Magyar Szó, 1902. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1902-07-01 / 153. szám

2­153. szám, hanem eszköz. A képzők czélja: a tanítóság érdekeit szolgálni. A tanítóság elsőrendű érdeke pedig, hogy tűrhető anyagi megél­hetést nyerjen. A képesítő vizsgálat pedig ne nehezíttessék meg, hanem töröltessék belőle minden fölösleges. Ugyanaz a baj van itt, mint az érettségi vizsgán s még fokozott mérvben. Sok az anyag, sok a forma, sok a tárgy. A képe­sítőn minden jelöltnek egy-egy mozgó con­­versations-lexikonnak kell lennie. Tenger név, szám, adat, üres formaság tudása kí­vántatik. A kettős, hármas, sőt négyes vizsga fölösleges. Minek az osztályvizsga után nyomban a képesítő­­ vizsga ? Ha a jelölt már előbb tudott mindent, minek újra gyö­törni ? S mi czélja van annak, hogy ugyan­azok a tanárok ugyanazokból a dolgokból újra faggassák a jelölteket ? Minek ez a rettentő czopf ? . ■ , Ahogy a tanítók dolga áll Magyarorszá­gon, egy újítás kell: a fölösleges alakiságok megszüntetése. Újra hangoztatjuk, ne szabjanak több terhet a roskadó magyar tanítóságra. Budapest, június 30. Az állami tisztviselők fizetésrende­­zése. A B. N­. és a P. L. nyomán annak idején mi is hírt adtunk, arról, hogy a pénz­ügyminisztériumban erősen dolgoznak a tisztviselők fizetésemelésének tervezetén. A B. H. akkori értesüléseit kiegészíti azzal, hogy táblázatot közöl az egyes fizetési osz­tályokban remélhető tisztviselői fizetéseme­lésről. Sajnálattal kell figyelmeztetnünk az állami tisztviselőket, hogy ez a tudósítás téves, mert a pénzügyminisztériumban egy­általán nem állapodtak még meg a tisztvi­selők fizetésének dolgában. A szobránczi mandátum. A lapoknak az a híre, mintha a Kök­öskényi Elek halálával megürese­dett szobránczi választókerületben a szabadelvű­­párt Csuha István földbirtokost jelölte volna, téves. A szabadelvűpárt jelöltje e kerületben gróf Sztáray Sándor. Vizsgálat a tápéi kerületben. A tápéi kerü­letben szombaton jelent meg a parlamenti bizottság, MAGYAR SZÓ, melynek tagjai Belutszia Béni elnök, Barabás Béla és Kulinyi Géza. Ténykedésükről a tápéi község­házán jegyzőkönyvet vettek fel, melyet megküldöt­­tek Apponyi Albert gróf házelnöknek. Rövid ta­nácskozás után elhatározta a bizottság, hogy miután a választópolgárok nagy része most az ara­tással van elfoglalva s így akadályul szolgálhatna ez a vizsgálat sikerére, elhalasztja azt szeptember 9-ig, amikor Horgoson kezdik meg a vizsgálatot. Az új ülésszak első interpellácziója. A Pol. Ért. jelenti: Ismeretes Halász Lajos nagyváradi lapszerkesztő esete, kit a katonai bíróság állítólag azért fosztott meg tiszthelyettesi rangjától, mert egy ünnepség alkalmával a cGotterhalte» játszása­kor Den vette le a kalapját. Ez ügyben Barabás Bála, Nagyvárad városa országgyűlési képviselője az ős­szel összeülő ház legelső ülésén sürgős inter­­pellácziót fog intézni báró Fejérváry Géza honvé­delmi miniszterhez. Julius 1.' Kvóta-exlex, Budapest, június 30. ' A hivatalos lap vasárnapi száma a követ­kező királyi kéziratot közli: Kedves Szél­ ! Minthogy a magyar korona or­szágainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, amelyben azok a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. tczikk 19., 20. és 21. §-ai (az 1867. évi deczember hó 21-én