Magyar Szó, 1900. április (1. évfolyam, 52-77. szám)

1900-04-01 / 52. (53.) szám

wfé. i/­t előfizetési ár » .Negyed évre • • • ? 9 — » " Egy hónapra. • • • 2 „ 40 „ Egyes szám •••".• 8 fillér. Vidéken •••••■ 10 . Szerkesztőség:: Budapest, 1900. ELSŐ ÉVFOLYAM (52. szám.) ^ub IV.. Gránátos-utcza 3. számMAGIAR Politikai napilap. Felelős szerkesztő: 3 Dr. PÁLYI EDE. IT--­ára: Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: IVH Sark­antyús­ utcza 3. Vasárnap, április 1. „Protestáns néppárt“ Budapest, márc. 31. Néhány nap óta hol egyik, hol másik újság­ban merül fel egy csodálatosan képtelen hír. Eszerint „protestáns néppárt“ alakítására akció volna folyamatban, s olyan törekvések mutat­koznának, melyek a protestantizmust politikai célokra kívánnák felhasználni. E hírekre szol­­­­gál feleletül az alábbi cikk, melyet egy vidéki protestáns főiskola kitűnő tanárától a mai postával vettünk. Sietünk azt közreadni, már csak azért is, mert a legteljesebb megerősítését találjuk benne a magunk felfogásának, a­mely szerint felekezeti szempontokra és érdekekre politi­kát építeni nem lehet és nem szabad. — A szabadelvű­ politika, melynek egyedül üdvö­zítő voltát valljuk, az egyenlőség politikája nem csak az egyénekkel, hanem a felekeze­tekkel szemben is. S mert politikai álláspon­tunk ez, éppen azért találtuk szükségesnek, hogy a protestáns ügyekkel bővebben foglal­kozzunk, mint egyéb laptársaink, melyek Magyarország egyházi életének éppen ezt a részét eddig erős egyoldalúsággal elhanya­golták. Egyszerűen nem csuktuk be erősza­kosan a szemünket ama nagy kultúrái és tár­sadalmi kérdések előtt, melyek a protestáns egyházi életből indultak ki s részben ott is jutnak megoldásra s megnyitottuk nekik a napi­ sajtó publicitását. Nem tettünk mást, mint — ha szabad így szólanunk — kivettük a véka alól az oda rejtett világosságot. Az alább közlött cikk, mely a protestáns egyház oly kiváló tudós férfiának tollából ered, megerősít abban a hitünkben, hogy he­lyesen cselekedtünk s megnyugtat a felől, hogy a protestánsok nem értettek bennün­ket félre; felismerték azt, hogy mi semmi kü­lön protestáns politikát nem akarunk csinálni, hanem akarunk csinálni magyar és szabad­elvű politikát, a minek, a mi viszonyaink közt, nem eszköze, de folyománya az, hogy a magyar prot. egyház dolgai iránt is legalább úgy érdeklődjünk, mint a kath. egyház dol­gai iránt. Hogy a klerikálisok — hiszen ki-ki a maga szemével nézi a világot — milyen in­tenciókat magyaráztak bele abba a „reformá­tor” fellépésbe, hogy egy magyar napilap im­már a magyar protestáns felekezetek ügyei­vel is rendszeresen mer foglalkozni, nem tö­rődtünk eddig se; még formailag is ilyen fé­nyes igazolás után pedig még kevesebb okunk van törődni vele. " A cikket, mely a protestáns néppárt mesé­jét végleg elintézi, íme itt közöljük: (imgy.) Néhány újság nagy bölcsen kitalálta, hogy már’ ilyen is van, leg­alább a keletkezőben. A közélet külön­böző terein mutatkozó, sőt több, fenye­getőző ultramontán reakcióval szemben ha valaki szükségét érzi a mozgolódás­nak, aggodalmait azzal bélyegzik meg, hogy egy prot. néppárt eszméjét propa­gálja. Ha a szabadelvű magyar közvéle­mény fegyverkezni készül a nemzeti múltat és a magyar nemzeti erényeket megcsúfoló klerikalizmussal szemben, a felekezeti szenvedélyek szításának vádját dobják a szemébe. Ha a protestantizmus előbbi közönyösségéből s a magyar faj türelmességébe vetett hitéből valamen­­­nyit engedni kénytelen az idők biza­lomvesztő jeleire, a felekezeti béke meg­rontásával, a vallásháború dicstelen megkezdésével, a