Magyar Szó, 1900. február (1. évfolyam, 1-25. szám)

1900-02-02 / 1. szám

2­1. szám, MAGYAR SZÓ Igazunk van-e hát, ítélje meg az or­szág, ha mi zászlót bontunk, fegyvert raga­dunk effajta törekvések ellen. Igazunk van-e, ha minden jó magyar szívet magunk mellé idézünk a küzdelemhez, amelyet a szabadelvű irányú magyar sovi­­nisztikus politika érdekében ezennel meg­indítunk. Adjon nekünk igazat a közvélemény s ha a magyar nép lelke velünk, ki lehet elle­nünk! A magyar politika csak az lehet, a­mi mindig volt: feltétlen királypárti. Derék férfiak tehát a szélsőbaliak, hogy immár végkép lemondtak a függetlenségi poli­tika tévelygéseiről. Nemes, hazafias elvek valának e politika zászlajába hímezve, de a hímzésekből min­dig kidomborulhattak a félreértések képei. Pedig a függetlenségi párt eddig is meg­értette, hogy sehol a világon nem egyesül annyi élő kapcsolatba a nemzet érdeke di­nasztiájának erősségével, mint honunkban. Az uralkodónak mi­ vagyunk szilárd vára, amelyből az osztrák szertehuzás, sza­­kadozás veszélye ellen erősségeket me­ríthet. A magyarságnak viszont az uralkodó­ház tekintélye s a dualizmus erő-összetétele adhat csak biztonságot a belülről kifelé néző nemzetiségi törekvések s a kívülről befelé ható külső aspirácziók ellenében. Dicsértessék tehát a parlament bal szé­lein ülő párt,, amiért hogy megóvandó a haza. egét a megnemértés és félreértés ,minden borújától: feladta immár régi jelszavait, régi harczmodorát és ráolvadt mindannyiunk­nak most már közös alapjára. Örömmel dicsérjük a nemzeti pártot is, amelyik hasonló módon szíves volt a nemzeti aspirácziókat szegre akasztani. Hiszen a nemzeti aspiráczió a nemzeti párt ajkain úgyis csak üres szólamok csen­gése volt és csakis arra szolgálhatott, hogy odafenn bizalmatlanságot keltsen a fejlesztési elméletek felburjánzásával, idelent pedig ép­pen ezért akadályozza a kormányzó állam­férfiaknak csöndes, tervszerű megnyerési po­litikáját. A pártok önlemondása, a dis­szonáns elvek fegyvereinek elhajigálása után immár eljött az ideje annak, aminek útjait már ed­dig is egyengették gondos kezek, hogy térj­ü­nk rá az egyedül helyes, igaz, józan magyar po­litikára. Ottó fiúherceg lovassági főfelügyelő lesz. Budapest, február 1. Ottó főherceg közvetlen környezetében élő egyén útján befejezett tényként adhatjuk hírül, hogy még az év tavaszán Ottó főher­ceget kinevezik a közös hadsereg lovas­­­­sági főfelügyelőjévé. A mostani főfelügyelő gróf Paar, aki a nyugalomba vonulás kitüntetését, a Lipót­­rendet, már a múlt év őszén meg is kapta, helyet fog csinálni a főhercegnek. Igazán kel­lemetlen volna ránk, ha­ a gróf úr lapunkból venné első hírét annak, hogy ő tavas­szal le fog köszönni magas hivataláról. Hisszük, hogy katonai körökben örömmel fogadják e hírünket, mert a lovassági tiszti­kar szakértő köreiben nem képzelnek alkal­masabb személyiséget a lovasság főfelügyelői állásának betöltésére, mint éppen az eme állásra kijelölt főherceget. Az új állás annyira igénybe fogja venni a főherceget, hogy e miatt határozta el ver­­senyistálójának feloszlatását. A múlt hónap­­­­ban nagy feltűnést keltett e feloszlatásnak híre, mindenféle magyarázatokat fűztek hozzá, az igazi magyarázatot most megadtuk. A főherceg a legnagyobb kedvteléssel áldozott eddig a lóverseny sportjának. Az­ istálló feloszlatását is akkép terveli, hogy két-három év múlva újra össze legyen az ál­lítható. Február 