Magyar Szó, 1902. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1902-12-07 / 289. szám
10 289. szám. _________MAGYAR SZÓ. ________ Deczember 7. PROTESTÁNS ÜGYEK. Rovatvezetők: Lukácsy Imre, Mohácsy Lajos, ev. ref. lelkész. ág. hitv. ev. lelkész. „Vádak a szoczializmus ellen.“ Fenti czimmel a «Magyar Szó» 253. számában. Varga Dezső lelkésztársam bírálata tárgyává tette Kocson tartott felolvasásomnak, egy neki nem tetsző passzusát. Én ugyanis elhibázott intézkedésnek minősítettem a felekezetnélküliségnek törvénybe iktatását; a hitetlenséget nemcsak egyházias, vallásos életünket ostromló bajnak, de társadalmi betegségnek is mondottam és a társadalmi rendre nézve semmiféle vallásfelekezetet nem tartok oly veszedelmesnek, mint a hazát és vallást ismerni nem akaró nemzetközi, romboló, hitetlen szoczializmust és anarchizmust. Varga Dezső kollégám az Urban nem gondolja, hogy tisztába lettem volna állításommal és melegen ajánlja, hogy tegyem tanulmány tárgyává a szoczializmus alapvető férfiainak: Marx, Engels, Lassallénak műveit; majd ezeket hasonlítsam össze az anarchista atyamestereknek: Stirner, Proudhon, Bakuninnak tanaival. Köszönöm szives tanácsát, de én, mint református lelkész, a biblia mellett elég tanulmányozni valót találok Erasmus, Luther, Zwingli, Kálvin, Melanchton és a magyar reformátorok műveiben. Bárcsak ezeknek beszerzésére lenne elég falusi papi fizetésem és az Úr az olvasgatásra adna esztendőimhez esztendőket! De hogyha mi, lelkészek, a szoczialista és anarchista atyamestereknek műveit tesszük tanulmány tárgyaivá, akkor a népboldogító honatyák mit olvasgatnak? Hiszen a különczködők mindig abban találják kedvüket, ami a józan többségnek nem kell! Varga Dezső hivataltársam, mellét verve, büszkén vallja magát szocziáldemokratának és azt mondja, hogy nem fél semmi földi hatalmasságtól. Legyen az ő hite szerint! Engem is boldogít az én hitem, mely azt mondja, hogy senki más fundamentumot nem vethet azonkívül, mint amely már vettetett, tudniillik a Jézus Krisztusban. Nemes haragra lobbanva tiltakozik az ellen, hogy a szoczializmust és anarchizmust egy kalap alá lehessen vonni. Igaz, hogy én az atyamesterek műveit nem tanulmányoztam, de az idevonatkozó czikkeket mindenkor érdekkel és bizonyos fokú fájó részvéttel olvasgattam. Talán Varga úr nélkül is igen sokan igazat adnak, ha a szoczializmust és anarchizmust olyanokul tekintem, mint a keresztyénség különböző felekezeteit. Egy tőről fakadtak testvérek, de az idők folyamán egymástól különváltak. Más-más uton és eszközökkel törekesznek ugyanazon czél felé. De hogy némi nyomatéka legyen válaszomnak, lássuk csak, hogy az ön által dicsőített Marx-féle szoczializmust miként jellemzi Kurtz: «a társaság vallási elve: ateizmus és materializmus; állami elve: abszolút demokráczia; szocziális elve: egyenlő kötelezettség a munkára és egyesült jogosultság a haszonélvezetre, a privát vagyon, az örökösödési jog, a házasság, a család megszüntetésével. E proramm megvalósítására szolgáló eszköz (mivel békés után aczélt elérni előreláthatólag lehetetlen) a revoluczió, lázadás, gyilkosság, gyújtogatás, méreg, petróleum és dinamit». Ámde minek is hivatkoztam én Kurtzra, midőn Varga úr maga állítja, hogy: «Rombolni ugyan rombol a szocczialdemokráczia is, amennyiben a jelenlegi társadalmi rendet lerombolni, felforgatni s új társadalmi rendet teremteni törekszik». Azt azonban már sem én velem, se mással nem hitetheti el Varga úr, hogy a társadalmi rendet felforgatni akaró szocializmus ezt «mindig békés úton, a törvény keretein belül» óhajtja elérni. Azt is ajánlja Varga Dezső lelkésztársam, hogy gondolkozzam afelett is egy kissé, hogy a szocziáldemokraták Krisztust tartják legfőbb eszményképüknek. Minduntalan Krisztusra hivatkoznak. Szegény jó égi Tanítómesterünk, üdvözítő Jézus Krisztusunk! Mennyire félreismerik a te isteni