Magyar Szó, 1902. június (3. évfolyam, 127-152. szám)

1902-06-01 / 127. (128.) szám

HARMADK ÉVFOLYAM. 127. ««rám. SlöCüoíósi­­ ur £$6sz évre ... 28 km­.,— £ li Tel­étre _ _ 14 „ — „ Regyederre ' 7 ■"Így üócarrt, 2 j, 40 », •folyassiára... S fillér. iO „ Szertersntóség VI . Tejáz-feciút üg. Politikai napilapé Felelős szerkesztő: Dr. PALYI 20 £. Budapest, 1902. . . . jy. .—i—y------------­Apróh­irdetések Ára? Egy szó ... _ 4 fillér Vastagabb betű­rőlM 8 fHlár Hirdetések fürssabás­­ szerint Megjelek­ minden nap. Kiadóhivatal: VI., Teréz­ körút 62. Vasárnap, jimlua 1. Egy történelmi asszony. Budapest, május 81. Ravatalod fekszik, ezüst csipkék kö­zött, Erdély nagyasszonya. Magyarország hölgyei, akik szigetekben nemes érzel­meket, telketekben fenkölt gondolatokat őriztek a haza, a családi szentély s az emberiség számára,— rajongd pillantást vessetek az elhunyt báró Bánffy Dá­­nielne tűnő alakja­­ után! Mert ő egyike volt a legnemesebbeknek, a legkiválób­­b­aknak, a legnagyobbaknak ama nők között, akiknek alakját a történelem eszményi magaslatra emeli az utókor előtt. Hazánkban csak Lorántffy Zsuzsanna alakját találjuk hozzája hasonlónak, ha összehasonlítást keresünk. Báró Bánffy Dán­ieln­él született léozfalvi Gyárfás Anna, olyan nő, olyan hitves, olyan anya, olyan honleány, s olyan, minden jó, szép és nemes iránt fogékony lelkű emberbarát volt, aminőnek mását a maga tökéletességében hiába kutatnék a mai asszonyok között. A régi világ szivünkhöz szóló, bájos, utánozhatatlan ana médiája volt az elköltözött­ melódia, amely mindig fülünkbe cseng, amelyhez hasonló ma egy női léleknek, még a legjavának húrjain sem rezdül. Vannak jó asszonyok, nemes, fenkölt gondolkozású asszonyok, mintaszerű fe­leségek, kitűnő anyák, kedves, meg­nyerő, lebilincselő modorú, szellemes, eszes, okos, finomlelkű, a köznapiasság­­ból sok mindenféle jeles tulajdonságuk által kimagasló asszonyok; de olyan asszony, akiben mindez a sok, mindez a valamennyi kiválóság olyan mérték­ben egyesülne, mint egyesült báró Bánffy Dánielnében — manapság nincsen sehol A mai kor a­ kisszerüségek kora Magyarországon, s ilyen kor nem szül eszményi nőalakokat. Egy régen letűnt, magasztos korszaknak minden izében klasszikus tisztaságú maradványa volt ő; egy antik oszlop, amelyhez hasonlót nem tudnak faragni többé, s amely előtt meghatottan állunk meg mi, akiket meg­érint láttán a nagy idők lehellete. Ki volt báró Bánffy Dánielné? — kérdezzétek meg Erdélyrészt. A meg­próbáltatása napjaiban igazi, bátorszivü, áldozatra kész honleány; családja köré­ben odaadó hitves; gyermekeinek sze­rető, szigorú, gondos nevelője minden jóra, nagyra, nemesre, (legidősebb fia báró Bánffy Dezső, Magyarország volt vaskezű kormányelnöke); a művészetnek, különösen a színművészetnek támoga­tója, bőkezű pártfogója; szegényeknek jótékony, gyöngéd gyámol­í­tója; vallásá­nak, a protestáns vallásnak buzgó hive, és társaságának, a magyar előkelő kö­röknek *=­­» nagy­­ szépségénél s kiváló erényeinél fogva — hajdan ' cgillaga, hajlott korában pedig fcsodált