Magyar Szó, 1901. szeptember (2. évfolyam, 206-230. szám)

1901-09-01 / 206. szám

í Szeptember 1. csak a valóban irodalmi becscsel bíró, klasszikus darabok előadására szorítkozik s az értéktelen férczmunkákat a kisebbrangú vagy magánszínházak szabad prédájára engedi, ellenben a nemzeti dráma irodalom művelőit kiváló gondoskodásában részesíti. Abban a képtelen művészeti össze-visszaságban, mely a fővárosi színházak irányzatát jellemzi, jólesik megemlítenünk, hogy a Nemzeti Színház a közelmúlt hagyományaival szakítva, az új igazgatás alatt máris rátért arra az útra, amely a most említett czélhoz vezet, s mely ezt a színházat valóban nemzetivé is fogja emelni, — s mi örülnénk legjobban, ha ily fajta elismerést a többi színházaknak is ki lehetne utalványoznunk. Ha nem restellik, vegyék ezt figyelembe, akiket illet, már most, az új színházi idény kezdetén. Az előttük álló színházi év elég módot és alkalmat nyújt arra, hogy a színházakból jövőben ne csináljanak orfeumot, hanem azokat a művészet s a nemzeti közművelődés templomaivá emeljék. (Ch.) Budapest, augusztus 31. Széll Kálmán a királynál. Bécsből jelentik : Széll Kálmán miniszterelnök délelőtt tíz órakor a Burgban hosszabb magánkihallgatáson volt a királynál. Beavatott politikai körökben úgy tudják, hogy ezen a kihallgatáson dől el, mely napon oszlatják föl az országgyűlést szeptember első napjaira. VÁLASZTÁSI MOZGALMAK: A csákvári kerületben a függetlenségi és a8-as Kossuth-párt Kontra Imre pártelnök vezetése alatt tartott gyűlésén a megboldogult Meszlény Lajos örökébe dr. Horváth Gyula ügyvédet jelölte. Ellenfele a szabadelvű párti Tallián Vilmos földbirtokos lesz. A néppárt, tekintettel az általános választások közelségére, nem állít jelöltet. — A tápéi kerület választói holnap, vasárnap tartják jelölő értekezletüket Szegeden. A jelöltséget dr. Kelemen Béla volt borosmai főszolgabírónak ajánlják föl, aki egyelőre pártonkívüli állást foglal el. — Aradon a függetlenségi Kossuth-párt szervezkedik Hieronymi Károly ellen. Jelöltje dr. Müller Károly. — A pécskai kerületben a függetlenségi Kossuth-párt jelöltjéül Kiss MAGYAR SZÓ Ferencz aradi ipartestületi titkárt emlegetik. — Az abaújtoriamegyei színi kerületben a Kossuth-párti Lakatos Miklósnak, aki húsz év óta képviselője a kerületnek, ellenfele akadt a szabadelvű párti gróf Hadik-Barkóczy Endre személyében. X- Arczképes választási tollak és zászlók a «Victoria» zászló-gyárnál (VI., Andrássy-ut 1.) jó és olcsón kaphatók. — Vidéki megbízottak kerestetnek. 206. szám, 3 Luteránus pánszlávok. Budapest, augusztus 31. Ezzel a czimmel a M. Á. czikket ir, mely erős czélzatossággal, hirt adván a dunáninneni ág. ev. egyhz kerület pozsonyi gyűlésén történtekről, elmélkedését igy fejezi be: Mindezeket pedig csak azért jegyeztük fel, hogy arról a sokat hirdetett protestáns hazafiságról bebizonyítsuk, hogy a protestantizmus a nemzetiségi törekvéseket nem tudja megakadályozni s bizony csak azok soraikban a kifogástalan hazafiak, akik magyarnak születtek. Sapienti sat. Semmi kedvünk védelembe venni a nyitrai és trencséni egyházmegye tatjait, akik nem akarnak belenyugodni abba, hogy Magyarországnak s a magyarhoni ág. ev. egyháznak magyar egyháznak kell lennie. Oktalanság és