2. A költségvetés. Budapest, február 1. . A magyar parlamenti tanácskozásoknak ezt a legfontosabb és eddigelé mindig legmeddőbb fejezetét ma kezdték meg a képviselőházban, az ellenzéki vezérszónokok hivatalos fölvonu­lásával. A költségvetés gazdasági és politikai kritikája mellett a mi parlamentünk a költ­­­­ségvetési vitának azt a jelentőséget is tulaj­­­­donítja, hogy keretében összeütköznek az ellentétes politikai irányzatok és erőpróbát ad­nak a politikai, a­ kormányzati,­­a­ társadalmi' és gazdasági eszmék. Azonban sajnos, a budget tárgyalása évek során át az eszmék versenyzése helyett inkább az ellenzéki párt­érdekek mellett való agitálás­ volt, mellesleg (vagy főként?) szolgálván azt a célt is, hogy a kormánynak minél több kellemetlenséget okozzanak s kitűzött programmja megvalósí­­tása elé mennél több akadályt gördítsenek. Ez a helyzet lényegesen megváltozott. A­kik a kormány útja elé tornyosították az aka­dályokat, különben is erősen megfogytak. A­­ költségvetési végtelen vitáknak legjelentéke­nyebb hősei most a szabadelvű párt táborá­ban ülnek s céljaik természetesen egészen mások. A tavalyi budgetvitában azonfelül a­ megmaradt ellenzékre is tartózkodást pa­­­rancsolt a paktum. Ma is megvan a baloldal padjain a hajlandóság, hogy a budget-vitából kikapcsolja a pusztán megakasztó motí­vumokat.­­ Ez helyes és kivánatos, hogy ez a prognosti­­­cán beváljék. A párthatalmi aspirációkért való­ küzdelem sem lehet olyan éles, mint eddig. Hiszen a néppárt olyan kicsi és az ő saját külön, egyoldalú­­ és szűkkörű programmja­ úgyszólván nem is talál a mai helyzet fel­adatai között ütközőpontot. A függetlenségi­ pártoknak pedig a párthatalmi tendenciája ma sem vehető komolyabban, mint eddigelé. Az ilyen kedvező körülmények önként kí­vánják meg, hogy kellőképpen kihasználják. Az objectiv mélyreható bírálat mellett szabad­­ tere nyílik minden pártnak, hogy kifejtse azt, amit abban politikája iránya megkíván kifej­­tendőnek. Várjuk a közélet számára termé­keny új eszmék fölvetését, megérlelését, be­illesztését az aktuális politikai viszonylatokba. A budgetvita ellenzéki részről megváltozott­ körülményei mellett a szabadelvű párt sem tekintheti a maga helyzetét és feladatát vál­tozatlannak,­ nevezetesen: megszűnvén a vita-, nyújtó, időrablásra szánt tendencia, a szabad­elvű párt a maga alkotó misszióját most már komolyan teljesítheti. A termékeny eszméket, az üdvös, szabadelvű irányzatok kidomborítá­­sát erről­ az oldalról várjuk, még­pedig nem­csak a miniszterek ajkáról. Azonfelül pedig ebből a­ vitából kell hogy az ország megis­merje a megnagyobbodott kormánypárt poli­tikai teljességét és erőkifejtő képességét is. Hiszen, hogy sok a zavar, elmosódók a jel­lemző vonások, homályosak a célzatok, azt bővebben kifejteni fölösleges is. A szabad­elvű pártba új elemek vegyültek, kimondot­tan annak a szabadelvű pártnak az alapján j tem, s így mondom hát rokonom, bár e kö­telék valóságát igen nehezen tudnám bebizo­nyítani, csinos kis vas- és fűszerkereskedést nyitott, én meg elfoglaltam jegyzői állásomat. Motelének voltunk még mindketten. Most láttam, minő különbség a kereskedői és bírói, azaz jegyzői állás között. Verődi Jóska elé pompás zöld kötény volt kötve, sárga rézcsattokkal, nagy szőke vereses fe­­jén fekete selyem könnyű Sapka díszelgett. Egyik ujján szép vastag gyűrűt* is mintha láttam volna. Igen, valósággal ott