Magyar Szó, 1900. december (1. évfolyam, 260-284. szám)
1900-12-01 / 260. szám
Előfizetési ár ELSŐ ÉVFOLYAM (260. szám.) xvM Sarkantyfős utcza 3. Politikai napilap. Budapest, 1900. Felelős szerkesztő : Dr. FÁBLYI EBE. Apróhirdetések ára: Efry szó ....... 4 fillér Vastagabb betűvel ... 8 filiea Hirdetések díjczab&a szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: XV. Sarkantyus-utoza 3. Szombat, december 1. Egyetemi dolgok. Budapest, nov. 30. Unalmasak vagyunk, ugye ? Valóban nincs bennünk zsurnaliszta tapintat. Nem elégszünk meg azzal, hogy kihalásszuk a thémát e dicső korszak farizeus módra elsimított hullámaiból. Sőt nem hallgattat el bennünket az egész sajtónak egyhangúan hangtalan közönye sem. De sőt nem elégszünk meg azzal sem, ha kapunk végre illetékes helyről olyan cáfolatot, amelynek retorikai formája tagadás, lényege pedig cinikus beismerés. Nem, mi megvásárolt közöny, tettetett unalom sivatagján is keresztül vonszoljuk thómánkat és nem elégít ki bennünket az a tudat sem, hogy később szomorú következmények igazolják vészjelzéseinket. Nekünk nem zsurnalisztadiadalok kellenek, hanem áldásos eredmények. Mi nem elismerését kívánjuk írásunknak, hanem megszívlelését. Annyit elértünk, hogy az egyetemek dolgában végre több napi bizonykodás után az egész sajtó elismeri valóságnak azt, ami a valóság. Hogy a magyar Tudomány-Egyetemet kikezdte a reakció. Hogy vehemens kísérlet történt egyetlen tudományos intézetünk elkatholizálására. Hogy a félrevezetett, szenvedélyes ifjúság lankadó mozgalmát maguk a tanárok erősítik meg, akikre az elfogulatlan, előítéletektől mentes tudományok ápolása bízatott. Mindez igaz, a vészhir befutotta az egész országot és íme, sem a kormány, sem az egyetemi tanács egyetlen szóval sem cáfolja meg azt. A középkorban, a skolasztikus tudományok uralmában az egyetemek kizárólag katholikus egyházi intézmények voltak. Az egyház befolyása alól a jozefinizmus szabadította fel őket a tizennyolcadik század második felében. Napóleon 1808-ban állítja fel Franciaországban a szekularizált egyetemek helyébe az első császári egyetemet, amely egy és oszthatatlan, mint maga a birodalom. („Université une et indivisible comme l‘ Empire“.) Ez az egyetem teljesen megtisztította a tudományok csarnokát az oda nem való klerikális törekvésektől. De az ultramontánok nem adták fel a küzdelmet azóta egy pillanatra sem. A felső és alsó papság megadóztatásával, óriási kegyes adományokkal katholikus egyetemeket állítottak fel a világ minden részében. Ilyen katholikus egyetem: a löweni (Belgium), a francia egyetem, a freyburgi (Svájc), a washingtoni (Egyesült Államok). A megalapítás időrendjében első a belga egyetem. Ennek katholikus jellegét az adja meg, hogy minden hallgató köteles az első évben katholikus erkölcstani kollégiumokon részt venni, és hogy az egyetemnek van külön katholikus hitszónoka. Nos, szóról-szóra ezt akarja meghonosítani a budapesti egyetem tanácsa is. Még e század elején közadakozásból csinálták a katholikus egyetemeket. Azóta a pénz is kevesebb lett, a főpapok marka is szűkebb lett. Most tehát megcsinálják ugyanezt ingyen. Csak egy kis ravasz furfang és ennek a kutyamód liberális kormánynak kegyes elnézése kell hozzá, hogy az állami pénzen fenntartott egyetem a klerikalizmus ekszpozitúrájává váljék. Reméljük a legjobbat, hogy sem az egyetem tanácsa, sem a kormány nem fogja kiállani a közvélemény nyomását, bármily széles legyen is a háta. De balgaság volna azt hinnünk, hogy egy sikertelen ostrom az egész ellenséget megsemmisíthetné. Az ultramontanizmus csak meglapulni szokott, visszavonulni soha. Olyan természete van, mint a békának, amely belefagy a jégbe, de száz év múlva is föltámad. Nem fölösleges dolog hát szemmel tartani őket. # Budapest, nov. 28. A hidakon túl. Tudjátok, hogy Buda nagyon messzire van Pesttől? messzebb mint Vác, mint Érsekújvár, pedig csak a Duna folyam választja el a testvérvárosokat egymástól. Ha a budai girbe-görbe kanyargós utcákon járok a régi kis házak között, megérzem múlt idők melankóliáját. Minden más, sajátos és különös, a csend, a hegyek