Magyar Szó, 1903. május (4. évfolyam, 103-128. szám)
1903-05-01 / 103. szám
Előfizetési ár: ítész éne — 28 kor. — El FelétleTM —* 14 „ ** m MecredéneTM 7 , — „ K*T hénapra 2 „ 40 „ 3B es _ S SRéta ------10 « Szerkesztőség: VI. Andrássy-út 4S, Budapest, 1903. NEGYEDIK ÉVFOLYAM 103. vom. Politikai napilap. HIWHIilMMWW tBMiHiwmtm Felelős szerkesztő: Dr. PÁLIT EDE. Apr' *:‘rVetések ára: Egy 5*6 Mér Vastagabb Istüret.. ft fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal, V., Andrássy út 48. Péntek, május 1. Az utolsó nap. Irta: Mezei Ernő. Budapest, április 30.' Caeterum censeo: amennyire igazoltnak találom az ellenzék obstrukciós harczát, nem találom igazoltnak az ex-lex előidézését. Tudom, hogy az ilyen megkülönböztetést nem veszi be könnyen a tömegek naiv érzülete. De nem tehetik túl magukat rajta az olyan szereplő politikusok, kik a parlamenti hatalom eszközeivel akarnak az ország sorsán változtatni. Nagy népforradalmak a kiszámíthatlan erők viharzásával sodorhatják tova a pártokat és vezéreket, de az olyan ellenzéki obstrukczió, amelyet egy parlamenti kisebbség öntudatos szervezéssel, jól kiszámított munkabeosztással hajt végre, nem szüntetheti meg sem az egyéni megfontolás erejét, sem az egyéni felelősség mértékét. A függetlenségi párt tagjai, akik oly nemes kitartással és bátor odaadással, de egyben okos fegyelmezéssel folytatták eddig az obstrukczió hadműveleteit, nem titkolhatják maguk előtt, hogy az ex-lexet az egyszerű obstrukcziótól olyan széles határárok választja el, melyen túl a mindegyik harczoló félre nézve semleges és érinthetlen terület kezdődik. Akik úgy okoskodnak, hogy az obstrukczió és ex-lex összetartoznak és egymásból folynak, voltakép igazolják azt az ősmameluk felfogást, mely minden obstrukcziót egyképen elitél, az alkotmány ellen való anarchikus lázadásnak bélyegez. Az obstrukczió és az ex-lex egysége: Tisza István gróf kedvére való tétel ez. Pedig ha elvileg is igen nagy a különbség a kettő között, gyakorlati jelentőség dolgában még nagyobb. Egy rendes obstrukcziónak ereje és sikere kétségtelenül abban áll, hogy mentél hosszabb ideig legyen képes a parlamenti többségnek törvényalkotásra irányzott szándékát megakasztani. De az ex-lexnél az időbeli haladék épen nem előny, mert mentől tovább tart, annál inkább veszti hatékonyságát és igazi veszedelme az ellenzékre nézve, hogy napról-napra jobban hozzászoktatja az elméket a törvényellenes kormányzat lehetőségeihez. Az ex-lexnek nyomban a puskapros akna robbantó erejével kell szétvernie a hatalom épületét, máskülönben vizessé málik és lassú sistergéssel csak a talajt hasgatja szét minden irányban. Az obstrukcziónak formái meghonosodtak többékevésbé minden európai parlamentarizmusban, de csak úgy, hogy szigorúan korlátolt területre, szigorúan körülírt czélra irányulnak. Az ex-lex gyakorlatát csak Ausztriából ismerjük, és ott épen abból a czélból erőszakolták az obstruálásban váltakozó pártok, hogy magát az alkotmányos rendet levegőbe röpítsék vele. Van-e valami bántóbb gondolat, mint hogy ezen a réven a mi kiskorú szomszédainkkal kerüljünk hasonlóságba ? Dicsőség annak az ellenzéki obstrukcziónak, amely a katonai javaslatok ellen irányul. Beszélhetnek ellene bármit, ez az obstrukczió nagy nemzeti és egyben nagy alkotmányos missziót teljesít. De ez a dicsőség teljesebb volna, ha az ellenzék úgy intézi obstrukcziós ostromát, hogy az ex-lex árkát ne lépje át. Nem lehet semmiképpen bizonyítani, hogy az obstrukcziónak taktikai szüksége az ex-lex. Azt hiszem, egyfelől a hajthatlan ellenállás a bécsi hatalom követelései irányában, ugyanakkor másfelől a rendütletlen tisztelet az alkotmányosság életföltételei iránt: épen ez a kettő együtt imponáló fölényt kölcsönöznének az ellenzéknek a többség fölött, sőt ellenállhatlan erővel befolyásolnák a bécsi hatalmakat is. De micsoda okulást meríthetnek az ex-lex kikényszerítéséből ott azokban a magas és idegen régiókban, hol a magyar alkotmány tiszteletének se a hagyomány, se az érzés klímája nem kedvez? Legfölebb szívesen jegyzik meg maguknak, hogy lehet Magyarországon az alkotmány feltételei ellenére is kormányozni, mégpedig nagynevű államférfiak és fegyelmezett parlamenti többség hozzájárulásával. Mit jelent ez? Itt a magyar alkotmánynak legnagyobb és legerősebb elve van kérdésben: a jogfolytonosság elve. A parlamenti többség föltétlen jogát, mit a kormánypárton az alkotmányosság legfőbb elvének akarnak