Magyar Szó, 1901. július (2. évfolyam, 154-179. szám)

1901-07-02 / 154. szám

2­154. szám. MAGYAR SZÓ Julius 2. rendszerünkben, igy támadtak kiépí­tetlen zsákutczák, vagy folytatás nél­küli alapépitmények. Ennek a bajnak a kormányok egész sorozata az oko­zója. De nemcsak a különböző intézmények idegenek — szellemük is. A német iskola ismeretes arról, hogy nagyon elméleti, hogy sok »rendszer«, »szisztém«, tenger­­sok »definíczió«, skatulyázás, üres, tar­talmatlan szószaporítás jellemzi. A ma­gyar nemzet józanabb és gyakorlatibb. Nem kell neki a sok üres, lelketlen szó­tudás. A vizsga­rendszer, érettségi és képesítő vizsgáival, a szellemtelen m­ago­­lási rendszerrel szintén német. Még a testi nevelés módját is a német «Turn-szisz­­tém»-ektől vettük át. Tankönyveinket a német könyvekből állítottuk össze. Sőt, ami már igazán égbekiáltó, a magyar irodalomtörténetet is német kapta sze­rint osztályoztuk s még a magyar nyelvtanban is német mintákat követ­tünk. E hely nem alkalmas arra, hogy itt részletesen kimutassuk, hogy isko­lánk német jellegű. Minden értő ember maga is kikeresheti, pontról-pontra meg­állapíthatja, hogy miben utánoztuk a németet. Ideje, hogy végre önállóan, a ma­gunk esze szerint szervezzük a tan­ügyet. Szervezzük pedig azon vezérelv alapján, hogy a magyar nemzet józanabb, gyakorlatibb s amellett eredetibb, hogy nálunk a milliók szellemét nem lelket­len kaptafára kell húzni, hanem önálló­ságra szoktatni, — hogy nálunk eredeti egyéniségek kifejtése a legfőbb czél, s hogy nálunk a szó­ tanulás, magolás, üres alakiság, mellőzendő. De nemcsak a tanügy, hanem a mű­velődés minden terén önállókká kell lennünk. Az irodalom terén — jól tud­juk — minő pusztulást idézett elő a külföld vak utánzása. Franczia natura­lizmus, olasz verizmus, norvég szimbo­lizmus, s még sok más «izmus» meg­hamisította szellemünket. Sok rosszat vettünk át, de azt is hányszor rontot­tuk el. S ez természetes. Hisz az átvett tévedés okvetlenül újabb és nagyobb tévedéseket szül. Elvtelenné vált iro­dalmunk s megtagadva múltját, meg­szűnt a jelen és jövő irányítója lenni. Magyarország »vidékké« vált. Mint a budapestiek «vidékieknek« nevezik azo­kat, akik távol a központtól laknak, úgy nevezhetik a budapesti lakókat vidékieknek a párisi, berlini, bécsi írók, művészek és tudósok. De több joggal! Mert akiket mi, buda­pestiek »vidékieke­ nek nevezünk, azok gyakorta mosolyognak a mi divatos nagy­ságaink fölött! Hisz a vidéken él még a nemzeti szellem. Ámde mi, budapes­tiek lakunk csak igazán »vidéken«, mi föltétlenül imádjuk azt, ami nagyobb városokból jön. Tudást, felfogást, diva­tot, szokást, erkölcsöt, ízlést, mindent­­mindent majmolunk, mindenben a kül­föld visszataszító szolgái vagyunk. Siralmas látvány! Egy nemzet fővá­rosa minden szellemi önállóság nélkül! S ily főváros akar irányt adni a nem­zetnek! Igen, külföldi «dekadens», «per­verz», «szeczessziós» s tudja ég, még micsoda irányt adhat! De önérzetre, eredetiségre példát nem! A Magyar Szó művelődési hivatása folyvást inteni e nemzetet, hogy szaba­duljon fel a lelki kiskorúság, avagy kora­ vénség alól. Csak ha lelke lesz önálló, vívja ki másnemű önállóságát is. Sant, Budapest, julius 1. Vádak a néppárt vezére ellen. Egyik nép­párti lapban, a Herkó Páterben, amely különben életlap, komoly formában vádak jelentek meg a néppárt volt elnöke, Molnár János ellen. A vádak arról szólottak, hogy Molnár János nem sáfárko­dott hűségesen a