Magyar Szó, 1902. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1902-04-02 / 78. szám

Április 2. felvenni. Ily módon megakadályoztatott, hogy egy iskolát jelesül végzett színésznő pályájára léphessen. Sajnáljuk, hogy nálunk művészi ügyekben ily szempontok is érvényesülhetnek. Az elvi álláspont ebben a dologban az, hogy nálunk mindent szabadalommá változtattak. Egyesek szabadalma lett már a művészet is. Összeül egy bölcs kupaktanács és egyszeri meghall­gatás után kimondja , hogy te lehetsz mű­vész, te meg nem lehetsz. Persze, hogy ily viszonyok közt az egyéni érdek könnyen érvényesül. Mintha a művészetre iparenge­dély kellene. Ez olyan, mintha költőknek, szobrászoknak, festőknek előbb hatósági en­gedélyt kellene kérniük arra, hogy dalolhas­sanak, faraghassanak és festhessenek. Semmi csodálandó sincs abban, hogy ily iparengedélyezési rendszer mellett a színi iskolák közt háború keletkezik s az egyik a másiknak növendékeit a pályáról kiszorí­tani akarja. A művészet az a tér, hol szabad a ver­seny. És silány ott a művészet, hol igazi ringek szabadalmakat adhatnak, vagy meg­tagadhatnak. MAGYAR SZÓ Budapest, április 1. be is fejezik a kereskedelmi tárczát s akkor a vallás- és közoktatásügyi tárcza fog következni. Mint értesülünk, indítványozni fogják, hogy a költség­­vetési vita szakíttassék meg s szombatra a konverzió­javaslat tűzessék napirendre. Hol a kamat ? A pénzügyminiszter a napokban jelentést tett közzé, mely szerint a magyar koronához tartozó állami pénztá­raknál 1901. évi október 1-től deczember végéig előfordult bruttó­ bevételek és kiadá­sok az 1900. évben ugyanazon időszak alatt elért eredményekhez viszonyítva, 72.302.076 koronával kedvezőtlenebbek. A jelentésre vonatkozólag az a megjegyzésünk, hogy az ország nem ilyen és nem erre a jelentésre kiváncsi. Van Magyarországnak immár több, mint 700 millió korona pénztári fölöslege, mely részben saját szekrényeiben, részben bankoknál, részben előlegek gyanánt van kiadva. Mi van a pénz ama részének kamataival, amely gyümölcsözőleg van el­helyezve? Miért nem gyümölcsözteti az egész 700 milliót a pénzügyminiszter ? Ez huszon­egymillió korona évi kamat lenne, csak há­rom százalékot véve kamatlábul. Miért nem erről a kamatról közöl kimutatást a pénz­ügyminiszter ? Hol van ez a kamat ? Hol vannak a milliók ? Elköltetett-e a kamat, fizetik-e általában ? Erre vonatkozólag kel­lene sietni a felvilágosítással, de ezt nem teszi Lukács pénzügyminiszter, pedig itt évi 21 millióról van szó. Akkora összegről, mel­lyel — hogy csak példával szolgáljunk — hozzá lehetne fogni az 1848 évi XX. törvényczikk végrehajtásához. Valóban meg­döbbentő állapot. És még inkább megdöb­bentő, hogy sem a parlament, sem a sajtó nem kiváncsi arra, hova lesz ez a roppant összeg ? Ez azonban csak egy okkal több arra, hogy mi kérdezzük, hova lesz a ka­mat? hogy mi követeljünk elszámolást a suba alatt kezelt milliókról. 