Magyar Szó, 1901. július (2. évfolyam, 154-179. szám)
1901-07-02 / 154. szám
2154. szám. MAGYAR SZÓ Julius 2. rendszerünkben, igy támadtak kiépítetlen zsákutczák, vagy folytatás nélküli alapépitmények. Ennek a bajnak a kormányok egész sorozata az okozója. De nemcsak a különböző intézmények idegenek — szellemük is. A német iskola ismeretes arról, hogy nagyon elméleti, hogy sok »rendszer«, »szisztém«, tengersok »definíczió«, skatulyázás, üres, tartalmatlan szószaporítás jellemzi. A magyar nemzet józanabb és gyakorlatibb. Nem kell neki a sok üres, lelketlen szótudás. A vizsgarendszer, érettségi és képesítő vizsgáival, a szellemtelen magolási rendszerrel szintén német. Még a testi nevelés módját is a német «Turn-szisztém»-ektől vettük át. Tankönyveinket a német könyvekből állítottuk össze. Sőt, ami már igazán égbekiáltó, a magyar irodalomtörténetet is német kapta szerint osztályoztuk s még a magyar nyelvtanban is német mintákat követtünk. E hely nem alkalmas arra, hogy itt részletesen kimutassuk, hogy iskolánk német jellegű. Minden értő ember maga is kikeresheti, pontról-pontra megállapíthatja, hogy miben utánoztuk a németet. Ideje, hogy végre önállóan, a magunk esze szerint szervezzük a tanügyet. Szervezzük pedig azon vezérelv alapján, hogy a magyar nemzet józanabb, gyakorlatibb s amellett eredetibb, hogy nálunk a milliók szellemét nem lelketlen kaptafára kell húzni, hanem önállóságra szoktatni, — hogy nálunk eredeti egyéniségek kifejtése a legfőbb czél, s hogy nálunk a szó tanulás, magolás, üres alakiság, mellőzendő. De nemcsak a tanügy, hanem a művelődés minden terén önállókká kell lennünk. Az irodalom terén — jól tudjuk — minő pusztulást idézett elő a külföld vak utánzása. Franczia naturalizmus, olasz verizmus, norvég szimbolizmus, s még sok más «izmus» meghamisította szellemünket. Sok rosszat vettünk át, de azt is hányszor rontottuk el. S ez természetes. Hisz az átvett tévedés okvetlenül újabb és nagyobb tévedéseket szül. Elvtelenné vált irodalmunk s megtagadva múltját, megszűnt a jelen és jövő irányítója lenni. Magyarország »vidékké« vált. Mint a budapestiek «vidékieknek« nevezik azokat, akik távol a központtól laknak, úgy nevezhetik a budapesti lakókat vidékieknek a párisi, berlini, bécsi írók, művészek és tudósok. De több joggal! Mert akiket mi, budapestiek »vidékieke nek nevezünk, azok gyakorta mosolyognak a mi divatos nagyságaink fölött! Hisz a vidéken él még a nemzeti szellem. Ámde mi, budapestiek lakunk csak igazán »vidéken«, mi föltétlenül imádjuk azt, ami nagyobb városokból jön. Tudást, felfogást, divatot, szokást, erkölcsöt, ízlést, mindentmindent majmolunk, mindenben a külföld visszataszító szolgái vagyunk. Siralmas látvány! Egy nemzet fővárosa minden szellemi önállóság nélkül! S ily főváros akar irányt adni a nemzetnek! Igen, külföldi «dekadens», «perverz», «szeczessziós» s tudja ég, még micsoda irányt adhat! De önérzetre, eredetiségre példát nem! A Magyar Szó művelődési hivatása folyvást inteni e nemzetet, hogy szabaduljon fel a lelki kiskorúság, avagy kora vénség alól. Csak ha lelke lesz önálló, vívja ki másnemű önállóságát is. Sant, Budapest, julius 1. Vádak a néppárt vezére ellen. Egyik néppárti lapban, a Herkó Páterben, amely különben életlap, komoly formában vádak jelentek meg a néppárt volt elnöke, Molnár János ellen. A vádak arról szólottak, hogy Molnár János nem sáfárkodott hűségesen a néppárt