Magyar Szó, 1901. január (2. évfolyam, 1-27. szám)

1901-01-01 / 1. szám

Előfizető*] tar Eg«»* évre ■ . • • 28 kor. — flL Fél évre . *• * • 14 Negyed évre •• •T Egy hónapra. •, m 2 . « . Egye* Bz&m • 8 miér. Vidéken . .. >o . Szerkesztőnél: IV., Sarkantyús­ utoza 3. Budapest, 1901. (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 1. Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYI EDE. ara: . « fillér .1.8 Allél Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal; IT, Sarkantyus-Atcza 3. Kedd, január 1. Válasz egy levélre. A következő levelet kaptuk: Tisztelt szerkesztő ur! A „Magyar Szódnak eddigelé aligha volt buzgóbb olvasója nálam. Nemcsak a napi krónikást láttam benne, de poli­tikai, társadalmi és etikai meggyőződé­seimnek nevelőjét, irányítóját is. Szabad­­elvűsége, humanizmusa, magyarsága rá­terjeszkedett az én lelkemre is és a Ma­gyar Szó égisze alatt vált az önálló, ma­gasztos hitvallásommá. Mindez így van e pillanatban is, ám egyben meg kell szakítanom a „Magyar Szó’‘-val érzett közösséget. A kétely kö­­zibénk osont és kikezdte egységünket. Megmondom nyíltan — Széll Kálmán­ról van szó. Ezt a miniszterelnököt, mint a liberalizmus fejlődésének eleven gátját ostromolta a „Magyar Szó“ és mindez­­ideig magam is az ostromlók között vol­tam. Mert az olvasó csak az újságok kész ítéleteiből szól és ha kedvenc vezér­cikkírója a fülébe harsogja, hogy Széll Kálmán antiliberális, vakon vallja ő maga is, hogy úgy van, Széll Kálmán antiliberális. De egy idő óta kiemelkedtem az átlag­olvasók e fanatizmusából és szorgalma­san szemmel tartom Széll Kálmán cse­lekedeteit. Olvasom beszédjeit és nézem ténykedéseit, így jutottam én arra a meggyőződésre, hogy Széll Kálmánnál soha senki megradóbb hévvel nem har­sogta a liberalizmust és hogy nyoma sincs a nyilvánosság előtt olyan esetnek, amelyből a Széll Kálmán antiliberaliz­­musára lehetne következtetni. Önök azt mondják, hogy Széll Kál­mán paktált az ellenzékkel? Ám jó! Én elhiszem. De hol vannak a következmé­nyei. Hiszen az ilyen paktumnak csak akkor volna jelentősége, ha az ország liberalizmusa és magyarsága meg is érezné annak káros hatását. És hogy ez megtörtént volna, azt sehol sem látom bebizonyítottnak. íme őszintén kifejeztem kételyemet. Ahhoz a benső viszonyhoz, amelyben mint e lap olvasója a Magyar Szóhoz ál­lok, kötelességemmé teszi az őszinte­séget. Tisztelettel nagyváradi előfizető. Egész terjedelmében közreadjuk e le­velet. Magunk is éreztük, mint árad felénk sok oldalról láthatatlan nyilak alakjában e kérdés. De nem tud­tuk módját találni, hogyan felel­jünk rá. Mert egy korszak szimptómái sohasem jelentkeznek különváltan, cím­mel ellátva,, fiókokba osztályozva. Lát­szólagos­­ összevisszaságban, egymásba szövődve dobja azokat ki magából az események titkos kohója és nagy idők perspektívájában is csak éles szem tudja azokat kiválasztani a khaoszból. Erre tehát mi sem vállalkozhatunk. De egy évnek szélső mesgyéjén állva, egy éves küzdelem után az egynapos ünnepi béke szent pihenőjében önkényt is kedvünk nyílott, hogy visszatekint­sünk az elmúlt esztendőre. Teleszkó­punk a Magyar Szó lesz. Időrendben rakodtak ott le az események geológiai rétegei. Örömmel áskálunk köztünk. Nem válogatunk a leletekben. Politikai és társadalmi eseményeket egyaránt ki­rakosgatunk, amint épen kezünk ügyébe akadnak. Ezek az események hű képei lesznek az elmúlt esztendőnek. Megannyi bizonyságai