Magyar Szó, 1902. szeptember (3. évfolyam, 203-230. szám)

1902-09-02 / 203. szám

Szeptember. 2. MAGYAR SZÓ, «A—ny» felelős szerkesztőjétől. A felelős szerkesztő azonban kijelentette, hogy nem ad elégtételt, a czikk szerzőjére vonatkozólag pedig Olay megbí­zottai jelentették ki, hogy tőle nem kérnek elégté­telt, mert ez fölösleges. A segédek e levelére az állítólagos szabadelvű lapok durva nyilatkozatot közölnek az eAlkotmány» czikkének szerzője'öl. E nyilatkozatban a néppárti lap embere újra megrá­galmazza Olay Lajost s megsérti Olay segédeit, Bartha Miklóst és Asbóth Jenőt is. A meg­döbbentően rosszakaratú néppárti nyilatkozattal szemben Olay Lajos a következő sorok közzététe­lére kért föl bennünket: Barátaimhoz! Az Alkotmány­ emberei folytatják ellenem rágalmazásaikat. A lovagias elintézés elől félrehúzódtak. Korbácsot használnom hozzám nem lenne méltó. A sajtóbíróság elé kellett az ügyet vinnem. Tehát oda vittem. Budapest, 1902. szeptember 1. hogy egyrészt Olay ellen minden bizonyíték nélkül, sőt az ellenbizonyítékok daczára is a sajtó nagy részének támogatásával becsületvadászatot lehet rendezni, másrészt pedig azért, hogy Bartha, Miklós és Asbóth Jenő párbajozásokba kényszeríttetnek akkor, amidőn korrektt csak tényeket állítottak és nem sértegettek. Végtelenül sajnálatos, hogy nálunk nincs érzék az igazi lovagiasság, sőt még a formális lovagiasság követelményei iránt. Mert vájjon lehet-e szólani lovagiasságról ott, ahol nyilvánvaló a becsületrablási szándék és még nyilvánvalóbb a jóvátétel erkölcsi szándékának teljes hiánya. 206. szám. KÜLFÖLD. Az olasz király tiszteletére szombat este a pots­dami palotában diszlakoma volt, amely után a gárda összes tamburázó, fúvóhangszeres és egyéb zenekarai nagy takaródó indulót játszottak. A gyö­nyörű katonai hangversenynek természetesen ren­geteg sok hallhatója akadt. Vasárnap reggel a ki­rály Vilmos császárral a Wildpark-állomásra ment, ahol már a német trónörökös és gróf Bülow birodalmi kanczellár várta a fejedelmeket. A két uralkodó igen melegen búcsúzott egymástól. Ismé­telten megcsókolták egymást. Azután Viktor Emánuel király fölszállt az udvari vonatra, még egyszer kezet szorítva a császárral. Mialatt a vonat a közönség lelkes tüntetése között kirobogott az indóházból, a király egyre integetett kocsijából. Az olasz uralkodó még tegnap este a Majna mel­letti Frankfurtba érkezett. A pályaudvar s a város ünnepi díszt öltött. André ismét beszél. Megírtuk, hogy Franczia­­ország kedvetlenül nézi a ném­et birodalomban le­játszódó, világtörténelmi jelentőségű eseményeket s egyáltalán nem örül az olasz-német bará­tozásnak, úgy lát­szik, hogy eme behatások alatt mondott André franczia hadügyminiszter ismét egy har­­czias beszédet, amelyben újólag ott lappang a «visszatolás» gondolata. A miniszter tegnap Bour­­goinban megjelent ugyanis a Francziaországon el­esett katonáknak ál­ított emlék leleplezésén és ’in­­nepi szónoklatában hangsúlyozta, hogy a hadsereg és az állam között nem lehet nézeteltérés. Szerinte erős hadseregre van szükség, mert Francziaországnak mostantól fogva győznie kell, s ezért fontos, hogy minden fegyverfogható franczia polgár katonai kiképzést nyerjen, amelyet a kitörő tisztikar két év alatt hajlandó nekik megadni. A minisz­ter végül mégegyszer ismételte, hogy a jól kiképzett és fegyelmezett hadseregre bízzák Francziaország területi épségének megóvását. A nemzeti párti hadsereg és a radikális kormány tehát a «viszontlátás» hiú képzelmének befolyása alatt ismét összetalálkoztak. Németországban persze csak mosolyognak ezen az indokolatlan erőlködésen, amely Európa nyugalmát aligha fogja megzavarni. De még a francziák hű szövetségese, Oroszország, sem helyesli ezt a hirtelen felújult németellenes hangulatot s az időszerűtlen kardcsörtetést. juk, elég