Magyar Szó, 1937. május (11. évfolyam, 99-120. szám)

1937-05-01 / 99. szám

XI ÉVFOLYAM 99 SZÁM­ÁRA 1 LEI­TG.­MURES 1037 MÁJUS 1 SZOMBAT POLITIKAI NAPILAP Negyven év alatt áldásos és széles barázdát vont a világegyház szántóföld­jén az ennek szolgálatába szegődő Mailáth püspök. Eke­­nyomának mélységét az igaz­sággal, szentséggel és tekin­téllyel végzett apostoli munka jellemezte. És ez országrészün­kön egy darab delejes erejű történelmet jelent. Bámulattal és hálával állunk meg előtte, aki a publicisztika hazárdjáté­kát oly messze kerülte és mé­gis hatással volt reánk, mert zilált, forradalmi szellemiségű időben magasra tartotta és ki­­sugároztatta az­­igaz lelkületet. Szent erőszakkal erőszakolta ki az ifjúságot szolgáló lelki­pásztorkodásában a tudományt, a hitbeli erősséget és a nemes eszmények iránti olthatatlan hevet. Erre a magvetésre tette életét. A gyümölcsök nem ma­radnak el, a termés beérik s a hitetlenség, közömbösség és kételkedés megülte telkeknek mindig intelem lesz az ő élete a satnyulásból való felkelésre. Akkor az az ő élete példáját követő újraélőknek is nyújthat­juk legalább töredékét annak, amit most Neki osztatlanul, jubileumi szívüzenettel küldünk: a nagyrabecsülést, a tiszteletet és rokonszenvet.• Mailáth püspök 40 éves ju­bileumát egész Transsylvániá­­ban megünneplik. Városunkban is — mint közöltük — nagy­arányú ünnepségek lesznek. Az ünnepségek kezdetét ha­rangszó jelezte és ugyanilyen harangszó lesz ma, május 1-én este is. Az ünnepségek ma veszik kezdetüket az iskolai ünnepségekkel, majd a temp­lomi ünnepségek következnek a már ismertetett sorrendben. Mailáth püspök jelenleg Budapesten tartózkodik, ahol szintén szép ünnepséget ké­szítettek elő a főpásztor tisz­teletére. Számos budapesti lap vezércikkben foglalkozik a ju­biláns főpásztor személyével. Ha Tatarescu nem tudja megbízatását teljesíteni, a kormány május 15-20 között lemond Bucuresti. A Tempo érdekes helyzetképet nyújt a politikai élet jelen állásáról. Eszerint az utóbbi napokban egyre érezhetőbbé vált kormánykö­rökben is az a körülmény, hogy a kormány nehéz hely­zetbe került. Figyelemreméltó jelenség, hogy a legoptimistább liberális vezetők, akik a mi­niszterelnök vagy Inculet köré csoportosulnak, maguk is be­ismerik, hogy a kormány vál­ságos helyzetbe került és ma­gatartásukkal megerősíteni lát­szanak azokat a híreket, ame­lyek két-három nap óta kerin­genek a politikai világban. Azt állítják, hogy a kormány elsőrendű feladata volt, hogy határozott és erőteljes lépése­ket tegyen a közrend fentar­­ására. Annál is inkább, hiszen ismeretesek azok a kijelenté­sek, amelyeket Tatarescu mi­niszterelnök tett ebben a vo­natkozásban, amidőn a bel­­ügyminiszterséget átvette né­hány hónappal ezelőtt. Lehet­séges, hogy Tatarescu is kije­lenti, hogy a kapo­t megbí­zásának nem tud eleget tenni és ebben az esetben kormány­­mányzásának vége szakad. Beavatott kormánykörökben is megállapítják, hogy a helyzet a kormány szempontjból rend­­kívül súlyos. Nem lehet tudni, hogy Tatarescu meg tud-e birkózni az eléje tornyosuló nehézségekkel. Ha a helyzet így marad, akkor a kormány május 15 20 között távozik helyéről. Ha Tatarescu a szük­séges intézkedéseket el tudja végezni, akkor a kormány élete két-három hónappal meg­­hosszabbítódik. Ezt a helyzetet átérzik úgy a kormánykörökben, mint az ellenzék soraiban. Az ellenzék mindenesetre nem titkolt izga­lommal várja a fejleményeket. Maniu nyilatkozata Bécsben egy budapesti lap mint/oforcónál­ NYILVÁNOSSÁG ELŐTT FOG VÁLASZOLNI BETHLEN Illellhalal baliak­ CIKKÉRE, AMELYET NAGYJELENTŐSÉGŰNEK TART Budapest. Az „Új Nemzedék“ bécsi tudósítója beszélgetést folytatott az osztrák fővárosban tartózkodó Maniu Gyulával. Az újságíró megkérdezte Maniut, hogy mi a véleménye Bethlen István gróf ismeretes húsvéti cikkéről? — Olyan fontosnak tartom Bethlen cikkét — mondotta Ma­niu — hogy nézetem szerint a román magyar viszony új fel­tételeinek szolgálhatnak alapul. Bethlen cikkére nem szabad nyilatkozattal válaszolni hanem keresni fogom az alkalmat, hogy megfelelő fórumról, a nyilvánosság előtt felelhessek arra. Planiu ezután kijelentette, hogy a román-magyar viszonyt nem tartja kielégítőnek és a jelen állapot terhes. Nyilatko­zatát azzal fejezte be, hogy terveiről, tekintettel arra, hogy külföldön tartózkodik és a ro­mán belpolitikai viszonyok mi­att nem nyilatkozhatik. Anarchista zavargások Barcelonában Barcelonából jelentik: Nagy­arányú anarchista zavargásokra vezetett az a körülmény, hogy a pugeerdai forradalmi ala­kulatok anarchista parancsno­kát agyonlőtték. A katalán kormány tagjai a hír hallatakor félbeszakították a miniszterta­nácsot és kiáltványt intéztek a forradalmárokhoz. A lázadókat felszólították, hogy tegyék le a fegyvereket. Ennek azonban a forradalmárok nem tettek ele­get, úgyhogy a kormány kény­telen lesz beváltani a forradal­márokkal szembeni fenyegeté­seit. HOGYAN SÜLYESZTETTÉK EL AZ ESPANA GŐZÖST? Lapunk más helyén megír­juk, hogy a kormánycsapatok elsülyesztették a nemzetiek leg­nagyobb gőzösét az Espanát. Ifjabb jelentések hírül adják, hogy az Espanát a kormány­csapatok repülőgépeinek bom­bái sülyesztették el. FELGYÚJTOTTÁK LEQUIETO VÁROSÁT Barcelonai jelentés szerint Lequieto házait a visszavonuló baszk csapatok felgyújtották. A felgyújtott házak között van az is, amelyben a száműzött IV. Károly volt magyar király la­kott. IV03 t­­avasit újdonságok Vámos covid B SCHERG férfi szövet újdonságok nagy választékban TUK­Mi­­ii miPM­Q is*

Next