Magyar Szó, 1901. augusztus (2. évfolyam, 180-205. szám)
1901-08-01 / 180. szám
2180. szám. MAGYAR SZÓ Augusztus 1. Szad-utcza 6. szám alatt levő lakására hajtatott. A rettenetes hőség miatt sokat szenvedett az után és ennek kifejezést is adott a 701. számú hordár előtt, aki a kegyelmes urat állandóan szolgálta. — Hallja öregem — úgymond, mikor a kocsiból kiszállott — kutya meleg van ! Hozza csak utánam ezt a táskát! A lépcsőházhoz vivő kis ajtót a házfelügyelő kis fia nyitotta ki előtte. Jó kedélyét bizonyítja, hogy megczirógatta a gyermek arczát és egy huszfillérest adott oda neki : — Nesze, kis öcsém, vegyél magadnak körtét. — Szólott a kis fiúhoz. Lakásába érve, leküldte a szolgát, hozzon ebédet. Hűséges szolgája, Darvasy Sándor sietett a megbízásnak eleget tenni és a közeli Putzer-iée étteremből bőséges ebédet hozott urának. Szilágyi jóízűen megebédelt és két óra után magára zárta lakásának ajtaját. Ez rendes szokása volt. Ilyenkor senkinek nem volt szabad őt háborgatni. Elutazása előtt kevéssel egy alkalommal szigorúan meg is hagyta szolgájának : — Ha bezárkóztam, akárki jön, senki számára nem vagyok idehaza. A szolga, aki feleségével együtt a háromszobás lakás cselédszobájában lakott, nem is merte háborgatni. Este hét óra tájban egy pillanatra kijött szobáiból Szilágyi, azóta a szolga nem látta. Ismét bezárkózott. Nyolcz óra tájban kopogtatott a szolga a szoba ajtaján, mert olyankor szokta az Erzsébet térre néző hálószobában az ágyat megvetni, de választ nem kapott. Tíz óráig várakozott, de, mert választ ismételt kopogtatására sem kapott, abban a hitben, hogy Szilágyi a pamlagra feküdt és a nagy hőségben ott nyomhatta el az álom, — ő is nyugovóra tért. Izgalmas órák. Szilágyi Dezső koránkelő ember volt. Reggel 5—6 óra közt már talpon volt és megkövetelte szolgájától,, hogy olyankor parancsaira készen legyen. Ma reggel azonban már elmúlt hat óra, de Szilágyi Dezső nem mozdult. A szolga nyugtalankodni kezdett. Előbb halkan, később hangosabban kopogtatni kezdett a hálószoba ajtaján, de választ nem kapott. A szolga megijedt. Mit tegyen ? Rosszat sejtett. Urának egyetlen benső barátját, a Budán lakó dr. Neuhoffer volt ügyvédet ismerte, lóhalálában áthajtatott tehát hozzá, annak Margit-rakparti lakásába. Az öreg úr még ágyban feküdt. A szolga jelentése megijesztette, de a legrosszabbra nem volt elkészülve. — Nem lesz semmi baj, — mondotta. — Csak menjen haza, én felöltözködöm és jövök. Fél hét óra lehetett már, amikor az öreg úr megérkezett Szilágyi harminczad-utczai lakására. A szolgát nagy nyugtalanságban találta. — A kegyelmes úr még mindég nem nyitotta ki az ajtót! — jelentette a szolga. Erre Neuhoffer odament az ajtóhoz és súlyos botjával néhány hatalmas csapást mért az ajtóra. Odabenn semmi sem mozdult. Az öreg úr most már szintén rosszat sejtett. Lakatosért küldte a szolgát. A Gizelláién Haraszty János-féle lakatosműhelyben akkor még csak az egyik segéd, Gáspár István volt jelen. Ez magához vette szerszámait és követte a szolgát Szilágyi lakásába. A zárt nem kellett feltörnie. A kulcs belülről benn volt a zárban és a lakatossegéd egy rántással kilökte a kulcsot és azután álkulccsal visszapattantotta a zavart. Neuhoffer és a szolga beléptek Szilágyi hálószobájába. Megdöbbentő