Magyar Szó, 1902. május (3. évfolyam, 103-127. szám)

1902-05-01 / 103. szám

Május 1. f Magyarországhoz való viszonyunk, sajnos, már régóta nélkülözi azt a biztos és állandó alapot, melyre a kereskedelemnek és forgalomnak mind a két részén szüksége van. Az a suppletórium, mely létrehozatott, megóvott bennünket egy Ausztriára és Magyarországra egyaránt aggasztó válság hirtelen bekövetkezésétől, de nem akadályozhatta meg bizo­nyos csorbulását a bizalomnak abban, hogy ez a suppletórium a viszonyok állandó alakulatára lesz visszavezethető. A közös vámterület fentartását ille­tőleg a miniszter reméli, hogy a két kormány fára­dozásainak sikerülni fog mindkét részre elfogadható megoldást találni, hogy a két állam­köz­i viszony és a monarchia teljes kereskdelmi politikai akc­ió­­képessége a külfölddel szemben biztosíttassék. Min­den körülmények közt sürgősen kívánatos, hogy a döntés mielőbb megtörténjék akár így, akár úgy, mert a kínos és bénító bizonytalanság mindenesetre a legnagyobb baj. Az autonóm­ vámtarifára vonat­kozó tárgyalások még nincsenek befejezve. Az irány azonban adva van. Az új tarifának egyaránt bizto­sítania kell a két állam mezőgazdasági és ipari érdekeit és ezért nem lehet egyoldalú jellege. Nem követhetjük a kereskedelmi elszigeteltség politikáját, hanem igyekeznünk kell az adott gazdasági viszo­nyok közt a lehető legjobbat elérni. Készek vagyunk a közösség fentartása érdekében áldozatokat hozni, bár csak abban a mértékben, amelyben a másik részről hasonló jóindulatú szándékkal találkozunk. (Tetszés.) Igazságos, őszinte vám- és kereskedelmi szövetséget akarunk és oly vámtarifát, mely mind­két fél érdekeit méltányosan kiegyen­lti. A szerző­désszerű védtelenség állapotába azonban nem juttat­hatjuk magunkat. Katonai ügyek. 0. Budapest, április 30, A honvédelmi költségvetés tárgyalása al­kalmával már­is hallottunk, különösen Sze­mere Miklós részéről oly kívánságokat, amelyek a hadsereg jelenlegi gyakorlati szabályzatának reformjára vonatkoznak. Ezeket a kívánságokat annál nagyobb megelégedéssel vettük tudomásul, mert ál­láspontunkkal is teljesen megegyeznek. Elsőrendű katonai szükséglet a katonának a testi viszontagságok kibírására való rá­­szoktatása, mert katonáóknál az igazi testi treining jóformán hiányzik, mert a katoná­nak csak egyetlen szervet, lábizmait erősít­jük, de ezt is csak a parádé kedvéért, hogy lábait feszesen kirúgja és diszlépésekben tudjon járni. A gyaloglás egyéb tényezőit, a tüdőt és szivet megveti a katonai szabály­ MAGYAR SZÓ. zat, ugy hogy egy szuronyroham után a katona teljesen elfulladva és magával tehe­tetlenül ér az ellenség elé. Fölötte nagy hibának jeleztük azon köz­tudomású tényt is, hogy csak a nyugodt iskolai czéllövést, üres formalitásokat tanul a katona, de egyáltalában nem fektetnek súlyt arra, hogy a katonából minden körül­mények között biztos czéllövőt képezzenek. A mai kiképzés állapotában megtörténik az is, hogy egy század katona közül ember­­magasságnyi és századszélességű czélnál és gyorstüzelés mellett csak három-négy ember talál, ami a czéllövési képesség és tűzfegye­­lem teljes hiányára vall. Minden katonából biztos czéllövőt kell képezni, ezt a régi állításunkat ismételjük, mert csak abban az esetben fogja fegyverét büszkeséggel és kedvvel kezelni, s bizon­­nyal csak akkor fog lőni, amikor a biztos czél kínálkozik. Testi tréning, tűzfegyelem és biztos czél­­lövés azok a tulajdonságok, amelyek a ka­tonának föltétlenül szükségesek és csak az a hadsereg megbízható, mely ezen tulajdon­ságokkal biró katonákból alakul. De minde­nek fölött kívántatik nemzeti önérzet és hazafias hivatástudata. Ezt pedig