Magyar Szó, 1902. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1902-04-02 / 78. szám
Előfizetési ár: Egész évre 28 kor. — fiQ Fél évre — 14 p% — >> Negyedévre ± 7 ,, — m Egy hónapra 2 „ 40 „ E^res szám—. M «. 8 fillér. Vidéken... — 10 „ Budapest, 1902. % HARMADIK ÉVFOLYAM. 78. szám. Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 52.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PÁLYI EDE. Apróhirdetésed ára ! Egy szó ... ... _4 fillér Vastagabb betűvel _. 8 fillér Hirdetések Maradás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Tévés-kürit 52. ■ MnoBBsan: Szerda, április 2. Husvét után. Budapest, április 1. Még a husvét magasztos ünnepi hangjai zendülnek lelkünkben. De már a napi élet harczai lépnek előtérbe s mint a nap krónikásai, kell, hogy beszámoljunk azokról a jelenségekről, amelyek az ünnepek alatt fölmerültek. Válogathatunk az anyag közt. Ami bennünket legelső sorban érdekel, az a függetlenségi párt lapjának két húsvéti czikke. Húsvéti czikkek. Kossuth Ferencz lapja egy húsvéti czikkében szembeállítja a mai kormánypártot a régi Deák-párttal. Azt mondja a nevezett lap, hogy most nem akarja vitatni, helyes volt-e a Deák iránya, vagy sem,egy bizonyos. A hangja komoly volt, bátor volt, férfias volt.» A czikk további során is ismételten elismeréssel adózik a Deák «nyílt, egyenes» politikájának. Hát függetlenségi részről más módon is lehetne és kellene az uralkodó rendszert támadni, azt a rendszert, mely folyománya a Deák-féle műnek. De ugyancsak megcsappant a függetlenségi öntudat, ha már Deák Ferencz föllépését dicséri. Hogy milyen volt a Deák-politika, annak jellemzésére álljon itt néhány sor Deák Ferencz nagyhírű húsvéti emlékéből, melyet a magyar szabadság hajnalhasadásának hirdetnek. Deák többek közt ezeket mondta az 1865. április 16 án megjelent czikkben : «Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekintetnek alárendelni. Másik czél pedig fentartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a szankczió pragmatika is ünnepélyesen biztosít s melyekből többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czéiszerü». Íme, ez a Deák-féle «komoly, bátor, férfias» politika, amelyet most bizonyos fokig elismerni jónak lát Kossuth Ferencz lapja. Tehát Deák húsvéti czikke szerint az első ezer a birodalom érdeke, azután jön Magyarország alkotmányából annyi, amennyi a birodalom érdekében engedélyezhető. S még mondják, hogy Deák az 1848-as alkotmány alapján állott. Holott maga beismeri, hogy el kell venni ez alkotmányból azt, amit a „birodalom” érdeke kíván. A szankezió pragmatikát is vajmi különösen értelmezte Deák Ferencz az ő szomorú hirü húsvéti czikkében, midőn a közös védelem kötelezettségét csúsztatta bele a pragmatika szankezióba, amely csak a trónöröklés rendjét s a közös birtokolást szabályozza. Azt mondja erről Deák az ő sajnálatos húsvéti czikkében : «Valamint az 1861-iki országgyűlés, úgy mi is csak a szankczió pragmatikából indulhatunk ki. Meg van ott határozva az uralkodóház közössége, az elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtokolás, s az ebből természetesen következő közös védelem, Íme, ily természetesen lett a perszonal-unioból real-unio. Ily természetesen adatott fel a magyar nemzet ezeréves alkotmányából annyi, amennyit a birodalom érdeke követelt. Ha ezt egy kormánypárti lap bátornak és férfiasnak mondja, — még értjük. De az már érthetetlen, hogy a függetlenségi párt is ennyire meghajol a kor bálványai előtt. A kiegyezés védői. De azt mondják a kiegyezés védői, legutóbb is hallottuk ezt egy kiváló politikusunktól, hogy a königgrätzi vereség után mindenáron meg kellett kötni a kiegyezést, mert akkor helyzetünk rosszabbra fordult. Ausztria ugyanis megszabadulván a németországi gondoktól, egész erejét ellenünk fordíthatta volna. Szóval , rosszabbul állott ügyünk Königgrätz előtt, mint után. S így érthető teljesen az 1867-iki jogfeladás. Ámde ez ellen bizonyít éppen a fenti húsvéti czikk, mely 1860 április 16 án jelent meg, tehát Königgritz előtt. Ebben a czikkben pedig már teljesen benne van a jogfeladás. Nem volt tehát szükség a königgrätzi csatának ránk nézve állítólag kedvezőtlen következményeire, hogy Deák annyit ajánljon fel az alkotmányból, amennyit a birodalom érdeke