Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)

1901-08-01 / 180. szám

2­180. szám. MAGYAR SZÓ Augusztus 1. Szad-utcza 6. szám alatt levő lakására haj­tatott. A rettenetes hőség miatt sokat szen­vedett az után és ennek kifejezést is adott a 701. számú hordár előtt, aki a kegyelmes urat állandóan szolgálta. — Hallja öregem — úgymond, mikor a kocsiból kiszállott — kutya meleg van ! Hozza csak utánam ezt a táskát! A lépcsőházhoz vivő kis ajtót a házfel­ügyelő kis fia nyitotta ki előtte. Jó kedélyét bizonyítja, hogy megczirógatta a gyermek arczát és egy huszfillérest adott oda neki : — Nesze, kis öcsém, vegyél magadnak körtét. — Szólott a kis fiúhoz. Lakásába érve, leküldte a szolgát, hozzon ebédet. Hűséges szolgája, Darvasy Sándor sietett a megbízásnak eleget tenni és a közeli Putzer-ié­e étteremből bőséges ebé­det hozott urának. Szilágyi jóízűen meg­ebédelt és két óra után magára zárta laká­sának ajtaját. Ez rendes szokása volt. Ilyen­kor senkinek nem volt szabad őt hábor­gatni. Elutazása előtt kevéssel egy alkalom­mal szigorúan meg is hagyta szolgájának : — Ha bezárkóztam, akárki jön, senki szá­mára nem vagyok idehaza. A szolga, aki feleségével együtt a három­szobás lakás cselédszobájában lakott, nem is merte háborgatni. Este hét óra tájban egy pillanatra kijött szobáiból Szilágyi, az­óta a szolga nem látta. Ismét bezárkózott. Nyolcz óra tájban kopogtatott a szolga a szoba ajtaján, mert olyankor szokta az Er­­zsébet­ térre néző hálószobában az ágyat megvetni, de választ nem kapott. Tíz óráig várakozott, de, mert választ ismételt kopog­tatására sem kapott, abban a hitben, hogy Szilágyi a pamlagra feküdt és a nagy hő­ségben ott nyomhatta el az álom, — ő is nyugovóra tért. Izgalmas órák. Szilágyi Dezső koránkelő ember volt. Reggel 5—6 óra közt már talpon volt és megkövetelte szolgájától,, hogy olyankor pa­rancsaira készen legyen. Ma reggel azon­ban már elmúlt hat óra, de Szilágyi Dezső nem mozdult. A szolga nyugtalankodni kezdett. Előbb halkan, később hangosabban kopogtatni kezdett a hálószoba ajtaján, de választ nem kapott. A szolga megijedt. Mit tegyen ? Rosszat sejtett. Urának egyetlen benső barátját, a Budán lakó dr. Neuhoffer volt ügyvédet ismerte, lóhalálában áthajtatott tehát hozzá, annak Margit-rakparti lakásába. Az öreg úr még ágyban feküdt. A szolga jelentése megijesz­tette, de a legrosszabbra nem volt elké­szülve. —­ Nem lesz semmi baj, — mondotta. — Csak menjen haza, én felöltözködöm és jövök. Fél hét óra lehetett már, amikor az öreg úr megérkezett Szilágyi harminczad-utczai lakására. A szolgát nagy nyugtalanságban találta. — A kegyelmes úr még mindég nem nyitotta ki az ajtót! — jelentette a szolga. Erre Neuhoffer odament az ajtóhoz és sú­lyos botjával néhány hatalmas csapást mért az ajtóra. Odabenn semmi sem mozdult. Az öreg úr most már szintén rosszat sej­tett. Lakatosért küldte a szolgát. A Gizellá­ién Haraszty János-féle lakatosműhelyben akkor még csak az egyik segéd, Gáspár István volt jelen. Ez magához vette szer­számait és követte a szolgát Szilágyi laká­sába. A zárt nem kellett feltörnie. A kulcs belülről benn volt a zárban és a lakatos­segéd egy rántással kilökte a kulcsot és azután álkulc­csal visszapattantotta a zavart. Neuhoffer és a szolga beléptek Szilágyi