Magyar Szó, 1902. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1902-07-01 / 153. szám
2153. szám, hanem eszköz. A képzők czélja: a tanítóság érdekeit szolgálni. A tanítóság elsőrendű érdeke pedig, hogy tűrhető anyagi megélhetést nyerjen. A képesítő vizsgálat pedig ne nehezíttessék meg, hanem töröltessék belőle minden fölösleges. Ugyanaz a baj van itt, mint az érettségi vizsgán s még fokozott mérvben. Sok az anyag, sok a forma, sok a tárgy. A képesítőn minden jelöltnek egy-egy mozgó conversations-lexikonnak kell lennie. Tenger név, szám, adat, üres formaság tudása kívántatik. A kettős, hármas, sőt négyes vizsga fölösleges. Minek az osztályvizsga után nyomban a képesítő vizsga ? Ha a jelölt már előbb tudott mindent, minek újra gyötörni ? S mi czélja van annak, hogy ugyanazok a tanárok ugyanazokból a dolgokból újra faggassák a jelölteket ? Minek ez a rettentő czopf ? . ■ , Ahogy a tanítók dolga áll Magyarországon, egy újítás kell: a fölösleges alakiságok megszüntetése. Újra hangoztatjuk, ne szabjanak több terhet a roskadó magyar tanítóságra. Budapest, június 30. Az állami tisztviselők fizetésrendezése. A B. N. és a P. L. nyomán annak idején mi is hírt adtunk, arról, hogy a pénzügyminisztériumban erősen dolgoznak a tisztviselők fizetésemelésének tervezetén. A B. H. akkori értesüléseit kiegészíti azzal, hogy táblázatot közöl az egyes fizetési osztályokban remélhető tisztviselői fizetésemelésről. Sajnálattal kell figyelmeztetnünk az állami tisztviselőket, hogy ez a tudósítás téves, mert a pénzügyminisztériumban egyáltalán nem állapodtak még meg a tisztviselők fizetésének dolgában. A szobránczi mandátum. A lapoknak az a híre, mintha a Kököskényi Elek halálával megüresedett szobránczi választókerületben a szabadelvűpárt Csuha István földbirtokost jelölte volna, téves. A szabadelvűpárt jelöltje e kerületben gróf Sztáray Sándor. Vizsgálat a tápéi kerületben. A tápéi kerületben szombaton jelent meg a parlamenti bizottság, MAGYAR SZÓ, melynek tagjai Belutszia Béni elnök, Barabás Béla és Kulinyi Géza. Ténykedésükről a tápéi községházán jegyzőkönyvet vettek fel, melyet megküldöttek Apponyi Albert gróf házelnöknek. Rövid tanácskozás után elhatározta a bizottság, hogy miután a választópolgárok nagy része most az aratással van elfoglalva s így akadályul szolgálhatna ez a vizsgálat sikerére, elhalasztja azt szeptember 9-ig, amikor Horgoson kezdik meg a vizsgálatot. Az új ülésszak első interpellácziója. A Pol. Ért. jelenti: Ismeretes Halász Lajos nagyváradi lapszerkesztő esete, kit a katonai bíróság állítólag azért fosztott meg tiszthelyettesi rangjától, mert egy ünnepség alkalmával a cGotterhalte» játszásakor Den vette le a kalapját. Ez ügyben Barabás Bála, Nagyvárad városa országgyűlési képviselője az ősszel összeülő ház legelső ülésén sürgős interpellácziót fog intézni báró Fejérváry Géza honvédelmi miniszterhez. Julius 1.' Kvóta-exlex, Budapest, június 30. ' A hivatalos lap vasárnapi száma a következő királyi kéziratot közli: Kedves Szél ! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei között arra az arányra nézve, amelyben azok a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. tczikk 19., 20. és 21. §-ai (az 1867. évi deczember hó 21-én kelt ausztriai törvény 3. §-a, R. G. Bl. 146. sz.) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre ; a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arány kérdését az idézett törvényczikk 21. § a (az idézett törvény 3. §-a) alapján és az 1902. évi julius hó 1-től 1903. évi junius hó 30-ig terjedő egy év tartamára való érvénnyel aképp döntöm el, hogy a közös ügyek költségeiből a magyar korona országai 333/49 °/C-ot, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pedig 6646/46 °/C-ot viselnek. Utasítom Önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Bécsben, 1902. évi junius hó 26-án. Ferencz József, s. k. Széll Kálmán, s. k. Kifejtettük, hogy a kvóta-megállapitásnak a királyi kéziratban foglalt neme ellenkezik az 1867: XII. törvényczikkel. E törvény szerint ugyanis királyi döntésre csak akkor kerülhet a sor, hogy ha a kvótaküldöttségek jelentéseit a két országgyűlés tárgyalás alá vette, de megegyezésre nem jutott. Márpedig a jelen esetben a két kormány meg sem kísérelte az országgyűlések megegyezését, a jelentéseket nem is terjesztette az illetékes országgyűlések elé. Ha valami legyőzhetetlen akadály, vis major tette volna ezt lehetetlenné, még valahogy belenyugodnánk, de akkor is csak abba, hogy a király a régi, 31 ,4 százalékos kvóta hatályát hosszabbítsa vala meg. De micsoda vis majorra tud Széll Kálmán hivatkozni mentségül arra, hogy nem is terjesztette az országgyűlés elé a kvótabizottság jelentését? Mi akadályozta őt ebben? Talán az osztrák parlament munkaképtelensége ? De, bocsánat, mi közünk az osztrák parlamenthez ? Az osztrák parlamenttől függjön a mi alkotmányos gépezetünk pontos