kíván. Különben is nyilvánvaló, hogy a königstralzi vereség nemcsak hogy nem volt kedvezőtlen alakulat, hanem ellenkezőleg : az érlelte meg a kényszerű felfogást Ausztriában, hogy a már előbb felajánlott magyar szolgálatkészséget igénybe vegye. Ámde ma már fölösleges vitatkozni, hogy többet érhetett volna el Deák, vagy nem. A dolog megtörtént, mégpedig úgy, hogy igen sokat kellett elvenni a magyar alkotmányból — hogy Deák szavaival éljünk — «a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítására». Többek közt belementünk egy csonka parlamentbe is. E szót nem területi értelemben, hanem közjogi értelemben használjuk. Mert csonka az a parlament, amelyben nem foglal helyet az 1848-iki alkotmány által előírt külügyminiszter és hadügyminiszter s ezeknek ügyköre. Ezért sajnálatos, ha a függetlenségi párt lapja egy elismerő szót is talál a Deák-féle politikára. A delegáczió. Annál örvendetesebb lenne ugyan a lap egy másik húsvéti czikke, melyben kifejti, hogy nem megy bele a delegáczióba. De ebben sem telhet igaz örömünk. Csak dicséretes lenne ugyan, hogy a függetlenségi párt a delegáczióból való távolmaradással állandóan tiltakozik ez intézmény ellen. Ámde ha valaki egy intézmény törvényes voltát tagadja, ha abban tüntetőleg nem vesz részt, — legyen következetes a passzív rezisztencziában. Azon kezdjük, hogy a függetlenségi párt, ha teljesen és abszolúte következetes lenne, magában a képviselőházban sem vehetne részt, amely közjogilag csonka parlament. De ha már a mai megcsonkított alkotmányosságot alapul egykor elfogadta, legalább a parlamentben végezné rendületlen következetességgel tisztét. Ha nem megy bele a delegáczió intézményébe, hát a képviselőházban gyakorolná kérlelhetetlenül az ellenőrzést a delegáczió határozatai fölött. Mert nem elég ám a platói jellegű tiltakozás. S igen furcsa dolog, hogy a párt a delegáczió létezését tagadja, ellenben minden esetben könnyen belenyugszik abba, hogy a delegáczió határozatai a parlamenti retortán keresztülmenjenek. Helyes, hogy a mai függetlenségi párt nem megy a delegáczióba, ahol csak Ugronféle szállításokra nyílt eddig tér. De ha nem megy oda s itthon se pótolja a távolmaradását, csak könnyíti a «birodalmi» kormányzás helyzetét s így voltaképp szolgálatot tesz a közös-ügyes rendszernek. Ha nem megy delegáczióba, hát a képviselőházban gyakorolja a teljes ellenőrzést s itt tegye a legfontosabb és legterjedelmesebb vitává a delegácziók ellenőrzését. Mert úgy, ahogy most van, a helyzet nem maradhat. A delegácziók által megszavazott egyes tételeket a képviselőházban nem lehet vita tárgyává tenni, csak arról lehet vitatkozni és határozni, hogy a delegáczió által kívánt végösszeg bevézessék-e a költségvetésbe vagy sem.Nos hát ennél a tárgynál kellene a függetlenségi pártnak a képviselőházban teljes erejét kifejteni. Itt kellene pótolnia azt, hogy magában a delegáczióban nem gyakorolhatja az ellenőrzést. Ha minden hatalmával a delegáczió intézménye ellen van, azt törvényesnek nem tekinti, annak eredményei ellen is — mint törvénytelenek ellen — végsőkig menő kérlelhetlen harczot kellene a képviselőházban folytatni. Ennek lenne értelme. De a mai felemás állapotnak értelme nincs. A Kossuth-szobor. Mint minden, ami nemzeti önállóságunkra emlékeztet, posványba jutott a Kossuth-szobor ügye is. Valóban szégyenletes, hogy minő szerepet játszanak ebben az ügyben a legkülönbözőbb tényezők. Mindegyik hogyan hárítja át másra az ügy elintézését s hogyan játszanak bujósdi komédiát, csakhogy a Kossuth dicső emlékét megörökítő mű elől kitérjenek. Pirulva mondjuk el, de hiába ! a Kossuthszobor ügyében a mi intézőink ugyanazt a szerepet játsszák, mint az ismert színdarabban .A háromcsörü kacsán-ban a külömböző alakok, akik mind szabadulni igyekeztek a veszedelmes kacsától. Egyik a másiknak adja a szobor-ügyet, mint az operettben, ahol ezt éneklik . • A kacsámon túladtam, Lárifári, lári, lárifári, lári.» Az első, aki a háromcsörü kacsának életet adott s a tojást kiköltötte, az a szoborbizottság volt, amely a Kossuth-szobor létesítésére vállalkozott, de aztán sírházzá akarta változtatni. A bizottság, hogy ne kelljen a bécsi udvar előtt a felelősséget magán viselnie, s hogy a közvélemény vádja ne érje : — a háromcsörü kacsát* a szoborból lett