Magyar Szó, 1902. május (3. évfolyam, 103-127. szám)
1902-05-01 / 103. szám
Május 1. f Magyarországhoz való viszonyunk, sajnos, már régóta nélkülözi azt a biztos és állandó alapot, melyre a kereskedelemnek és forgalomnak mind a két részén szüksége van. Az a suppletórium, mely létrehozatott, megóvott bennünket egy Ausztriára és Magyarországra egyaránt aggasztó válság hirtelen bekövetkezésétől, de nem akadályozhatta meg bizonyos csorbulását a bizalomnak abban, hogy ez a suppletórium a viszonyok állandó alakulatára lesz visszavezethető. A közös vámterület fentartását illetőleg a miniszter reméli, hogy a két kormány fáradozásainak sikerülni fog mindkét részre elfogadható megoldást találni, hogy a két államközi viszony és a monarchia teljes kereskdelmi politikai akcióképessége a külfölddel szemben biztosíttassék. Minden körülmények közt sürgősen kívánatos, hogy a döntés mielőbb megtörténjék akár így, akár úgy, mert a kínos és bénító bizonytalanság mindenesetre a legnagyobb baj. Az autonóm vámtarifára vonatkozó tárgyalások még nincsenek befejezve. Az irány azonban adva van. Az új tarifának egyaránt biztosítania kell a két állam mezőgazdasági és ipari érdekeit és ezért nem lehet egyoldalú jellege. Nem követhetjük a kereskedelmi elszigeteltség politikáját, hanem igyekeznünk kell az adott gazdasági viszonyok közt a lehető legjobbat elérni. Készek vagyunk a közösség fentartása érdekében áldozatokat hozni, bár csak abban a mértékben, amelyben a másik részről hasonló jóindulatú szándékkal találkozunk. (Tetszés.) Igazságos, őszinte vám- és kereskedelmi szövetséget akarunk és oly vámtarifát, mely mindkét fél érdekeit méltányosan kiegyenlti. A szerződésszerű védtelenség állapotába azonban nem juttathatjuk magunkat. Katonai ügyek. 0. Budapest, április 30, A honvédelmi költségvetés tárgyalása alkalmával máris hallottunk, különösen Szemere Miklós részéről oly kívánságokat, amelyek a hadsereg jelenlegi gyakorlati szabályzatának reformjára vonatkoznak. Ezeket a kívánságokat annál nagyobb megelégedéssel vettük tudomásul, mert álláspontunkkal is teljesen megegyeznek. Elsőrendű katonai szükséglet a katonának a testi viszontagságok kibírására való rászoktatása, mert katonáóknál az igazi testi treining jóformán hiányzik, mert a katonának csak egyetlen szervet, lábizmait erősítjük, de ezt is csak a parádé kedvéért, hogy lábait feszesen kirúgja és diszlépésekben tudjon járni. A gyaloglás egyéb tényezőit, a tüdőt és szivet megveti a katonai szabály MAGYAR SZÓ. zat, ugy hogy egy szuronyroham után a katona teljesen elfulladva és magával tehetetlenül ér az ellenség elé. Fölötte nagy hibának jeleztük azon köztudomású tényt is, hogy csak a nyugodt iskolai czéllövést, üres formalitásokat tanul a katona, de egyáltalában nem fektetnek súlyt arra, hogy a katonából minden körülmények között biztos czéllövőt képezzenek. A mai kiképzés állapotában megtörténik az is, hogy egy század katona közül embermagasságnyi és századszélességű czélnál és gyorstüzelés mellett csak három-négy ember talál, ami a czéllövési képesség és tűzfegyelem teljes hiányára vall. Minden katonából biztos czéllövőt kell képezni, ezt a régi állításunkat ismételjük, mert csak abban az esetben fogja fegyverét büszkeséggel és kedvvel kezelni, s bizonnyal csak akkor fog lőni, amikor a biztos czél kínálkozik. Testi tréning, tűzfegyelem és biztos czéllövés azok a tulajdonságok, amelyek a katonának föltétlenül szükségesek és csak az a hadsereg megbízható, mely ezen tulajdonságokkal biró katonákból alakul. De mindenek fölött kívántatik nemzeti önérzet és hazafias hivatástudata. Ezt pedig hiába keressük