Magyar Szó, 1903. április (4. évfolyam, 78-99. szám)

1903-04-01 / 78. szám

78. szám, ÁprilisA MAGYAR SZÓ jól tudja, hogy törvényen kívüli álla­pot mellett, óriási zűrzavarok közt nem tarthatja kormányát. Lélektani okokból meg nem his­szük, mert Széll Kálmán, a­ki Deák tanítványa, a törvényszerűségnek s az ellentétek békés kiegyenlítésének híve, múltjánál, jelleménél és hajlamainál fogva sem maradna meg egy törvényen kívüli módon kormányzott állam igazgatásának élén. Tehát ő bizonyára menne. De ki jönne utána ? Lukács László pénz­ügyminiszter ? Ezt nem his­szük. Ő, aki az ország sójövedékét izmaelitáknak bérbeadta, már ezzel is jelezte kicsiny­ben, hogy minő rendszert akarna meg­honosítani : legfölebb egyes bankház­körök jelöltje lehet,­­ de az egész or­szág és országgyűlés őreá csak mint ön­jelöltre és bizonyos körök jelöltjére pillant. Az önjelöltek között van gróf Andrássy Gyula és Láng Lajos. Az előbbit, noha mindent megadna Bécsnek, Bécs­­ben nem tekintik elég erős embernek arra, hogy itt a viharban csak egy na­pig is megálljon. Ő a népszerűtlenség teljességével jönne kormányra s az ő kormánya igazán «halva született nagy­apa» lenne. Láng Lajos, aki a «Loja­­litáts-Klauzel»-t vette gondjaiba, szintén kedves miniszter lenne az — osztrákok szemében s bátran viselhetné a «Loya­­litäts-Klauzel-Minister» nevet, — de neki ugyancsak nincs támasza a magyar kép­­viselőházban. Marad Apponyi és Khuen-Héderváry. De Apponyi, bármily politikai két­színűséget fejt is ki, mint a jezsuiták méltó növendéke : és ezért se fent, se lent semmi bizalomnak nem örvend. S a klerikális főúri tábor, amely vele kormányra vonulna, a maga főúri satnya­­sága folytán sem állhatna ki egy kis viharkát sem. A horvát bán jötte pedig a magyarság üldöztetését jelentené. A nagy válságban igazán komoly jelölt csak báró Bánffy Dezső lenne, aki az önálló vámterületet akarja. De ö meg — mi úgy véljük, — aligha vállalkoz­nék arra a hálátlan szerepre, hogy a legnagyobb viharban és válságban lép­jen elő, s azután ö határozott követelé­sekkel lépne fel a nemzet érdekében s kétes, teljesitené-e az udvar. Ily viszonyok közt mi egyelőre ki­utat nem tudunk. Talán ha Széll és Bánffy megegyeznek, ha az önálló vám­terület megvalósíttatnék, Apponyi és kle­rikális tábora a szabadelvű pártból ki­­tessékeltetnék: egészséges, új alakulás jönne létre. Addig azonban válság van, bizonyta­lanság. És senki sem tudja, mi lesz. Budapest, márczius 31. Az aradi püspök megerősítése. Félhiva­talosan jelentik,­ hogy a király Pap I. János alki­­mandritának görög-keleti püspökké való megválasz­tását megerősítette. A mai küldöttségek. Két hatalmas képviselőválasztó kerület küldöttsége hozta fel kerületének tiltakozó feliratát a parla­menthez. Az egyik, amely számarányaiban túl­tett minden előzőn, a fővároshoz közel eső vaáli kerület választópolgárságát képviselte, míg a másik jóval kisebb volt ugyan, de annál na­gyobb utat kellett megtennie, mert a távoli tápéi kerület polgáraiból állott. A tápéi kerület küldöttsége. Öt nagy­községből mintegy 200 választópolgár jelent meg ma a képviselőházban, hogy a tápéi kerületben meg­tartott népgyűlés határozatából a katonai javasla­tok ellen tiltakozzék. A küldöttséget kilencz óra után fogadta gróf Apponyi, akinek Kelemen Béla, a tápéiak újabban választott függetlenségi követe nyújtotta­ át a népgyülés­ feliratát. Kelemen beszéde után Apponyi válaszolt, azután a küldöttség felvonult a karzatokra, hogy a mai tárgyalásokat