hiába ke­ressük hadseregünkben. —! Állásomat? Oh, te bobó! Az egész tisztikar mellettem van! — felelé büszkén a férfiú. — A bajban nem fog ismerni egyik se; önzővé lesz minden ember, ha a veszély fenyeget. Egy hivatalszolga kopogtatott és lépett be az ajtón. —* A főnök ur kéreti Bende urat, — monda és távozott. Károly kissé meghökkent. — Vájjon mit akar ? — töprengett magá­ban, amig készülődött. A főnök elég barátságosan fogadta, hel­­­lyel kínálta meg. — Egy kis közlendőm volna, Bende úr. A magas minisztérium elrendelte, hogy ter­­jes­szem fel azokat, akiket a legközelebbi kinevezéskor figyelembe vehetők. Ámde a minisztériumnak tudomása van azokról az összejövetelekről, amelyekben a tisztviselők újabban gyakran részt vesznek. Ezek na­gyon alkalmasak arra, hogy az egyeértést megbontsák, hogy általános elégületlensé­­get szüljenek; a lázító tisztviselőket ki kell hagynom felterjesztésemből. Hallottam, hogy valami feliratot is terveznek, sőt, hogy ön az elégedetlenek vezére, szónoka is ön lesz. Bende, az államtitkár úr ő méltósága az ön atyja jóakaróm, mielőtt tehát önt is kihagy­nám a felterjesztésből, szeretném tudni biz­tosan, igaz-e az, amit mondanak ? És szúrós szemeivel ránézett a fiatal em­berre. — Igen. — Sajátságos­­ hivataltársai eddig már majd­nem mind jártak nálam, de az összejövete­lekről mit sem akarnak tudni. Akárkit kér­deztem meg, mind azt mondja, hogy csak a kíváncsiság vezette a gyűlésekre, de esze­ágában sem volt elégedetlenkedni. Fiatal barátom vigyázzon. Ennek következményei kissé kellemetlenek lennének. Jobb szeret­ném magam is, ha őméltósága fiát nem kel­lene kihagynom a kinevezendők közül, ha nem ő szerepelne egyedül az elégültséget szitok között. Ez önnek állásába kerülhet. Arra nincs megbízatásom, hogy detektív módjára nyomozzak; megelégszem azzal, amit ön mond. Talán önt is kíváncsiság ve­zérelte az értekezletre ? — Nem vonom vissza szavamat. — Ne felejtse, hogy apjának is súlyos kellemetlenséget szerezhet. Az ő állása ké­nyes. Ha nyilvánosságra jó, hogy fia lázit, mit mondanak majd ellenségei ? Ön tönkre teheti önmagát, de apjának ártani nincs joga. Ezzel tartozik szülőjének. S aztán lát­hatja, hogy azok, akikért harczol, máris cserben hagyták. Károly egy Alpest érzett mellére nehe­zedni, szemei előtt mintha minden égni kezdett volna,­ vörös tűzkarikák suhantak el a levegőben. Nagyot sóhajtott, letörölte a verítéket a homlokáról. — Igen, főnök úr,­­csak a kíváncsiság ve­zetett ama gyűlésekbe. — És az nem igaz, hogy ön írja meg a felhívást, hogy ön vezeti a küldöttséget? — Nem írom meg, s nem vezetek kül­döttséget. — No, annak örvendek! — szólt elégedet­ten a főnök. Köszönöm, csak ennyit akar­tam tudni. Kinevezése hamar itt lesz, meg­­érdemli, derék, szorgalmas ember. — Köszönöm, lemondok állásomról. 103. szám.3 A képviselőház ülése, Budapest, április 30. Nem hiába teltek meg zsúfolásig a kar­zatok, de volt is miben gyönyörködni a hallgatóságnak. Nessi Pál beváltotta tegnap tett ígéretét és éles hangon rontott neki a hadsereg­ ném­et­ szellemének. Állandó derültségben tartotta a képviselő­házat Rákosi Viktor, aki ötletes és szelle­mes beszédben kelt síkra az önálló nem­zeti hadsereg mellett. Eletet találtak. Nagy hatást ért el a hármas­ szövetségről mon­dott komoly szavaival. A Habsburg-dinasztia —úgymond —nem támaszkodhat sem a németségre, sem a cse­­hekre, egyedül a magyarságra. A magyar­ságot kellene hatalmassá tennie, mert ez a dinasztiának létérdeke. Nem szavaz meg egy filért sem ennek a hadseregnek, amely­nek szelleme a német, zászlaja a fekete­sárga, és muzsikája a Gotterbalte. Amikor azt látjuk, hogy egész járásokból