Magyar Szó, 1903. július (4. évfolyam, 154-180. szám)

1903-07-01 / 154. szám

r 2­154. szám­­ ról Nagy Ferenczék. Az első sorban a vezérek. Ha valami tetszett az ószabad­­elvüeknek, egy pár éljent eresztettek meg, a másik két frakczió pedig ilyenkor csak úgy kiáltott, hogy ő néma maradt. És meg­fordítva. Két szónokuk volt, mind a kettő Apponyista. Az egyik, Ivánka, kellemet­len volt; a másik: Nagy Ferencz, a ve­zérszerepre áhított és a tömjént füstölte. De nagyon kellemetlenül és mintha nem lett volna benne biztos, hogy jól cselek­­szik-e. Senki sem érezte jól magát, de legkevésbé a bán. A párt látta, hogy nincs vezére, a vezér látta, hogy nincs pártja. Ez a politikai tragikum, mely ki­szorítja az arénából a hőst, mielőtt még megjátszotta volna a tragédiát. Azt is mondhatnók: nem a függetlenségi párt győzött ma s nem ez az esemény. Ha­nem a szabadelvű párt megbuktatta a bánt, ez a váratlan diadal. * Természetesen liberálisnak mondta magát a horvát. Nem ismer felekezetek közti külömbséget. De az 1848. XX. t. cz.-ről hallgatott. Ez is természetes. Ő a protestánsokat sem ismeri, és nem is akarja ismerni őket. Liberalizmusa kiter­jed nemcsak a felekeze­tekre, hanem a nemzetiségekre is. Gyanús liberalizmus ! A horvátok tapsoltak és a magyarok érezték, hogy ezentúl nem ők lesznek az urak az országban. * A függetlenségi pártot mindez tel­jesen kijózanította és amikor a szünet­ben a folyosókon megindult a vita, már meg is vo­t határozva a követendő poli­tika útja : Visszakergetni a horvátot oda, ahonnan jött. Ezt azt embert nem sza­bad engedni kormányozni Magyarország felett. Álnokság minden lépése, burkolt erőszak rejlik minden szavában, perfid kétszínűség minden tettében. Becsapásra dolgozik és port hint az emberek sze­­mébe. Ezzel tisztában volt ma a Házban mindenki. A függetlenségi párt ma este már értekezletet tart, és határozni fog további magatartása felett. Az eddigi hangulat szerint a párt nagy többsége kijátszva érzi magát és folytatni akarja a harczot a végzetekig. Másodszor jut tehát a függetlenségi párt döntő pillanat elé. Ismét a kezében van az ország sorsa. Ezúttal alig van kétség benne, hogy e hatalmával élni is fog. Annál is inkább, mert már túlról is feltűnt ma egy tábor, amely elhagyni készül a bánt, hogy szédelgő politikájának minden áron opponáljon. A bán szét akarja kergetni a képviselőházat. Ez kétségtelen. Csak azt várja, hogy a parlamenti formákon átessen. Ezt ma tisztán láthatta a füg­getlenségi párt is. Ezért fordult meg a hangulata és ezért fogja ismét felvenni a harczot, a­melyet egy meggondolatlan pillanatban abbahagyni akart. A milyen nagy és gyors volt a közvélemény elpár­tolása a függetlenségi párttól, oly gyors és őszinte lesz a visszatérése, ha a párt ma este megembereli magát. Ismét egy egész ország figyel a pártra, tele bocsánattal a közelmúltért és tele elismeréssel és hálával az elkövet­kezendő küzdelmes jövőért. Remény kél a szivekben, hogy az ország mégis csak győzni és nyerni is fog " MAGYAR SZÓ, Budapest, junius 30. Báró Fejérv­áry Géza és Temesvár. Te­mesvár városnak Molnár Viktor főispán elnöklé­sével tartott mai közgyűlésén felolvasták báró Fe­­jérváry Gézának rendkívül meleg hangon tartott bú­csúlevelét, amel­lyel a város országgyűlési képvise­letéről való lemondását bejelenti. A közgyűlés el­határozta, hogy a város háláját és