Magyar Szó, 1901. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1901-09-01 / 206. szám

Előfizetési ár: Egész évre _ 2? ker. — fll. Fél évre___ 14 „ — „ Kegyed évre_ 7 „ — ,, Egy hónapra 2 „ 40 „ Egyes szám_ _ _ 8 fillér. Vidéken— — — _ 10 „ Szerkesztőség: VI. Teréz-körút 3. Budapest, 1901. 1 MÁSODIK ÉVFOLYAM. 806. Szám. Politikai napilap. Felelős szerkesztő Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetések i­a : Egy szó — — _ 4 fillér Vastagabb betűvel — 8 fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI. Teréz-körút 3. Vasárnap, szeptember 1. A MAGYAR SZÓ POLITIKÁJA, Budapest, augusztus 31. Igen előkelő kézből kaptunk egy levelet, amely bírálat alá veszi a Magyar Szó politikai maga­tartását. A levelet, a czikkíró kiváló személyiségére való tekintetből egész terjedelmében a következők­ben közöljük, fentartva magunknak a jogot, hogy arra észrevételeinket megtegyük. A nevezetes levél ezeket mondja : A Magyar Szó kétségkívül hézagot pótol. Sőt olyan nagy a pótlandó hézag, hogy ő egymaga már nem is képes be­tölteni azt a sok szakadást, amelyet a magyar közélet szövedéke felmutat. A magyar közélet anyagilag, szellemileg, erkölcsileg a legnagyobb mértékben i­üllött. Anyagilag biztos után haladunk a csőd felé. Szellemileg a mag­yar iroda­­l­om, a magyar tudomány,­’ a magyar hirlapírás egészen a német és a fran­­czia rabságot nyögi. Természetes, ha a nemzetnek sem anyagi, sem szellemi támasza nincsen, erkölcsileg is fokról-fokra sülyednie kell. A­­ Magyar Szó törekvése, amely az, hogy nyíltan rámutat a bajokra és felszólít a gyökeres orvoslásra, méltány­landó. De a mód, amel­lyel azt teszi, nem helyes, nem czélravezető, nincs jól írásaiban értesülve. Nézzék csak, miként kezelik önök a nemzeti pártot. Hiszen önök minden­képpen elvadítják a nemzeti pártiakat, hogy feladják még azt a közösséget is a szabadelvű párttal, amelyet eddig fentartanak. Önök például támogatják gróf Apponyi Albert jászberényi meg­buktatását. Vagyis ugyanabba a hibába esnek a melybe esett báró Bánffy Dezső, aki sehogy sem akart helyet adni a pa­lamentben egy pár neves ellenzéki em­bernek. Gróf Apponyi Albert, mint miniszterjelölt teljesen lejárt ember. A beavatottak tudják, hogy sohasem le­het miniszter. Ha nem zavarják a sza­badelvű pártban az ő ártatlan politikai szereplését, akkor klerikális összeköt­tetései daczára sem válik veszedelmessé. Egészen másként alakul majd a hely­zet, ha egy olyan nagy politikai vere­séggel keserítenék el, mint amilyen a jászberényi bukás lenne. Ki tudja, hogy elkeseredésében nem-e ragadná akkor kezébe a klerikális vezérzászlót? ! S hogyan kezelik önök az egész nem­zeti pártot?! Önök sem vonják két­ségbe, hogy Széll Kálmán a maga egyé­niségében szabadelvű ember és önök mégis minden alkalmat megragadnak, hogy üssék azt a töredéket, amely csat­lakozott Széll Kálmánhoz. A nemzeti párt, amikor beolvadt a szabadelvű pártba, kimondottan feladta a maga programmját és a magáévá tette Széll Kálmán programmját. Ha önök attól félnek, hogy Széll Kálmánt mindinkább belekényszerítik a­­ klerikális áramlatba, vagy bukása után a nyílt klerikalizmus kerül uralomra, akkor ne gyengítsék Széll Kálmánt azzal, hogy éppen azo­kat, akik őt feltétlenül támogatják, üssék. Igaz, hogy a nemzeti pártnak meg­vannak a maga klerikális összekötte­tései, az is igaz, hogy a papok és a klerikálisok szerfelett meg vannak elé­gedve a nemzeti párt szereplésével. Az is igaz, hogy őhozzájuk tartoztak és tartoznak a klerikális mágnások. De köztük vannak protestáns emberek is. Hiszen Szentiványi Árpád a tiszáninneni ágostai evangélikus egyházkerületnek főfelügyelője. Másrészt pedig világos, hogy nyíltan klerikális­ agrárius mág­nások, élükön Károlyi Sándor gróffal már nem tartoznak a nemzeti párthoz, és valószínű, hogy nemsokára teljesen ketté fognak szakadni. A dolog úgy áll, hogy mostanában Széll Kálmánnak egyedül megbízható csapata a nemzeti párt.