kelt ausztriai tör­vény 3. §-a, R. G. Bl. 146. sz.) értelmében léte­sítendő egyezmény nem jött létre ; a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvényczikk 21. § a (az idézett tör­vény 3. §-a) alapján és az 1902. évi julius hó 1-től 1903. évi junius hó 30-ig terjedő egy év tartamára való érvén­nyel aképp döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona or­szágai 333/49 °/C-ot, a birodalmi tanácsban kép­viselt királyságok és országok pedig 6646/46 °/C-ot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1902. évi junius hó 26-án. Ferencz József, s. k. Széll Kálmán, s. k. Kifejtettük, hogy a kvóta-megállapitásnak a királyi kéziratban foglalt neme ellenkezik az 1867: XII. törvényczikkel. E törvény szerint ugyanis királyi döntésre csak akkor kerülhet a sor, hogy ha a kvótaküldöttségek jelentéseit a két országgyűlés tárgyalás alá vette, de megegyezésre nem jutott. Már­pedig a jelen esetben a két kormány meg sem kísérelte az országgyűlések megegyezését, a jelentéseket nem is terjesztette az illetékes országgyűlések elé. Ha valami legyőzhetetlen akadály, vis major tette volna ezt lehetetlenné, még vala­hogy belenyugodnánk, de akkor is csak abba, hogy a király a régi, 31 ,4 százalékos kvóta hatályát hosszabbítsa vala meg. De micsoda vis majorra tud Széll Kálmán hivatkozni ment­ségül arra, hogy nem is terjesztette az ország­gyűlés elé a kvótabizottság jelentését? Mi aka­dályozta őt ebben? Talán az osztrák parla­ment munkaképtelensége ? De, bocsánat, mi közünk az osztrák parlamenthez ? Az osztrák parlamenttől függjön a mi alkotmányos gépe­zetünk pontos működése ? Ez oly felfogás, mely ellen minden alkotmányos érzék tilta­kozik. Eszünkbe jut a koronázás. El tudjuk kép­zelni, hogy vis major folytán egyik jövendő királyunk bizonyos határidőn belül nem koro­náztathatja meg magát. De hivatkozhatik-e majd az illető király arra, hogy nem koronáz­tathatta magát, hogyha meg sem kísérelte a koronázást ? A miniszterelnök által ellenjegy­zett kézirat logikája szerint erre hivatkozhatik. Hiszen itt is ténynek vesznek oly akadályt, mely­nek elhárítását meg sem kísérelték. A legfelsőbb kézirat a magyar törvények mellett az osztrák törvényekre is utal, azt mondván, hogy az ezek szerint is kötendő egyezmény nem jött létre. Meglep bennünket e ráutalás. Mit keresnek a magyar király leiratá­ban az osztrák törvények ? Mi közünk nekünk azokhoz ? Ránk nézve azok nem irányadók, minket csakis a magyar törvény kötelez. Tilta­kozunk az ellen, hogy ily módon hatály tulaj­­doníttassék osztrák törvénynek Magyarországon. Hiszen, ha így, kerülő utakon, zavarják össze a közjogi fogalmakat, megérjük maholnap azt is, hogy magyar királyi kézirat révén hatályt fognak tulajdonítani az 1861. februári pátenssel oktro­jált osztrák alkotmánynak is, mely az összbi­­rodalmat statuálta, az összbirodalomban Ma­ Tógyer elnevette magát, hogy tud ez az asszony mérgében ilyen bolondokat kita­lálni? ... " A tanyai házak apró ablakaiból kicsillant a mécs világa, csak a Tógyerék háza sötét. Néhány elkésett cseléd suhant végig az al­­konyi homályban az udvar felé, azután ki­halt lett a tanya s csak egy-egy komondor vakkantása riasztotta fel a félszer hegyében ülő baglyot. Tógyer nem tudott elaludni. Álmatlanul hánykolódott a