Szabad Vajdaság - Magyar Szó, 1945. szeptember (2. évfolyam, 201-226. szám)

1945-09-02 / 201. szám

imf) sze­pt­ember­t SZABAD mm EGTE VFOR­O ». . . ismét felvettem azt a szür­­■*ke kabátot, amely legszentebb szá­momra és azt a győzelem után ve­tem csak le, vagy pedig a véget nem érem meg!«. . (Hitler, 1939 szeptember 1-én, a Reichstag előtt) »Bizonyára s­okan vannak olyanok, akik már elfeledték, hogy hat évvel eze­lőtt, szeptember elsején, a korareggeli órákban, dördültek el valahol a német­­lengyel határon a második világháború első puskalövései. Hat éve múlott annak, hogy az első német bombák csattogva lezubogtak a békésen alvó varsói házakra és hogy a korahajnali ködből csukaszürke­ német tankok törtek rá gyilkos tűzzel a lengyel falvakra és városokra. Ezzel megindult a második világháború,­­a legvéresebb és a leggigászibb méretű minden történelmi viadalok között. Mert nem volt a világ­nak egyetlen olyan pontja sem, amelyen végig ne vonult volna a háború keser­­nyésszű, üstökszagú szele. Közel hat éven át a maláji dzsungelek ősi csend­jét ágyuk és repülőgépek dübörgése ri­asztotta fel: sudár pálmák roppantak meg a tankok előtt és a Csendes Óceán sokszázezer ember néma simává lett. Afrika sivatagjainak homokjában még ott vannak a bombatölcsérek és a her­nyótalpak nyomai és a végtelen sivatagi éjszaka őrzi a sokezrek örök álmát, akik ott hullottak el. Romba dőlt és kihalt kí­­sértet-városok és falvak hirdetik Európa­­szerte az apokalipszis lovasainak átvo­nulásáét; árvák sírását; meggyalázott asz­­szonyok sikolyát és gazdátlan lovak megvadult nyerítését hordozta a szél hat éven át nyomukban. Vér, lángoló váro­sok, sírás és a halál néma­ hideg­ suho­gása járt közel hat éven át a germán csizmák nyomában. Felhördült a föld és meghasadt az égbolt ott, ahol elvonultak. Ültek, raboltak, gyújtogattak és rom­boltak hat éven át. A Führer nevében, aki hat évvel eze­lőtt, 1939 szeptember elsejei beszédében hadat üzent az egész világnak, megfo­gadva azt, hogy vagy letiporja és igába­­dönti a világot, vagy maga pusztul el. Egy fanatizált és akaratnélküli majom­gyülekezet helyeselt neki akkor a Reichs­­tagban. Megtapsolták és megéljenezték a féktelen nagyzás e fanatikus őrültjét, a porosz katonásdiság és a világi im­pe­­ralizmus e nagyszájú »hős bajnokát« és pokoli tervét; mosolyogtak s hűvös ci­­nizmussal mérlegelték a terv végrehaj­tásának lehetőségeit. Ma­ ugyanezek a világ »humanizmusára« és részvételére apellálnak, életüket féltve; ugyanannak a világnak a részvételére és irgalmára apellálnak, amelyet oly részvéttelenül és irgalmatlanul akartak , egykor eltiporni és kiirtani. Ők is elfelejtették, úgy látszik, ezt a dátumot és a többit. A negyvenegy áp­rilis hatodikát, június 22-ikét, a negy­vennégy március 19-ét és mind a többit. De­­ mi nem felejtünk! Szuronnyal és vérrel, puskatussal és csizmaszeggel ír­ták bele lelkünkbe és tudatunkba ők és pribékjeik ezeket a dátumokat! Nem le­het őket soha elfeledni. Eszelős és agyon­hajszolt kísértetek bolyonganak ma szer­te Európában akiknek homlokára mély barázdákkal vannak odaírva ezek a ne­vek: Auschwitz, Dachsu, Majdanek, Ja­­szenovác. A hajuk ősz­i tekintetük álmo­dozó, riadt és embertelen. Nem lehet őket elfeledni. Hamuhegyek és millió jeltelen sír kiált megtorlásért a krematóriumok, gázkamrák és csataterek banditái felé. »Aki az emberiességtől eltávolodik, az ne várjon egyebet a túlsó oldalról sem«. ... Ezt Hitler mondta hat év előtt, szeptember elsején. Elárulnánk azok vérét, akik életüket, fiatalságukat, munkájukat és legjobb tu­dásukat áldozták egy jobb világért és a fasizmus elpusztításáért,,, hogyha ma mentségeket keresnénk azok számára