erkölcstelenség tőlük, hogy az egyház békéjét hiábavaló indítványokkal zavarják, amelyekről előre tudják, hogy — mint most is történt —• meg fognak törni, nem csupán a többség hazafiságán hanem magának az egyháznak szervező elvén, mely minden más átalakulást, mint nemzeti egyházat, kizár. De ez a nyitrai és trencséni fészkelődés, akármilyen csúnya is, még csak össze sem hasonlítható azzal a merénylettel, melyet a magyarországi katolikus tótság nevében egy küldöttség Rómában elkövetett. Miután visszautasították azt, hogy a milleniumi évben a magyar katolikusok összeségében a herczegprímás vezetése alatt jelenjenek meg a pápa előtt, külön csoportban most júliusban vonultak fel s emlékiratot nyújtottak át «őszentségének», amelyben felpanaszolják a magyar attroczitásokat s arra kérik a római egyház fejét, hogy a politikai határokra való tekintet nélkül alakítson külön tót provincziát. Ez már nem fészkelődés, nem okvetetlenkedés, hanem nyílt hazaárulás. Mit szólna hozzá a M. Á., ha p. o. a görög-keletiek hasonló zarándoklatokat menesztenének az orosz czárhoz, az ortodox egyház fejéhez s tőle kérnének beavatkozást a mi belső ügyeinkbe ? S vájjon a pápa nem-e épp oly idegen szuverén ? S nincs-e épp oly hatalmas diplomácziájában és abban a papi szervezetben, mely világszerte föltétlenül alája van rendelve ? S nem szolgálhatott-e ezeknek az embereknek bátorításul a Vatikán legújabb magatartása, mely a felekezeti propaganda kedvéért mindenütt kedvez a szlávoknak, mely a glagolit misét engedélyezte, amikor a magyar misekönyveket elégetésre ítélte, s mely — mint a Myricum esete mutatja — kész még az olaszt is megrontani, csakhogy a szlávnak kedvezhessen ? Fölösleges azonban a dolgot részleteznünk. Magyarországon a magyar nemzeti egység s a magyar nyelv uralma ellen rugdalózni illetlen, ostoba és bűnös dolog. Amit ebben a nyitrai és trencséni ág. ev. esperesség vétett, azért megkapta a tanítást a dunáninneni ág. ev. egyházkerülettől, mely indítványait kegyetlenül visszautasította. Amit ebben a Rómában járt tót küldöttség vétett, arra szintén megkapta a tanítást a római pápától, mely a küldöttséget kegyelmesen elfogadta s memorandumát átvéve, buzdító szavakkal elbocsátotta. Beszéljünk hát okosan. A luteránusok közt van baj , de — mint a Pozsonyban történtek is bizonyítják — nekünk magunknak van rá erőnk, hogy diadalmasan leküzdjük. Baj van azonban a pápisták közt is, csakhogy azt leküzdeni nincs erőnk, mert az esztergomi érseknél is iszonyatosan hatal. • .......... ,nyúl megesik, hogy amikor azt gondolja: «No, most fog fel a karjával», akkor veszi csak észre, hogy az erős férfikar nincs sehol és ő — igy tessék bízni a férfiakban ! — ítámaszték nélkül, egyensúlyt veszítve, dől, esik, vágódik hanyatt az üres, a kézzel megmarkolhatatlan semmiben, a levegőben. Tudniillik, mikor a leány azt hiszi, hogy nyugodtan bízhatja magát a férfi karjára, ez a szerelem és a férjhezmenés. Mikor pedig ez a támasztó kar egyszerre csak nincs ott, nincsen sehol, ez, kedves uram, a házasélet és a kiábrándulás a hitből, amit a hízó nő a férfi jellemébe vetett. És ez, — hogy tudniillik meg bírja-e kapni vasmarokkal az esőt? — ez az, amihez sok férfinak nincs meg a lelkiereje. Csupán akkor van meg, ha