minta­képe. Egy régi, igazi magyar nagyasszony, ősi székely családból való, aki meg tudta őrizni lelkének antik­ vonásait, anélkül, hogy az uj idők változott vi­szonyai között idegennek találta vagy láttatta volna magát. Igazi nagy szellem, nagy szív, nagy lélek, akinek minden magyar asszony, hitves, anya és hon­leány megcsókolhatta volna tisztes ruhája szegélyét: — Asszonyom, add, hogy érintésed által hozzád hasonló tehessek. Lorántffy Zsuzsanna eddig úgyszólván egyetlen példányképe volt a magyar nő, a magyar honleány tökéletességének. Báró Bánffy Dánielné Gyárfás Anna íenkölt lelkének elszálltával most majd osztozkodnia kell az elhunyttal a dics­fényen, amely eszményi alakját övezi. Most már Erdély nagyasszonyának szép, fehér feje fölött is ragyog e dicsfény. Báró Bánffy Dánielné, amíg élt,­ a hazáé, vallásáé, családjáé, s minden szépé, jóé és nemesé volt. Most már — a történelemé. Magyar nők, fonjat­ok dicskosz­ o­­ui­át* szelleműit, fenkölt homloka köré! 0 .* Az istenben boldogult báróné háromszéki 13­ nemes család ivadéka volt. Ritka szépség­ volt, mint leaoy, s e szépséget megőrizte mint asszony, sőt mint matróna is haláláig. 1842-ben ment férjhez losonczi báró Bánffy Dánielhoz, ki tevékeny részt vett az erdélyi országgyűlésen. Volt Doboka vármegye főbírája is, ez állását az unió után keresztülvitt szervezés első alispáni állásra változtatta, s­ báró Bánffy Dániel ezt a tisztet a szabadságharca végéig viselte.­­ A most elhunyt báróné a nagy idők moz­galmaiból is kivette a maga részét. Mikor 1848-ban Erdélyben a nemzeti hadsereget kezdték megalakítani s az erdélyi hölgyek ékszerü­ket, ezüstjüket fölajánlották a haza oltárára, az ak­kori hírlapokban olvashatjuk, hogy Heged­ű­s, Sándor kolozsvári ügyvédnek (Hegedűs Sándor volt keres­kedelmi miniszter képviselő atyjának) gyüjtőívén az első adakozók közt van báró Bánffy Dánielné. Ott volt az unió kimondásánál is, a kolozsvári redutban tartott országgyűlésen mint fiatal, asszony a hölgyek karzatán. Ötven év múlva, az unió kimondásának févszázados jubileumán ugyanabban a teremben részt vett az ünnepen. Roskovics Ignácz történelmi terményén, mely az unió kimondását ábrázolja, le­festette a jelenlevő hölgyek közé a bárónőt is. Az abszolutizmus alatt báró Bánffy Dániel gaz­dálkodott, az alkotmányos érában főispán volt, s 1876 ban a báróné kegyelmes asszony lett, mert az­ ura valá­­gos belső titkos tanácsosi méltóságot ka­pott.­ Tizennégy esztendővel ezelőtt, 1888 április 29-én lett özvegygv11 a báróné. A család, a következő gyászjelentést adta ki : Losonczi báró Bánffy Dezső, Magyarország nyug. miniszterelnöke, magyar­ királyi főudvar­mester és fivérei: losonczi báró Bánffy Jenő és losonczi báró Bánffy Ernő a legmélyebb fáj­dalommal tudatják losongei báró Bánffy Dá­­hl'ehlé szül. Aczto­lyi Gyárfás Anna Ő Nagy­méltósága szomorú, hosszas betegség után május hó 30-án reggeli 6 órakor bekövetkezett csendes, szenvedés nélküli halálát. Nyolczvanegy évi hosszú, boldog élet után száll sírba, özvegységének tizennégy éve után a drága halott, kísérve öt