Magyar Szó, 1900. május (1. évfolyam, 78-104. szám)

1900-05-01 / 78. szám

Előfizetési ár Egész évre .. . . 28 kor. — fll. Fél évre . . . . . negyed évre .1 • • 7 st ~~~ n Egy hónapra... .­­ ‘3 . 40 „ Egyes szim .. ... 8 fillér. Vidéken • • . . . . 10 „ Szerkesztőség: Budapest, 1900. ELSŐ ÉVFOLYAM (78. szám.) IV., Sarkantyú­s-utcza 3. AGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetések ára : Egy ezó ....... 4 fillér Vastagabb betűvel ... 8 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal, IV., Sarkantyus­ utcza 3. Kedd, május 1. Közlekedési ügyek. Budapest, április 30. Nem­régiben volt alkalmunk e helyen rá­mutatni az ipar- és kereskedelmi ügyektől el­választandó külön „vasúti minisztérium“ felállításának elkerülhetetlen szükségére, a­mit az ahoz fűződő fontos közgazdasági in­dokok komoly mérlegelése mindinkább sür­getően követel. Az a körülmény, hogy ennek a kérdésnek a megoldásával a Széll kormány ez ideig egyáltalán nem foglalkozott, vagy esetleg foglalkozni sem kíván, ma már korántsem je­lenti a kérdés elejtését, mert közvetlen for­rásból merített értesülésünk szerint a közélet legkiválóbb egyéniségei s a számottevő poli­tikusok nagy része lapunk álláspontjával e te­kintetben teljesen egyetértenek , mert tud­valevőleg a Széll-kabinet sem az örökkévaló­­­ság jegyében született, — a „kereske­delmi“ és „vasúti“ külön minisztériumnak szervezése már legfelebb csak rövid idő kér­dése lehet. „ Vasúti“ minisztériumról beszélve, a meg­jelölést természetesen csak­is „pars pro toto" használhatjuk, mert hiszen a kereskedelmi minisztériumból nemcsak a szoros értelem­ben vett vasúti ügyek volnának kiválasztan­­dók, hanem annak mindazon reszortjai, a­melyek nyilvánvalóan közlekedési ügyek s az ipar- és kereskedelemmel közelebbi szer­ves összefüggésben soha nem állottak. A folyam- és tengerhajózás, különö­sen díjszabási tekintetben a vasúti politiká­nak oly közvetlen kiegészítő részét képezi, hogy attól nem is volna elválasztható; — a közutak s az ezek építését és felügyeletét teljesítő államépítészeti hivatalok a ke­reskedelmi politikától annyira távol állanak, hogy ezek legfőbb vezetése a kereskedelmi miniszter kezében meg sem hagyható; de vi­szont a posta, távíró és távbeszélő is el­­vitázhatatlanul közlekedési intézmény, a­melynek a kereskedelemhez legfelebb annyi köze lehet, hogy azt az iparosok és kereske­dők is igénybe veszik, a­mi egyébiránt a vas­úti minisztérium vezetése alatt sem ütköznék akadályokba. Azonban az újonnan felállítandó minisz­térium kebelében kétségtelenül a vasúti ügyek intézése képezné a legfontosabb és legna­gyobb állami feladatot, mert m­íg a hajózás, a közutak és államépítészeti hivatalok, a posta, távíró és távbeszélő, valamint az utób­biak keretében létesült postatakarékpénztár ügyeinek az elintézésére egy-egy szakosztály elegendő, addig magának az államvasutnak legfelső fokban való igazgatására legalább­is öt teljes szakosztály szükséges s így a köz­lekedési ügyeket felölelő minisztérium joggal viselhetné akár a közlekedési akár a vas­úti minisztérium címet. De ha a nyilvánvalóan közlekedési ügyek kivételnek is a kereskedelmi minisztérium fenhatósága alól, korántsem kellene attól tartanunk, hogy a kereskedelmi minisztérium majd nem bír oly működési térrel, mely az ő külön fennállását indokolttá tenné. A termé­szetszerűleg ott maradó ipari és kereskedelmi ügyek, a statisztika és mértékhitelesítő hiva­talok, zálog­házak stb. nemcsak hogy ele­gendő dolgot adnak a kereskedelmi minisz­tériumnak, de egy-egy szakminiszter tevé­kenységét és ambicióját teljes mértékben igénybe is veszik. Elárvult hazai iparunk s napról-napra ten­gődő kereskedelmünk érdeke egyenesen s szükségszerűleg követeli, hogy a kereske­delmi miniszter idejét és tevékenységét ne forgácsolja el százféle reszortügy gondozására, hanem összpontosítsa valahára oly kereske­delmi politika megteremtésére, a­mely köz­­gazdasági életünk ezen fontos tényezőit a fe­neketlen kátyúból kiemelje. Mert az ez ideig folytatott kereskedelmi po­litikánk — sajnos, — még csak a komolyság jellegével sem bírt, annál kevésbé volt céltu­datosnak és önnállónak mondható. Az ipar és kereskedelem legszembeszökőbb bajai csak ideiglenes takaró alá kerültek egy-egy va­súti díjkedvezmény engedélyezésével, a­mi a magyar iparnak és kereskedelemnek döntő hasznára nem­igen vált, de mindig az állam­vasút jövedelmének számot­tevő megnyirbá­lására vezetett. Az olyan politika, a­mely az