rokonszenvét hasonló bucsúirattal fejezi ki s báró Fejérváry Gé­zának, a város díszpolgárának, Temesvár felvirág­zása érdekében kifejtett áldásos működése elisme­réséül s a polgárság szeretetének, tiszteletének je­léül arczképét a tanácsterem számára megfestett. Olay Lajos üdvözlése. Szigetvárról értesítenek bennünket, hogy Olay Lajos or­szággyűlési képviselőhöz választói, élükön a kerületbeli protestáns papsággal, lelkes üd­vözlő iratot intéztek a bán és a nemzeti fel­adás ellenében tanúsított hazafias viselkedé­séért. Képviselőjelölés: Újverbászról felkért a pártelnökség a következő sorok közlésére: A ver­­bászi választókerület szabadelvű pártja tegnap tar­totta kerületi alakuló és kijelölő gyűlését, amelyen az igen nagy számban megjelent választók párt­elnökké dr. R­é­c­s­e­y Ede kulai ügyvédet, örökös tiszteletbeli elnökké, tövisi R­á­c­z György kulai földbirtokost választották meg. A nagygyűlés ez­után a kerület országgyűlési képviselőjévé osztat­lan lelkesedéssel báró Vojnits Istvánt jelölte és elhatározta, hogy a kerületben való megjelenését és programmjának előterjesztését sem kivánja , hogy kétszáz tagú küldöttség kéri fel báró Voj­­nitst a jelöltség elfogadására. Julius : Báró Bánffy Dezső zászlóbontása. Budapest, junius 30. Ismét egy nevezetes nyilatkozat je­lent meg, mint folytatása annak a nagy harcznak, melyet Bánffy Rezső a magyar nemzeti állam kiépítése s a magyarság­nak minden vonalon való érvényesitése ügyében indított. Alább közöljük Bánffy mélyreható és nemzeti szempontból ritka becsű nyilatkozatát, mely a német nyelvű hadsereg kérdését új szempontból világítja meg. Eddig ugyanis még a 48-asok is csak azt mondották, hogy ők »engedményeket« vagy »vívmányo­kat« követelnek.Mo­s­t Bánffy Dezső megdönthetien érvekkel bizo­nyítja, hogy amit a nemzet a hadsereg magyarsága ügyé­ben követel, az nem lenne Bécs részéről „engedmény«, — mert az érvényben levő és megdönthetien törvénynek alapján a nemzet joga. Eddig még a 48-as párt is elismerte hallgatag, hogy az 1867-es törvény sze­rint «az egész hadseregnek és igy a ma­gyar hadseregnek is, mint az összes had­sereg kiegészitő részének egységes vezér­lete, vezénylete és belszervezete ő fel­sége által intézendő. Most Bánffy Dezső bebizo­­nyitja, hogy alapos tévedés az, amely a vezér­­nyelv meg­­á­ll­a­p­i­t­á­s­á­t a k­i­r­á­l­y jogának mondja. S bebizonyítja, hogy már az 1867-iki törvény óta is­mételten hozatott törvény mely a a vezérynyelv tekin­tetében a jogot teljesen a magyar nemzet számára tartja fenn, — vagyis a magyar tör­vényhozás joga a magyar hadsereg nyelvét megálla­pítani. Egyúttal fölemeli Bánffy szavát amaz­­ osztrák eljárás ellen, amely a magyar közjogot meghammisítja s követeli a külképviselet terén is a magyar nemzeti állam érvényesülését. Nagy és nevezetes Bánffy ezen ak­­cziója. Ez már nem puszta politikai tak­tika. Ez nem utólag visszavonható nem­zeti ígérgetés és kecsegtetés. Mert ezzel a korszakos akczióval Bánffy nyíltan és merészen szakított Béc­csel s a nemzeti ügyért való önfeláldozásában lemondott örökre a maga személyi sikereiről. Már ő csak fajának, törzsének akar sikert és diadalt. S mint uj Bocskay élére áll minden nemzeti törekvésnek. Eltaszit magától minden udvari kegyet, mert a nemzeti veszedelem perczében erősebb szivetlen a népe iránti szeretet minden egyéni siker-törekvésnél. Midőn