akik hat éven át gyújtogattak, gyilkoltak és romboltak Európaszerte és a világban azzal a célzattal, hogy rabszolgává és barommá­­süllyesszék az emberiséget, prigantik voltak és a “haramiák sorsára kell jutniok! Millió bitófáért, sokezer tö­megsírért,­­ lerombolt és felgyújtott ott­honokért, gyárakért és kulturemléke­kért, az árvákért, lerombolt és felgyúj­tott otthonokért, gyárakért és a sebzett­­lelkű élvemaradottakért kell fizetniök! Kompromisszum és humanizmus nélkül. És velük pusztulnia kell a földről min­dennek, ami még emléküket hirdeti és mindenkinek, aki még ma is velük érez vagy hisz feltámadásukban. Ki kell irtani a sötétséget! Fényt, na­pot, szabadságot és boldog jólétet vá­runk­­­ akik megmaradtunk, nyugalmat, biztonságot és munkát várnak azok, akik utánunk jönnek majd; megtorlást azok, akik elhullottak egy jobb világért. • Lehet, hogy a történelem csak évszá­mot fog csinálni majd e dátumból és az utánunk következő generációk már csak úgy tanulják mint a többit­, mint a mo­hácsi vészt vagy a krimi háborút. De a mi szívünkből kitörölhetetlen. Nem tud­juk és nem is akarjuk elfeledni ezt a dá­tumot mi, akik megmaradtunk! Szurony­nyal és vérrel, puskatussal és csizma­­szeggel vésték bele lelkünkbe és tuda­tunkba és ott fog maradni mindaddig, amíg egy olyan világot nem teremtünk, ahol nem lesznek többé ilyen dátumok... Lányi István Nácivezérek a nürnbergi nemzetkö­zi bíróság előtt A nürnbergi nemzetközi bíróság előtt felelnek tetteikért a háború német főbű­­nösei. A nemzeti szocializmus dédelge­tett városában mondja ki ítéletét Európa és az egész világ népe azok felett, akik imperialista céljaik eléréséért vérbe, szennybe, gyűlölködésbe és nyomorba taszították a világ jóf­ormán valamennyi népét. A nácizmus fővárosa tanúja volt a kezdetnek, a tündöklésnek, tanúja lesz a dicstelen­ségnek is. Moszkvában, Londonban, Washington­ban és Párisban egyidejűleg tették­­köz­zé a német háborús főbűnösök első listá­ját. A jegyzéken szereplő 21. náci vezér a szövetségesek fogságában van és együtt kerülnek a nürnbergi bíróság elé. A je­lentés közli, hogy a vizsgálati munkák »előrehaladnak azokat a háborús bűnö­söket illetően is, akik még nem­­szerepel­nek ezen a jegyzéken.« Az első jegyzék egyébként a követ­kező neveket tartalmazza: Göring Her­mann, a német repülőerők főparancsno­ka, egyidőben a II. számú­­ nácivez­ér Hess Rudolf, Hitler volt helyettese, aki titokzatos repülőkalandja óta angol fog­ságban van, Ribbentrop, Ley Robert, a német munkafront vezetője. Rosenberg Alfréd, a nácik fő »filozófusa«. Frank Hans, Lengyelország hóhéra. Koltenbrun­­ner Ernst, az SS~csapatok vezetője. Frick Wilhelm, a »cseh protektorátus« vezető­je. Streicher Julius, az I. számú tömeg­gyilkos, Keitel tábornagy. Funk Walter náciminiszter, Schacht, a Birodalmi Bank volt elnöke, Krupp Gusztáv, a Krupp-művek vezetője, Reder tengernagy Donitz tengernagy, Baldur von Schirach, a német ifjúság volt vezetője és Bécs kormányzója. Saukel Fritz, Thüringia gauleitere, Sper Albert, ,a háborús ter­melés minisztere, Bor­mám, a nácipárt vezérkari főnöke, von Papen, Nácinémet­­ország volt törökországi nagykövete, Hitler hatalomra segítője, Jodl tábor­nagy, a német hadsereg utolsó főpa­rancsnoka, Neurath volt külügyminisz­ter, csehországi »Protektor« a legna­gyobb terror idején és ftetetrich, a náci­­rádió vezetője. Ez a szövetségesek közötti megállapo­dás alapján leközölt lista csak a hábo­rús főbűnösök első csoportját jelenti. A vizsgálatot folytatják azok ellen a há­borús bűnösök ellen, akik ezen a jegy­zéken nem szerepelnek SZTAHANOV Alexej Sztahanov ezelőtt 10 év­vel, pon­tosan 1935 augusztus 31-ig egyszerű, de­rék szovjet