Magyar Szó, 1901. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1901-02-01 / 28. szám

előfizető ai &1 Igen évre . . . 28 kor. — Cl Fél évre . 1 . • 14 Negyed évre . • *7 Egy hónapra.. . .2 . «0 . Egyet t­ám ... S miér. Vidéken .... >0 . Szerkesztőség, Budapest, 1901. (MÁSODIK ÉVFOLYAM. 28. szám.) IV., Sarkantyús-atora 3.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetések Ara ; Egy szó . .... * Allél Vastagabb betűvel ... 8 filléa Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal; XV. Sarkantyus-utcza 1 Péntek, február 1. Népképviselő, Budapest, jan. 31.­­ . Ne panaszkodjék senki, hogy a komi­kum apadóban van nálunk. A komikum is beteges elsatnyulás és a mi közállapo­taink éppen elég betegek ahhoz, hogy bőven termeljék a groteszk alakzatokat, — hála az ördögnek. Ám minden komikus furcsaság betető­zése a mai magyar népképviselő figurája. Mennél szegényebb lesz a nép, annál nagyobb gazdagságot követelnek meg a képviselőjétől. A korrupt választások ide­jén még mocsoktalanul juthatott a man­dátum akármelyik szegény ember kezei­hez, a­hol a nép becsületes ösztöne őriz­kedni tudott a megvesztegetés bűnös csábításaitól. De most, a tiszta választá­­sok hajnalánál a fuvarpénzek törvényes passzusával vonul be a legbecsületesebb köztudatba is a megvesztegetés szelleme. A pénz, a­mel­lyel eddig a jelöltek egyéb fogyatékosságaikra való tekintettel takar­gatták be választóik szemét, most min­den komoly jelöltnek köteles tartozéka lett.­­ A „ piszkos választások ide­jén még akadtak ideális gondolko­­zású sans coulotte-ok, akik rongyaikra hivatkozva nyerték meg a nép bizalmát. Most azonban már tiszta választások lesznek, olyannyira tiszták, hogy csak a legjobb karban levő magánvagyonok tulajdonosai fognak merni szembe szál­­lani a hivatalos fuvarköltségek rémsé­­ges számaival. A nemzeti- és néppárt buzgó agitáció­­jára megindult az inkompatibilási hajsza azok ellen a képviselők ellen, akik nin­csenek abban a szerencsés helyzetben, hogy ősi földbirtokok jövedelmeit köp­hessék el honatyai fáradozásaik közben. Az ő okoskodásuk egyszerű, természe­tes és átlátszó. A társadalmi tagoltság a gazdasági különbségekben gyökerezik. A kenyérkereset különböző módjai a világnézeteknek, a felfogásnak, az elő­ítéleteknek, a meggyőződéseknek külön­böző formáit teremtik meg. így lett az ingatlan földnek birtokosa konzervatív, arisztokrata ; így lett a könnyen mozgó ipari, kereskedői produktumok tulajdo­nosa haladó szellemű, demokrata. El kell tehát zárni a törvényhozás ter­meihez az utat az utóbbiaktól és egyen­getni kell azt az előbbiek számára és a konzervatív, arisztokrata törvényhozás képére fog alakulni egész Magyar­­ország. Amíg a konzervatív, latifundiumos nemzeti párt meg tudja vetni lábát a törvényhozásban, addig a klerikális nép­pártnak nincs mitől tarunia. És amíg a klerikális, reakcionárius intézmények után sóvárgó néppárt él, addig a kon­zervatív nemzeti párt sem veszti el lába alól a talajt, így támogatja egymást ez a két párt és így találkozik össze abban a közös törekvésben, hogy a latifundiumos főurak számára biztosítsa a törvényhozás fórumát. A gyöngéd viszony, amely Széll Kál­mán és a nemzeti párt között im­már két év óta szövődik, lehetetlenné tette, hogy Széll Kálmán ellentálljon ennek az áramlatnak. Húsz esztendei kalmárkodás után a Nemzeti Kaszinó légkörébe emelkedve, mi sem természe­tesebb, minthogy parvenü-szolgálatkész­­séggel állott be a latifundiumos gentle­manek precessziójába. Ám az is termé­szetes, hogy a Nemzeti Kaszinó kedvéért még nem mondhatott le Lloyd­ klubbeli híveiről sem a szélsőségek e nagy kötél­táncosa. így történt, hogy az ő tudtával, sőt egyenesen az ő akaratára dobta le magáról gróf Tisza István az inkom­patibilis ballasztokat, hogy minden­féle bank­ügyekből pőrére vetkőzve mehessen az összeférhetlenségi tör­vény versenybirkózására. Mindkét