Magyar Szó, 1904. január (5. évfolyam, 1-27. szám)

1904-01-01 / 1. szám

é 1 szám.s tárgyalható lett volna. Sajnos, azoknál az adóknál, amelyek végrehajtás útján szedhetők be, mint az egyenes adók és illetékek, a visszamaradás igen nagy, ellenben a fogyasztási adóknál, ahol az adó megtagadható nem volt, mert a gyárakban fizetik, nemcsak nincs visszaesés, de örvendetes emelkedés mutatkozik s részben ennek is köszönhető, hogy az államháztartás rendje fönn volt tartható. A vidéken elterjedt az a téves fölfogás hogy az adónemfizetés hazafias cselekedet, amit még tetőzött az, hogy némely helyen az önként fizetett adót sem akarták elfogadni, azt eredményezte, hogy hátramaradás az év végéig ötven millió koronára tehető, ami annál sajnálatosabb, az egyenes adóknál és illetékeknél , mert ennek jelentékeny része az államra nézve el fog veszni. Ezután a bizottság a törvényjavaslatot mind általánosságban, mind részleteiben elfogadta s a jelentés hitelesítésével az elnököt és az előadót bízta meg. MAGYAR SZÓ, Január 1 A helyzet, Szilveszter napja örvendetes hirt hozott az országnak. Polónyi Géza ugyanis a Kereskedelmi Csarnok tegnapi lakomáján, fültanuk állítása sezrint, így nyilatkozott: “ Éppen most beszéltem az obstrukczió véneivel. Örömmel jelenthetem a tisztelt uraknak, hogy az obstrukczióban résztvevő képviselők immár maguk is belátják, hogy további rendkívüli harczuk nemcsak hogy teljesen eredménytelen, hanem a nemzetet élet gyökereiben támadná meg. Azért e pillanatban tanácskoznak további maguktartása fölött és remélhető, hogy az újév első ülésén a parlament áttérhet rendes tanácskozásai medrébe. E közlést megerősítik a reggeli lapok is, bárha határozott alakban egyik sem meri a klerikálisok leszerelését bejelenteni. Amennyire mi vagyunk értesülve, leszerelésről beszélni még korai dolog, s legjobban az cselekszik, aki bizonyos óvatossággal kezeli ezt a kérdést. Szó sincs róla, hogy január negyedikére már vége szakadna a feketék nemzetrontásának. Nem lesz vége, bárha az is bizonyos, hogy sokkal tovább sem fog tartani. Hollóék nem bírják már a küzdelmet. Erre vonatkozólag volt alkalmunk egy Ugronistával beszélni, aki így nyilatkozott további magatartásukról:___________________________________ — Január negyedikén beszélni fog Holló, Bartha és Lendl. Ezzel vége a létszámjavaslat általános vitájának, mire a Ház szavazhat fölötte. A részletes vitánál csak néhány rövid felszólalás lesz. Az újoncz megajánlási javaslatnál általánosságban lesz vita, de aránylag rövid. Szándékunk negyedórás beszédeket mondani, nem is bírjuk hosszasabban, hiszen magunk is elalszunk már a rettentő unalomban. * Tallián Béla a képviselőház tegnapi ülésén jelentette, hogy reménye van arra, hogy az olasz kereskedelmi provizórium mihamarább létre fog jönni. Tegnap este Rómából már az a félhivatalos távirat érkezett, hogy az olasz és osztrák-magyar kormányok kiküldöttei megegyeztek a provizórium részleteiben. Azt is közlik a táviratok, hogy az ideiglenes szerződés, melyet ma délelőtt írnak alá, 1904. szeptember 30-ig lesz érvényes, mégis úgy, hogy az esetben, ha a végleges kereskedelmi szerződés létrejön Ausztria-Magyarország és Olaszország között, a provizórium ipso facto megszűnik. Mi van a provizóriumban, biztosan tudni nem lehet. Jól értesült forrás így mondja el annak tartalmát főbb vonásaiban: A provizórium kilencz hónapra