személyiségedet, félremagyarázzák a te mondásaidat! Nekem úgy tetszik, hogy mikor a fondorkodó farizeusoktól megkérdezted, hogy a római pénzen kinek a képe van? nem tettél eszközévé az uralkodó rendet felforgatni akaró képmutatóknak, hanem intvén őket, hogy minden hatalmasság Istentől vagyon, nyugodjanak bele sorsukba és adják meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené?! Midőn amaz evangéliumi gazdag ifjú kérdezte Jézustól, hogy mit kell cselekednie, hogy örök életet nyerhessen? nem azt nyerte válaszul, hogy a halász, pásztor, vámszedő stb. tanítványoknak adja minden marháját, hogy egyenlő földi vagyonuk legyen, hanem azt hagyta meg neki, hogy adja el mindenét, a pénzt ossza szét a szegények között és úgy kövesse őt. De ezzel odáig jutottam, hogy a földosztó magyar paraszt-szocializmussal szemben én kérjem Varga kolléga becses figyelmébe az igazi evangéliomi alapon nyugvó keresztyén szoczializmust. Ez nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem gondol gonoszat, mindeneket elfedez, mindeneket eltűr és mindeneket remél. Evangéliomi keresztyén szocziális munkára és törekvésekre szívesen fogok vele kezet. A társadalmi bajok orvoslásáról gondoskodni, a szegényügyet felkarolni, a gazdag és szegény, munkaadó és munkás között az egymáshoz való viszonyt Krisztus lelke, a szeretet evangéliuma által áthatni, minden papnak, minden öntudatos keresztyénnek kötelessége. Ha a keresztyén szociális munkára nézve adott volna tanácsokat Varga kollégám, köszönettel fogadnám, mert ennek szívből, lélekből harczosa vagyok. Ezt tartom én a társadalmi rend olyan alapjának, melyen a pokol kapui se vehetnek diadalmat. Dunántúli egyházkerületi felolvasásomban én a hitetlen, romboló, hazátlan szoczializmustól féltem a társadalmi rendet, hazám és egyházam jövendő sorsát egyaránt. Hogy nem alaptalan aggodalmam, legyen szabad Szentmártoninak a «Prot. Egyh. és Iskolai Lap» 1897. évi 27-ik számából a magyar paraszt-szoczializmus jellemzésére vonatkozólag a következőket idézném: «Első helyen áll nemzetséges bűnei között a büszkeség és dölyf, amely nem szívesen tűri meg maga felett a felsőséget, legyen az akár világi, akár egyházi s amely féket veszítve s a szoczialista lapok mérge által táplálva, egész odafejlődött, hogy a magyar paraszt-szoczialista lenézi és megveti a kaputos embert; herének nézi, aki csak az ő zsírján élősködik. A másik nemzetséges bűn az irigység, melynek rosszul esik látni mind az úri embernek látszólagos kényelmét, mind a gazdagabbnak jólétét. Kaput és vagyon szinonimák a paraszt-szoczialista szemében, irigyli s mivel nem lehet egy csapásra az övé, gyűlöli mindkettőt, mely megélhetésében mégis csak reá van szorulva. A harmadik nemzetséges bűn e két elsőnek természetes folyományai s nem más, mint a szándékos rosszakarat. Az urat és a gazdagabbat megrövidíteni és megrontani, fájdalom, megengedett elv volt már régebben is képünk között s ma, amikor a szoczialista lapok földosztással, vagyonközösséggel bolondítják népünket, a rosszakarat aratási sztrájkot teremt, csak azért, hogy a gazdagabbat tönkretegye, s képes nyilvános lázongásra is, hogy vad indulatait kielégíthesse.». Elismerem, hogy a Varga úr által magasztalt és pártfogolt szocziáldemokratizmus és a Szentmártoni által oly megkapóan jellemzett paraszt-szoczializmus között hajszálig menő pontossággal nem tudom a határvonalat megvonni. De talán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy egyik se az a evangéliumi keresztyén szoczializmus, amelynek én is híve vagyok. Kétségbe vonom a földosztó szoczialisták azon állítását, hogy Jézus és az ő apostolai vagyonközösséget kívántak volna. Ha egyik embernek csak annyija lehetne, mint a másiknak, akkor hová lenne a munka, takarékosság, józan, erkölcsös élet értéke? Egyik ember még a nyolcz órai munkát is sokalja, a másik éjjelét is nappallá teszi, saját belsejétől