ragyogott mutató ujján a köves pecsétgyűrű. — Szervusz, kiáltott felém a boltajtóból, mely egészen nyitva volt, hogy jól be lehes­sen látni a szép ■ takaros boltocskába, — gyere, gyere! Mint barátságos, művelt, jókedvű, s maj­dan fölemelkedő gazdag kereskedő azonnal szilvóriummal kínált. — Még egy pohárkával Pista. Mi ? — Nem. Ma nagy tárgyalásunk lesz. — Hát aztán ? Mi az az én üzletemhez ké­pest. Hat svábbal kötök egy óra múlva szer­ződést borra, gyümölcsre, kenderre és lo­vakra. Igen lovakra is. Kereskedni fogok jó fajta lovakkal is. — Nem lesz sok egyszerre, Jóska? — Tiszta számítás. Tudod mi az, tiszta számítás ? A dolgok lelke. Mosolygott, nevetett, kereskedésen mor­zsolta a hosszú csontos ujjait s egyet-egyet, mintha a tiszta számításon csomót akart volna kötni — roppantott. Mert sietős volt az utam —­ elváltunk. —­ Megállj csak — meg se nézted a bol­tomat. Ez ám a kávé. Nézd csak. S egy nagy hordót mutatott. Bele akartam markolni csupa bámulásból. — Hohó — és súgta lassan — csak a te­teje kávé. Ez itt finom felső magyarországi gyalult káposzta. — Ennek is csak a teteje ? Mutatta a kezével, hogy s mint. Meg kellett rövidesen ösmerkednem a jelesebb cikkek­kel, még a Szentjános kenyérrel is. Majd a nagy vasrudakkal, kősóval. — Van itt minden — mondám. — Van. De még mi lesz, csak az asszonyt haza­hozzuk. Oda hajolt hozzám és édesen a fülembe súgta. Nyolcezer forintot hoz — később többet. — Ali! — Barátom számítás az élet, tiszta számí­tás. Oh' én számítás nélkül egy lépést se teszek. És hosszan-hosszan morzsolta az ujjait, oly élénken, hévvel, hogy azt kellett hinnem: ez is a tiszta számításhoz tartozik. — Gondolom, többször találkozunk Pista. Ha tanácsra lesz szükséged, keress föl. Az én számításom soha sem csal.­­­ Köszönöm. A­mint egy kis utcába fordultam — akarat­lanul is visszanéztem. Még mindig ott, állt az ajtóban. Ki tudja, minő okos számításokat tett — talán az én ügyeimben is. Valóban többször — sokszor találkoztunk. Ki tudta vinni, hogy az olvasókör alelnökévé választotta, az egyház tanácsosává, a Beteg­segély egyle­t igazga­tójává, az iskolaszék jegy­­­zőjévé, a vigalmi bizottság osztályelnökévé — míg engem sehol nem vett észre senki. Be kellett látnom, hogy a tiszta számítás hatal­mas tényező lehet. — Hát hogy vagy mindig? tolt elébem valami lapot* az úri és polgári egyesült azaz szabadelvű.párti casino olvasó termében—•­ Jóska barátom. Olvastad? Itt, itt, nem ott ott. Megállj, majd én elolvasom. Többen ültünk az olvasó asztalnál, de ő úgy vette, mintha senki se volna ott rajtunk kívül. „Mai nap vesszük rendes tudósítónktól a kellemes hírt, hogy Szabadrét egyik leg­­kiválóbb férfia, a műveltségben, a közügyek terén való sokoldalú tevékenységben és a Szabadelvű párt működésében elévülhetlen érdemeket szerzett — Pista mit szólsz ehhez? Verődy József számos egyesület agilis­­ vezér­­férfia, kire a kormány mindenkor büszkén számít — ha valamit tehetek érted, csak szólj ám Pista — eljegyezte a zalamegyei nagy­­birtokos Hahnfeld Ferenc bájos és nagy­­műveltségű kedves leányát, Izabellát. Mele­gen gratulálunk tisztelt barátunknak. Es­küvőjén a „Mi házunk“ már egyletkü­ldött­­ség által fogja magát képviseltetni. Az olvasó urak mind oda tekintettek, és­­ tiszteletteljesen bólintgattak. — Most menjünk be ide az oldalszobába. Dávid, hagyja most a restánsok kiírását és hozzon az üzletember egy üveg finom bort.

Next