szól. Ausztria-Magyaroszágra nézve legfontosabb rendelkezés benne az, hogy a borvám-klauzula teljesen hiányzik belőle. Kezdetben azt hitték az osztrák és a magyar kiküldöttek, hogy a régi záradékot uj formulával kell helyettesíteni, mely uj formulában Ausztria-Magyarország kénytelen lesz Olaszországnak mégis valami borvám-kedvezményt biztosítani. Ez a föltevés azonban alaptalannak bizonyult. Az olasz borkereskedelemnek a borvám-záradék teljes kiküszöbölése fejében megengedtetik, hogy az 1904. január elsejétől január 31-ig olasz kikötőkben kivitelre szánt s osztrák, vagy magyar kikötőkben levő, de még meg nem vámolt borok a régi 3 frt 20 kr.-os alapon vámoltassanak meg. Egy későbbi római távirat még a következő részleteket közli: Az 1891. deczember 6-án Ausztria-Magyarország és Olaszország között létrejött kereskedelmi szerződés ideiglenes megállapodás alapján a végleges szerződés megkötéséig megnyuttatott, de e határidő nem terjedhet 1904. október 1-én túl. Kivétetik az ideiglenes szerződés alól a borvám^ranzula, amelynek érvényessége 1904. január 1-én megszűnik. A borvám-klauzula helyett, hogy az időközben jogérvényesen létesült üzletek lebonyolíthatók legyenek, átmeneti intézkedéseket léptettek életbe, amelyeknek értelmében 1903. deczemberében Ausztria és Magyarországba hajókra beraktározott és konzuláris uton eladott olasz borokra, nevezetesen olyan üzleteknél, amelyeknek megkötése január 20-ig történt és ez hivatalosan kimutatható. 1904. január 31-éig Ausztriában és Magyarországon 3 kor. 20 fillérnyi kedvezményes vámtétel számittatik. Hasonló kedvezményes elbánásban részesülnek az olasz vámhivataloknál az osztrák és magyar borok is, amelyeknek vámja 5 líra 17 centesimi. * Ma délelőtt 10 órakor a miniszterelnökségi palotában minisztertanács volt, amelyen a kabinet valamennyi tagja részt vett. Mint értesülünk, a minisztertanács az olasz provizórium s a politikai újév kérdéseit tárgyalta. Gróf Tisza István holnap előreláthatólag nagy horderejű beszédet fog mondani. — no, de még ilyet — virágot is tűz a gomblyukába! — Ej, ej, Jeremiás bácsi, hová ilyen legényesen, — kérdem tőle egy napon — talán biz’ leánykérőbe? Jeremiás bácsi nagyon elvörösödött és beletörülközött a zsebkendőjébe nagy szemérmesen. — Oh, látom már, látom, hogy készül itt valami! — Hát igenis, kérem,— mosolygott zavartan — hát igenis... Már választottam... — Jaj! Ugyan kit? Ismerem én? — kérdem, nagy álnokul adva a tudatlant. — Oh, igen, tetszik ismerni, a Tercsi kisasszonyék mellett való házban... A Zsuzsika, a Biróék tartott leánya... Az a kis, piros lányka... Méltóztatik rá emlékezni,... tavaly legelső tánczosnő volt a polgári majálison ... — Zsuzsika... Zsuzsika, — ismételgettem igen sokféle hangváltozatban, míg szigorúan fejeztem be a mondatot — én nem emlékszem semmiféle Zsuzsikára... Ez egy lélekzetre elég volt. Kis szünet után kelletlen toldtam meg a szót: — De hát gondolja, Jeremiás bácsi, hogy az a fiatal lány, az a Zsuzsika, pótolni tudja majd boldogult nejét? Hisz az még igen tapasztalatlan lehet. — Oh, dehogy, kérem, ne tessék azt hinni, — nyugtatott meg Jeremiás bácsi — olyan ügyes, olyan tudós az mindenben, kész gazdasszony az! — No, mégis, mégis, csak nem tudja az olyan rendbe tartani a házat... Oh, azok a ragyogó kilincsek, azok az ablaktáblák! Soha, soha, olyan fényesek nem lesznek! Majdnem sírtam. Jeremiás bácsi vigasztalt. — Dehogy