Magyar Szó, 1904. január (5. évfolyam, 1-27. szám)
1904-01-01 / 1. szám
fw,. $ ffe, 2,c ÖTÖDIK 3ETTÖI.TÄM 1, ss£m. Politikai napilapé Felelős szerkesztő: Dr. PÁLTI EDE. BWSfizetési árént _ 38 kor. — Eli. fél éne... 14 „ — „ Jttnodéne... 7 , ■— „ Ejt hónapra 2 „ 40 „ : * Egres szám ... Szü4i. Vidőkett_. —_... 10 „ Szerkesztőség: VI.. Amarássy-út 48. Budapest, 1904. Az>rS hrdetések ára? Egy szó fillér Vastagabb b»UlTcl_. ff fiUfc hirdetések díjszabás szerint. Megjelen minden nap. Kiadóhivatal: VI., Andrássyfit 49. Péntek, január 1. Újévi czikk. Ne mondjunk rosszat a távozó évről ! Igaz, hogy az országnak sok aggodalmat, bajt és roppant gazdasági károkat okozott; igaz, hogy a tizenkét érdeki hős vakmerősége ma még megakadályozza a nemzetet abban, hogy az eltelt tizenkét hónap termését learathassa , de mégis ennek az esztendőnek eredményei olyanok, amelyekből rendkívüli tanulságokat vonhat le a magyar. Becses tanulságok ezek, okulást s erkölcsi erőt meríthet belőlük nemzet és parlament egyaránt. Tekintsünk Ausztria felé. Nézzük micsoda rablógazdálkodás űzetik ott a mi bőrünkre. Egész Ausztria — Csehország egy részét kivéve — kopár és terméketlen. Nyers terményei nincsenek. Gazdasága nincs. Ha az osztrákoknak saját nyersterményeikből kellene megélniük, éhen pusztulnának, mint az üres éléskamrában rekedt egér. És mégis : minő tejben-mézben folyó ország ez az Ausztriai Mennyi gazdagság halmozódik fel benne! Ipara, kereskedelme mily virágzó ! Népe, az a «hunczut német», milyen boldog és megelégedett! Bizonyos furcsa gavallérok jutnak eszembe, akiknek sem vagyonuk, sem keresetük nincsen, akik mégis fényesen megélnek. Jobban, mint száz más, becsületes ember, aki arczának keserves verejtékével keresi meg a mindennapi kenyeret. Miből élnek olyan pompásan e furcsa gavallérok ? Svihákságból. Visszaélésekből. Tisztességes, hiszékeny és tudatlan embertársaiknak a kijátszásából; szóval «balekfogásból.» No, Ausztriára nézve ez a tiszességes, hiszékeny és tudatlan «balek» mi vagyunk. Rajtunk elősködik a jeles parazita. A mi vérünket szívja. A mi bőrünket nyúzza. A mi húsunkon hizlalja magát. Szállítója és piacza vagyunk az osztrák iparnak. Összevásárolja — olcsón — a nyersterményeinket, malmaiban, gyáraiban, ipartelepein feldolgozza őket , egy részét elfogyasztja maga, másrészét pedig, mint kész ipari czikket, a mi nyakunkba sózza. Természetesen... drágán. Magyarország igazi Kánaán. Dél-Magyarország fekete földje a legjobb rmőföld a világon. Búzánkkal semmifajta búza nem versenyezhet. Szántóföldjeinken árpa, rozsdásan terem. Zabtermelésünk sem áll utolsó sorban, mint azt Ugron Gábor is igazolhatja. A magyar gyümölcs, a magyar bor világnrű. A magyar sertés, a magyar juh, a magyar szarvasmarha, a magyar ló minősége szintén elsőrendű. Vizeinkben hal, legelőinken jü kövér, erdeink rengetegében fa és a legizesebb vadak, a teremtő Isten, hisz Magyarország Európának a legboldogabb a leggazdagabb országa lehetne! S mégis koldusok vagyunk. Iparunk, gazdaságunk, kereskedelmünk pang. Fejünk fölött az anyagi tönk Damokleskardja lebeg. Az országban nincs pénz, nincs földbirtok. Budapest ragyogó körutain nincsenek paloták. Mert sem a földbirtok, sem a ragyogó paloták nem a mieink. Zálogleveleinket osztrák bankok Wertheim-szekrényei őrzik. Az osztrák ipar, az osztrák tőke egész súlyával nehezedik reánk. A jó Isten nem tehetne nagyobb jót Magyarországgal, mint, ha elszakítaná Ausztriától. Ez lenne Magyarország megváltása. Annyi, mintha rablók körmei közül menekülnénk meg. És magyar anyák, mégsem taníthatjátok kisdedeiteket arra, hogy kis kezüket imára kulcsolják a magyar haza teljes önállóságáért ! Nem tehetitek ezt, mert az európai helyzet olyan, hogy Magyarország ma egyedül Ausztriával társulva érezheti magát biztonságban. Ausztria is, de mi is. Nemcsak ma, de már évszázadok óta.. Ez egy rettentő végzet, amelynek aSyage alól felszabadulnunk egyelőre lehetetlen, Magyarország