indíttatva, minden külső kényszer nélkül.Egyik ember ugyanolyan körülmények között házat, földet szerez ugyanakkora jövedelemből, mint amekkora a másiknak igényeit, szenvedélyeit nem képes kielégíteni. Ha ma keresztülvinnék a vagyonközösség elvét, már holnapután lennének újabb közösséget kívánók. Csak akkor lehetne az anyagi egyenlőséget megvalósítani, ha az embereket testileg, lelkileg, szellemileg, erkölcsileg tökéletesen egyformákká lehetne tenni. Mindig megvolt és meglesz az emberek között a különbözőség, épen azért örök igazság marad Jézus mondása, hogy «szegények mindig lesznek ti közöttetek». Ezekről gondoskodni, ezeket felkarolni, segélyezni: ez a keresztyénség szoczializmusa, a gazdagok kötelessége. Bizony, megvallom, hogy szégyenük szökik arezomba, mikor azt látom és olvasom, hogy egyházi, vallásos testületek körén kívül álló egyesületek mennek elől a jótékonyság gyakorlásában. Ingyen kenyeret, tejet osztogatnak, menedékházakat építenek a szűkölködők, szerencsétlenek számára és mi egyházi közösségben levők, alig teszünk valamit a szeretetnek gyakorlására. Pedig a hit, valamint a szeretet, melynek cselekedetei nincsenek, meghalt önmagában. Azért kedves Varga Dezső kollégámat kérvekérem, hogy ne engedjük, hogy a világ hamis tudománya elcsábítson bennünket és a politika posványába keverjen. Van nekünk elég sepergetni valónk saját házunk körül is, egyesüljünk, munkálkodjunk szóval, tollal, tettel a jézusi szeretet-közösségnek megvalósítására. (Kamocsa.) Boross Kálmán, ev. ref. lelkész. A horvátországi magyarság megmentése. A horvátok körébe szakadt véreinknek keserves dolguk van odaát a Dráván túl. Magyar voltuk gúny és üldözés tárgya és hogy magyarságukhoz mégis ragaszkodnak, ez mindnyájuk részéről egyegy napról-napra megpecsételt áldozat. A protestánsok a magyarság javára missziót teljesítő, lelkészek alatt tömörülve, a katolikus horvátoktól vallási külömbözőségük által elválasztva, legalább vallásukban találnak támaszt. A katolikus horvátok azonban a társadalom és a Khuen-Héderváry szellemében igazgatott kormányhatalom nyomása mellett kénytelenek Strossmayer és papjai horvátosító törekvéseivel szemben is ellentállani. Ezeknek a horvátországi katolikus magyaroknak, akiket így a vallásukhoz és nemzetükhöz fűző szálak kétfelé vonnak, választaniok kell, hogy a kétféle szál közül melyik értékesebb, melyiket tépjék ketté. A szívük pedig a magyar haza mellett szól és a horvátországi magyarok, hogy nemzetiségüket megőrizzék és anyanyelvükön dicsőíthessék az Istent, tömegesen térnek át a református vallásra. Legutóbb egy egész község, Nikinci magyarsága,vette fel az evangéliumi hitet. Az uj protestáns egyházközség azonban a kezdet nehézségeivel küzd, sem temploma, sem iskolája, még imaháza sincsen. Pedig a kisded egyház a magyarság őrállomása, megerősödése, a magyarság egyetemes érdeke. Szabó Péter alsó-baranyabácsi s szlavóniai esperes és Hegedűs Ferencz a nikincii ev. ref. missziói lelkész, az anyaország áldozatkészségéhez fordul tehát, kérve, fogadják itthon szeretettel az ideérkező gyűjtőket. A gyűjtők úgy pénzbeli, mint terménybeli segítséget elfogadnak, esetleg azok Szabó Péter ref. esperes czimére Pirosra, Bácsmegye, küldendők. A református (evangéliumi keresztyén) ifjúsági egylete hó 8-án délután 4 órakor a Lónyay-utczai gimnázium termében X. évi közgyűlését tartja, melyet Szilassy Aladár elnök, a közigazgatási bíróság tagja, beszéddel fog megnyitni. Közgyűlés előtt délután három órakor ünnepélyes istentisztelet lesz a Kálvin-téri ref. templomban. Ez alkalommal Haypál Benő ref. lelkész prédikál, egy vegyes kar pedig Krausz Gusztáv zenetanár vezetése alatt énekszámokat ad elő. Közgyűlés után a gimnázium dísztermében szeretetvendégséget rendeznek. Mindezen gyűlésekre a nagyközönség is hivatalos. Az egyletet 10 évvel ezelőtt Szilassy Aladár közigazgatási bíró, Szabó Alá-