nem, kérem, kikutattuk ám a boldogult nőm háztartási jegyzeteit, amiket kiirt a Mindentudóból. Nem vitte ő azt a lelkem magával a sírba... — De hát az avas sonkákkal bizony úgy senki sem tud elbánni, mint ő. Senki. — De igen, kérem. Utána jártam, az özvegy jegyzőné asszony hallotta egyszer az eljárást kedves nőmtől, tőle aztán Zsuzsika akármikor megkérdezheti. Csalódottságomban igazán el voltam keseredve, kiadtam az utolsó szót: — Hanem olyan szilvásgombóczot sohase főz a Zsuzsika, mint aminőt kedves neje tudott és rajta kívül csak egy a. . Csak egy... Jeremiás bácsi, fiatalos, hejehujás kedvvel sodoriatott egyet a bajuszán, s mintha valami ravasz mosoly játszadozott volna az ajaka szélén. — Valóban, olyan gombóczot, mint szegény nőm, még csak Tercsi kisasszony tudott főzni. De kivettem ára belőle egyszer, hogy mi is a jóságának a titka! Hát főzve teszi bele a szilvát, kérem. Igen. Mindjárt el is mondtam Zsuzsikának. Elhallgattunk kis ideig. Aztán, valami édes-bús emléknek a hatása alatt, amint láttam, Jeremiás bácsi szemébe könyek gyűltek, szelíd sóhaj hagyta el az ajakát, amint megindultan rebegé: — Kedves, szeretett nőm... nyugodt lehetsz ama szebb hazában, mert éppen olyan asszonyt találtam élettársamul, mint te voltál!... ... KÜLFÖLD. X Maczedóniából. Maczedóniában úgy látszik, még messze van az az idő, mikor teljes lesz a béke. A csendőrséget ugyan szervezik már, —éppen most keresnek parancsnokot —, de azért még mindig fordulnak elő gyilkosságok és rablások. Konstantinápolyból táviratozzék, hogy a porta ma fordul az olasz kormányhoz egy olasz tábornok átengedése végett csendőrparancsnokul a macedóniai vilajetek számára. A prizrendi osztrák-magyar és orosz konzul egy keresztény csendőr jelentett megölése és egy gyakovai bírósági ülnök megsebezése miatt Hilmibasa főfelügyelőhöz fordult. Egyidejűleg az entente hatalmak nagykövetségei felhívták a porta figyelmét az esetekre, mire a porta azt felelte, hogy a merénylők keresztények voltak, kik, egy kivételével le vannak tartóztatva. Orosa a japán háború küszöbén. Már küszöbön van a háború. Eziránt semmi kétség. Japán erősen készülődik s engesztelő kedve nagyon alászállt. Csak Oroszországnak egy rendkívül lojális lépése tudná újra, helyreállítani a békét, amire azonban igen kevés kilátás van. Mandzsuország még mindig meg van szállva orosz katonákkal és Oroszország még nem adott választ Japán jegyzékére, melyben Mandzsúria kiürítését kérte. A japán kormány közölte a tokiói követségekkel, hogy ultimátumot küld Oroszországnak, ha jegyzékére nem kap hamarosan választ, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Pétervári tudósítónk érdekes táviratot küld. Azt jelenti, hogy a tárgyalások a japán kormánnyal nem szakadtak meg és nincs semmi ok a tárgyalások abbahagyására. Japán ellenben készülődik. Tokiói jelentés szerint tegnap minisztertanács volt, amely elhatározta, hogy hadi czélokra újabb 100 milliós jent fog követelni. Londonból táviratozza tudósítónk: A «Times»-nak táviratoztak New Yorkból, hogy a japán követ az államminisztériumnak jelentést tett a helyzet válságos fordulatáról. A háborúnak mindenképpen Oroszország az okozója. Igazolja ezt az alábbi eset, melyet a «Berliner Tageblatt»-ban olvasunk. Japán halkereskedőket ez év augusztus havában valami manipuláczión ért az orosz hatóság. Ezért elfogták őket és orosz bíróság élét állították.