hálószobájába. Megdöbbentő látvány tárult eléjük. A mosdó és a vetetten ágy közt, az ágy előtti szőnyegen, hason, teljesen meztelenül, holtan fe­küdt Szilágyi Dezső. Úgy látszik, hogy megmosdott, tiszta inget akart fölvenni, mert a tiszta ing ott feküdt az ágyon és aközben, hogy az ágy felé lé­pett, érte utol a halál. A mentők megérkezése. A szobában minden a rendes állapotában volt. Az asztalon feküdt egy hervadt virág­bokréta, amelyet Szilágyinak valószínűleg Karlsbadból való távozásakor nyújtottak át tisztelői, és a Pester Lloyd tegnapi esti­lapja, valamint a Magyar Szó tegnapi száma. Alighanem kevés perczczel előbb olvasott még a Magyar Szó­ban, mert míg a Pester Lloyd amúgy összehajtva feküdt az asztalon, addig a Magyar Szó második oldalára fordítva, összegyűrődött volt. A halálra rémült öreg ur, aki Szilágyinak hosszú esztendőkön át benső barátja volt, a szolgát rendőrért küldte, ő maga meg sietve ment a közeli kávéházba és onnan telefonált a mentőkért. Az Erzsébet-téren állomásozó őr­szem, Czeglédy Lajos jelent meg elsőnek a lakásban és addig el nem távozott, amig a főkapitányság rendeletére Kerekes Sándor közrendőr föl nem váltotta, aki mindvégig a halottasházban maradt. A mentők háromnegyed hétkor már ott voltak a nagy halott mellett. Dr. Iványi Ernő ügyeletes orvos és Dóczy Imre mentő vizsgálták meg a halottat és konstatálták, hogy a halál alighanem már az esti, de legkésőbb az éjszakai órákban állhatott be. Erre engedtek következtetni a szederjes hullafoltok,­­ame­­lyek a testen láthatók voltak. A halálhír hatása: Szilágyi Dezső beszél, 1889 február 21-én. Irta: Mikszáth Kálmán. Szilágyi Dezső beszélt. A nagy Dezső, akit sokan bámulnak, de kevesen szeretnek. Egy «fénylő csillag», mint egy lap nevezte, aki azon­ban nem tud eligazodni az égi­testek közt, hogy a mennybolt melyik tájékán helyezkedjék el. Hol a Gönczöl szekere előtt bukkan föl, hol mögötte (de sohasem rajta). Az anyatermészet is beszélésre alkotta. Egy nagy elméjű ember, akinek az a czélja: beszélni és azután megint beszélni, majd újra meg újra beszélni; agya mozog, mint a perpe­tuum mobile s őrli gondolatokká a benyomá­sokat, ha másokkal beszél, hallgatja azokat, egy-egy megjegyzést, megfigyelést megragad. — Ez jó lesz egy beszédbe. Minden, amit lát, ami a nagy mindenségben eléje tárul, csak annyiban létezik, ha egy be­szédhez anyagul szolgál. Az utczák koldusa, lapczikk, a szaladó frakker, ácsorgó hordár, rikító plakát az utczasarkon, garázdálkodó rendőr, sétáló gavallér, a kardcsörtető katonatiszt, mind csak úgy érdekli, ha észlelődés útján valami olyas morzsát lehet róla lekaparni, ami az épülőfélben levő beszédjébe behelyez­hető valahova, vagy a fundamentumba, vagy a vértelekbe, vagy a padlásra, vagy a pillérek közé. Mindig épít, lázzal, emésztő szenvedéllyel, hangya­szorgalommal. Olvas egész éjszakákon át. Nagy államférfiak, hatalmas gondolkodó elmék emlőit szopja, jegy­zeteket csinál, s mikor elalszik, oda álmodja magát a parlamentbe s zajos izgató tapsok kö­zött tart fellegverő szpicseket. Reggel kél, behozzák reggelijét, elolvassa a lapokat. Van-e bennök valami anyag ? Aztán kimegy magányos sétára a Dunapartra, hallgatva a nagy folyam csendes mormogását, hátha az is súgna neki valami gondolatot. Megáll. Egy ötlet jutott