Magyar Szó, 1902. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1902-10-01 / 231. szám

Előfizetési Ír Ejé ez évre _ 28 tor. — üli fél évre... H „ — ,, Negyedévre — 7 „ — M Egy ténap-t 2 „ 40 „ Ed­osszíhl.. 8 fillér. Vidéken._______.10 „ Budapest, 1902. HARMADIK ÉVFOLYAM 231. szám. Szerkesztőség: TX„ Teréz-körút 52.MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő : Dr. FÁLYI EDE. Apróhirdetések ára • Egy szó .. .. _ 4 fillér Vastagabb betűvel _ 8 fillér Hirdetések -Miszabos szerint. Megjelen minden nap. Eiadóhivatal: VI. Teréz­ körút 52. Szerda, október 1. A leendő trónörökös. Budapest, szeptember 30. A magyar nemzetnek családi ünnepe van: Ferencz Ferdinánd trónörökös fenséges nejének, Hohenberg Zsófia főherczegnének, mint Bécsből jelentik, tegnap az esti órákban fia született. Mi magyarok, akik a nemzet köz­hangulatával is, de a függetlenségi párt állás­­foglalásával a parlamentben is rokonszenvet tanúsítottunk ő fensége szerelmi házassága iránt, a családi esemény alkalmából loyális örömmel köszöntjük a fenséges, fiatal szülőket s a fenséges újszülöttet, akiben a nemzet hite, felfogása és közjoga szerint a magyar királyi trón jövendő örökösét látjuk. Ösmeretesek Ferencz Ferdinánd trón­örökös házasságának körülményei, s ösmeretes, hogy a trónörökös nyilatkozatot adott ki, amelyben Chotek Zsófia grófnővel (Hohen­berg herczegnővel) kötött házasságából szár­mazandó gyermekeinek nevében a trónöröklés­ről lemond, mert az osztrák császári házi sza­bályok kizárják a morganatikus házasságból származott utódok trónöröklési jogát. A ma­gyar országgyűlés ezt a lemondó nyilatkozatot az 1900. évi XXIV. t.-czikkben tudomásul vette. De csak tudomásul vette, kijelentvén, hogy a nyilatkozat «törvénybe iktattatik»; tör­vényes, közjogi hatályt azonban az 1900. évi XXIV. t.-cz. nem adott a trónörökös nyi­latkozatának, s igy az törvénybe iktatva is csu­pán a trónörökösre magára vonatkozik, s nem egyszersmind a magyar nemzetre is. Sőt, ha a nyilatkozat törvényes hatálylyal ruháztatott volna fel, ez lényegében sértené a magyar nemzet közjogát, mert Magyarországon mi morganatikus, balkézre kötött házasságot nem ismerünk, s amivel a nyilatkozatban az osztrák császári házi törvényekre történik hivatkozás, ezzel mintegy kimondatott, hogy a magyar tör­vények fölött az osztrák törvényeknek, illető­leg az ausztriai császári házi szabályoknak van felségjogi (szuverén) érvényük. Magyarország felségjogának ily teljes tagadását a magyar nemzet tudomásul nem veheti­, s ez volt oka, hogy a függetlenségi párt és az ország közvé­leménye mindjárt akkor nyíltan hangoztatta, hogy Chotek Zsófiát a magyar közjog szerint ép úgy az ország leendő törvényes királyné­jának ösmeri el, mint ahogy elismeri a trón­örökös születendő gyermekeinek a magyar trónra való jogosultságát. A magyar közvéleményben ez a felfogás ma is teljes épségében áll fenn, s Ferencz Fer­­dinánd fenséges nejének újszülött fiúgyer­mekét ezért üdvözöljük mi magyarok úgy, mint a magyar trón leendő örökösét. Nem akarunk most azokra a bonyodalmakra utalni, amelyek az 1900. évi XXIV. t.