és az emberek, akik melletted elsietnek. Kis korcsmákban harmonikáznak és a toronyórák mélabúsan ütnek a régi háztetők felett. Az utcai köveken Mátyás király sarkantyúja pengett, völgyi kis utcákban törökök paráználkodtak régen. Ismertem egy öreg budai polgárt, a ki húsz esztendő óta nem volt Pesten. Kner Mátyásnak hívták, régen hivatalnok volt és buzgó lövész, de megöregedett s régi házikójából, a koronaőr-utcából csak akkor mozdult ki, ha kedves kis korcsmájába ment. Az öreg polgár az idők folyamán egészen egyedül maradt. A rokonai meghaltak vagymásfelé költöztek, régi ismerősei eltűntek, miután nagyon megöregedtek. Tudott egy ismerőséről, ki a Rácvárosban lakott. Évek óta készült a meglátogatására, de sohase jutott hozzá. Nem épen a dolgai miatt, mert Kner Mátyásnak semmi dolga se volt a világon, inkább azért, mert a Rácváros messzire esik a koronaőr-utcától. S így csak az a megnyugtató, boldog érzése volt meg, hogy él egy ismerőse — a régiek közül — akit 1 mindig felkereshetne. Hívták a régi ismerőst Primóknak és nyugalmazott őrnagy volt. De hinni nem merném, hogy az öreg Knor az utcán felismerte volna az őrnagyot, habár gondolataiban sokat foglalkozott vele. Mondtam, hogy a rokonok meghaltak, az ismerősök eltűntek, és az öreg polgár egyedül maradt. A kis korcsmába is új csapjáros került, a régi vendégek helyett újak jöttek. Hej a világ, hogy megváltozott ! Az öreg Knornak tán a nevét se tudta senki. Régies szabású ruhájában, elefántcsontgombos pálcájával és kék szemüvegével félénken lapított a házak fala mellett. Hisz a házak is megváltoztak. Alig volt olyan, amelyikre barátságosan nézhetett volna. De mégis volt néhány. Ezeket üdvözölte is az öreg, ha mellettük elhaladt, mint régi jó barátait. A kövezeten kopogott botjával és vékony ajkain barátságos szavakat mormogtak. Betegség, bánat, és hetekre való szomorúság volt, ha a régi, korabeli házak közül egyet-egyet lebontottak, hogy újat, szépet és idegent emeljenek helyébe. Csak a megrakott kályha duruzsol úgy, mint az öreg: a bor sem ízlett, és a bal lába, mely esés következtében hibás volt, mindig fájt. „Inkább egy fogamat!“ mormogta fogatlan szájával. Halljátok: Knor mérges volt, és szobájából ki nem mozdult. Történt, hogy hivatalos írással keresték meg egy nap az öreget. Knor igen csodálkozott, hogy a polgármester és a többiek még tudják nevét. A régi polgármesterek és a többiek bezzeg nemcsak a nevét tudták, de jó ! A képviselőház holnap, szombaton nem tart ülést. Hétfőn délelőtt 10 órakor folytatja a költségvetés tárgyalását. Kedden délelőtt 10 órakor a képviselői és főrendiház közös ülést tart a képviselőház termében, hogy koronaőrt válasszon. Szent Iványi Kálmán a nyárád-szeredai kerület képviselője egy terjedelmes röpiratban számol be képviselői működéséről választóinak. A ismerősei voltak, és mindnyájan tudták az öreg Kner Mátyásról, hogy a legbecsületesebb polgárok egyike. No lám, a nevét mégse feledték el! . . . A kék szemüvegen át nehezen ment az olvasás. A betűk is mások, a városi urak szeretik a cifra, kacskaringós betűket. Az ördög tudná, hogy a K nem Z. Az ördög tudná, hogy mit akarnak ? Tán csak nem azt, hogy menjen el a városházára egy bizonyos numerus alatt levő szobába, ahol házának kisajátítása felől óhajtják megkérdezni. Tán csak nem? De bizony épen azt akarták. Az Írás mondta, tehát való. Az öreg Kner ekkor nagyon mérges, szomorú és elkeseredett lett. Ha a Rácváros nem lett volna olyan messzire, bizony felkereste volna régi barátját, de hát a Rácváros nagyon messzire volt. * Kner Mátyással igy történt tovább: Egy reggel a Krisztina téren megállt és az omnibuszokat szemügyre vette. Az omnibusz nem barátságos alkotmány, de legalább lassan megy és nem dől fel. A sapkás ember se ismerte Knort, — mert már senki se ismeri őt, — de mégis felsegítette a kocsiba. Szembe egy öreg és kövér asszonyság, telepedett le. Jobbról és balról szintén öreg és kövér asszonyok. Knor, ha ismerte volna a világ rendjét, tudta volna, hogy a Krisztina-térről indulnak el az öreg asszonyok a nagyváros felé. De Kner nem ismerte a világ rendjét