78. szám. 3 íz 1848. évi XX. torványczikk és az autonómia. E lapokban olvastam, hogy a tiszántúli gazdag ref. egyházaknak látszólag az 1848. évi XX. törvényczikk végrehajtása nincsen ínyükre és pedig egyrészről azért, mert anyagi jólétnek örvendvén, a törvény végre­hajtásának szükségét nem érzik, másrészről pedig azért, mert attól félnek, hogy a tör­vény végrehajtásának az autonómia fog ál­dozatául esni. A tiszai egyházak álláspontja a kérdés egyik részére nézve a köznép gondolkozá­sának felel meg, de nem nélkülözi az arisz­tokratikus felfogást sem. A tiszai egyházak az említett felfogással épp oly állást foglalnak el az egyház egye­temében, mint amily álláspontra a baranyai szegény egyházakban élő vagyonos paraszt helyezkedik. A baranyai gazdag paraszt sem törődik azzal, hogy a vagyoni különbségeket nem ismerő egyházi adózási rendszer az egyház szegény sorsú tagjainak anyagi exisztencziá­­ját fenyegeti, megelégszik, hogy ő az adót anyagi erejéhez képest elbírja. Miért törekednek oda, hogy az adózási rendszer a teherviselési képesség elvére alapíttassék, — hiszen ha ennek az elvét fogadja el, úgy ő esetleg még rosszabbul jár, mert valószínű, hogy adóterhe még pár forinttal, — bár alig érezhető megter­­heltetésével, — de mégis szaporodnék. Ez az igazi parasztos felfogás, — amely azonban arra való tekintettel, hogy az igazi arisztokraták sem szoktak a szegény nép bajaival törődni — nemcsak parasztos, de arisztokratikus jellemvonást is hord magán. E tények különben azt igazolják, hogy kevesen bírnak az önérdek alacsony szem­pontjából a közérdek magas régióiba emel­kedni. Kevesen gondolják meg, hogy a számos szegény egyház létfeltételeinek biztosításá­val többet használunk a protestantizmusnak, mint hogy­ha a kisebb számú gazdag egy­ház indolenéziája mellett a szegény egyhá­zakat veszni hagyjuk. Holott a számos sze­gény egyház érdekeinek istápolása végered­ményben az egész protestantizmusnak ahoz az erőhöz jutásához vezet, mely erőből már meglehetősen veszített. Nem gondolja meg az a gazdag kálvinista paraszt azt sem, hogy az élet nehézségeivel küzdő egyháztagok érdekeinek megóvásából az egyes egyházközségek és az egyház egye­teme is hasznot látnak. Nem gondolja meg, mert kebelében nagyobb az önzés, mint az egyháznak őszinte szeretete. Az autonómia sorsa miatt való aggódást azonban, a protestáns egyház életében e!ő­ A képviselőház ülése. A képviselő­ház április hó 3-án, csütörtökön, d. e. 10 órakor ülést tart. Közös miniszteri értekezlet Mint Bács­­ből táviratoztak: Széll­­ Kálmán miniszter­elnök ma délben, Lukács László pénzügy­­miniszter pedig már tegnap este Bécsbe érkezett. A miniszterek részt vettek a ma délután három órakor tartott közös minisz­teri értekezleten, melyet a hadügyminiszter gyöngélkedésére való tekintettel a hadügy­minisztériumban tartottak. — Horánszky Nán­dor kereskedelemügyi miniszter ma délben szintén Bécsbe érkezett. A konverzió. A képviselőház csütörtöki ülésé­ben folytatni fogják a kereskedelmi tárcza költség­vetésének tárgyalását. Lehet, hogy már csütörtökön sünkre törekesznek : úgy tudom, úgy ér­­­­zem­, hogy ez az igazi jócselekedet. Ha én, méltatlan szolgája az én Uramnak, Istenem­nek — nem így cselekedném : nem hűtlen szolga volnék-e én? De igen: gonosz szolga, istentelen pásztor, akitől mi jót se tanulhat­nának az én báránykáim, és bizony, nagy lenne az én büntetésem. Bodony Márton zokogva csókolta meg a lelkész jobbját. — Mióta beteg a te fiad, Márton? — Négy nap óta, atyám. Azóta inkább holt, mint eleven; sárga, mint a szűrt viaszk, gyors a pihegése, forró a lehelete, nem ismer meg senkit, még az édes szülőjét sem: nem szól, csak jajukol, nyög, mint a gerle, véresre harapdálja megcserepesedett ajkát. A lelkész ezalatt felöltözött, bő köpenyt terített magára, magához