-czikk beczikkelyezése folytán a jövőben majd netalán előfordulhatnának, hiszen ezek a bonyodalmak majdan Ferencz Ferdinánd király és osz­trák császár akaratával a jövőben még elosz­­lathatók lesznek. Mindezzel lapunk júniusi s későbbi számainak vezérczik­keiben már bőven foglalkoztunk. Csupán kifejezést óhajtunk adni a nemzet örömének a trónörökös családjában történt fontos esemény fölött, s remélni akar­juk, hogy az újszülött főherczeg, akinek ma, e sorok írásakor még nevét sincs módunkban tudni, majdan fenséges atyja oldalán nagy sze­repet fog játszani az ország alkotmányos éle­tében, s­­ méltó fia lesz atyjának, akiben a mu­­lékony félreértések megszűntével a magyar nemzet iránt őszinte vonzalommal viselkedő, a népért, szabadságért és emberi jogokért lelkesedő, atyai szivü jövendő királyunkat sejt­jük és reméljük. A magyar nép megmutatta már és meg fogja mutatni még ezután is, minő ragaszko­dással viseltetik királyai iránt, ha a királyok együtt akarnak vele érezni. Ferencz Fer­dinánd nem az a férfiú, aki István király koronájával a fején ne tudná és ne akarná megnyerni ennek a szabadságszerető, önérze­tes, de hálás nemzetnek megbecsülhetetlen ra­gaszkodását, amely ragaszkodást különben már eddig is tapasztalhatta. His­szük, reméljük, hogy ez a rokonérzés, ez a jó egyetértés, ez a kölcsönös szeretet a nemzet és leendő ki­rálya között a fenséges trónörökös-pár család­jában történt örvendetes esemény, valamint a nemzetnek e fölött érzett öröme által csak tisztulni, erősbödni, szilárdulni fog. Ú­g­y o­l­d­j­o­n m­e­g a m­a­g­y­a­r­o­k I­s­t­e­ne mindenkit, amint ki-ki közreműkö­dik e kölcsönös szeretet megszi­lárdításában. © Budapest, szept. 30. A kiegyezési tárgyalások. A kiegye­zési tárgyalások minden részletében beavatott oldalról ves­szük a hírt, hogy úgy a magyar, mint az osztrák miniszterek a legnagyobb erő­ Mátyásné.­ ­• A Magyar Szó eredeti tárczája. - írta: Gagyhy Dénes- Künn álltunk egyik reggel édes­anyámmal az udvaron, a lépcsők előtt. Kutyaugatást hallva, a kapu felé néztem, melyet bátorta­lanul, remegő kezekkel nyitott ki egy tépett ruhájú, öreg asszony. Kezében kosarat tar­tott, melyben néhány tojás hevert. Úgy ke­resi mindennapi kenyerét a szerencsétlen, hogy a tojásszedő zsidó kosarával házról-házra jár, gyűjtöget s minden húsz darab után kap egy krajczárt. Sovány kereset, de hát mi kell annak, kinek senkije sincs a világon az egy jó Istenen kívül?! — Csókolom a kezét, lelkem tekintetes asszony, — szólt síró hangon édes anyámhoz. — Csupán csak azért jöttem, hogy megpanaszol­jam nagy bajomat,’elmondjam, hogy bánik velem az a drága ember. Istenem, minek is él már az olyan öreg, mint én? Akinek már nincs senkije, még az se, ki a szavát meg­hallgassa, vagy egyet lépjék érette. Dol­gozni sem tudok, mert alig látok; néha be­­tevő. falatom sincs; a ruha is lefosztott ró­lam s az ingem olyan, mint egy czigánynőé. Az a drága, jó ember az oka mindennek, az ő lelkén szárad, hogy vénségemre annyi ke­serűséget kell elszenvednem. — Hát, ki az az ember Zsuzsi­­ nén’? — kérdésu tőle. — A