munkásember volt. 1935 au­gusztus 31-én egy rekord hőse lett, az­óta pedig világh­íresség Alexej Sztaha­­nov a doneci szénmedence egyik várára 1935 augusztus 31-én különös rekordot állított fel: az előírásos 7 tonna szén he­lyett annak majdnem tizenötszörösét, 102 tormát bányászott ki. Ez egymagában azonban sohasem tette volna világhírességgé Sztahanovot, s leg­­ke­vésbbé tartanák ma számon az ese­mény tíz esztendős évfordulóját. Sztafaa­­nov rekordja nem sportteljesítmény volt, melyet valami speciális, mások által utol­érhetetlen testi ügyességgel vagy rend­kívüli erővel ért el. A rekord ennél sok­kal többet jelentett. Azt jelentette, hogy az emberiség szolgálatában álló technika felett egy újabb győzelmet aratott. Szta­­hanov bebizonyította, hogy jobb szerve­zettséggel a rendelkezésünkre álló techni­­kai eszközök összehasonlíthatatlanul na­gyobb eredményt tudnak hozni. Sztaha­­r­ov a nevezetes augusztusi munkaverseny alkalmával, ahelyett, hogy egymaga vé­gezte volna a szén fejtését és a tárna aláduc­­lását, megosztotta ezt a munkát két társával és míg ő csak a szenet fej­tette, ezek a tárna aláducolását végezték. Előbb azonban még számos más akadályt is eltávolítottak, amely a szervezett mun­ka útjában állott. Valóságos Kolumbusz tojása volt, amit Sztahanov csinált, de egy jól átgondolt terv szerint melyet a munkakedv, dolgozni akarás és hősi el­szántság jellemeztek. Sztahanov megmu­tatta, hogy van rá mód, hogy az embe­riség a munka iránti szeretet és lelke­sedés alapján a munka jobb megszerve­zésével külön is megrövidítheti a törté­nelmi utat a boldogabb emberi jövő felé, Sztahanov Alexej példaadása a munka és munkásság hazájában rövidesen moz­galommá fejlődött. Sztahanov jelszó lett, hősi példa, akit mindenki követni akart. A Szovjet Unió összes iparágai bekap­csolódtak a mozgalomba. Az ötéves terv­ről volt szó, amelyet mindenáron meg akartak valósítani idő előtt. A sztahano­­vizmus naponként új hősöket adott­ a Szovjet Uniónak. A mozgalom legkima­gaslóbb hőseit a Szovjet Unióiban ép úgy ismerik mint a legnagyobb tudósokat, hadvezéreket vagy politikusokat. Szere­pük kimagasló és a mozgalom értékét talán legjobban a háborúban lehetett le­mérni. A munkások nagy részének had­­bavonulásával a gyárak visszamaradt munkássága­ megfogadta, hogy pótolni fogja bevonult bajtársaik munkáját. A­ rohammunkát Sztahanov elvei szerint hajtották végre, a teljesítmény pedig megkétszereződött vagy megháromszoro­zódott. A módszer kifejlesztése és tanulmányo­zása érdekében a szakszervezetek sztaha­novista iskolákat állítottak fel. Az 1944- ik évben pél­dul mintegy 246.000 fegyver­­gyári munkás, 225.000 bányász és 160.000 textil munkás vett részt e tanfolyamo­kon Külön rá kell mutatnunk arra, hogy a sztahanovizmus nem jelent egyszerű ra­cionalizációt, amit végeredményben min­den ipari állam többé kevésbbé végrehajt a termelési költségek­ csökkentése és a profit növekvése érdekében. A sztahano­­vizmus szocialista többtermelést jelent, melyek eredményét és hasznát az egész szocialista közösség élvezi. Sztahanoviz­­mus csak ott képzelhető el, ahol a ter­melés eredményei, sem közvetve, sem közvetlenül, nem a tőkés profilját növe­lik, hanem, közvetve vagy közvetlenül, a nép javára szolgálnak. A sztahanovizmus Jugoszláviában is felütötte fejét. A mozgalom csak csírá­jában van még, de máris lelkesítő szép példákkal. Népi demokráciánk, s a gyár­ipari termelésnek jelentékeny állami szek­tora nagy lehetőségeket nyújtanak a sztahanovizmus fejlődésének. A sztaha­novizmus fejlődése Jugoszláviában a szo­ciális népi öntudat fejlődését‘fogja illusz­trálni és jelen■ o’'. ANGO­L­GAZDGSÁGOK A külföldi —­ helyesebben