kemény, de máskor oly jó nyughelyét adó padkán és azt mivelte, amit máskor vajmi , ritkán szokott cselekedni: gondolkozott. És oda lyukadt ki Tógger, hogy mondjanak bármit, legyen az asszony bármily goromba: g szereti a feleségét. Bánja azt is, hogy megkap a nyerezte, de majd megköveti érte. Aztán megnyugodva tette feje alá mindkét karját és aludni próbáit. Talán, ha a világ minden katonabandája recsegett volna a fülébe, elaludt volna a napi gyötrő munka után, de az éjjeli csend nem hagyta aludni. Szemhéja repdesett és fülében zűrzavaros hangok zsongtak szün­telenül. És íme, mintha a feje közepéből eredt volna, minden zúgásnál erősebben meg­csendült fülében : — Czrrr . . . Rémülten ugrott fel fekhelyéről és kiment az istállóba. Ott csendes volt minden, csak egynémely tinó fújt nagyokat időre özönkint. Tógyer végignyult a szénatartóban az illatos luczernán és behunyta szemeit. Mit is mondott az az a asszony ? Istenem, hát fogott az átka . . . És Tógyer érezte, miként mászkál agy­velejében a rettenetes állat s újra meercsen­­dült fülében valami zizegő hang. Olyan­formán, mint mikor bádogedény vizébe nyomják az izzó vasat. Félőrülten vetette át magát a jászol korlátján és kirohant az éjszakába. Reggel szekér ment az orvosért, olyan üzenettel, hogy Buga Tógyer megbolondult, hát tessék jönni. A doktor a tiszti konyhán találta Tógyert. Kínálták még madártejjel is, de nem evett. Minduntalan azt hajtotta, hogy fejében a tücsök, mel­lyel a felesége megátkozta. Vegye ki a tekintetes ur, mert belehal. A doktor gondolt egy okosat. Szivarzse­béből kivette a lázmérőt és beledugta a Tógyer fülébe, aztán belefújt. — No, —úgymond — legyen kend nyu­godtan. Egyelőre beteggé tettem a tücsköt, hanem kivenni csak holnap fogom, mert nincs itt a szerszámom. Addig legyen türe­lemmel és feküdjék le, de ki ne moz­duljon. Tógyer hazament és le is feküdt híven, mialatt az egész tanya apraja nagyja moz­gósítva lett, hogy — bár a föld alól is — kerítsenek egy czirpelő jószágot. Estefelé a bivalyos fia sugárzó arczczal hozta az ál­delikvenst. Másnap reggel Tógyer, aki csakugyan úgy érezte, hogy nem bántja a tücsök annyira, be lett rendelve az irodára. Az orvos úr már várta. Az asztalon fényes műszerek hevertek. Tógyer nyugodtan hagyta bekötni a sze­meit és a doktor ur — hókusz-pókusz —­­belevágott a szegény Tógyer — fejbőrébe. Azután a kiserkedt vért szépen lemosta, a karczolás helyét beragasztotta tapas­szal s miközben lerántotta Tógyer szeméről a ken­dőt, mosolyogva mutatta tenyerét, melyen egy kiszenvedett tücsök feküdt. És Tógyernek elmúlt a baja. Kezet csó­kolt a doktornak és elment. Fütyörészve hajkorászta ökreit s a feleségét majd meg­ette, úgy szerette. Hanem valamely ostoba ingerkedő megirigyelte a boldogságát és a minap belekötött, mikor szénát hordott a majorba. — Hát azt hiszi kend, hogy megszabadul a bogártól ? Hisz beleköltött az a fejébe, oszt’ ha kikél a tojása, jaj lesz kendnek . . . Tógyer megállóit. Bambán nézte egy da­rabig a csizmája orrát és elgondolkozott. Fejében borzasztó zsibongást érzett és fül­dobja megrezdult: — Czrrrr ... Kétségbeesett ordítással hajította el az ostort és megindult futni az erdő felé. Ké­péből kikelve, fejét kezei közé szorítva ro­hant árkon-bokron át az erdő felé.

Next