Magyar Szó, 1903. december (4. évfolyam, 284-309. szám)
1903-12-01 / 284. szám
Előfizetési ár: 28 kor. — EH. » M - „ 7 , „ Egyes szám ... 8 fillér. Vidéken_. ... ... ... 10 . Szerkesztőség VI.. Andrássy-út 48. Budapest, 1903. Egész évre... Fél évre..._ Negyedévre... Egy hónapra NEGYEDIK ÉVFOLYAM 284 SZIUm MAGYAR SZÓ Politikai napilap. Felelős szerkesztő: Dr. PATAI EDE. Apffi hirdetések éra • Egy szó _________ * fülét Vastagabb betűvel... ft fillér Hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal, VI., Andrássy út 48. Kedd, deczember 1. Fordulat. A képviselőház mai ülésének vége felé, a töméntelen névszerinti szavazások között a politikai helyzetben meglepő fordulat állott be. A Ház engedelméből szólásra emelkedett Kossuth Ferenc, és kérte a kormányt, valamint a többséget, hogy ne folytassa az erős kéz politikáját, ne győzze le az ellenzéket, hanem inkább gyümölcsöztesse a nagy nemzeti felbuzdulást oly téren, ahol a nemzet érdekében hasznos gyümölcsöknek nem állja útját sem a felsőbb akarat, sem az idegen befolyás. Követelte, hogy a választói jog kiterjesztessék, a kerületek újra beosztassanak a magyar nyelv az iskolákban ezentúl jobban érvényesíttessék és szocziális téren valósittassanak meg azok a reformok, amelyeket november nyolczadiki beszédében hangoztatott. Kossuth beszéde után gróf Tisza István emelkedett szólásra. Rövid beszédében örömének adott kifejezést afölött, hogy Kossuth beszéde reményt nyújt a békés kibontakozásra. Kijelentette, hogy az iskolákban a magyar nyelvet hajlandó szigorúbban érvényesíttetni, mint most, kijelentette, hogy a szociális reformok terén, közte és az ellenzék között nincs elvi eltérés, miért is meg fogja azokat valósítani, végül a választói jogra nézve tudatta, hogy igenis hajlandó a választási jogot kiterjeszteni, erre vonatkozólag az előmunkálatokat már elrendelte s a törvényjavaslatot, mielőtt a Ház elé terjesztené, egy ankét elé viszi, hogy a Ház összes pártjai kitűnőségeik útján hozzászólhassanak. Szándéka, úgymond, a törvényjavaslatot oly időben előterjeszteni, hogy már a legközelebbi általános választás az új törvény alapján legyen megcsinálható. Úgy a Kossuth, mint a Tisza beszéde nagy feltűnést keltett, mert az előzmények után senki nem volt elkészülve a váratlan fordulatra. A meglepetés szinte zavarba hozta az embereket. Ami a hatást illeti, az páratlan volt. Kossuthnak, aki igazán államférfim magaslatra emelkedett, helyeselt csaknem az egész ellenzék, különösen a Kossuth-párt. Senki nem tudta magát kivonni hazafias álláspontjának hatása alól. Helyesen, sőt hellyel-közzel kapcsolt neki a kormánypárt is. Ugyanígy hatott a Tisza István beszéde is. Azok, akik folyton azt híresztelték róla, hogy hév és szenvedély által elragadtatja magát s makacssága nem ismer határt, csodálkozva és ámulattal néztek rá. Önmaguk előtt kénytelenek voltak bevallani, hogy Tisza tud ugyan keményen harczolni, de hogyha a haza érdeke a bölcs belátást és mérsékletet kívánja, ebben nem tesz túl rajta senki. Ami ma délelőtt tíz órakor még hihetetlennek látszott, bekövetkezett az ellenzék túlnyomó része, néhány klerikálist kivéve, helyeselt Tisza Istvánnak, jelezve, hogy a Kossuth és Tisza által megjelölt alapon hajlandó a békés kibontakozás útjára lépni. A kép teljessége kedvéért megemlítjük, hogy a beszédek után következett szünet alatt a néppárti klerikálisok fölkeresték a Kossuth-párt fiataljait és heczczelték őket a további harczra. Egyikmásik Kossuth-párti tüzet fogott és handabandázott, hogy nem szerel le, a nagy többség azonban nem volt kapható a klerikális bombavetők számára. Nem volt kapható akkor sem, amikor a nyílt ülésben Ugrón és Holló izgattak a parlamenti forradalom folytatására. Holnap délután a Kossuth-párt tart értekezletet, melynek czélja megbeszélni a politikai helyzetet, illetőleg: dönteni a párt további magatartása tekintetében. Kétségtelen, hogy a nagy többség a békés és hazafias kibontakozás mellett lesz. Vannak olyanok, akik szerint a furcsa kis Öreg ember. írta: Benda Jenő. Búcsúztunk. Utoljára még egyszer magamhoz vontam a