végighallgassa. A vaáli kerület küldöttsége: Pontban kilencz órakor robogott be a keleti pályaudvarba a bicskei különvonat, amely a vaáli kerület 1200 főnyi polgárságát hozta a fővárosba. Horváth Gyula, a kerület függetlenségi képviselője fogadta a küldöttséget, akinek szívélyes szavaira G­y­a­p­a­y Pál földbirtokos, a küldöttség vezetője felelt. Majd a főváros körutain nagy lelkesedéssel vonult végig a menet a parlament elé, ahol már az ellenzéki képviselők nagy része egybegyűlt fogadtatásukra. Horváth Gyula kerületének 13 községe nevében Apponyinak átnyújtotta a tiltakozó feliratot s be­szédében különösen hangsúlyozta, hogy ez a fen­séges tiltakozás pártkülönbség nélkül történik. Ap­ponyi elnök válaszában kifejti, hogy a polgárság csupán kérhet, de a parlament iránti köteles tisz­teleténél fogva sohasem tiltakozhat annak határo­zatai ellen. Ősi szabadságunk bizonytalanná válik, ha­­ az alkotmányos és törvénytisztelő szellem be­lőlünk kivész. A vaáliak feliratát és szíves megjele­nésüket is alkotmány előtt való meghódolásnak te­kinti és ebben a tudatban a küldöttséget, jó­indula­táról biztosítja. A küldöttség ezután a kupolacsar­nokot tekintette meg. A néppárt színe változása- A bécsi «Zeit» budapesti levelezője írja, hogy a néppártnak a ka­tonai javaslatok­­ ellen folyó harcsában változás tör­tént. Eddig a vidéki hívek részéről felküldött kér­vényekben a katonai javaslatok visszavonását kö­vetelték. Ez a követelés most módosult, mert az ily kérvények ma csak a két éves katonai szolgá­lati idő életbeléptetését kérik. A készfizetések felvétele. Budapest, márczius 31. A pénzügyminiszter ma há­rom törvényja­vaslatot nyújtott be a képviselőházhoz . Az egyik a készfizetések fölvételé­ről, a második a koronaérték megállapítá­sáról szóló törvény kiegészítését tárgyazza, a harmadik pedig kiegészíti az érem és pénz­­rendszerre vonatkozólag Ausztriával kötött 1892-iki szerződést. E törvényjavaslatok értelmében érvénybe lépnek az Osztrák-magyar bank alapszabályai­nak azon ez idő szerint felfüggesztett határoza­tai, melyek szerint a bank összes kibo­csátott pénzj­egyeit törvényes érczpénzzel beváltani tartozik. En­gedélyt nyer ennélfogva a bank arra, hogy bankjegykészletét, nevezetesen 10 és 20 koro­nás bankjegyeit a jegyforgalomnak szabály­szerű éretfedezete mellett korlátlanul gyara­pítsa. A készfizetések fölvételének napját a törvény még nem állapítja meg, hanem föl­jogosítja a kormányt arra, hogy ezt a napot az ausztriai kormán­nyal egyetér­tő j­ogrend­ele­ti úton határozza meg. Egyúttal a koronaérték végleges általá­nosítása végett szükségessé válik az 1899. évi XXXII. törvényczikk alapján vert ötkoronás­ ­ doktorkisasszony. A «Magyar Szó» eredeti tárczája. —­ írta: Benda Jenő. — Nincs igaza, Ágnes nagysám, — mon­dotta György, a szobaár. És becsületes, pi­ros-pozsgás ábrázatát verejték lepte el, amit le kellett törölnie nagy, piros koczkákkal tar­­kázott zsebkendőjével. Húsz esztendei szám­tiszt, vagy irodaigazgatói minőségben való működése alatt nem igen nyílt alkalma rá, hogy a doktorkisasszon­nyal folytatott vitat­kozásokhoz hasonló erős szellemi tornát végezzen. És most különösen szükségesnek érezte, hogy győztesen kerüljön ki a vitából. :— Nincsen igaza, ha mondom! A férfit rendelte az Isten arra, hogy az élet nehéz­ségeivel a küzdelmet felvegye. (György ur itt nagyot lélekzett s a szépen kikerekített mondat szemmel láthatólag megelégedéssel töltötte el.) A nő maradjon a családban. Min­den