angolszász — sajtó mintegy varázsütésre ismét, kon­centrált hadjáratot indított Jugoszlávia ellen. A hadjárat kezdete összeesik Kara­­gyorgyevics Petár ismert nyilatkozatá­val. A hadjárat okát és célját tehát nem épen túl nehéz kitalálni. Ebben a sajtó­­kampányban ismételten részt vesz min­denki, aki Trieszttel kapcsolatban az olasz imperialista álláspont mellett tette le a garast. Az objektív szemlélőnek ez minden­esetre egy okkal több, hogy óva­tosan­ fogadja az angolszász sajtóban el­hangzó »kritikákat« Jugoszlávia elír~ , Petro­vics Sz. Mihajló a »Politikád- ---A • csokorba szedett néhány ilyen sajtóvirá­­­got, melyek már igen messziről a hazug­ságok és rágalmak boszorkánykonyhájá­nak illatát terjesztik maguk körül. A vádpontok a következők: Jugoszláviából nem lehet hitel­t érdemlő értesüléseket szerezni; Jugoszláviában a »fasizmushoz hasonló«, egypárt­rendszeren alapuló, to­­talitáris rezsim van; Jugoszláviában nin­csen demokrácia; Jugoszláviában a re­zsim politikai ellenfeleit ,agyonlöveti; Jugoszláviát sohasem ismerték el a szov­jet kizárólagos érdekterületének. Tito sértegeti Angliát és az angolokat, és vé­gül, Jugoszlávia ártatlanul vádolja Gö­rögországot. E csokorhoz, saját gyűjtés­­ként, hozzá­vehetjük az angol rádiónak azt a szemen szedett hazugságát, hogy a sajtócenzúra megszüntetésével kapcsolat­ban a szövetségi tájékoztatásügyi mi­niszter kijelentette, hogy meg fogják ten­ni a lépéseket, hogy egyetlen egy kül­földi újságíró se jöhessen az országba nehogy kritizálhassák kormányunkat. E helyen, természetesen, nem az angol sajtóval akarunk polemizálni és mind­ezen állítások ellenkezőjét bizonyítani, még kevésbbé akarjuk olvasóinkat meg­győzni arról, hogy a megállapítások, hogy mást ne mondjunk , kissé önké­nyesek. Jugoszláviában minden újság­olvasó ember számára egészen bornsztul­­hangzik például (s valószínűleg Angliá­ban is ez a véleménye az átlag újság­olvasó embernek), hogy Jugoszláviából az angol nagykövetség, a számtalan UNRRA-megbízott, szövetséges katonai hatóságok és nem utoljára a lehető leg­szabadabban mozgó angol újságírók mel­lett (e sorok írójának is volt szerencséje együtt vacsorázni az angol sajtó egy­két ilyen szabadonfutó képviselőjével) nem lehet hite kérdeni le értesüléseket sze­rezni. Azt sem igen kell bizonyítani, hogy sem a népfronton belüli pártok (a földműves párt és paraszt párt), sem az­­azon kívül álló demokraták nem azono­sak azzal a bizonyos »egypárttal« — a kommunista párttal; hogy a jugoszláv népi demokráciát it­ó törvényeink, mint pl. a választási, állampolgársági, sajtó­egyesülési és gyülekezési törvények formálisan is százszázalékosan biztosít­­­sák; hogy a népfront és a­­ demokratikus Jugoszlávia ellenségei, a régi Jugoszlá­via számos vezető politikusa szabadon jár-kel (és konspirál az angolokkal) Bel­grádban, hogy akiket agyonlőttek, nem egyszerű politikai ellenfelek, hanem »né­mi« embervér is tapad a kezükhöz, azaz közönséges gyilkosok, akiket Angliában is fel szoktak kötni, hogy Tito sohasem sértegette az angolokat, stb. st­b. Nem, mindezt nem kell és nem akar­juk bizonyítani. Amit mi itt bizonyítani akarunk, az egész más. Arra akarjuk fel­­hvni a figyelmet, amit a tények bizonyí­tanak. És pedig: a hitleri Németország levezetése után a reakció súlypontja vi­lágviszonylatban automatikusan Angliá­ra tolódott át. Továbbá, a hatalom igazi kulcspozícióit Angliában, így a sajtót is, a reakció, tartja, kezében. S végül, hogy azon bizonyos angol körök sokat emle­getett gentlemenjei, ha érdekeik megkí­vánják, nem átallanak sem ház utáni, sem hamisítani, sem rágalmazni és mindezt a legarcátlanabbul. Máté Rezsi | Ne l»w a «ép «.»*asiU]eípS»»l I

Next