vette fegyverét,­ egy kis bőrtáskát és készült megviaskodni a halállal, hogy jót tegyen felebarátjával, aki őneki ellensége volt. II. Régi idők, szomorú idők. Reszketett a kéz, mely a poros, melyette jegyzeteket irta; reszketek én is, aki ezeket utána írom. I. Leopold uralkodott, félszázados volt Magyarországon az önkényuralom. Keresett, munkás ember volt a hóhér, csendesek, el­hagyottak a szabadsághoz hű magyarok lakásai, tele emberrel, jajjal a penészes bör­tönök. A török rabbá tette a nemzetet, a német rabbá is, szolgává is; a török csak a testet hajtotta igába, a németnek kellett a test is, a lélek i* Sulyosak voltak, Uram, a te próbáid, ke­mények a te ostorcsapásaid. Sokféle istenátok alatt nyögött ez a nem­zet, de legnagyobb átok volt az, mely a lelkiismeretet feszitette kinpadra és a krisz­tusi szeretet nevében hurczolta hóhérpal­los alá.* Két hét múlt el az első részben elmon­dott események után. Ismét éjszaka volt, — sötét éjszaka. Szülődön nem aludt senki. A kálvinisták ott álltak — asszony, ember — a papjuk háza előtt, körülfogva azt mint egy eleven sövénykép. Az utcza közepén idegenek zajongtak, — a szomszéd falubeliek. Két barát volt a ve­zetőjük s megrohanni készültek azt az em­ber­fallal védett szerény külsejű házat, hogy törvényszékre, halálra hurczolják azt a papot, azt a kálvinista papot, aki meg merte ta­gadni a római pápát és azt meri hirdetni, hogy az nem az idvesség hűbérese, hanem egy lelki sötétségben tévelygő szolgahad fejedelme. Nagy bűn ez, de még egyéb bűne is volt. Vásározott az ördöggel, eladta neki az emberek lelkeit, istentelen tudományért. Erre hiteles tanú is van : a Bodony Márton. Érdemes emberek előtt vallotta, hogy mi­kor a feleségét gyógyította, az ördöggel együtt készítette az orvosságot. Az ördög a saját véréből is eresztett az orvosság közé, azzal a szer gyógyerejét is fokozta, meg az eljegyzést is megpecsételte. De volt is dolga a tisztelendő plébános urnak, mig meg tudta törni a sátán ha­talmát De nemcsak Bodony Márton feleségét, hanem sok-sok beteget meggyógyított a tisz­­teletes prédikátor : pápistát, kálvinistát egy­aránt. A napnál világosabb, hogy ilyen tu­dományt nem árulnak Genfben, azt az ör­dögök fejedelme importálta. ... A feldühösített támadók egy csomó halomra hordott szalmát gyújtottak meg az utcza közepén. — Megégetjük a boszorkány papotokat ! Agyonverünk titeket, ha ellenünkbe álltok ! — kiabáltak össze-vissza. Azok a sápadt, komorarczu emberek még összébb tömörültek, száz meztelen kar emelkedett a levegőbe. Ez a halálra elszánt emberek fenyegetése volt. — Velünk az Isten ! Húzzuk ki vac­ká­­ból a gyehennára való boszorkányt, a Má­­riatagadó eretneket, — lármázott az egyik barát és megindult a kapu felé. Hömpölygött utána a zajongó tömeg. Az a szorosan álló emberfal megmozdult, hogy a támadókra vesse magát, de meg­­előzte őket a két komondor, a Kormos meg a Bujzer. Annyit már tudunk róluk, hogy nem megvetendő ellenségek. A következő pillanatban a földön hevert a két barát, kihámozva a csuhájából. Az a két érdemes eb ki tudta választani a legnagyobb ellenséget. — Kormos, Bujzer! Ne bántsátok azokat az embereket, — hallatszott az a jól ismert erős, mély hang. A lelkész tiszteletgerjesztő alakja meg­jelent az embertömeg előtt. — íme önkényt adom kezeitekbe maga­­­­mat, hogy jóllakjék bennetek az a telhető t-

Next