hadseregünkben. —! Állásomat? Oh, te bobó! Az egész tisztikar mellettem van! — felelé büszkén a férfiú. — A bajban nem fog ismerni egyik se; önzővé lesz minden ember, ha a veszély fenyeget. Egy hivatalszolga kopogtatott és lépett be az ajtón. —* A főnök ur kéreti Bende urat, — monda és távozott. Károly kissé meghökkent. — Vájjon mit akar ? — töprengett magában, amig készülődött. A főnök elég barátságosan fogadta, hellyel kínálta meg. — Egy kis közlendőm volna, Bende úr. A magas minisztérium elrendelte, hogy terjesszem fel azokat, akiket a legközelebbi kinevezéskor figyelembe vehetők. Ámde a minisztériumnak tudomása van azokról az összejövetelekről, amelyekben a tisztviselők újabban gyakran részt vesznek. Ezek nagyon alkalmasak arra, hogy az egyeértést megbontsák, hogy általános elégületlenséget szüljenek; a lázító tisztviselőket ki kell hagynom felterjesztésemből. Hallottam, hogy valami feliratot is terveznek, sőt, hogy ön az elégedetlenek vezére, szónoka is ön lesz. Bende, az államtitkár úr ő méltósága az ön atyja jóakaróm, mielőtt tehát önt is kihagynám a felterjesztésből, szeretném tudni biztosan, igaz-e az, amit mondanak ? És szúrós szemeivel ránézett a fiatal emberre. — Igen. — Sajátságos hivataltársai eddig már majdnem mind jártak nálam, de az összejövetelekről mit sem akarnak tudni. Akárkit kérdeztem meg, mind azt mondja, hogy csak a kíváncsiság vezette a gyűlésekre, de eszeágában sem volt elégedetlenkedni. Fiatal barátom vigyázzon. Ennek következményei kissé kellemetlenek lennének. Jobb szeretném magam is, ha őméltósága fiát nem kellene kihagynom a kinevezendők közül, ha nem ő szerepelne egyedül az elégültséget szitok között. Ez önnek állásába kerülhet. Arra nincs megbízatásom, hogy detektív módjára nyomozzak; megelégszem azzal, amit ön mond. Talán önt is kíváncsiság vezérelte az értekezletre ? — Nem vonom vissza szavamat. — Ne felejtse, hogy apjának is súlyos kellemetlenséget szerezhet. Az ő állása kényes. Ha nyilvánosságra jó, hogy fia lázit, mit mondanak majd ellenségei ? Ön tönkre teheti önmagát, de apjának ártani nincs joga. Ezzel tartozik szülőjének. S aztán láthatja, hogy azok, akikért harczol, máris cserben hagyták. Károly egy Alpest érzett mellére nehezedni, szemei előtt mintha minden égni kezdett volna, vörös tűzkarikák suhantak el a levegőben. Nagyot sóhajtott, letörölte a verítéket a homlokáról. — Igen, főnök úr,csak a kíváncsiság vezetett ama gyűlésekbe. — És az nem igaz, hogy ön írja meg a felhívást, hogy ön vezeti a küldöttséget? — Nem írom meg, s nem vezetek küldöttséget. — No, annak örvendek! — szólt elégedetten a főnök. Köszönöm, csak ennyit akartam tudni. Kinevezése hamar itt lesz, megérdemli, derék, szorgalmas ember. — Köszönöm, lemondok állásomról. 103. szám.3 A képviselőház ülése, Budapest, április 30. Nem hiába teltek meg zsúfolásig a karzatok, de volt is miben gyönyörködni a hallgatóságnak. Nessi Pál beváltotta tegnap tett ígéretét és éles hangon rontott neki a hadsereg német szellemének. Állandó derültségben tartotta a képviselőházat Rákosi Viktor, aki ötletes és szellemes beszédben kelt síkra az önálló nemzeti hadsereg mellett. Eletet találtak. Nagy hatást ért el a hármas szövetségről mondott komoly szavaival. A Habsburg-dinasztia —úgymond —nem támaszkodhat sem a németségre, sem a csehekre, egyedül a magyarságra. A magyarságot kellene hatalmassá tennie, mert ez a dinasztiának létérdeke. Nem szavaz meg egy filért sem ennek a hadseregnek, amelynek szelleme a német, zászlaja a feketesárga, és muzsikája a Gotterbalte. Amikor azt látjuk, hogy egész járásokból kivándorolt a férfinép, amikor