pénzével. E vádakkal szemben most az *Alkotmány»-ban gróf Zichy Nándor a következőket jelenti ki: Molnár János a hozzá bármilyen czélra beérkezett vagy általa gyűjtött pénzekről és azoknak hovafordításáról a pártvezetőségnek az első percztől fogva a mostaniig, mindig és legpontosabban, vagyis hiteles nyugták és ellennyugták szerint elszámol, a pártvezetőségtől kapván az irányítást, hogy mit hova fordítson. A neve alatt megjelenő összes lapoknak kezeléséért soha egy krajczárt nem kért, de még csak el sem fogadott. Egy másik nyilatkozatban kijelentik, hogy az országos néppárt az említett lap szerkesztőjével, Markos Gyulával, többé semmiféle összeköttetésben nem áll. Képviselőválasztás: Korodi Lajost Brassó első kerületében szász programm alapján képviselővé választották. VÁLASZTÁSI MOZGALMAK: A szegedi I. kerület országgyűlési képviselője dr. Lázár György tegnap délelőtt tartotta beszámolóját a »Tisza« szálló emeleti nagytermében. A gyűlés meglehetős élénk, sőt helyenkint viharos lefolyású volt. — A kisbecskereki választókerület némely bizalmi férfiai értekezletet tartottak és azon Steiner Ferenczet, a volt nemzeti párt tagját, szabadelvű programm alapján képviselőjelöltnek kiáltották ki. Az értekezlet, amelyen Blaskovics Ferencz és Fülöp Béla képviselők is részt vettek, üdvözlő táviratokat intézett Széll Kálmán, miniszterelnökhöz, báró Podmaniczky Frigyes pártelnök és Molnár Viktor főispánhoz. A kerület jelenlegi képviselője Bessenyei Ferencz, legközelebb szintén beutazza a kerületet, mert jelöltségét minden körülmények közt fentartja. Harmadik jelöltet is emlegetnek Szülő Ernő ügyvéd személyében, aki szintén szabadelvű programmal lép fel. — A m.radnai kerületben a választók egy része Popovics Vazul nyug. tanítót kiáltották ki jelöltnek. — Pozsony vármegyében eddig három jelölés történt, mégpedig az alsó-csallóközi választókerületben, ahol Bártól Aurél nagybirtokost, a felső-csallóköziben, ahol Sághy Gyulát és a stomfaiban, ahol Komlóssy Ferenczet jelölték. Néhány nap alatt eldől az is, váljon a szempezi kerület országos képviselője gróf Esterházy Mihály újra elfogadta e a jelöltséget. A szalántai választókerület képviselője, Brázay Kálmán körlevelet intézett választóihoz, melyben hivatkozással arra, hogy a függetlenségi és 48-as párt központja újból őt ajánlotta a kerületnek a párt jelöltjéül, kijelenti, hogy a jelöltséget elfogadta. Csatolja ehhez Kossuth Ferencz pártelnöknek meleg hangon tartott ajánló iratát. — Az apatini kerületben Fernbach Péter szabad- Az írás és az asszony. — A Magyar Szó eredeti tárczája. — Csupa verőfény, csupa világosság minden, és ennek a fénynek kevés az árnya. Nagy a hőség , az izzó levegőt alig mozgatja leheletnyi szellő és ez tele van az akáczvirág nehéz illatával. A városban alig jár valaki. Az ablakredők leeresztve, néhol befüggönyözve , ott vagy alusznak, vagy nem férfiszemnek való ruhában hüsölnek az asszonyok ; csak néhol akad egy-egy kiváncsi fejecske, amely kikukkan ebbe a forró világba, megmutatva jólelküen azt is, milyen szép a puszta nyaka. Az udvaron mégis némi bust tart a felfutó láncz, bab, meg miegymás és a zárt kapuk mögött fesnivaló dolgokat láthatna az ember, de ha nem lát . . . Az erőket elernyeszti a meleg , élni is alig van kedve az embernek, nem még valami munkára, de Sámuel azért tanul. Nyitott ablaknál ül egy óriási foliáns mellett. A táblája kopott, szúette