Magyar Szó, 1901. május (2. évfolyam, 103-127. szám)
1901-05-01 / 103. szám
tífi 4&SZU ElőOzetesi ti Isinérre ... ti kan — tt fél évre . i . . H . —• , Meeyedék* . . . I , s Egy honapra. . . 3 v 40 . Egyn sztw ..... » SBta. Yldélap .....................10 . Budapest, 1901. 2s.(MÁSODIK ÉVFOLYAM, 103. szám.) SzerkesztScé^i IV., SarkantjrűjatazB 3.MAGYAR SZÚ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. FÁLYI EDE. Apróbirdetóaefc árat Eigy szó .... Vastagabb betűvel 'í « ans» . S £ 114» . , Hirdetőnek <SlJ*zafc&» •z érint. Megjeleli minden on> KiadóblTat&I XV. Sarkantyna-úto*» 4L Szerda, május 1. .... . * » A züllő egyetem. Budapest, ápr. 30. , A német császár a múlt napokban a bonni egyetemre vitte a fiát s ott a hallgatók sorába iktatta. Aki tudja, hogy II. Vilmos milyen jól neveli gyermekeit, tudja, hogy ez a képzelhető legnagyobb kitüntetés, mely tudományos intézetet érhet. De vihette volna akármelyik német egyetemre, egyik olyan, mint a másik. Az embernek elszorul a szíve, ha ezekre a dolgokra gondol. Nekünk csak két egyetemünk van: a budapesti és a kolozsvári. Hol vannak ezek a németek, a franciák, az olaszok és az angolok mögött ! A kolozsvári még hagyján. De a budapesti! Siralom. Ilyen egyetemre nemcsak hogy egy császár, de maholnap még józan polgárember sem viheti a fiát. Nem akarunk túlozni: tudományosság tekintetében néhány igazi nagy tudós tanít ott, olyan, aki bármelyik külföldi egyetemnek díszére válnék. Áll ez az orvosi, jogi, bölcsészeti szakra egyaránt. Némi jóakarattal e tekintetben talán nem Utolsó rangú egyetemnek mondható a miénk. De egy ilyen intézetnél nemcsak a tudományosság foka dönt. Döntő, nagyobb mértékben, mint a tudományosság, az a szellem, mely az egész intézetet átlengi. Kell, hogy harmónia uralkodjék benne és az a becsületes törekvés: igazán tudományos munkát végezni. A tanár kell, hogy minden gondja legyen stúdiumát előbbre vinni és a hallgatóságba átplántálni; a hallgatóság pedig kell, hogy a tanár ismereteit befogadja és segítségére legyen a tanárnak nagy és nemes munkájában. Ez az összhang az, amely a külföldi egyetemeket oly irigylendőkké teszi s ez az, ami a mi egyetemünkön hiányzik. De hiányzik egyéb is. Nézze meg akárki az olasz egyetemeket.Minden csipa-csuprn városban van egy s a legkisebb igyekszik jobb lenni, mint a legnagyobb. Nem csak a tanárok versenyeznek egymással, hanem az ifjúság is. Ez nincs meg nálunk. De van helyette egyéb. Az ifjúság, mivel nem tanul (pedig a budapesti egyetemen igazán nem tanul) foglalkozik mással, csak éppen tanulmányaival nem. Valamit tenni csak kell. És az ifjúság tesz. Utánozza a nagyokat, értve ezek alatt egyik-másik egyetemi tanárt is. És mit tesznek most a nagyok ? Felekezetek szerint sorakoznak és felekezetek szerint veszekszenek. Fölkapnak egy-egy jelszót, a másik tábor szintén s nosza kész a harc. Munka, komoly, hasznos munka helyett rontják egymást. A parlamentben épúgy, mint a társadalomban. Hogy mi lesz ennek a vége, azt egyik sem gondolja meg, hogy nem egymás ellen, hanem egymás mellé kell állani. Egyet látnak, egyet éreznek csak kicsinyek, nagyok egyaránt: azt, hogy ez a komédia izgatja az idegeket, tehát nem egészen közönséges időtöltés. De nem addig van. A nagyoknak nem lehet parancsolni, hogy ezt pedig tegyétek így, azt meg amúgy. Hagyni kell őket, majd észre térnek, ha látják a következéseket. Olyan bolond nincs, aki tulajdon érdeke ellen cselekedjék. Ha nem ma, akkor holnap, ha nem holnap, akkor holnapután, de bizonyos, hogy előbb-utóbb megjön az eszük. De a kicsinyekkel már másképen vagyunk. Azok még kicsinyek. Azokat még vezetni lehet. Nem, azokat vezetni k kell. Ha lehet, szép