leányt és megcsókoltam. Az ő ajka a csók alatt égett és megremegett, mint a rózsaszirom a ráeső harmatcsepp súlyától. Az enyém ellenben hideg maradt. Azután megesküdtem, hogy híven fogom szeretni és elindultam ki az éjszakába, hazafelé. Köd volt, foszlós, hideg, nedves köd. Az aszfaltot piszkos sár borította. Embert magam körül sehol sem láttam. A házak falai elvesztek a köd pára függönye mögött. Egy-egy halvány gázláng s a nedves aszfalton különösen visszhangzó kopogó lépéseim. Kip-kop. Egyéb semmi más. Csak az egyedülvalóság. És elszorult a szívem, mert éreztem, hogy üres. A szőke lány, aki csókolt és megesketett, hogy szeretem, nem volt benne. Hazudott a csókom, hazudott az esküm. Nem szerettem. Nem. Ez most világosan állott előttem. S elszomorodtam miatta. Oly hideg volt, nedves szürkeség, egyedülvalóság. És én úgy áhítoztam a szerelem melegsége, izgató hevülése után, melyet még sohasem éreztem. Soha! soha! Pedig áhítoztam utána, mint a megrepedezett tavaszi föld a termékenyítő permeteg után. Annyi csalódás után, most is csalódtam. Ez sem az igazi. Ez sem. Nem szeretem. Nem. A köd sűrűbb lett. A gázlámpák fénye szinte eltűnt benne. Minden elveszett a szürke párázatban, a házak, az utcza, az emberek, a nagy világváros élete. Csak én voltam, meg az én lépéseim. Kip! Köp! Féltem. Különös, de felnőtt ember létemre féltem. Azok a lépések olyan sajátságosan visszhangzottak a csendben, az ürességben, s a semmiben, mely körülvett, engem is átjárt, fagyot lopott a szívembe, az ereimbe, az agyam tömecsei közé. Kip! köp! S mintha mögöttem újra hangzanék: Kip! köp! Igen! most már tisztán hallottam: jön valaki mögöttem. Jött. Már mellettem is állt. Egy furcsa kicsi öreg ember. Kalap nélkül volt, hosszú, ősz haja a homlokába csüngött, a fejét furcsán válla közé húzta. Ismerősen pislogott felém, nem is üdvözölt és kérés nélkül kezdett el beszélni: — Ismeri a szerelmet kereső királyfiú történetét? Nem? No várjon! Ez így van. Élt egyszer egy öreg király, akinek daliás, gyönyörű fia volt. A daliás, gyönyörű királyfiú elérkezett abba a korba, amelybe már Meseországban is házasodni szokás. Összejövőnek tehát az ország bölcsei, törvényhozói s elhatározták, hogy jövendő uruknak feleséget, maguknak királynőt keresnek. A királyfiu beleegyezett. Jó, Ö megházasodik. Csak egyet kötött ki: feleségül olyan leányt vesz el, akit szeretni fog. A bölcsek és törvényhozók mosolyogtak a bohó kívánságon s nem akarták a királyfiúnak kedvét szegni. Jövendő uruk fiatal volt, abban, a korban, mely legfogékonyabb az aszszonyi bűbáj, az árcznak, a formáknak a szépsége iránt. S a föld kerekén annyi leány, van, szemnek gyönyörűsége,, édes kívánsága, Elhozták azért a királyimhoz a legszebbeket. Először a szomszéd országok fejedelemleányai kerültek sorra. Hajladozó liliomszálak; hangjuk zene volt, kaczagásuk ezüst csilingelős, rythmusos járásuk megelevenedett költemény. A szemük nézésében pedig, ahogy a daliás gyönyörű királyfiu szerelmét könyörögték, visszatükröződött egy menyország igézete. —■‘ Nem kell! — mondta sorban mindegyikre. a királyfiu. — Ez sem az igazi! Ez sem. Nem szeretem egyiket sem. Azután a herczegkisasszonyok következtek. Majd végül hét ország minden szépsége. A királyfinak tetszését azonban nem nyerték meg a szépek legszebbjei sem. Ennek a szőkesége, annak a barnasága nem tetszett. A harmadiknak az orra hegyes volt, vagy nem görbült szabályosan a szemöldöke. — Ez sem az igazi! Ez sem! A bölcsek és törvényhozók most már aggódni kezdtek és hosszú keresés után állítottak elő egy-egy nem ismert szépséget. Végül megkérdezték a válogató királyfiút: milyen legyen hát az igazi? — Magas és karcsú; — felelte ez — hajlékony, mint tó partján a füzek. A tekintete szelid legyen, mint a hold fénye, perzseljen, mint a déli nap, derítse fel a lelket, mint a hajnali napnak a vizek síkján továbbsikló sugara. A bölcsek és törvényhozók százfelé szalasztottak száz futárt, hogy ilyen leányt keressenek. A felkutatott szépségekből azonban mindig hiányzott valami. Tekintetükben nem volt meg vagy a holdfény, szelídsége, vagy a