bőr, a lapjai pedig öreg, időviselt levelek, amelyeken itt-ott nyomokat hagyott az elődje keze. Fenhangon és különös hanghordozással tanul a Sámuel gyerek, mint ahogy egy talmudtanuló bócher tanulni szokott, szívvel-lélekkel merülve bele az írás egyedül üdvözítő tartalmába, szellemébe. Az asszonyról olvas egynémely bölcsen átszűrt mondást és ezen annyira felakad, vagy olyan különösnek gondolja, hogy szünetet tart a tanulásban és elmélkedik felette. — Ne beszélj sokat asszonnyal, — mondja az írás, — mert aki asszonnyal sokat beszél, a pokolra jut ! A Sámuel ablakával szemben egy más ablak is volt, ahol valaki a Sámuel dolgára önkéntesen is fölnevetett. Egy asszony kétkedő, ingerkedő nevetése volt. Sámuel, a szorgalmas és Istent félő fiú eddig ügyet sem vetett az átellenes ablakra, de most véletlenül rápillantott. — Egy asszony ! — szólt magában — egy szép asszony . . és ilyennel nem szabad sokat beszélni, mert az ember a pokolra jut . . De miért ? . . . Hisz ez az asszony jónak látszik! Két szép szemével olyan barátságosan tud nézni. Igazán kiváncsi vagyok, miképpen juttathat ilyen gyönge teremtés valakit a gyehennára ? ! És jól megnézte. — A szemei ? — talán ezek a kék csillagok csinálnák a bajt ? — Hisz csak sugárzik belőlük a szinjóság; — szép arcza, minden mosolya csak szelíd kedvességet mutat ; — vagy kis keze, puha karja vezetné az embert a pokol örvényére ? eh, soha !...olyan kezecskéi vannak, mintha csupa hálálkodó alamizsnás koldus csókolta volna fehérre... Igyen gondolkozott a fiú, és bizton hitte, hogy itt valamelyes hiba csúszott a szent írásba .. . De miután ez mégsem lehet, úgy van bizonyára, hogy ez az egy asszony kivétel, és a többi olyan mind. — Rossz... És hosszan nézte a vizavitát, aki azonban már munkája fölé hajolt és szorgalmasan öltögette a selyemszálakat tarka szövetdísszé. Sámuel becsapta a könyvét és leült az ablaknál. Még mindig az előbbi tétel fölött gondolkozott. Nagyon járatlan volt az ilyen asszony-dolgokban, nem is törődött vele soha, de most ez a nevetés megzavarta. Visszament gondolatban mindazokon a bibliai asszonyokon, akiket ismert és nem talált elég okot az írás szigorú mondatára. Igaz, hogy Ádámot Éva csábította a bűnre, de Évát a kígyó bujtogatta , Putifárné meg Józsefet kísértette, de az derék ember volt, nem fogott rajta a csáb. Sába királynéja és a bölcs Salamon közötti viszony nem állott teljesen tisztában előtte; — majd Beruria jelent meg lelke előtt, egy minta-asszony, akit férje, a nagy rabbi — bizonyára az írást kutatva ő is, — próbára tett és Beruria gyönge volt, amit azután életével fizetett meg a szegény . . . Gondolkozott a fiú, gondolkozott, és ez alatt észrevétlen lelopódzott a földre az alkony, hogy mikor magához tért, elmulasztotta a délesti istentiszteletet. Sietve szaladt a templomba, hátha nem végezték be még az áhítatot, de későn érkezett. Ezüstszakállú tanítója, rabbi Jócha-inan, magához intette: — Hol késtél, fiam? . . . — Az írást forgattam és azért mulasztottam el a munkát. — Nem értem, rabbi, miért mondja az írás: «Ne beszélj sokat asszonnyal, mert ki azzal sokat beszél, a pokolba jut!» Az ősz pap elmosolyodott. .. — Nem csodálom, fiam, ha nem érted fiatal vagy te még akor ! . . . ! A Sámuel vizavita, a nevető szép asszony is elmerengett az írás szavain, amit délután hallott a fiútól. Minő különös szavak ! És még az a legfurcsább benne, hogy . ha-