lány hivatása az, hogy férjhez menjen. Nem is hitte, hogy a védekezés ilyen jól sikerüljön. Sunyi, diadalmas kifejezéssel pis­logott a doktorkisasszony felé­, várva, hogy az mit mond rá. Akármilyen okos leány, ez­zel meg lehet elégedve. Biztosan nem tud rá mit felelni. A múltkoriban egy újságczikket olvasott. Abban voltak csak ehez hasonló, szép és világos kifejezések: — Minden leány hivatása az, hogy férj­hez menjen. Nekem már ez a nézetem, — ismételte. Azután megzavarodott. Hátha mégis os­tobaságot mondott? Mert a doktorkisasszony nevetni kezdett. Éles, bántó sivatással tudott kaczagni ez a lány; bizarságig keskeny, ki­hegyezett élű arczán a gúny, szenvedélyes indulat kígyóvonalai­ hullámoztak. Apró, szú­rós szemeit összehúzta és a megsemmisítő, ki­csinylés valami ritka erélyű kifejezésével sze­gezte a zavartan izgő-mozgó terjedelmes fér­fiúra. — Úgy? Szép kis hivatás, mondhatom! Mi tehát, szerencsétlen asszonyfélék arra szü­lettünk, hogy szolgák, alázatos cselédek le­gyünk egész életünkben. Mert a nő, mihelyt férjhez megy, azzá lesz. A férfi cselédje és szolgálója egy hosszú életen keresztül. Amióta emlékezem, az anyám, szegény, mindig ilyen gyenge egészségű, agyonhajszolt, kimerült asszony, amilyen most. Éjjel virrasztás a gye­rek mellett, napközben elcsigázó munka, nél­külözés, krajczáros spórolás... Ilyen az egész élet. Ráadásul örökös háborúság, perpatvar. Mert azért soha sincs jól semmi... György, a szobaúr közbevetőleg mondani kívánt volna valamit. De a leány már olyan tűzzel, olyan szenvedéllyel beszélt, hogy nem merte félbeszakítani. — Hát érdemes mindezt végigszenvedni? Aztán miért? Egy röpke csókért, egy peret múló gyönyörűségéért feláldozni az egész életet. A szerelem minden ostobaságok között a legnagyobb ostobaság, természet ot­romba erőszaka, mely egymás karjaiba kény­szeríti az embereket, azért, hogy az emberi­ség­ újjászülessen, hogy a gyámoltalan bábok, hitvány, üres koponyájúak faja ki ne ves­szen. Az emberek mindnyájan a legnagyobb boldog­ságot, az elérhető legteljesebb gyönyörűsé­get várják tőle. S mindnyájan csalatkoznak benne. Mert csak kiábrándulásra, szenvedésre, hasztalan epedésre találnak általa. György, a szobaúr úgy érezte, a feje szédül erre a szenvedélyes kitörésre és nem­igen találta a helyes szavakat, amikkel vála­szolhasson rá. Csak mosolygott, laposan pis­logott és annyit mondott: — Na! na! Ágnes nagysám is előbb­­utóbb rátalál valakire, akinek kedvéért vál­toztatni fog ezeken az elveken. — Én? Soha! Érti, sohasem! Gyűlölöm ma­gukat férfiakat mind. Üresek, hitványak, áll­hatatlanok kivétel nélkül és amellett nevet­ségesen önhittek. Kislány koromban sem sze­rettem a fiukat. Mindig kicsúfoltam őket. Azért, hogy eltartsanak, a mindennapi ke­nyérért nem adom el nekik magamat. A sa­ját emberségemből fogok megélni, felveszem velük a versenyt. Bebizonyítom, hogy többet érek, többet tudok, mint ők! György úr szelíden ingatta fejét s ezzel adta jelét szerény kételkedésének. Azután sze­­delőzködött, mert a lány elküldte: — Menjen! Egy levelet kell még meg­írnom, azután megyek a klinikára. Csodaszép esetem van tegnap óta, olyan bonyodalmas, menthetetlen betegséget kell tanulmányoznom, hogy igazán gyönyörűségem van benne. Nem volna kedve megnézni? — Gúnyos, daczos pajkossággal nézett a férfira és felnevetett. Mert eszébe jutott, hogy elsápadna, s liba­bőrössé válna ennek az urnak az arcza, ha egyszer például egy levágott emberi kezet találna a zsebében. d *\ *

Next