néppárt pénzével. E vádakkal szemben most az *Alkotmány»-ban gróf Zichy Nándor a következőket jelenti ki: Molnár János a hozzá bármilyen czélra beérke­zett vagy általa gyűjtött pénzekről és azoknak hovafordításáról a pártvezetőségnek az első percz­­től fogva a mostaniig, mindig és legpontosabban, vagyis hiteles nyugták és ellennyugták szerint elszámol, a párt­vezetőségtől kapván az irányítást, hogy mit hova fordítson. A neve alatt megjelenő összes lapoknak kezeléséért soha egy krajczárt nem kért, de még csak el sem fogadott. Egy másik nyilatkozatban kijelentik, hogy az országos néppárt az említett lap szerkesztőjével, Markos Gyulával, többé semmiféle összeköttetésben nem áll. Képviselőválasztás: Korodi Lajost Brassó első kerületében szász programm alapján képviselővé választották. VÁLASZTÁSI MOZGALMAK: A szegedi I. kerület országgyűlési képviselője dr. Lázár György tegnap délelőtt tartotta beszámolóját a »Tisza« szálló emeleti nagytermében. A gyűlés meglehetős élénk, sőt helyenkint viharos lefolyású volt. — A kis­­becskereki választókerület némely bizalmi férfiai értekezletet tartottak és azon Steiner Ferenczet, a volt nemzeti párt tagját, szabadelvű programm alap­ján képviselőjelöltnek kiáltották ki. Az értekezlet, amelyen Blaskovics Ferencz és Fülöp Béla képvise­lők is részt vettek, üdvözlő táviratokat intézett Széll Kálmán, miniszterelnökhöz, báró Podmaniczky Fri­gyes pártelnök és Molnár Viktor főispánhoz. A kerü­let jelenlegi képviselője Bessenyei Ferencz, legközelebb szintén beutazza a kerületet, mert jelöltségét minden körülmények közt fentartja. Harmadik je­löltet is emlegetnek Szülő Ernő ügyvéd szemé­lyében, aki szintén szabadelvű programmal lép fel. — A m.­radnai kerületben a választók egy része Po­­povics Vazul nyug. tanítót kiáltották ki jelöltnek. — Pozsony vármegyében eddig három jelölés tör­tént, még­pedig az alsó-csallóközi választókerület­ben, ahol Bártól Aurél nagybirtokost, a felső-csalló­köziben, ahol Sághy Gyulát és a stomfaiban, ahol Komlóssy Ferenczet jelölték. Néhány nap alatt el­dől az is, váljon a szempezi kerület országos kép­viselője gróf Esterházy Mihály újra elfogad­ta e a jelöltséget.­­ A szalántai választókerület képvi­selője, Brázay Kálmán körlevelet intézett választói­hoz, melyben hivatkozással arra, hogy a függet­lenségi és 48-as párt központja újból őt ajánlotta a kerületnek a párt jelöltjéül, kijelenti, hogy a je­löltséget elfogadta. Csatolja ehhez Kossuth Ferencz pártelnöknek meleg hangon tartott ajánló iratát. — Az apatini kerületben Fernbach Péter szabad- Az írás és az asszony. — A Magyar Szó eredeti tárczája. — Csupa verőfény, csupa világosság minden, és ennek a fénynek kevés az árnya. Nagy a hőség , az izzó levegőt alig mozgatja le­heletnyi szellő és ez tele van az akáczvirág nehéz illatával. A városban alig jár valaki. Az ablakredők leeresztve, néhol befüggönyözve , ott vagy alusznak, vagy nem férfiszemnek való ru­hában hüsölnek az asszonyok ; csak néhol akad egy-egy kiváncsi fejecske, amely ki­­kukkan ebbe a forró világba, megmutatva jólelküen azt is, milyen szép a puszta nyaka. Az udvaron mégis némi bust tart a fel­futó láncz, bab, meg mi­egymás és a zárt kapuk mögött fesnivaló dolgokat láthatna az ember, de ha nem lát . . . Az erőket elernyeszti a meleg , élni is alig van kedve az embernek, nem még valami munkára, de Sámuel azért tanul. Nyitott ablaknál ül egy óriási foliáns mel­lett. A táblája kopott, szúette