látvány tárult eléjük. A mosdó és a vetetten ágy közt, az ágy előtti szőnyegen, hason, teljesen meztelenül, holtan feküdt Szilágyi Dezső. Úgy látszik, hogy megmosdott, tiszta inget akart fölvenni, mert a tiszta ing ott feküdt az ágyon és aközben, hogy az ágy felé lépett, érte utol a halál. A mentők megérkezése. A szobában minden a rendes állapotában volt. Az asztalon feküdt egy hervadt virágbokréta, amelyet Szilágyinak valószínűleg Karlsbadból való távozásakor nyújtottak át tisztelői, és a Pester Lloyd tegnapi estilapja, valamint a Magyar Szó tegnapi száma. Alighanem kevés perczczel előbb olvasott még a Magyar Szóban, mert míg a Pester Lloyd amúgy összehajtva feküdt az asztalon, addig a Magyar Szó második oldalára fordítva, összegyűrődött volt. A halálra rémült öreg ur, aki Szilágyinak hosszú esztendőkön át benső barátja volt, a szolgát rendőrért küldte, ő maga meg sietve ment a közeli kávéházba és onnan telefonált a mentőkért. Az Erzsébet-téren állomásozó őrszem, Czeglédy Lajos jelent meg elsőnek a lakásban és addig el nem távozott, amig a főkapitányság rendeletére Kerekes Sándor közrendőr föl nem váltotta, aki mindvégig a halottasházban maradt. A mentők háromnegyed hétkor már ott voltak a nagy halott mellett. Dr. Iványi Ernő ügyeletes orvos és Dóczy Imre mentő vizsgálták meg a halottat és konstatálták, hogy a halál alighanem már az esti, de legkésőbb az éjszakai órákban állhatott be. Erre engedtek következtetni a szederjes hullafoltok,amelyek a testen láthatók voltak. A halálhír hatása: Szilágyi Dezső beszél, 1889 február 21-én. Irta: Mikszáth Kálmán. Szilágyi Dezső beszélt. A nagy Dezső, akit sokan bámulnak, de kevesen szeretnek. Egy «fénylő csillag», mint egy lap nevezte, aki azonban nem tud eligazodni az égitestek közt, hogy a mennybolt melyik tájékán helyezkedjék el. Hol a Gönczöl szekere előtt bukkan föl, hol mögötte (de sohasem rajta). Az anyatermészet is beszélésre alkotta. Egy nagy elméjű ember, akinek az a czélja: beszélni és azután megint beszélni, majd újra meg újra beszélni; agya mozog, mint a perpetuum mobile s őrli gondolatokká a benyomásokat, ha másokkal beszél, hallgatja azokat, egy-egy megjegyzést, megfigyelést megragad. — Ez jó lesz egy beszédbe. Minden, amit lát, ami a nagy mindenségben eléje tárul, csak annyiban létezik, ha egy beszédhez anyagul szolgál. Az utczák koldusa, lapczikk, a szaladó frakker, ácsorgó hordár, rikító plakát az utczasarkon, garázdálkodó rendőr, sétáló gavallér, a kardcsörtető katonatiszt, mind csak úgy érdekli, ha észlelődés útján valami olyas morzsát lehet róla lekaparni, ami az épülőfélben levő beszédjébe behelyezhető valahova, vagy a fundamentumba, vagy a vértelekbe, vagy a padlásra, vagy a pillérek közé. Mindig épít, lázzal, emésztő szenvedéllyel, hangyaszorgalommal. Olvas egész éjszakákon át. Nagy államférfiak, hatalmas gondolkodó elmék emlőit szopja, jegyzeteket csinál, s mikor elalszik, oda álmodja magát a parlamentbe s zajos izgató tapsok között tart fellegverő szpicseket. Reggel kél, behozzák reggelijét, elolvassa a lapokat. Van-e bennök valami anyag ? Aztán kimegy magányos sétára a Dunapartra, hallgatva a nagy folyam csendes mormogását, hátha az is súgna neki valami gondolatot. Megáll. Egy ötlet jutott