eszébe. Hopp! Ebből egy fordulat lesz az elmondandó beszédbe! Meg­­csinálja hozzá a gesztust . . . Gyakran lehet őt látni így gesztikulálva, egye­dül. Dehogy egyedül, — az összes anyagával. Magával hordja s az egyre gyűl. Itt is, ott is hall valamit. A kaszinó elejtett trics-trácsából, a vendéglői társaságok disputáiból értékes meg­figyeléseket gyúr össze. A régi alchimisták a fűzfából is tudtak aranyat csinálni: Szilágyi Dezső egy tökfilkó gondolataiból is le tud szűrni egy figyelemreméltó igazságot. Nagy nyomozó tehetsége gyorsan vájkál a sok lim-lom közt s egyszerre kikapja abból, aminek ő hasznát ve­heti. Mikor aztán össze van hordva az anyag, hoz­záfog a beszéd megépítéséhez. Napokig vajúdik ezen. Bemegy a Házba, felíratja magát a táblára. Most már híre fut, hogy beszélni fog. A jegy­zői tábla kilocsogja s ő sem tart titkot többé. De hasztalan is lenne. Elárulja minden. Arcza sötétebb, önszinü lesz, mintha egy felleg vonná be, a szemei csillognak, a halántékaira dagadt kék erek ülnek ki. Mintha az egész koponyát feszítené bent az a beszéd, amel­lyel terhes. Dezső hát beszélni fog. Közli bizalmas em­bereivel, hírek szivárognak ki az egyes részle­tekről. Csak egyet nem lehet tudni előre. Ellene beszél-e a javaslatnak, vagy mellette? Pillanat alatt elterjedt Szilágyi Dezső ha­lálának megrendítő híre. Még mielőtt a rendőrség hivatalos emberei megérkeztek volna, már ott járt a lakásban Hegedűs Sán­dor kereskedelemügyi miniszter. Amíg ő ott volt, érkeztek meg a főkapitányság ügyeletes tisztviselője és dr. Reisz Rezső, az V. kerületi helyettes elöljáró. Ezek nyom­ban intézkedtek a lakás zár alá vétele iránti. A szobák ajtait lepecsételték és a hálószoba ajtaja elé Kerekes Sándor rendőrt állították. E bizonytalanság mint egy vércse ott kóvá­lyog a pártok felett, borzalmasan. Ha kérdezik, daemoni titokzatos mosol­lyal felelt, szemöldjeit felhúzva: — Ezt még nem tudom. Ott ül a közepén, az ülések alatt, hallgatja a szónokokat, gúnyosan nevetve egyes mondat­nál. Nagy szemei kerekre nyitva, rejtett villá­mokat látszanak kisugárzani, hatalmas tenyerét fumigálva forgatja, mintha mondaná: — Beszélj csak, beszélj. Majd én mondom meg az igazit. S építi tovább emeletről emeletre, kacskarin­­gós czirádákkal, vaskos arányokban az orácziót. Nagy bőrkötésű könyvek, vén bachantokkal jár a hóna alatt, az embereket kerüli, szemei alatt kék patkók jelennek meg, álmatlan éjek barázdái. S minél több barázda, annál hosszabb beszéd. S íme, mikor már mindenki várja s óriás karzatok zarándokolnak be napokon át — egy­szerre csak letűnik a név a fekete tábláról: — Szilágyi nem fog beszélni. A parlamenti alakok összedugott fejekkel súg­­nak-bugnak: «Mi történt? Szilágyi letörültette magát.» Mesék, legendák keletkeznek: Ez az oka, ez az oka! A szó mesterét valóban habozás fogja el, meglepi egy gyermeteg érzés, bizonyos félelem, mint az asszonyt a szülés előtt. Látni rajta a tépelődést, hogy mintegy a gombjain találgatja: «Beszéljek, ne beszéljek? — Beszélni fogok, — határozza el — de ezt, meg azt kihagyom a beszédből. Ehelyett az argumentum helyett másikat teszek. Ezt, meg azt a pontot így hegyezem ki, a beszéd köze­péből kilökök egy csomót, a farkát megtoldom, az elejét összevonom. S most következik a lélekroncsoló feladat.

Next