biz­ag lelkem tekintetes urfi, Samu, a hosszú Samu, a testvérem fia. Nem jóféle még a szusszanása sem. Nincs is annak szive, csak zúza, mert ha volna, nem verte volna el magától az anyját s nem tenne igy velem. Száztíz forinttal tartozik, de még interest sem akar rá adni. Pedig ugy­e, lelkem urfi, nem élhetek a holdvilágból? Igaz, hogy tavalyra hozott két szekér fát, egyszer adott egy fél­véka törökbuzát, két ünnepre meg négy-négy kupa lisztet. De most nem akar adni semmit, semmit, lelketp, még akkorát sem, mint ez a szalmaszál, pedig ez haszonnak is kevés, kárnak sem sok. Azt mondta az erdésznek, hogy nem ad egy garast sem, mert elköltöm s utóvégre is reá vet a törvény és neki kell eltartania. Pedig, dehogy költeném, lelkem! Meg tudja mondani az édes­anyja is, más is, hogy adtam-e valaha egy kicsi krajczárt is pálinkáért. Nekem nem kell ital! Ha leg­alább dolgozni tudnék! De már azt sem tudok, mert egyik karom meghibázott s nem birom mozdítani. Ne utálja, instállom, nehogy meg­betegedjék, de meg akarom mutatni, hogy mit csinált velem az a drága ember. Felgyűrte sovány, elúszott karjáról a fosz­ladozó rékh­ujjat és sírva tapogatott egy nagy, kemény daganatot, mely erős kézszoritásnak nyoma lehetett. — Tegnap a bírónál voltam panaszommal, de nem segíthetett, mert ekkora összeg nem eléje tartozik. Ide igazított az urfihoz, vagy az édes­apjához tanácskérdeni. Ugy­e, in­stállom, be kell perelni? — Bizony be, Zsuzsi néni, ha pénzéhez akar jutni. — Eddig is mind úgy akartam, de nem tudtam, hogy kell, aztán meg nem is­mertem, mert nagyon félek tőle. Nem jóféle ember, könnyen kárt tehet. Múltkor is úgy megütött az erdőn a puskatusával egy kőrispataki le­gényt, hogy úgy vitték haza. Egy csomót kelle fizetnie, hogy tömlöczbe ne kerüljön. — Van-e írás arról a pénzről? — Nincs, instállom, nem is akar adni. De többen látták, mikor a markába számláltam s így el nem tagadhatja. Be is perelem, akármi történik. Megmondom a törvénybiró uraknak, hogy milyen szép ember: elűzte az anyját, engem megvert s most még abból is ki akar fosztani, amiből élnem kellene. Kicsi becsülete van már előttük, de igaz, hogy azt sem hagyom rajta. — Jól van, Mátyásné, én megírom a pa­naszt, maga adja be. Előre azonban nem le­het tudni, hogy mi lesz az eredmény, de majd meglátjuk. Ha csakugyan vannak tanúi, ne féljen semmit, visszakapja a pénzt. — Az Isten áldja meg, lelkem urai, hogy egy ilyen árva teremtésnek, mint én, pártját fogja. Mert én úgy állok, mint az ujjam, egyedül a kerek földön. Ha sírok, ha panasz­kodom, senki sem hallja meg. — Szívesen. Máskor is örömest segítek, ha segíthetek. — De, instállom, nem is kívánom ingyen. Kendert nyövök, vagy fonok a tekintetes as­­­szonynak. Vagy akármit megteszek, ami gyönge erőmből telik. — Nem kell azért semmi, Zsuzsi néni. Szí­vességből teszem. — Nohát, az Isten még a haló porában is áldja meg, lelkem. Kezem után kapott, hogy megcsókolja, alig tudtam eldugni előle. Édes­anyámnak még a ruhája szélét is könyeivel áztatta. — Ergede’mot, instállok, hogy busizottam. !— Nem vétett, Mátyásné

Next