croziére Ártatlan vagyok című könnyű francia bohózata volt, a második Vaszary János mai története : Egy nap a világ. Az első mulattató léhaságával, a második a háborús élet érzelmes mozzanatainak tudatos kiaknázásával aratott sikert. Mindkettőben döntő tényező volt Muráti Lili alakítása és a simán gördülő olajozott előadás. A Fővárosi Operettszínház ugyancsak két darabbal játszotta végig az évadot: Szilágyi László és Huszka Jenő operettjével, a Mária főhadnaggyal, és egy revüszerű nagyoperettel, Egy boldog pesti nyárral. A fényes szereposztás és a gazdag színpadi kiállítás nagy tömegekben csábította polgárságunk művészileg igénytelenebb rétegeit a színházba. A Vidám Színház három kisigényű zenés vígjátékot mutatott be, a Nemesrózsát, a Patyolatkisasszonyt és az Arany tulipánt. Annak ellenére, hogy igazgatója társulatot alig szervezett, s minden produkciójában nagy számmal léptetett föl vendégeket, mégis tűrhető színvonalon tudta tartani előadásait. Az a körülmény, hogy egyetlen műfajra specializálta magát, állandó közönséget biztosított a fiatal színháznak. Színházaink műsorában feltűnő volt az idén az operett újabb térhódítása, amely a tavalyit is fölülmúlta. A pénzkereseti lehetőségek szaporodásával megnövekedett a színházbajárók száma is, ez azonban művelődési viszonyainkon nem sokat változtatott. Az operett és a zenés vígjáték nem értékmérője egy színpadi kultúrának s éppen ezért drámai színházainknak az ilyen nagy színházi konjunktúrában még fokozottabban kell ügyelniök műsorpolitikájuk tisztaságára és produkcióik művészi színvonalára. A színházi év mérlegének teljességéhez hozzátartozik a Színművészeti Kamara tevékenysége is. A Kamara ebben az évben már kevesebbet szerepelt a napilapok szenzációit kereső rovataiban, mint Kiss Ferenc elnökségének romantikus időszaka alatt. Hivatallá lett, olyan művelődési szervvé, amilyennek az alapító M. E. rendelet készítői elképzelték, nem pedig egyéni ambíciók érvényesülésének eszközévé. A személyes erők dinamikája lecsökkent s helyébe a törvényes intézkedések színtelenebb, de megnyugtatóbb levegője áradt. Nem is helyes az, hogy egy intézménynek érzelmei legyenek, és tagjait, vagy a hatáskörébe tartozó színházakat érzelmes alapon bírálja el, szeresse vagy ne szeresse, támogassa vagy akadályozza működésükben. Az ilyen intézmény feladata, hogy jogszerű keretek között bíráljon el jelenségeket és elvi célkitűzések alapján hozzon személytelen, szárazon jogszerű döntéseket. A nagynevű elnök távozása óta nyilván a jelenlegi miniszteri biztos jogászi szemlélete biztosítja a Kamara határozatainak és intézkedéseinek jogi korrektségét, de ezenkívül bizonyára szerepet játszik ebben a gyakorlat folyamán kialakuló jogszokás is, amely olyan viszonylatokban is mérsékli az egyéni kilengéseket, ahol az alapító rendelet nem tudta teljesen körülhatárolni és részleteiben is meghatározni a Kamara hatáskörét, így például a Kamara felebbviteli fóruma, a Színművészeti Tanács konkrét ügyből kifolyólag megállapította, hogy a Kamara tevékenységét kamarai tagok is bírálhatják s az ilyen bírálat nemcsak megengedett, hanem kívánatos is. Nem lehet tehát ezután fegyelmi vétségnek minősíteni mindennemű kritikai megnyilatkozást csak azért, mert az esetleg a Kamara vezetőségének kényelmetlen, annál kevésbbé, mert hiszen a Kamara nem felettes hatósága a tagoknak, hanem érdekképviseleti szerv, amelynek a vezetőségét a tagok választják s így természetes, hogy a maguk választotta vezetőség működését bírálhatják. Bírálhatják pedig nyilvánosan is, mert a Kamara közérdekű művelődési intézmény, amelynek tevékenysége nemcsak a tagokra, hanem a nagy nyilvánosságra is tartozik.