elismertetni, bizony nem becsüljük sokra. Mit is ér ez az elv a mi közjogi viszonyaink között, amikor parlamentarizsmusunk egész szervezete idegen tényezők behatásainak Fehér virágok. — Zsigmondnapi ■ írás. — — A «Magyar Szó» eredeti tárczája. — Irta: Gyarmathy Zsigáné. Bizony nem tudnám megmondani, miért ájul fel emlékemben egy tavaszi nap, valahányszor a fák fehér szirmaikat kezdik bontogatni. Hiszen nem történt azon a napon semmi különös, csak nagyon szép volt. Épen most tizenöt éve, hogy a szomszéd faluban lakó egyik nénénk ezt írta: «Ha egy irággal borított falut akartok látni, most lehetek, mert ha eső talál lenni, tüstént oda lesz a fehér gyönyörűség; pedig kár lenne érte, mert Bikái még sohasem volt ily szép; most kell ezt látni...» És ez nagy szó, mert Bikái — a «Kalotaszeg gyümölcsös kertje» — mindig bájos, virágos kis zöld fészek. No, ha most még szebb, hát nézzük meg, és a nagy lányommal és a két kicsi fiammal elindultam virágos falut látni. És amit láttam, az úgy benn maradt a lelkemben, hogy minden tavasszal új virágot hajt. Nem is lesz soha több oly hűvös fehérségű, csodaszép, ragyogó május első napja, mint az volt... Az ut mentén mindenütt apró fehér bokrok borították a sánczokat. A zöldülő rétek és szőlőhegyek közén magasabb bokrok, kar,csu körtefák fehérlettek; de mi volt mindez ahoz a gyönyörűséghez képest, melyet az első lejtő alján élénkbe tárt a Mátyás Jankóék óriás százados vadkörtefája. Százados? A vének szerint több százados Azt kérdeztem egyszer a legkorosabb bonyától: mit gondol, mióta virít ez a gyönyörű fa? — Hát instálom, mindég, mióta a világ. Még a jóbonyáink jóbonyja is alájártak mulatozni. Tehát a legvénebbek dédanyáinak a dédanyjai is látták virágzását ennek a remek vadkörtefának. Hej!be sok vihar, fagy, jégverés érhette ennyi idő alatt! Talán a zivatar edzette ily erőssé, de olyanná, amilyen most, — hogy meglátva nagyot, meleget dobban az ember szive a nagy gyönyörűségtől — csak a tavaszi szellő lágy simogatása és a nap forró csókja varázsolhatta. A gúla alakú óriásfa tömötten el volt bomiva hófehér virággal és e nagy tömeg fehérségtől úgy tetszett, mintha a fényes levegő tele lenne szórva zuzmaraporal és az apróbb virágos fák felett fehér hullámok ringnának. A fák zöld pázsitos alja kék lett az ibolyától, csak a körtefa alatt zsendült a fa, azt a kört keményre tapossák a vasárnapi kirándulók. De a nagy fa tulajdonosa, Mátyás Jankó ő figyelme, nem a fiatalsággal jár ide; akkor nem lehetne szalonnát sütni, már pedig azt minden ember tudhassa, hogy sehol a világon nem sül olyan szép pirosra a szalonna, mint itt és a bor sem olyan jó más helyen, pedig azt senki sem állíthatja, mintha más helyen rossznak találná a bort Mátyás uram, aki nyolczvan évét még jó erőben hordja: no, hát az isten éltesse! E bájos kis völgyhajtásból felfelé vezet a bikaliut és a virágos meggy- és cseresnyefák mind sűrűbben fehérlenek és a fiatal pázsit selymes zöldje ragyogóbb. A tetőre érve, egyszerre csak elénk tárul Magyar-Bikal és itt ismét nagyot, meleget dobban az ember szive. Zöldülő fás halmok, bérezek aljában áll a kis falu, de nem is falu az, hanem egy fehér virágtenger, melyre a tavaszi ég ragyogása rózsás fényt szór s a habtenger hullámában fürdik a fehér virágok egymást verő raja. Megállítottam a kocsit, ezt a gyönyörűséget élvezni kell. Az illatos levegőt üdeséggel töltötte be az alant ringó virágözön, s valami kimondhatatlan édes érzést lopott a szívbe: oh, az nagyon jó, nagyon szép volt! A faluból, föl a hegynek, kipirult arczu lánykák jöttek. Virággal siettek Bánffy-Hunyadra, mert május első napján ott jól fizetik a virágot. Az egyiknél almavirág-bokréta volt: a félig nyílt szirmokat még rózsaszín pehely borította; a piroskötényes, piroscsizmás leányka meghallotta, hogy a bokrétáját dicsérem, rögtön idekínálta, de nem akart érette elfogadni semmit. Mind a többi is virággal kínált, s mikor látták, hogy nem akarjuk őket megfosztani a napi keresetüktől, a legnagyobb gyöngédséggel tették virágaik egy részét a kocsiba és gyorsan tovább mentek. Bizony, csak a tősgyökeres magyar faj népe tudja ezt így megcsinálni: szerényen és mégis rátartósan. A nénénk már ott várt magas verendáján, nyíló virágai között és csak ennyit kérdett: — Na hát? Csak annyit feleltem rá: — — Az sem csúnya! — és a szótőben levő 4/hegyre mutatott; a «Kiserdő» fát pekor kezde vték bontogatni fiatal leveleiket; olyan volta^ <