működése ? Ez oly felfogás, mely ellen minden alkotmányos érzék tiltakozik. Eszünkbe jut a koronázás. El tudjuk képzelni, hogy vis major folytán egyik jövendő királyunk bizonyos határidőn belül nem koronáztathatja meg magát. De hivatkozhatik-e majd az illető király arra, hogy nem koronáztathatta magát, hogyha meg sem kísérelte a koronázást ? A miniszterelnök által ellenjegyzett kézirat logikája szerint erre hivatkozhatik. Hiszen itt is ténynek vesznek oly akadályt, melynek elhárítását meg sem kísérelték. A legfelsőbb kézirat a magyar törvények mellett az osztrák törvényekre is utal, azt mondván, hogy az ezek szerint is kötendő egyezmény nem jött létre. Meglep bennünket e ráutalás. Mit keresnek a magyar király leiratában az osztrák törvények ? Mi közünk nekünk azokhoz ? Ránk nézve azok nem irányadók, minket csakis a magyar törvény kötelez. Tiltakozunk az ellen, hogy ily módon hatály tulajdoníttassék osztrák törvénynek Magyarországon. Hiszen, ha így, kerülő utakon, zavarják össze a közjogi fogalmakat, megérjük maholnap azt is, hogy magyar királyi kézirat révén hatályt fognak tulajdonítani az 1861. februári pátenssel oktrojált osztrák alkotmánynak is, mely az összbirodalmat statuálta, az összbirodalomban Ma Tógyer elnevette magát, hogy tud ez az asszony mérgében ilyen bolondokat kitalálni? ... " A tanyai házak apró ablakaiból kicsillant a mécs világa, csak a Tógyerék háza sötét. Néhány elkésett cseléd suhant végig az alkonyi homályban az udvar felé, azután kihalt lett a tanya s csak egy-egy komondor vakkantása riasztotta fel a félszer hegyében ülő baglyot. Tógyer nem tudott elaludni. Álmatlanul hánykolódott a kemény, de máskor oly jó nyughelyét adó padkán és azt mivelte, amit máskor vajmi , ritkán szokott cselekedni: gondolkozott. És oda lyukadt ki Tógger, hogy mondjanak bármit, legyen az asszony bármily goromba: g szereti a feleségét. Bánja azt is, hogy megkap a nyerezte, de majd megköveti érte. Aztán megnyugodva tette feje alá mindkét karját és aludni próbáit. Talán, ha a világ minden katonabandája recsegett volna a fülébe, elaludt volna a napi gyötrő munka után, de az éjjeli csend nem hagyta aludni. Szemhéja repdesett és fülében zűrzavaros hangok zsongtak szüntelenül. És íme, mintha a feje közepéből eredt volna, minden zúgásnál erősebben megcsendült fülében : — Czrrr . . . Rémülten ugrott fel fekhelyéről és kiment az istállóba. Ott csendes volt minden, csak egynémely tinó fújt nagyokat időre özönkint. Tógyer végignyult a szénatartóban az illatos luczernán és behunyta szemeit. Mit is mondott az az a asszony ? Istenem, hát fogott az átka . . . És Tógyer érezte, miként mászkál agyvelejében a rettenetes állat s újra meercsendült fülében valami zizegő hang. Olyanformán, mint mikor bádogedény vizébe nyomják az izzó vasat. Félőrülten vetette át magát a jászol korlátján és kirohant az éjszakába. Reggel szekér ment az orvosért, olyan üzenettel, hogy Buga Tógyer megbolondult, hát tessék jönni. A doktor a tiszti konyhán találta Tógyert. Kínálták még madártejjel is, de nem evett. Minduntalan azt hajtotta, hogy fejében a tücsök, mellyel a felesége megátkozta. Vegye ki a tekintetes ur, mert belehal. A doktor gondolt egy okosat. Szivarzsebéből kivette a lázmérőt és beledugta a Tógyer fülébe, aztán belefújt. — No, —úgymond — legyen kend nyugodtan. Egyelőre beteggé tettem a tücsköt, hanem kivenni csak holnap fogom, mert nincs itt a szerszámom. Addig legyen türelemmel és feküdjék le, de ki ne mozduljon. Tógyer hazament és le is feküdt híven, mialatt az egész tanya apraja nagyja mozgósítva lett, hogy — bár a föld alól is — kerítsenek egy czirpelő jószágot. Estefelé a bivalyos fia sugárzó arczczal hozta az áldelikvenst. Másnap reggel Tógyer, aki csakugyan úgy érezte, hogy nem bántja a tücsök annyira, be lett rendelve az irodára. Az orvos úr már várta. Az asztalon fényes műszerek hevertek. Tógyer nyugodtan hagyta bekötni a szemeit és a doktor ur — hókusz-pókusz —belevágott a szegény Tógyer — fejbőrébe. Azután a kiserkedt vért szépen lemosta, a karczolás helyét beragasztotta tapasszal s miközben lerántotta Tógyer szeméről a kendőt, mosolyogva mutatta tenyerét, melyen egy kiszenvedett tücsök feküdt. És Tógyernek elmúlt a baja. Kezet csókolt a doktornak és elment. Fütyörészve hajkorászta ökreit s a feleségét majd megette, úgy szerette. Hanem valamely ostoba ingerkedő megirigyelte a boldogságát és a minap belekötött, mikor szénát hordott a majorba. — Hát azt hiszi kend, hogy megszabadul a bogártól ? Hisz beleköltött az a fejébe, oszt’ ha kikél a tojása, jaj lesz kendnek . . . Tógyer megállóit. Bambán nézte egy darabig a csizmája orrát és elgondolkozott. Fejében borzasztó zsibongást érzett és füldobja megrezdult: — Czrrrr ... Kétségbeesett ordítással hajította el az ostort és megindult futni az erdő felé. Képéből kikelve, fejét kezei közé szorítva rohant árkon-bokron át az erdő felé.