bőr, a lapjai pedig öreg, időviselt levelek, amelyeken itt-ott nyomokat hagyott az elődje keze. Fenhangon és különös hanghordozással tanul a Sámuel gyerek, mint ahogy egy talmudtanuló bócher tanulni szokott, szív­­vel-lélekkel merülve bele az írás egyedül üdvözítő tartalmába, szellemébe. Az asszonyról olvas egynémely bölcsen átszűrt mondást és ezen annyira felakad, vagy olyan különösnek gondolja, hogy szü­netet tart a tanulásban és elmélkedik fe­lette. — Ne beszélj sokat asszon­nyal, — mondja az írás, — mert aki asszon­nyal sokat be­szél, a pokolra jut ! A Sámuel ablakával szemben egy más ablak is volt, ahol valaki a Sámuel dolgára önkéntesen is fölnevetett. Egy asszony két­kedő, ingerkedő nevetése volt. Sámuel, a szorgalmas és Istent félő fiú eddig ügyet sem vetett az átellenes ablakra, de most véletlenül rápillantott. — Egy asszony ! — szólt magában — egy szép asszony . . és ilyennel nem szabad sokat beszélni, mert az ember a pokolra jut . . De miért ? . . . Hisz ez az asszony jónak látszik! Két szép szemével olyan ba­rátságosan tud nézni. Igazán kiváncsi va­gyok, miképpen juttathat ilyen­­ gyönge te­remtés valakit a gyehennára ? ! És jól megnézte. — A szemei ? — talán ezek a kék csilla­gok csinálnák a bajt ? — Hisz csak sugárzik belőlük a szinjóság; — szép arcza, minden mosolya csak szelíd kedvességet mutat ; — vagy kis keze, puha karja vezetné az em­bert a pokol örvényére ? eh, soha !...olyan kezecskéi vannak, mintha csupa hálálkodó alamizsnás koldus csókolta volna fehérre... Igyen gondolkozott a fiú, és bizton hitte, hogy itt valamelyes hiba csúszott a szent írásba .. . De miután ez mégsem lehet, úgy van bizonyára, hogy ez az egy asszony kivétel, és a többi olyan mind. — Rossz... És hosszan nézte a vizavitát, aki azonban már munkája fölé hajolt és szorgalmasan öltögette a selyem­szálakat tarka szövet­­dís­szé. Sámuel becsapta a könyvét és leült az ablaknál. Még mindig az előbbi tétel fölött gondolkozott. Nagyon járatlan volt az ilyen asszony-dolgokban, nem is törődött vele soha, de most ez a nevetés megzavarta.­­ Visszament gondolatban mindazokon a bibliai asszonyokon, a­kiket ismert és nem talált elég okot az írás szigorú mondatára. Igaz, hogy Ádámot Éva csábította a bűnre, de Évát a kígyó bujtogatta , Putifárné meg­ Józsefet kísértette, de az derék ember volt, nem fogott rajta a csáb. Sába királynéja és a bölcs Salamon közötti viszony nem állott teljesen tisztában előtte; — majd Beruria jelent meg lelke előtt, egy minta-asszony, akit férje, a nagy rabbi — bizonyára az írást kutatva ő is, — próbára tett és Beruria gyönge volt, amit azután életével fizetett meg a szegény . . . Gondolkozott a fiú, gondolkozott, és ez­­ alatt észrevétlen lelopódzott a földre az alkony, hogy mikor magához tért, elmulasz­totta a délesti istentiszteletet.­­ Sietve szaladt a templomba, hátha nem végezték be még az áhítatot, de későn ér­­­kezett. Ezüstszakállú tanítója, rabbi Jócha-i­nan, magához intette: — Hol késtél, fiam? . . . — Az írást forgattam és azért mulasztot­­­tam el a munk­át. — Nem értem, rabbi, miért mondja az írás: «Ne beszélj sokat asszon­nyal, mert ki azzal sokat beszél, a pokolba jut!» Az ősz pap elmosolyodott. .. — Nem csodálom, fiam, ha nem érted fiatal vagy te még ak­or ! . . . ! A Sámuel vizavita, a nevető szép asszony­­ is elmerengett az írás szavain, amit délután­­ hallott a fiútól. Minő különös szavak ! És még az a legfurcsább benne, hogy . ha-

Next