szóval, ha nem lehet, kényszereszközökkel, mint a gyereket. Ez országos érdek. Mert a kicsinyekből lesznek idővel a nagyok s ha a kicsinyek valamibe belenőttek, abból őket kihámozni soha többé nem lehet. A mostani fiatalságot nevelni annyi, mint megcsinálni a jövő nemzedék erkölcsi és szellemi mérlegét. Ennek a mérlegnek pedig jónak kell lennie. Azért nem szabad visszarettenni semmitől. Már ott tartunk, hogy az egyetemen a szép szó nem igen használ. Bizonyos, hogy a botrányok meg fognak ismétlődni és napirenden maradnak. A komoly törekvés dirib-darabjait is kirúgják az elvadult, elzüllött erkölcsök. Ezt nem szabad tűrni. Wlassies miniszteré a felelősség. Ha ő nem fog gondoskodni erős, szigorú eszközökről, egyetemünk végképen elzüllik. Ezt megakadályozni nemzeti érdek. Ha másképpen nem megy, nincs más hátra, mint az egyetemet becsukni. Két róka. Megy a róka a tanya felé. Amint megy, mendegél, találkozik egy másikkal. — Ilova-lova pajtás? — Megyek a tanyára. — És te ? — Én is. — Menjünk együtt. — Jó lesz. És elindultak együtt. Útközben beszélgetnek. — Mit csinálsz a tanyán? — Tyúkot lopok. És te? — Én is. — Mondok valamit. — Nos? — Lopjunk együtt. Ketten többre visszük. A másik róka kicsit gondolkodott: — Jó lesz. Folytatták az utat. Mind a két róka magába mélyed, de nem azon tűnődtek, hogy miképen lehetne együtt sokat lopni, hanem azon, hogy hogyan csaphatná be egyik a másikat. Elértek a tanyára. Az egyik róka szól: — Mondok valamit. — Nos? — Osszuk meg a munkát. — Hogyan ? — Úgy, hogy én majd őrt állok és te lopsz. Aztán felezünk. A másik róka megörült. — Jó lesz, jó lesz. És elváltak egymástól. Az egyik oda húzódott a gazda udvarába, a másik pedig a tyúkólba ment. Amely róka őrt állott, így gondolkodott : — Együtt lopni szamárság, nem is teszem. Majd megszabadulok a másiktól. Elmegyek a gazdához és besúgom neki, hogy egyik társam tizedeli a majorságát. Erre a gazda bemegy majd a tyúkólba és lelövi a másikat. Az lesz a vége, hogy aztán gyanútlanul lophatok egymagam és nem kell felezni. Szeme ragyogott a boldogságtól. És elindult a gazda szobája felé. A másik róka ugyanigy gondolkodott: — Elárulom őrködő társamat s igy szabadon lophatok magamnak. Nem kell osztozni. És szintén elindult a gazda felé, hogy elárulja a másikat. A gazdának egyik is, másik is elmondott mindent. Mi lett a vége ? A gazda mind a kettőt agyonlőtte. Két róka soha egy harmadikat, hanem mindig egymást csapják be. Cserebere: Elment a hazugság világgá. — Én is leszek valami. Ment, mendegélt és elért egy piacra, ahol sok ezer ember volt együtt. — Vegyetek be magatokhoz. A sok ezer ember kiröhögte. — Mit akarsz, hiszen te vagy a hazugság. Hordd el magad. A hazugság elkotródott és gondolkodóba esett. — Mit tegyek? Azt tette, hogy visszament és megkérdezte: — Honnan tudjátok, hogy én vagyok a hazugság ? — Meglátszik az arcodon. Több se kellett a hazugságnak. Hazament és szólott élete párjának, a hamisságnak. — Fölismertek, tenni kell róla. — De hogyan ? — Én már tudom. Magamra öltöm az igazság kaputját, azt fogják hinni, hogy én vagyok az igazság. És úgy tett, amint szólott. Mikor már rajta volt a kaput, újra elment az emberek közé. Mire odaért, az igazság már ott volt és ajánlkozott: — Vegyetek be magatok közé. A tömeg lehurrogta: — Te vagy a hazugság! — Én? — Igen. — És honnan tudjátok ? — Nincs rajtad kaput, pedig az igazságon van. Ha te az volnál, rajtad lenne. Hiába magyarázta a dolgot az igazság: — Ellopták a ruhámat. Nem hitték el. A hazugság kárörvendve látta és bo^g volt. Az ő láttára ujongani kezdett^KiAV emberek. Jtco Látod, csupasz, itt, ez az igazi A hazugság hizott a boldogságtól Őrá IcU^qT« ffAzK