a mi küzdelmeinknek. Sok­ban siker kisért bennünket, sokban med­dőség, de semmiben sem mondtunk le a további küzdelemről. Érezzük, hogy erre a levélre szebb válasz nem lehet, mint a Magyar Szó egy éves múltjának tárgysorozata. Íme: Február. A „Magyar Szó“ megindul. Mindjárt első számában fölf­edi a brassói subvenció titkát. Bánffy Dezső báró eltiltotta a ro­mániai pénzzel együtt beáramló román agitáció beözönlését. Széll Kálmán el­lenben ajtót nyitott neki s ezzel meg­kezdődött egy új nemzetiségi politika: a paktumos korszak. Egyidőben ezzel egy új akciónk kez­­­­dődött meg. A mozgalom tárgya az esküdtszék volt. A Széll-éra dicső alkotásának val­lotta magát, ám csakhamar kiderült, hogy mily távol áll az az eszményi igaz­ságszolgáltatás követelményeitől. Az igaz­ságot kereső nagyközönség, az ügyvédi, s­­ sőt maga a bírói kar is csatlakozott a­­ mozgalomhoz, a­mely a maga gyümöl­cseit csak akkor fogja meghozni, a­mi­kor teljesen kiderül ez intézmény tart­hatatlan volta. E hónapban merült fel először a nyil­­­­vánosságban és pedig a „Magyar Szó” útján egyedül a fiumei kérdés. Bánffy Dezső báró, az „erőszakos“, a „durva“, a magyar állam szuverén te­kintélyével tudott fellépni a fiumei vá­rosi testület autonóm követeléseivel szemben. A Széli-éra idején egy „szabadelvű“-párti képviselő a sajtó­ban és a képviselőházban egyaránt nyíltan annak a nézetének adott kifeje­zést, hogy Fiuméhoz Magyarországnak nincs joga. Ez volt első fecskéje Széll Kálmán Fiuméval szemben később tanúsított állásfoglalásának. A Magyar Szó történelmi alapokra helyezkedve vi­tatta azt a kétségtelen jogot, amely Fiu­mét Magyarországhoz fűzi. Az egész protestantizmus érdeklődé­sével találkozott az erdélyi püspökség ügye. Gróf Mailáth gyulafehérvári püs­pök arrogálta magának ezt a fenhéjázó címet, amely az erdélyi katholicizmus hegemóniáját s a protestantizmus teljes negligálását jelentette volna. Viszont a hazai zsidóság bizonyára elégtétellel olvashatta a Magyar Szóban azokat a tiltakozásokat, amelyekkel Egan Ede miniszteri kiküldött egy egész felekeze­­tet megbélyegzett és becsületében lábbal tiport a Széll-kormány nevében. Március. Az üldözött katholikus, a fórum nagy­hangú komédiája le van leplezve. A Ma­gyar Szó hasábjairól szétárad az egész magyar társadalomba a zabügy. Ugron Gáborról, aki ultramontán lé­lekkel játszotta végig a nagy hazafi szín­­játékát, kézzel fogható adatok alapján kiderül, hogy mint kufárkodott titokban a kormán­nyal, amig nyíltan a bősz el­lenzékit játszotta. A kormány tehetetlen politikájának eredménye volt a fiumei tüntetés is, amely már valóságos lázadássá fajult az autonomisták izgatásai folytán. A Ma­gyar Szó bebizonyította, hogy az auto­nomisták viszont akciójukhoz a Széll Kálmán audienciáján kapták a bátor­ságot. • A brassói szubvenció éles ellentétbe helyzete Wlassits Gyulát, a Bánffy libe­ralizmusának egyik hagyományosát Széll Kálmánnal. Nyíltan beszélték már, hogy a Wlassits bukása befejezett tény. Wlassits Gyula „beteg­sége“ miatt hosszabb időre szabadsá­goltatta magát és a politikai világ egé­szen bizonyosra vette, hogy Horánszky Nándor lesz az utódja. Ez be is követ­kezett volna, ha a Magyar Szó folytonos tiltakozásával föl nem zaklatja a közvé­leményt. Közgazdasági téren is jelentkezett az uj éra hatása. Felmerült a szeszkontingens hatása­, WiTJíiff amelynek nyilt agrárius irányba ellen egyedül a Magyar Szó tiltak­ozott.

Next