Magyar Szó, 1938. szeptember (12. évfolyam, 200-225. szám)

1938-09-01 / 200. szám

Cemural militar XI EV/3LYAM LOO SZAS ARA I'ILEI TG..3UPES-MAROSVÁSÁRHELY 1938 SZEPTEMBER 1 CSÜTÖRTÖK Redacts §1 Admii 'strata Tg.-Mures Str. Stefan cel Mare No. 4 I POLITIKAI­­ Redactor responzabli i D t, LADISLAU SEBESTYEN tetőponton a feaz Sl­alil prigiban Piára várják a csehszlovák helyzet tisztázását Prága. A nemzetiségi tárgya­­lásokat — mint közüyük — a csehszlovák kormány az ala­pokra kívánja helyezni. Ez a tervezet, mely a harmadik tár­gyalási alap nevét kapta — a tegnapi minisztertanácson sem jutott előbbre. Beavatott körökben úgy tud­­ják, hogy túlságosan nagy né­­zeteltérés uralkodik a kormány­­koalíció tagjai és Hodzsa mi­niszterelnök véleménye között. Erre vall az a körülmény is, hogy a tegnapi minisztertanács után Benes elnök több minisz­tert kihallgatáson fogadott. A cseh lapod ties hangja A cseh lapok továbá éles hangnemben írnak. A nacio­nalista Narodos Novini legutóbbi számában Domin képviselő cikket írt, amelyben azt han­goztatja, hogy a legnagyobb szigorral kell az állami tekin­télyt fenntartani olyan terület­részen, ahol azt a viszonyok szükségessé teszik. A kép­viselő cikkében felveti a kér­dést, hogy ezt a tekintélyt még azon az áron is meg kell őrizni, ha az ostromállapotot ki kell hirdetni. A Lidove Novini foglalkozik Anglia magatartásával. A lap Chamberlain próbálkozásait imponálónak tartja. A farkas és a bárány meséje elevene­dik meg — írja a lap. Az an­gol Piroska tudja, hogy nem e nagymamával beszél, hanem a farkassal, ennek ellenére mégis illedelmesen beszélget... »Heinein számára hiteleső a német hitvallás a Berlin. A lapok foglalkoz­nak a londoni megbeszélé­sekkel. A Berliner Tagblatt cikkében többek között így ír: Valóban nem járja, hogy egy vitában, amely a cseh tér­üle­ten lakó német lakosság­ra a cseh kormány között folyik, az engedményeket ne a cse­hektől, hanem a németektől várják. Henlein számára épen olyan kötelező a német hitval­­lás, mint Hitlerre. Esztelenség azt állítani, hogy a birodalom­nak kell befolyásolnia a német lakosságot jogai kivltására. Éppen ilyen esztelenség a külső befolyást” emlegetni, mintha a birodalmi németségről volna szó. A lap ezután megállapítja, hogy Hem­ann éppen úgy óhajtja a békés megoldást, mint Hitler. A Völkischer­­Beobachter cikkében megállapítja, hogy az angol kormány olyan kö­telezettséget vállalt magára, amely sorsdöntő fontosságú és amelytől csak a tartós, be­csületes megoldás lahermen­­tesíthető. Ez szükségessé teszi, hogy a prágai kormányt fel­hívják a kérdés komolyságára. Szükséges, hogy a cseh kormány a további tárgyalá­soknál éppen úgy figyelembe vegya a németek kívánságait, mint ahogy figyelembe veszi Anglia intelmeit. Prágai jelentés szerint Hodza miniszterelnök közelebbről rá­diószózatra készül. Egyidejűleg közzéteszik a kormány új ter­vezetét. Hír szerint a kormány tervezetét akkor is közlik, ha addig nem jön létre a szudé­­tákkal a megegyezés az új alapon. A mai nap döntő lesz a cseh­ kérdésben A prágai lapok közlése sze­rint az angol közönséget a sajtó tel­j­esen beállt­­oda egy háború lehetőségére. A legújabb jelentések szé­riát nincs kizárva, hogy a szudeták hajlandók lesznek egy átmeneti megoldáshoz hozzájárulni. A helyzet minden­esetre ma délig valamiképen tisztázódni fog. Általános véle­mény szerint a cseh kérdés­ben a feszültség ma éri el a tetőfokát. Ma eztán már vilá­gosabban lehet majd látni, hogy milyen hatást váltott ki Berlin­ben Chamberlain üzenete és Henlein is nyilatkozik arról, hogy elfogadja-e cseh kormány javaslatát, vagy nem. Lehetsé­gesnek tartják azt is, hogy Hodzsa tarsolyában még ne­gyedik megoldási tervezet is van. Amennyiben azonban egyik­­megoldási terv sem járna a kellő eredménnyel úgy valószínűleg London veszi ez ügyet a kezébe. Londonban a hangulat njugodtabb Londonban a hangulat a minisztertanácsról kiadott köz­­lemény után nyugodtabbá vált. A lapok megírják, hogy Cham­berlain elutazott Skóciába és magával vitte halászfelszerelé­sét is. Halifax külügyminiszter szintén vidékre utazott. Henderson visszatért Berlinbe Londoni jelentés szerint Hen­derson berlini angol nagykövet tegnap délután fél 2-kor re­pülőgépen elindult Berlinbe. Henderson ma nyújtja át Hit­lernek Chamberlain levelét. Hodzsa pádlószózflipa készül Angol tengerészek helyett románokat kellett felvenni egy Constanta! hajóra, mely a spanyol vizekre indult Bucuresti. A Constanta! an­gol konzulátuson tegnap 26 angol tengerész jelent meg, akik elmondották, hogy a Strat­ford angol kőolajszáru­tó ha­jóra szerződtek, amely azon­ban megváltoztatta útirányát és Valer­­ia­ felé tartott, kitéve őket a spanyol vizek vészélyé­­nek. Mivel mindannyian csa­ládos emberek, útlevelet kér­nek, hogy hazatérhessenek. A matrózok kérésének eleget tettek. Egyébként a Stratford már kifutott Constantából, fe­délzetén 16 román matrózzal, akik igen magas fizetést kap­nak. N­ÉP­ESlegessegek VÁMOSRLI

Next