rész­ről, — latifundiumos nemzeti pártiak és merkantil szabadelvűek — nagyban ké­szülnek a csatára, amely ez ülésszak za­jos fináléjának ígérkezik. Az egyik baj­nok, Tisza István gróf már izmait muto­gatja, de a másik, Apponyi Albert gr. még egyelőre duzzogva vonul félre, mert az ellenfél kulisszái mögött meglátta való­színűleg a Széll Kálmán intéző kezét. A küzdelem­ heves lesz, de Széll Kál­mán derűs nyugalommal néz minden eshetőség elé. A nyugalmának egyszerű a titka : mindkét fél az ő színeivel indul harcba. # Kilátás: Elnézem a zúzos faágat Mely ablakomnál hajladoz, A téli dér, köd fátyolában Olyan dermesztő, oly fagyos! Mily üde volt még mostanában Az ősz verőfényes szakában, — Most mint agg, ki ezüst hajával Reszketve jár* utján tova, Még a madártól is kerülve Belepte a tél zúz-moha . . . S magamra gondolok legottan, Ki hozzá hasonló vagyok, Ámbár szememben a vidámság Csapongó fénye még ragyog, De dér szállott alá fejemre, Erőm is mintha kisebb lenne !... És majd ha porba sújt az élet , lejár reményim csillaga: Mindenki el-kitér utamból, — S ténferg a vándor egymaga! Nagy Károly. A nagy Juon. A „Magyar Szó“ eredeti tárcája- Ha senkinek nincs pénze, de a hadügymi­nisztériumnak van, úgy látszik most is volt, még­pedig a szokottnál is több, mert egy kis próbamozgósítást rendelt el, a­mi néhány rongyos millióval többe kerül, mint az éven­­kinti rendes hadgyakorlatok. De ezt a fény­űzést katonáék megengedhetik maguknak, mikor arról akarnak meggyőződést szerezni, hogy a katonai anyag és felszerelés olyan-e, a­milyennek a k. u. k. Dienstreglement előírja. Azt nem tudom, hogy a katonásdi befeje­zésekor milyen jelentés ment ama titkos ha­talomhoz, mely ítél elevenek és holtak felett, — ha’valaki katona, — én csak közön­séges civil eszemmel latolgattam a tapasz­taltakat. Igazán mondhatom, megdöbbentő és impo­náló valami egy ilyen mozgósítás. Ha ellen­zéki képviselő volnék, mindjárt megtagadnám elveimet és — szó nélkül megszavaznám a hadügyi budget-t. Milyen remek ennek a gé­pezetnek a szerkezetn! — A különféle né­ven nevezett „magasin“-ok csak úgy ontják magukkal a sok szíjat, csattot, kereket, köte­let, srófot, patkót; minden csapat megtalálja a magáét és mérget lehet rá venni, hogy egyik zacskóban sincs több, de egy patkó­szeggel se, mint kellene, és minden katona megkapja az előírt mennyiségű sót, kétszer­­sültet, — még csak egy gondolattal se keve­sebbet. Hogy a szijak, az istrángok az első rántásnál elszakadnak, hogy a kerekek tör­nek, a rudak repednek, — az mellékes, hogy a kocsikat nem a lovak húzzák, hanem a ka­tonák tolják, az mit se tesz. C’est la guerre, — és azzal vége. Az lehet, hogy a parancsnok urak kebelét büszke önérzet dagasztja, mikor a magasinok eme kitűnő működését tapasztalják, én az emberanyagnak örvendtem. A háborúk alatt pedig ugyancsak megzaklatták őket, — nem hallottam soha erősebb panaszt, vagy kemé­nyebb kifakadást. Legfeljebb a menetelés közben, mikor a nótázás egy rövid időre abba­szakadt, akkor vigasztalta foghegyről egyik a másikat. — Oda se pajtás, lesz a’ még kutyáb­­bul is! — Hasze bánja a szösz! egyszer csak vége lesz. — Persze, hogy vége. Három kis napocska már az egész. — Kettő és fél! Túl vagyunk már a délen! — Sajditom! Mert a gyomromban már meghúzták a nagy harangot. — Ne te ! Pedig messze vagy még a fog­­piszkálástól! — Egyszer csak megállunk ! Felke­te, hogy is van az a nóta, hogy: Ki akartam a bakancsom cserélni De már látom el kell azt még viselni. Pedig haj .­ Rövid a bakancsom szára, hej a szára. No de a szára! a szára! Esik a hó, fázik a lábam szára. Először csak egy legény dúdolgatta, majd a szomszédjai is bele-vele dü­nnyögtek, vég­tére azután fújta az egész csapat. És az előbb még fáradtan botorkáló legények egyszerre keményen léptek,­­ bizony senki se mondta volna, hogy már a hatvanadik kilométert ró­ják az­nap.

Next