az hozzá, hogy Vizesréti Andris bácsi derűs ábrázattal távozott a mosolygó arczu paptól. Következett azután a második gyűlés, me­lyen dönteni kellett annak a papnak a sorsa felett­, a­ki az adó­ajánlatot tette. Kell-e hát végképpen, vagy nem? Nem írom le hosszasan a gyűlést. Elég a hozzá, hogy mikor Vizesréti Andris bácsi fel­ állott és elbeszélte, hogy hiszen az épen semmi, a­mit az a pap ígért, de az a valami, a­mit egy másik pap mondott: «elviszi kedves Atyámfia ezt a templomot oda, a­hova éppen akarjuk. Mit tudjuk mi, hogy mint tör­tént? Előkészítette-e Vizestéri Andris bácsi a tervet, a dolog vége mégis csak az lett, hogy riadó helyeslés kisérte Andris bácsi szónok­latát. Nem akadt egy ellenmondó szó az egész gyülekezetben. Még Balla János az Andris bácsi ellenlábasa is meghajolt a nagyobb paktum előtt. Bizonyosan azt gondolták: telik abból a czigándi fizetésből erre is. Néhány hét múlva, egy vasárnap délelőtt eldőlt, hogy Örsi Benedek lesz a Czigándiak papja. Dehogy szólt volna a paktumról akár ő, akár a czigándiak közül akárki, hiszen ezzel elesett volna az előbbi a fényes paró­­chiától, az utóbbiak elestek volna nagyszerű tervek megvalósulásától. Olay L­a­j­o­s, Bartha Miklós és Asbóth Jenő, mint értesülünk, elküldötték megbízottaikat az «A ́ ny» piszkolódó munkatársához. Az egész áldatlan ügy élénken jellemzi a mi köz­állapotainkat. Egy ízben a képviselőház ülésén Rakovszky uzsoráskodással vádolta Olayt, aki vi­szont Rakovszkyt hazugsággal és rágalmazással vá­dolta. Rakovszky akkor se nem bizonyította, se vissza nem vonta uzsoráskodási vádját. Olay akkor, — amint ezt több újság megírta, — gróf Ester­házy Mihályhoz és gróf Andrássy Tivadarhoz fordult, megkérdezvén őket, hogy a kaszinó megtűrheti-e Rakovszkyt, aki rágalmaz, de elég­tételt se nem ad, se nem vesz a maga kebelében. A két mágnás erre annyit felelt, hogy Rakovszky nem tagja a kaszinónak. Most aztán az Alkotmányok újra előrántják az uzsorás­kodás meséjét. Olay az előzmények után a sajtóper segítségéhez fordul és úgy értesülünk, hogy e sajtó­­per még e hó folyamán le lesz tárgyalva. Akár lovagias szempontból, akár a tisztességes józan emberi felfogás szerint ítéljük is meg a dol­got, csak megütközésünknek kell kifejezést adnunk, * * ur, Kővágó Mihály, mert ez derék ember is, meg aztán messziről sem kell hurczolni, ezt már az összes ülő atyafiak helytelenítették, csak a mellette álló két atyafi bic­czentett rá támogatólag, így állván a helyzet: Szőre Gyuri azt gon­dolta, hogy a ládán ülők és a három álló em­ber kivételével a többi egy párton lesz, és felállván a magasra vetett ágy mellé helye­zett fehér lód­ára: eképpen nyilvánítá véle­ményét: «Szerintem, a­kiket említenek kend­be­n, egyik sem lesz jó Czigándra. Mondok valamit, hallgassák kendtek. Ha pap valaki, az már bizonyosan jó pap. Mert ha rossz pap volna, már régen kicsapták volna az eklézsiá­ból. Nekünk tehát mindegy, akár ki lesz itt a pap. De nem tudják e kendtek, hogy milyen teher van a mi nyakunkon; hát nem tudná kend kurátor sógor, hogy milyen nehéz nekünk kifizetni évről-évre a papi adót. Isten engem úgy segéljen: nekünk olyan pap kell, a­ki elvállalja az eklézsia helyett a papi adót, a­melyet tudják kezdtek; nagy ravaszul az eklézsia nyakába várták. De köztünk legyen mondva: én tudok egy ilyen embert. És ez... Ekkor széjjelnézett, s mivel látta, hogy szó­noklata egész érdeklődést támasztott, — egyet csavaritott az eszesrófján: «hogy ki ez, most még nem mondom. Majd akkor igen, ha ez a f­a­k­t­a 1­a­i kendteknek is tetszeni fog.» * A­hogy nő a Lavina, úgy növekedett a Nagy Balta János ajánlata iránt való érdeklődés. Egy hét múlva biztosra lehetett venni, hogy a Balta jelöltje lesz a czigándi pap . . . De em­ber tervez, Isten végez. Bármennyire érdekük­ben állott is a czigándiaknak