faji egység megzava­rásával, a szenvedélyek lángragyújtásá­­val vádolják. Mint annyiszor a történelemben, újra ismétlődik ebben is a farkas és a bárány aesopusi meséje. Mert azok a sajtó­or­­gánumok, azok a politikai pártok és frak­ciók, melyek oly készek a protestantiz­mus és igazi szabadelvűség gyanúsítá­sára, elfelejtik, hogy a katolikus felekezeti érdekeket szolgáló politikai és néplapok már évek hosszú sora óta dobálják azo­kat a csóvákat, amelyeket most a protes­tánsokra akarnak rádisputálni; elfelejtik, hogy a par excellence katholikus feleke­zeti érdeket szolgáló néppárt már a má­sodik lustrumon benn ül a parlamentben; elfelejtik, hogy a legutóbbi választásokon ők hurcolták meg a keresztet és a papi talárt a korteskedések sorában; elfelej­tik, hogy az egyházpolitikai törvények ellen ők hirdették és hirdetik ma is a keresztes háborút; elfelejtik, hogy az ő becézett Ugronuk kiáltozta tele torokkal világgá, hogy a katholicizmus Magyaor­­szágon üldözés és megvetés tárgya . . . A volt s talán ma is meglévő nemzeti pártnak egyik félhivatalosa szemelvénye­ket közöl egyes protestáns vezérférfiak felszólalásaiból annak bebizonyítására, hogy ezek kezdték meg a vallásháborút; a klerikatizmus szekerét toló egyik füg­getlenségi párt lapja nap nap mellett hirdeti az új veszedelmet, a bevallot­tan ultramontán lapok és pártok ellen azonban nem igen lázad hazafias lelki­ismeretük. Hogy a protestáns ügyeknek lapunk külön rovatot nyit, botránykő a szemekben,de ha ők per longum et latum tárgyalják a kath. ügyeket és a kath. püspökök viselt dolgait, azt csak köte­les figyelemnek és hirlapirói gondosság­nak tekintik. Nem látják be, mert a felekezeti és politikai elfogultság nem engedi belát­­niok, hogy egy „protestáns néppárt“ Napi rímek. A hétről. Minő hét I édes istenem, Nem történt semmi, semmi sem, Hisz nem volt igaz botrány! — Szegény bajtársam, jó Koboz, Neked s nekem mily bút okoz, Hogy dalunk tárgya fogytán. * A botrány, Mint bús hajós szél­ csöndes tengeren Felhőt keres, kis foltot a határon, Hány mai h­ó néz csüggetegen, A botrányt rejtő sötét pontot várón, * Béke liga. A béke barátait összehivák, S rá háború tört ki a transvaali honba. Csak össze ne hívjuk ismét a ligát, Mert kitör a háború nyomba. * A pozsonyi színészet. Mely félig magyar, félig német Kernek lehet ez a szinészet! 1 Tán mint magyar ló, oly tüzes? Vagy jámbor, mint német füles ? Oh jaj, ez a közös vér Sem az, sem ez, csak öszvér. * Az új század. (Schiller.) Nagy korszakot szült ez a század S dicső, mit célul állít. De a nagy korszak — óh gyalázat — Csak törpe fajt talál itt. * A belga király határozata. Ah mily csapás! ez megtöri a szívét: Apja elvette hercegnői címét. E búban ő csak egy vigaszra lel, Hogy hiszen ő azt maga dobta el. * Fiume; Hallod, mit e bölcs ajka zeng; Fiume még nem a mienk, S mert nem m­enk még, adjuk át, Hadd bírja tálján vagy krovát. .... De ez a bölcs is, aki zeng,• Fájdalom, soksem volt mienk, Adjuk hát Fiúménak át, Hadd bírja tálján vagy krovát, A tudomány. (Schiller.) Egyiknek égi tünemény, Istennő, kit imádni kell, —• A másiknak fejős tehén, Mely tejjel, vajjal látja él. * A búrok, Te hősi nép, Isten veled, A világ elsirat, — temet, De vigasztaljon a tudat, Az eszme él és fennmarad, S kapsz temetést, mely elsőrangú, Kapsz sirkövet, mely lelkes hangúp Élsz múzeumban, por-özönben, Nagy lexikonban s kézi könyvben. * Egykor és most, Ki istent hitte üdvben, bajban, Ábelt megölte Kain hajdan, De isten sujtá a gonoszt. — Ma tömeg-korszak, tömeg-re: Ábel-fajt pusztít Kain-ne: S nem büntet isten kari

Next