­ Önök meg azt hiszik, hogy ma még nem­ szabad Széll Kálmánt megbukta­tni, mert utána nyílt klerikális uralom következik. Hát akkor miért ütik Széll Kálmánnak leghívebb embereit. Ez nem következetes, és nem is politikus eljárás. Abban azonban teljesen igazuk van, ha az agráriusok érvényesülését minden áron megakadályozni akarják. Mert azok a nyílt osztályharczot hirdetik. Már­pe­dig politikai pártnak Magyarországon csak akkor lehet jogosultsága, ha a nemzet egyeteméhez szól. Olyan Pro­gramm, amely csak egy bizonyos vi­szály előnyeit tekinti: nemzet-, haza- és társadalomellenes. Ezeket tehát joggal üzik. De hát honnan tudják, hogy Széll Kálmán támogatja őket? Nem vették észre, hogy a P. Ll. abban a czikkében, amelyben biztosította a nemzeti pártia­kat, hogy miniszteri tárczákat fognak kapni, egyúttal kitessékelte a szabad­elvű pártból gróf Károlyi Sándort és társait. Figyelmeztetem önöket,­ hogy az sugalmazott­ozik volt. Széll Kálmán tudtára akarta adni a nemzeti pártnak, hogy miután feltétlenül beolvadtak a szabadelvű pártba, jussuk van minisz­teri tárczákhoz is, de ugyanakkor meg­üzente a klerikális agráriusoknak, hogy semmi keresnivalójuk nincs a szabadelvű pártban. Világos ebből Széll Kálmán kormányzati taktikája. Ami a szabad­­elvűségnek megnyerhető, azt megnyeri, ami fel nem használható, azt kiküszö­böli. Hogy ezzel szemben a régi sza­badelvűek eljárása mennyire nem poli­tikus, azt bizonyítják az eredmények. A régi szabadelvűeknek az új alakulás alkalmával csak két útjük lehetett: vagy elfogadni Széll programmját, vagy ki­válni a szabadelvű pártból és külön pártot alakítani. Ők azonban egyiket sem tették, vagy ha jobban tetszik, mind a kettőt megtették, ők bentmarad­tak a pártban és mégsem vetették ma­gukat alá Széli programmjának; titok­ban mindig mellékczélokat követtek. Megtehették volna, hogy nyíltan sarkon fordulnak Széli ellen, de nem lappangva és settenkedve. Ennek a kétszínü játéknak meg lett az eredménye. Az események kiszorították őket mindenün­nen. Ha úgy ragaszkodtak volna Széll­hez, mint a nemzeti párt, akkor jobban boldogulnak, vagy ha nyíltan külön pártot alakítanak, akkor is jobban álla­nak, legalább erkölcsileg, a nemzet sze­mei előtt. Az azonban nem járja, hogy a kormánypártiság minden előnyét él­vezzék, de az azzal járó kötelezettsége­ket ne teljesítsék. A régi szabadelvűek sok irányban bűnösen viselkedtek. Bánffyt teljesen beszüntették. Bánffy érettük indított politikai akcziót a mostani kormányzat­ ellen és ők ezt felhasználták a maguk előnyére, de azért azzal tüntettek, hog­y semmi közük Bánffy akciójához. Azt hitték, hogy ezzel Bánffy ellenségeiként mutatkozván, megnyerik a kormányzat kegyeit. Csakhogy ebben sem voltak egész emberek. Mutatták, hogy Bánffy ellenségei, de nem mutatták, hogy Széll barátai, és emellett politikai áru­lóknak mutatkoztak, akikben bizni nem lehet. Ezért Szél­ bizalmatlanul fogadta őket, és Bánffy megunván a harczot ilyen emberekért, Széllel többé-kevésbbé kibékült és a politizálást abbahagyta, így aztán a régi szabadelvűek minden­ben elvesztették a fejüket: t. i. elvesz­tették Szélt és Bánffy fejét is. Igaz, hogy Széli meglehetősen rej­télyes politikai egyéniség. Igaza van annak a kiváló szellemű protestáns püspöknek, aki Széll Kálmánról azt tartja, hogy csak a választások után fogják megismerni. Ma csak azt tudják róla, hogy rendkívül ügyes diplomata, aki a választásig ügyes módon elsimította az ellentéteket és hajóját átvezeti a választási harcz zajgó hullámain. Majd a választások után, ha a helyzet világos lesz, akkorra megismerjük Széli Kál­mánt. Lehet, olyan marad, amilyen most, de lehet, hogy erősen színt vall a szabadelvűség mellett. Rejtélyes Széll Kálmán azért is, mert elfogadta a miniszterséget. Tudvalevő dolog, hogy háromszor annyi jövedelme volt, mint van most. Sőt mondhatni, hogy most nincs is jö­vedelme, mert a reprezentálás költsé­gei messze felülmúlják fizetését. Az talános gazdasági pangás polytá^j ^üzem,­tokából sincs jövedelme. Be k látni, hogy hazafias szempontból* jöillalta 3*1j?) sMy

Next