és Ausztra házassága, belátható időn, belül, föl nem bontható. Ebbe nekünk bele kell törődnünk. Abba azonban nem kell beletörődnünk, hogy az osztrák házastárs a mi verejtékünket drága gyöngyremekké varázsolja a saját maga gazdagodására. Ezt tűrhettük eddig, de nem fogjuk tűrni ezután. Magyarországnak végre föl kell ébrednie, hogy lerázza magáról az osztrák uzsorást. Gazdaságunkat, iparunkat ki kell szabadítanunk az osztrák ipar járma alól. Vámsorompóinkat föl kell állítanunk, hogy gazdasági létünk végre megtisztuljon a vámközösség nyomasztó lidérczétől. Sarkunkra kell állnunk minden tekintetben a Körberek merényleteivel szemben. Jogainkat, igazunkat érvényesíteni kell az egész vonalon. És ez az, amire nézve az elmúlt esztendő rendkívüli és becses tanulságokat szolgáltat nekünk. A küzdelem, amelyet a nemzet a katonai kérdésben folytatott, már eleve taktikai hibában született. Mert minden erőnket összpontosítottuk egy részint meghatározatban, részint pedig az adott viszonyok közt elérhetetlennek látszó czél érdekében, holott gazdasági téren kisebb erőfeszítéssel sokkal jelentősebb és sürgősebb vívmányokra lehetett kilátásunk. Mindamellett ez a taktikailag elhibázott harcz olyan eredményt hozott, amelyre harminczöt éven át senmi Magyarországon még csak gondolni sem merészelt. Hogyan ? Számíthatott-e józan fővel magyar még csak ezerkilen azszázkettőben is arra, hogy ezerkilenczszázháromban kimondatik a magyar tisztképzés ? Nem. Ilyesmiről még a legvérmesebbek sem mertek álmodni tavaly. S ime, hiába ágaskodott Körber, a király akarata előtt az osztrák érdek hátrálni volt kénytelen s meglett a magyar tisztképzés. A magyar nemzet a jogait követelte, s Ausztriának engednie kellett. Megmutattuk az erőnket s Ausztriának be kellett látnia, hogy ezzel az erővel számolnia kell. Nem győztük le Ausztriát, de meggyőztük arról, hogy velünk többé paczkázni nem lehet s hogy a magyar nemzet fönsége előtt a Körber urak uzsora-politikájának meg kell törnie. Aminthogy meg is tört. Ez a letűnő év óriási eredménye ! Ez az Ausztria számára adott tanulság az, amire közülünk egy évvel ezelőtt még senki sem számíthatott. A nemzetnek ez az erkölcsi diadala, volt az, amiért mi a Tisza-békét ujjongva fogadtuk. «Éljen a király!» — ezt a czimet adtuk akkor megjelent vezérczikkünknek s örömünkben kis híja, hogy a «Magyar Szó» nem nemzetiszínü sejtiben jelent meg aznap. Nem a nemzeti engedmények nagysága, hanem Bécs megtörése tette örömnappá a mi szívünkben a napot, amely Tisza békéjét meghozta nekünk. Eredményében tehát az elmúló év nagyon is jelentőségteljes, mert ez volt hatvanhét óta az első eset, hogy Ausztria meghátrált a nemzet ereje előtt. Engedett és mi is engedtünk, hogy a létrejövő békében most már nemzeti öntudatunkra ébredve fokozott erővel dolgozzunk a haza felvirágzására. De ez erkölcsi győzelmen kívül egyéb jót is hozott Magyarországnak az 1903-ik esztendő. Ez a már ötödik éve lenyűgözött szabadelvűség diadala. Ennek kivívása a Tisza-párt és Kossuth-párt közös érdeme. A szabadelvüpárt is ez évben mutatta meg először, hogy él és akarata van. A Kossuth-párt tagjai pedig a kitartó harczczal s harcz után a békejobb bölcs elfogadásával hervadhatatlan babérokat fűztek homlokuk köré. A szabadelvűség diadalának egyik legbiztosabb jele az 1848. XX. tcz. végrehajtása, amelyet kormányprogrammjává tett gróf Tisza István. Szabadelvüség és nemzeti irány leheletét érezzük magunk körül. Hatalmas lépés a hadsereg magyarosítása s ezáltal közvetve az önálló magyar hadsereg kialakulása felé emitt, az ósdi katonai czopf levágása amott, — ez az év eredménye katonai szempontból. A szabadelvűség előnyomulása az egész vonalon, s az ország gazdasági önállósítására való törekvések erősbülése, — ez az eredmény nemzeti szempontból. A nemzet tudatára ébredt saját erejének s Ausztria meghajolt a nemzet elf^^ előtt, — ez a tovatűnő év erkölcsi sídere. " Veszteségünk, ötven millió, Jj&rona 1902