ezresek is esnek mellette. Az én Rudolfom tehát nem vette el a leányt, s hivatalos dolgai közé temette a szerelmét. —• A munka — igyekezte vigasztalni magát — nemesit: a munka feledtet. Gizella pedig, szegény, kisírhatta volna a a szemét, nem volt segítség. Az ötezer forintot nem lehetett tíz-, vagy tizenötezerre felfújni. A vagyon, — ah, fájdalom ! —, nem gummi-párna. Aztán egyszerre csak megvigasztalódott. Tudja, ezt én mondom magának, tapasztalt öreg asszony, hogy sokkal több vigasz van a világon, mint bánat. Hiszen, ha nem ugy volna, az emberek — ugyebár ? — mindelpusztulnának bánatukban holott, amint látjúk,_igen boldogtalan múltú emberek ,derült arczczal járkálnak az utczán. Azt hiszem, ha nem lehetne vigasztalódni, az emberek nem is bánkódnának. Tehát, hogy ne felejtsem el a szavamat, akadt egy derék, becsületes ember, akinek megtetszett a leány, s az ötezer forintjával is elvette. Ennek egyébként talán már könnyebb is volt becsületesnek lennie, mert neki magának is volt vagy tizenötezer forint vagyona. Elvette, és . . . Itt a kedves, öreg asszony megállt a beszédben, s félig gúnyosan, félig pajzánul rám pillantott. — És . . . mit gondol, uram, «és» mi történt ? Vállat vontam. — Először is azt kell tudnom, hogy Rudolf ur megházasodott-e közben. Vagy . . . — Nem . . . nem házasodott meg. Legény maradt. — Akkor, — mondtam bátortalanul — akkor talán beléje kötött a második férfiba, s kényszerítette, hogy megverekedjék vele ... A néni pajkosan rázta a fejét. -Írt. Nem . . . nem ! Nem találta el. Egészen más valami történt. Egy különös véletlen, aminek még különösebb következményei lettek. Hisz’ ezért beszéltem el az egész történetet. A férj, tudniillik az a becsületes ember, aki elvette Gizellát, az esküvőn, abban a pillanatban, amikor menyasszonyát — most már feleségét — kivezette a karján a templomból, a boltíves ajtóban, künn,’hirtelen elsápadt, összeesett és..meghalt.— Ah ! Akárcsak valami elcsépelt novellahős . . . — Nem tehetek róla, de így történt; szivszélhüdés érte. Gizella pedig, aki mint menyasszony ment be a templomba, mire hazaért, már özvegyasszony volt. Még pedig — hisz’ én már beszélhetek így, nem vagyok fiatal menyecske •— «érdekes» özvegyasszony. Hogy mennyire érdekes volt, azt ön is rögtön megítélheti, ha elmondom, hogy ez az asszony ma ugyanannak a Rudolfnak a felesége, aki másfél esztendővel ezelőtt nem akarta elvenni, mert csak ötezer forint volt a hozománya. Most azonban, miután az ötperczes urától, mint említettem, körülbelül tizenötezer forintyi vagyon is maradt rá, az ötezer forint —a véletlen mégis csak gummipárnává tette ! — húszezer forintocskára fuvódott fel, s Rudolfban volt annyi humor, hogy most megkérte az özvegyet, akit — úgy látszik — mégsem tudott «feledni,» Az asszony pedig volt olyan ostoba, — vagy hogy annyira szerette ezt az embert — hogy a kapzsiságnak e kézzelfogható jele után is rászánta magát s férjhez ment hozzá. Azzal nyugtatta meg magát, hogy : «Hisz’ akkor — először — kitagadta volna az apja, ha feleségül vesz.» Az öreg asszony letette aranykeretű pápaszemét, s mint aki belefáradt a beszédbe , lassú, gúnyos hangon tette még hozzá: — S mondja még . . . mondja még valaki, hogy a házasságok nem az égben köttetnek.