szerető és általa igazán mélyen és önzetlenül szeretett nagy családja fájdalmától; fájdalommal gyászolva menyei: báró Bánffy Dezsőné szül. Máthé Ilona, báró Bánffy Ernőné szül. gróf Esterházi Cecil; siratva unokái Bánffy Kazimir, Bánffy Ferencz, Bánffy Alice, Bánffy Dóra és Bánffy Anna; továbbá unoka­ vejei báró Feilitzseh Berthold Szabolcsvármegye főispánja és gróf Teleki Ferencz, ugy unoka­menyei báró Bánffy Kazi­­mirné sz. tarcsafalvi Pálffy Marie és báró Bánffy Ferenczné sz. széplaki Petri­ebe­rreh- Horváth Idi, dédunokái Bánffy Marianne, Bánffy Dani, Bánffy Dezső, Feilitzseh Cecil, Feilitzseh Jenő és Teleki Erzsébet, Margit és Cecil által. A mindenektől tisztelt elhunyta telett érzett fájdalomban osztozik a szélesen kiterjedt ro­­konság, a Bánffy, Gyárfás, Teleki, Kem­én- és Zeyk-családok és mindazok, kik ismertek és hosszú életén keresztül becsülni, tisztelni, sze­retni tanulták. A drága halott földi maradványai 1902. junius 1-én d. u. 4 órakor fognak a halottas háznál­­— (Deák Ferencz-utcza 32.) az ev. ref. egyház szertartása szerint tartandó gyász­­szertartás után az örök sírba tétel végett vasútra kísértetni és Kolosz-Borsán végső nyug­helyére­­ helyeztetni. Áldás és béke poraira1 Boldog nyugalom kisérte sírjába­n Kolozsvár, 1902. május hó 30-én. * Hogy halála mily általános és országom részvétet keltett, azt a legélénkebben bizo­nyítja a sajtó minden árnyalatának elfogu­latlan nyilatkozata, melylyel a nagyasszony­ról megemlékezik és búcsút vesz. Budapesti Hírlap. Alig akadnak már a modern világban hason­mására, csak aki ismerte, tudja, milyen volt a nő, kit nagyasszonynak tisztelt a régi magyar társaság- Aminőnek magyar ember szive a maga asszonyi ideálját, a szive párját áhitja, olyan volt a nagy­asszony. Ékessége nem kincs, pompa, rang, de kiváló lelki tulajdonságai voltak, köztük az erős magyar nemzeti érzés. A nagyasszony szerény, mégis tiszte­letet parancsoló, büszkesége megilleti, galambszivü, de ha kell, szigorú, nemesen egyszerű és mégis oly bájos, kedves és jóságos, hogy ellenállhatatlanul szimpátiát kelt. Meg van áldva a maguk körében uralkodásra hivatott asszonyok ama ritka tulajdon­ságával, amel­lyel akaratukat azokává tudják tenni, akiken uralkodniok kell, így a legkisebb szava, óhaj­tása parancs, amelyet mindenki föltétlenül, de szí­­vesen teljesít, örül, hogy megteheti. Nagy az asszo­nyi okossága a nagyasszonynak, meg tud érteni mindent, de a ravaszsághoz nem ért. Gyöngédlelkű, de erős a bánat elviselésében. Magyar Hírlap. Szokásaihoz, életmódjához csodálatosan ragaszko­dott a szép öreg asszony, s bár maga az egyszerű­ség, a közvetlenség, mégis mindenben arisztokrata. Nemcsak őt ismerték, de ő is ismerte egész Kolozs­várt, régebben, mikor még gyalog járhatott, meg­szólította ismerőseit, iparosokat, kereskedőket, meg­állóit velük s elbeszélgetett a nap eseményeiről, vagy az illetők apró ügyeiről, bajairól. Most már régen nem sétált. A hatalmas termetű matrónát nem bírták a lábai s így csak kocsin tette meg, minden áldott nap délután négy órakor sétáját.

Next