eszébe. Hopp! Ebből egy fordulat lesz az elmondandó beszédbe! Megcsinálja hozzá a gesztust . . . Gyakran lehet őt látni így gesztikulálva, egyedül. Dehogy egyedül, — az összes anyagával. Magával hordja s az egyre gyűl. Itt is, ott is hall valamit. A kaszinó elejtett trics-trácsából, a vendéglői társaságok disputáiból értékes megfigyeléseket gyúr össze. A régi alchimisták a fűzfából is tudtak aranyat csinálni: Szilágyi Dezső egy tökfilkó gondolataiból is le tud szűrni egy figyelemreméltó igazságot. Nagy nyomozó tehetsége gyorsan vájkál a sok lim-lom közt s egyszerre kikapja abból, aminek ő hasznát veheti. Mikor aztán össze van hordva az anyag, hozzáfog a beszéd megépítéséhez. Napokig vajúdik ezen. Bemegy a Házba, felíratja magát a táblára. Most már híre fut, hogy beszélni fog. A jegyzői tábla kilocsogja s ő sem tart titkot többé. De hasztalan is lenne. Elárulja minden. Arcza sötétebb, önszinü lesz, mintha egy felleg vonná be, a szemei csillognak, a halántékaira dagadt kék erek ülnek ki. Mintha az egész koponyát feszítené bent az a beszéd, amellyel terhes. Dezső hát beszélni fog. Közli bizalmas embereivel, hírek szivárognak ki az egyes részletekről. Csak egyet nem lehet tudni előre. Ellene beszél-e a javaslatnak, vagy mellette? Pillanat alatt elterjedt Szilágyi Dezső halálának megrendítő híre. Még mielőtt a rendőrség hivatalos emberei megérkeztek volna, már ott járt a lakásban Hegedűs Sándor kereskedelemügyi miniszter. Amíg ő ott volt, érkeztek meg a főkapitányság ügyeletes tisztviselője és dr. Reisz Rezső, az V. kerületi helyettes elöljáró. Ezek nyomban intézkedtek a lakás zár alá vétele iránti. A szobák ajtait lepecsételték és a hálószoba ajtaja elé Kerekes Sándor rendőrt állították. E bizonytalanság mint egy vércse ott kóvályog a pártok felett, borzalmasan. Ha kérdezik, daemoni titokzatos mosollyal felelt, szemöldjeit felhúzva: — Ezt még nem tudom. Ott ül a közepén, az ülések alatt, hallgatja a szónokokat, gúnyosan nevetve egyes mondatnál. Nagy szemei kerekre nyitva, rejtett villámokat látszanak kisugárzani, hatalmas tenyerét fumigálva forgatja, mintha mondaná: — Beszélj csak, beszélj. Majd én mondom meg az igazit. S építi tovább emeletről emeletre, kacskaringós czirádákkal, vaskos arányokban az orácziót. Nagy bőrkötésű könyvek, vén bachantokkal jár a hóna alatt, az embereket kerüli, szemei alatt kék patkók jelennek meg, álmatlan éjek barázdái. S minél több barázda, annál hosszabb beszéd. S íme, mikor már mindenki várja s óriás karzatok zarándokolnak be napokon át — egyszerre csak letűnik a név a fekete tábláról: — Szilágyi nem fog beszélni. A parlamenti alakok összedugott fejekkel súgnak-bugnak: «Mi történt? Szilágyi letörültette magát.» Mesék, legendák keletkeznek: Ez az oka, ez az oka! A szó mesterét valóban habozás fogja el, meglepi egy gyermeteg érzés, bizonyos félelem, mint az asszonyt a szülés előtt. Látni rajta a tépelődést, hogy mintegy a gombjain találgatja: «Beszéljek, ne beszéljek? — Beszélni fogok, — határozza el — de ezt, meg azt kihagyom a beszédből. Ehelyett az argumentum helyett másikat teszek. Ezt, meg azt a pontot így hegyezem ki, a beszéd közepéből kilökök egy csomót, a farkát megtoldom, az elejét összevonom. S most következik a lélekroncsoló feladat.