milliók nyomorúságot szenvednek: bűn tőlünk idegen hadseregnek fillért is áldozni. Gyárakat, műhelyeket építsünk, de nem kaszárnyákat. Ezzel fejezte be: Az egész ellenzék tapsolt és éljenzett Rákosi Viktor fejtegetéseinek. Több személyes jellegű fölszólalás is történt. Münnich Aurél Rákosi ama megjegyzésén ütődött meg, hogy ő minden kormányt támogat. Beismeri ezt oly értelemben mert nem tud elképzelni olyan kormányt, amely a nemzet jogait föladná. Rákosi viszonválasza után még Kubik Béla támadta Münnichet személyes kérdésben. Nem fogad el tőle kioktatást a közjogban. Ez volt a lényege a felszólalásnak. Egy óra után emelkedett szólásra Fejérváry Géza honvédelmi miniszter. Mindenekelőtt a honvédség magyar szellemét vitatta. Nessi Pálra hivatkozott, aki a honvédségben szolgált. Nessi tudja legjobban, hogy a honvédséget magyar szellemben nevelik. Tóth Jánosnak is kijutott. Tóth János, — mondotta szemrehányóan a miniszter, — nem a honvédségnél, hanem a közös hadseregben szolgált. Mit tud ő tehát a honvédség szelleméhez ? Bőven foglalkozott a miniszter Szemere Miklós beszédével. Azt az állítását, hogy a Mauser-fegyverek, többet érnek, mint a Manlicher-fegyverek, kétségbe vonta. Szemere Miklósnak azt az indítványát, hogy már az iskolákban tanítsák az ifjúságot a czéllövészetre, teljesen méltányolja. De keresztülvihetőnek most nem tartja. A katonai büntetőtörvénykönyv elkészítését a jobboldal tetszése mellett kilátásba helyezte. Rákosi Viktornak azt válaszolta, hogy felfelé ő is, mint minisztertársai is, megmondják az igazat, megmondják a nemzet óhajait és vágyait. De az országnak és nem a függetlenségi pártnak érdekeit képviselik. Az ellenzék tiltakozott. Megvédte a miniszter a dinasztia tagjait a magyartalanság vádja ellen. Rákosi Viktor közbeszólott : Még a kvóta arányában sem tudnak a dinasztia tagjai magyarul. — Hát perszentekre ezt nem számítottam ki. Pattogott Fejérváry miniszter. A miniszter beszéde után jobbról éljenzés, a szélsőbaloldalról pedig a rég nem hallott „Hoch!“ hangzott fel. Tóth János személyes kérdés czímén történt felszólalása és a miniszter viszonválasza után az elnök bezárta az ülést. Az ülés elején megválasztották úgy a kvótabizottságnak, mint a delegácziónak a tagjait. A mai ülésről szóló részletes tudósításunk a következő: Gróf Apponyi Albert nyitotta meg az ülést. A napirend első tárgyát a delegácziók és a kvótabizottság tagjainak megválasztása képezte. A választások előtt Kossuth Ferencz kijelentette, hogy a függetlenségi párt elveihez híven a delegácziók tagjainak választásaiban részt nem vesz. A választások során a kvótának újból megállapítása tárgyában kiküldött országos bizottságba beválasztattak: Fáik Miksa, gróf Hadik János, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hódossy Imre, Josipovich Géza, Láng Lajos, Major Ferencz, Scitovszky János, gróf Tisza István. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos biz. tagjai lettek: rendes tagok: gróf Andrássy Gyula, gróf Andrássy,Tivadar, Beksics Gusztáv, Berzeviczy Albert, Bolgár Ferencz, báró Dániel Ernő, Dániel Gábor, Dedovics György, Dókus Ernő, Faik Miksa, Fíuger Károly, Francisci Henrik, gróf Sladik-Barkóczy Endre, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hódossy Imre, Holló Lajos, Jakabffy Imre, Josipovich Imre, Klobusitzky János, Kristóffy József, Kubinyi Géza, Láng Lajos, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Okolicsányi László, Pap Géza, Perczel Dezső, Rakovszky István, Rosenberg Gyula, Spever Ferencz, Szemera Miklós, Szentiványi Árpád, Szerb György, Tallián Béla,gróf Teleki Sándor, gróf Tisza István,