ipar és keres­kedelem fellendítésére csak annyit képes tenni, hogy az államvasút zsebéből vájkálja elő az állami támogatás eszközeit, soha nem fogja életre kelteni tengődő iparunkat és ke­reskedelmünket s éppen azért a vasúti s ezzel együtt az összes közlekedési ügyeknek a kereskedelmi minisztériumból való kivá­lasztása nemcsak a vasúti, de a kereske­­ d­­ész önellentmondásairól Hume megfigyelve tapasztalását, észre­vette, hogy az ok és okozat közt más ös­­­szefüggést nem talál, mint csak azt, hogy azok egymásután következnek. Az ütést kö­veti a fájdalom. De mikép lesz az ütésből fájdalom, azt ugyan ki nem tapasztalhatjuk. Az ütés és fájdalom közötti kapcsot föl nem fedezhetjük. Ebből Hume azt következtette, hogy az ok és okozat között kapcsolat egyál­talán nincs, hanem mi csak úgy hisszük, hogy valami benső hit kényszeríti reánk annak a föltevését, hogy ilyen kapocs mégis csak van. Hume meg akarta menteni az emberiséget attól a babonától, amely okozati összefüggés nevén elhitette velünk, hogy ok és okozat tényleges kapcsolatban vannak egymással. De mit tett Hume ? Egy babona helyébe ket­tőt, egy csoda helyébe a csodák és deus ex machinák végtelen számát állította. Mert 1. azt mondani: „nincs okozati összefüg­gés, hanem van egy benső hitünk az ok és okozat összefüggéséről"­, ez csak játék a szavakkal. Az „okozati összefüggés" szava helyett Hume a „benső hit" szót alkalmazta. Előbb azt mondja, hogy ok és okozat között nem­ veszünk észre kapcsolatot, a megisme­­rés folyamában nem merül fel egy harmadik tény, mely a két ténynek, az ok és okozat­­­­nak kapcsául szolgálna. De rögtön rá fölfe­­­­dezi ezt a harmadikat: a „benső hit" képé­ben a­nélkül, hogy ennek a magyarázatába belemerészkednék. Az „okozati összefüggés“­­sel szemben kételkedése nem ösmer határt, egyszerűen kitörli azt a létezők sorából. A „benső hit"-nél pedig dogmatikus kijelentés­sel elégszik meg. Ergo est. 2. Ha igaz, hogy ok és okozat között nincs kapcsolat, hát akkor mikép jön létre az oko­zat? Higgjük el Hum­énak, hogy az okozati összefüggés tapasztalatilag meg nem ismer­­hető, az tehát egy csoda , de ne állítsunk ez egy csoda helyébe végtelen sok csodát, mi­velhogy Hume minden egyes okozat megszü­letését csodának minősíti, olyannak, a­minek magyarázatát adni nem lehet. E két ellenvetésben szemmelláthatólag Huniénak csak pozitív állításai kifogásoltat­­nak; az ő negatív eredménye, az összefüg­gés, a kapcsolódás kiküszöbölése még mindig jogosultnak látszik. Ez a látszat mindaddig fenmarad, a­míg az okozati összefüggésnek helyes értelmezést nem adunk. Két körül­ményre kell e tekintetben utalnom. 1. Mindig több ok hoz létre egy oko­zatot. Bármennyire ellenkezzék is e tétel a közfelfogással, mely egy okot tételez minden okozat számára, csak bámulnunk lehet a köz­felfogásnak ez ellenkező véleményén. Mikép is élhetnek az emberek abban a tévhitben, hogy egy ok létrehozhat okozatot ? mert hi­szen mi indíthatja változásnak ezt az egy okot, hogy azzá legyen, a­mit okozatnak neve­zünk? Nem-e nyilvánvaló, hogy ehhez az egy okhoz a másiknak is hozzá kell járulnia és csak kettő­jük egyesülése adhatja a harmadi­kat: az okozatot ? Nem bizonyítják-e ezt a jól megfigyelt tapasztalati tények, a­melyek szerint semmi sem jöhet létre, ha csak apja, vagy csak anyja volna. Minden újszülött csak apa és anya közös gyermekeként jöhet a világra. 2. Az okozati összefüggés nem abban áll, hogy az ok kapcsolatban van az oko­zatával, hanem abban, hogy az okokat képező tények kapcsolódnak egymás­hoz ; ezt a kapcsolódást magát nevezi a közn­yel­v­i okozatnak. «/ Mi a repülés ? A madár ereje ? Nem. A le­vegő ellenállása ? Nem. A repülés e kettőnek összehatása. Jól értsük még azonban: a re­pülés nem e kettő összehatásának eredmé­nye, vagy mint mondani szokás: okozata, hanem a repülés semmi egyéb, mint maga ez az összehatás. A repülés nem következménye annak, hogy a madár ereje és a levegő el­­lentállása között összehatás támadt, hanem a repülés maga az a tény, hogy e kettő össze­kapcsolódott. Íme, ki van küszöbölve az okozatiság tüne­ményéből minden csodaszerü. Amig az oko­zatot úgy fogjuk föl, hogy az mint tény meg­­külön­böztetendő az okától, vagy okaitól, addig joggal kérdezhette­ Hume: mikép lesz egyik tényből, egyik jelenségből, egyik do­logból a másik. Mihelyt azonban csak egyet­len egy tényt látunk az okozatiságban fenn­forogni : azt, hogy az okok egybekapcsolód­nak és ezt az egy tényt nevezzük okozatnak,

Next