lelkünk egész hevével üdvözöl­jük Bánffyt, itt közöljük a nevezetes szózatot. Már hosszúra nyúlt fejtegetéseink rendjén nem egyszer mondottuk el, hogy aktuális politikai kér­désekkel e keretben foglalkozni nem akarunk, mégis minden őszinte törekvésünk daczára, nem tudjuk elkerülni, hogy esetleg olyan kérdéseket is ne érintsünk, melyek a napi politikával is kapcsolat­ban vannak. Törekvésünk az, hogy tárgyilagosak legyünk és csak amennyiben kikerülni nem tud­juk, engedjük meg magunknak, hogy a közvetlen napi kérdést is érintsük. Egy régebbi fejtegetésünkben a magyar nem­zetiségi politikáról •—­ a dualizmussal kapcsolat­ban — mondván el nézetünket, megemlé­keztünk a közös hadsereg német ve­­zén­­nyelvéről is. Csak nagy általános­ságban érintettük e kérdést, azon nézetnek adván kifejezést, hogy nemzeti szempont­ból kevésbbé fontos a vezén­­nyelv, mint inkább az ezred-nyelv kérdése, ez lévén a legénység és tisztikar közötti érintkezésre használva és az ös­­­szes magyar államból sorozott ezredek és csapa­tok érintkezési nyelve, ha magyarrá tétetnék, czél- és észszerű beosztásával és összevegyítésével az összes besorozottaknak, tekintettel a magyar anya­nyelvűek, vagy jobban mondva, a magyarul be­szélők több mint 60 °/o-ot kitevő számarányára, e e hadsereg maga is, szemben a nem­zetiségek széthúzásával, jelentékeny tényezőjévé válhatna a magyarul tu­dók és beszélők számának szaporítá­sára és ezzel sikeresen mozdítaná elő az egy­nyelvű «egységes magyar nemzeti állam» létre­jöttét. Azon fejtegetésünk alkalmával csak odavetően érintettük, egyáltalában ki nem fejtve e kér­dést, annál kevésbbé érintve a közös hadsereg ve­­zényő nyelvének ügyét közjogunk szempontjából. Ma sem akarunk mélyrehatóan foglalkozni e kérdés­sel, de érintenünk kell mégis, mert kétségtelen, hogy a magyar nemzetiségi politika szempontjá­ból ennek is van fontossága, mint eszköznek — és mi ez idő szerint csak e szempontból foglalkozunk vele — arra tekintettel, hogy a magyarul tudók és beszélők száma szaporittassék. Általánosan elfogadott nézet s teljesen ki­fejtve, ellenzéki álláspontból sem támadott felfo­gás az, hogy az 1867: XII. t­cz. 11. §-ában ki­­­­fejezésre jutott elhatározás, hogy «az, ami az egész hadseregnek és igy a magyar hadseregnek is, mint az összes hadsereg kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszerveze­­tére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek is­mertetik el­, magában foglalja a korona azon jo­gát is, hogy a vezér­­nyelvet az egész hadseregre egységesen maga állapítsa meg és ezzel a nem­zetnek erre vonatkozó joga, mint átruházott jog, a korona által gyakoroltassák. Ezen felfogás alap­ján, bár csak hallgatólag, de az alkot­mányon kívüli időktől átkozottan, vezényeltetik a magyar hadsereg kö­zösnek nevezett része, a Lajtán túli tartományok és országok összes hadseregével együtt, német nyelven és itt van a félreértés, úgy mondjuk, ha úgy tetszik, a felfogásban az elté­rés. Az 1867 :XII. t-cz. 11. §-a egész hadseregről be­szél, ezen csak elvet kimondó szakaszon alapulólag jött aztán létre az 1868: XL. és később az 1889: VI. t.-cz., nemkülönben a honvédségről szóló 1868: XLI. t.-cz., valamint az 1890: V. t.-cz., úgy a nép­­fölkelésről szóló 1868: XLII. t.-cz. és az ezt ha­tályon kívül helyező 1886: XX. t.-cz. ,s mit látunk a vezér­­ nyelv tekintetében? r

Next