Magyar Szó, 1937. március (11. évfolyam, 50-74. szám)

1937-03-02 / 50. szám

XI ÉVFOLYAM SO SZÁM­ÁRA ! bej TG.-MURES 1937 MÁRCIUSA KEDD POLITIKAI NAPILAP BUCURESTI. Politikai kö­rökben feltűnést keltett egyes bu­­curesti lapoknak az a közlése, hogy a kormány a parlamenti ülésszakot március 15-étől április 1-ig hosszabbítja meg. Ennek okát abban látják, hogy a Párisban tárgyaló Cancicov pénzügyminiszter csak márc. 4-én érkezik haza és a költ­ségvetési vita megindulására csak márc. 10-én kerülhet a sor. Cancicov pénzügyminiszter — mint Párisból jelentik — vasárnap érkezett meg a fran­cia fővárosba. A pályaudvaron Cesianu kévét, továbbá Zaur­ceanu a pénzügyi delegáció vezetője és számos előkelőség fogadta. Mint ismeretes, a román-francia kereskedelmi és pénzügyi egyezményt fel­mondták és a miniszter ennek megújítása céljából utazott ki Párisig. Nagy figyelmet keltett a fő­városban Bratianu Dinu­s más­félórás kihallgatása Őfelségé­nél, amelyre két év után ke­rült a sor. Az Epoca ezzel kapcsolatban azt a jelentést közli, hogy a kormány távo­zásra csak 1938 január 1-én gondol. Ekkor lesz ugyanis kerek négy esztendeje anna, hogy a törvényhozás mind­két házának kapui meg­nyíltak . Meghosszabbítják április 1-ig a parlamenti ülésszakot Cancicov pénzügyminiszter megkezdte tárgyalásait pilisban.­­ Lehet, hogy a kormány 1938 január­jáig marad Megalakult a nyugdíjas szervezetek szövetsége Clujról jelentik : Az ország­rész nyugdíjas szervezeteinek kongresszusát vasárnap tartot­ták meg Clujon, Pop Valér nyugdíjszövetségi elnök elnök­lete alatt. A kongresszuson számtalan felszólalás hangzott el a nyugdíjasok sérelmeinek orvoslása érdekében. A napi­rend után sor került a nyug­díjas szervezetek szövetségé­nek megalakítására. Ennek el­nökévé a közgyűlés Pop Va­lért választotta meg. A szö­vetség székhelye négy egymás­után következő négy éven át Cluj lesz és azután székhelyét más városba helyezik el. A szövetség alapszabályainak ki­dolgozására bizottságot ne­veztek ki. Francia kommunisták a szovjet­rendszer bevezetése mellett (PARIS. Franciaországban sorsdöntő harcok várhatók. Thorez képviselő, a kom­munista párt főtikára nyilvános gyűlésre hívta egybe a kommunista párt titkárát és a kommu­nista sejtek vezetőit. Thorez az ülésen nagy beszédet tartott, amelyben kijelentette, hogy a párt kitart feladata mellett, hogy Franciaországban megvalósítsa a Szovjet köztársaságot. Thorez ezután azt is elmondotta, hogy a párt támogatja a népfronti kormányt. A radikális párt tagjai súlyos aggodalommal tekintenek az események elé. A délfrancia­országi radikális párt Bordeauxban gyűlést tartott, amelyen több szónok ismertette a kom­munisták előtörésével várható helyzetet. Odin szenátor hangsúlyozta beszédében, hogy Párisnak meg kell találnia a Berlinhez vezető utat. Majd a belső helyzetre térve át a kö­vetkezőket mondotta: — A radikális párt fájdalmasan látta, hogy a francia gyárakon mind tömegesebben kerül­nek fel a vörös zászlók. Ha Stalin tovább folytatja propagandáját Franciaországban, el­kerülhetetlen lesz a radikális párt tiltakozó nagygyűlésének egybehívása. Ribbentropp erélyesen követeli a gyarmatok vissza­adását Németország számára Lipcséről jelentik: Ribben­tropp londoni nagykövet a nemzeti szocialista német mun­­­káspárt gadaságpolitikai bizott­ságának tavaszi gyűlésén nagy-­­szabású beszédet tartott, amely­­­ben a német gyarmati igények­kel és a német négyéves gaz­­­­dasági tervvel foglalkozott. Mindenekelőtt állást foglalt Né­­­­metországnak a gyarmatokra , irányuló joga tekintetében. — A négyéves tervet a kül­föld kényszerítette rá Német­országra — mondotta Ribben- Sropp. Ma pedig azt halljuk, hogy csak akkor lehet tár­gyalni, ha Németország fél­ adja erre vonatkozó terveit. Nem igaz az, hogy Németor­szág a teljes önellátás tervét akarja követni, vagy pedig függetleníteni akarja magát a külföldtől. Kijelentette, hogy a nemzetközi helyzet tisztázása a volt német gyarmatok vissza­adása útján és a német nép saját erejével kifejtett tevé­kenység által érhető el. jőleg alakult „a repülő idegen légió" Párisból jelentik. Monte Carloban érdekes társaság alakult, a „repülő idegen légió“. Tagjai kitűnően képzett pilótatisztek, akik egyformán járatosok a harci repülés min­den titkában. Tudnak bombát dobni, gépfegyvert kezelni, megfigyelők, fényképészek és természetesen 50 repülőgépük áll a rendelkezésre. A „Repülő idegen légió“ mélynyomású ízléses prospek­tusban ajánlja szolgálatait, amelyet nyolcs-tíz nyelven nyom­tak. Benne van a prospektus­ban a szabott ár is, amelyért harcban vesznek részt a piló­ták bármelyik nemzet zászlaja alatt, csak fizessék , meg őket. Hivatkozik a­ prospektus az abesszin háborúban és a spa­nyol harcokban mindkét fél oldalán részt vett már a har­cokban „repülő idegen légió“ szép eredménnyel. A „Repülő idegen légió" parancsnoka Helaire de Bera­­tier francia márki, aki a négus követeként Bucurestiben is megfordult. Önkormányzatot követel az orosz nemzeti tanács Prága. Az ungvári központi orosz (ruszin) nemzeti tanács szétküldte a sajtónak Kárpát­alja önkormányzatára vonat­kozó törvénytervezetet, amelyet az alkotmány kiegészítő ré­szének szánta. Eszerint csak az államfő, a külügy, vasút és posta lenne közös Csehszlo­vákiával. Kárpátalja orosz ka­tonai alakulatokat igényel, orosz vezényleti nyelvvel. Prágában a koalíciós pártok vezetőit nagyban támadják, mert támogatják az orosz kí­vánságokat.

Next