kivándorolt a férfinép, amikor milliók nyomorúságot szenvednek: bűn tőlünk idegen hadseregnek fillért is áldozni. Gyárakat, műhelyeket építsünk, de nem­ kaszárnyákat. Ezzel fe­jezte be: Az egész ellenzék tapsolt és éljenzett Rákosi Viktor fejtegetéseinek. Több személyes jellegű fölszólalás is tör­tént. Mü­nnich Aurél Rákosi ama megjegy­zésén ütődött meg­, hogy ő minden kor­mányt támogat. Beismeri ezt oly értelemben mert nem tud elképzelni olyan kormányt, amely a nemzet jogait föladná. Rákosi vi­szonválasza után még Kubik Béla támadta Münnichet személyes kérdésben. Nem fogad el tőle kioktatást a közjogban. Ez volt a lényege a felszólalásnak. Egy óra után emelkedett szólásra Fejérváry Géza honvédelmi miniszter. Mindenekelőtt a honvédség magyar szel­lemét vitatta. Nessi Pálra hivatkozott, aki a honvédségben szolgált. Nessi tudja legjobban, hogy a honvédséget magyar szellemben nevelik. Tóth Jánosnak is kijutott. Tóth János, — mondotta szemrehányóan a miniszter, — nem a honvédségnél, hanem a közös had­seregben szolgált. Mit tud ő tehát a hon­védség szelleméhez ? Bőven­ foglalkozott a miniszter Szem­ere Miklós beszédével. Azt az állítását, hogy a Mauser-fegyverek, többet érnek, mint a Manlicher-fegyverek, kétségbe vonta. Szemere Miklósnak azt az indítványát, hogy már az iskolákban tanítsák az ifjúságot a czéllövé­­szetre, teljesen méltányolja. De keresztül­­vihetőnek most nem tartja. A katonai büntetőtörvénykönyv elkészíté­sét a jobboldal tetszése mellett kilátásba helyezte. Rákosi Viktornak azt válaszolta, hogy fel­felé ő is, mint minisztertársai is, megmond­ják az igazat, megmondják a nemzet óhajait és vágyait. De az országnak és nem a füg­getlenségi pártnak érdekeit képviselik. Az ellenzék tiltakozott. Megvédte a miniszter a dinasztia tagjait a magyartalanság vádja ellen. Rákosi Viktor közbeszólott : Még a kvóta arányában sem tudnak a dinasztia tagjai magyarul. — Hát perszentekre ezt nem számítot­tam ki. Pattogott Fejérváry miniszter. A miniszter beszéde után jobbról éljenzés, a szélsőbaloldalról pedig a rég nem hallott „Hoch!“ hangzott fel. Tóth János személyes kérdés czímén tör­tént felszólalása és a miniszter viszon­válasza után az elnök bezárta az ülést. Az ülés elején megválasztották úgy a kvóta­bizottságnak, mint a delegácziónak a tagjait. A mai ülésről szóló részletes tudósításunk a következő: Gróf Apponyi Albert nyitotta meg az ülést. A napirend első tárgyát a delegácziók és a kvóta­­bizottság tagjainak megválasztása képezte. A válasz­tások előtt Kossuth Ferencz kijelentette, hogy a függetlenségi párt elveihez híven a delegácziók tag­jainak választásaiban részt nem vesz. A választások során a kvótának újból megállapítása tárgyában kiküldött országos bizottságba beválasztattak: Fáik Miksa, gróf Hadik János, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hódossy Imre, Josipovich Géza, Láng Lajos, Major Ferencz, Scitovszky János, gróf Tisza István. A közös ügyek tárgyalására kiküldött országos biz. tagjai lettek: rendes tagok: gróf Andrássy Gyula, gróf Andrássy,Tivadar, Beksics Gusztáv, Berzeviczy Albert, Bolgár Ferencz, báró Dániel Ernő, Dániel Gábor, Dedovics György, Dókus Ernő, Faik Miksa, Fíuger Károly, Francisci Henrik, gróf Sladik-Barkó­­czy Endre, Hegedűs Sándor, Hieronymi Károly, Hódossy Imre, Holló Lajos, Jakabffy Imre, Josipo­vich Imre, Klobusitzky János, Kristóffy József, Ku­­binyi Géza, Láng Lajos, Miklós Ödön, Münnich Aurél, Okolicsányi László, Pap Géza, Perczel Dezső, Rakovszky István, Rosenberg Gyula, Spever Ferencz, Szemera Miklós, Szentiványi Árpád, Szerb György, Tallián Béla,­­gróf Teleki Sándor, gróf Tisza István,

Next