titokban tartani a paktumot, mert hiszen az ilyen paktum büntetéssel jár, mégis megtudta azt egy vi­déki pap. És kezde ilyetenképen gondolkozni. Egy Czigándéri, még nem is sok az adók el­A szerzetesek Görögországban. A Fran­­cziaországból kitiltott szerzetes­rendek közül sokan Görögországba mentek, a­hol iskolákat akarnak alapítani. Görögországban eddig az állam és a vallás háborítatlan egyetértésben működött. Az orthodox görög keleti vallás a hellenizmusnak ma is főtámasza. Indokolt te­hát, ha a szerzetesek beözönlését nem jó szem­mel nézik az országban, mert félnek attól, hogy mihelyt a szerzetesek kissé othonosabban érzik magukat, azonnal terjeszkedni, erősödni akarnak, saját czéljaik érdekében mozgalmakat szerveznek és így megzavarják az ország nyu­galmát, belbékéjét. Az olaisz király elutazása. Az egész európai közvélemény fgyelm­e a legutóbbi napokban a német birodalom fővárosára volt irányítva, ahol II. V­i­l­mos császár nagy ünnepségek közepette vendégéül látta III. Viktor Emánuel olasz királyt. Ez az uralkodó-találkozás a világbéke egyik legmegbízhatóbb tényezőjét, a hármasszövetséget ismét megszilárdította, csak kár, hogy e nagy­­jelentőségű mozzanat is kellemetlen utóizt hagy maga után. A külföld ugyan nem igen vesz róla tudomást, de annál rosszabbul esik nekünk, hogy közjogi önállóságunk az osztrák császárság javára megint egyszer elsikkadt. A mi külügyminiszté­riumunk persze tétlenül nézi a történteket, annak ellenére, hogy föntartásához Magyarország tehetsé­gén túl járul hozzá­ vállalása. Szorzott, kivont, összeadott! Még így is igen sok marad papi fizetésnek, leg­alább ötször annyi, mint a mennyiért jelenleg tengődik. S mint a kinek, valami kitűnő gondo­lata támadt, mosolyogva tette le a czeruzáját, a mel­lyel a­z azámitást befejezte. Örsi Benedek tiszteletes uram pedig nem gondolt egyebet, minthogy:­ha paktum hát legyen még nagyobb paktum. Jól ismerte a czigándiakat. Ha ezek egy paktálást meg­­izlelnek, könnyen belemennek egy sokkal elő­nyösebbe. Ravasz ember volt Örsi Benedek. Ott tanulta a ravaszságot a Karcsa mellett. Mert mikor sétálgatott az elterülő erdőben, gyakran látta, hogy a hűséges kakuk szépen megtojta a tojásokat a rakott fészekben és im egyszer csak a szarka végezte a költési proc­esszust. Miért ne valósíthatná meg éppen ő a kollé­gája által oly szépen kigondolt eszméket; ő a sok gyerekkel megáldott pap. S azt is tudta, hogy a czigándiaknak van még egy sokkal forróbb vágya az adó elpaktálásánál. Hej, nagy terv az, melyen sok nemzedék törte a fejét, de a­mely csak maradt, maradt és más sürgősebb dolgok miatt sohasem valósul­hatott meg. Igen! Nem ott állott akkor a templomjuk a­hol ma áll. De kint az Isten háta megett, valahol a falu vége felé. Ha úgy nyári vasárnap délután kint ültek a czigándiak a házak előtti lóczákon, valami sóvárgó pil­lantást vetettek a templomjukra. Ez a sóvár­gás pedig mintha hangosan mondta volna: hej ha te itt lehetnél a falunk közepén! De mon­dom, maradt és maradt. Most Örsi Benedek ezt a vágyat ragadta meg. . . Levelet irt. Kinek, hová szólt, mi volt a levélben, most nem mondjuk. Csakhogy más­nap már ott állott a Szobájában Vizesréti Andris bácsi, czigándi ember. Nagyon bölcs elméjű férfiú különben, de Nagy Balta János­sal nem volt jóban. Miről-miről nem beszélt a pappal, nem tud­? Már néhány évig ült Örsi Benedek Czigán­­don, de a templomot csak nem vitte a kijelölt helyre. Gondolták: az első esztendők jövedelme kellett neki a kis paróchiában csinált adós­ságoknak a törlesztésére. De a­mikor már ko­csit is vett őrsi Benedek, a parochiális istálló­ban pedig négy lova prüszkölt, az udvarából egy egész nyáj marha ment ki, akkor már aztán jónak látták felemlíteni a czigándiak, hogy az ígéretét váltsa be. Örsi Benedek nem is vonakodott, kitűztek

Next